Utam az Északi-sarkra és tovább | Jade Hameister | TEDxMelbourne

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Jade Hameister 14 évesen a legfiatalabb személy lett, aki elsíelt az Északi-sarkra az utolsó fokon kívülről. Jade szeretné, ha a fiatal nők kitágítanák a lehetőségeiket, és szeretné lelkesíteni és önérdek-érvényesítésre biztatni őket, hogy legyenek aktívabbak és kövessék az álmaikat.

Jade elhatározta, hogy ő lesz a legfiatalabb személy, aki teljesíti a „sarki mesterhármast”, amely az Északi-sark, Grönland és a Déli-sark meghódításából áll, a partról indulva. Véleménye szerint a kalandvágyó szellemiség az elavult gondolkodásmód megkérdőjelezését, a kockázatvállalást és a kudarc lehetőségének elfogadását jelenti.

Mi lenne, ha a fiatal nőket
szerte a világban

arra biztatnák,
hogy merjenek többek lenni,

nem pedig kevesebbek?

Mi lenne, ha nem arra figyelnének,

hogy milyen a megjelenésünk,

hanem arra, hogy milyen lehetőségek
rejlenek bennünk?

Fiatal nőként olyan világban élek,

ahol folyamatosan azzal az üzenettel
bombáznak, hogy legyek kevesebb:

kevesebbet egyek, kevesebb
ruhát viseljek, legyek vékonyabb;

fogjam vissza az ambícióimat,
hogy ne lógjak ki a sorból;

várjak a szőke hercegre,
hogy jöjjön és megmentsen;

vagy hogy kerüljem a fiús tevékenységeket,

mert én nem vagyok
elég erős vagy olyan kemény.

Ezek az üzenetek táplálják
a félelmeimet és a szorongásaimat.

Hiszen így mindig azon merengek,

hogy elég jó vagyok-e,
vagy inkább menjek-e biztosra azért,

hogy nehogy bolondot csináljak magamból.

De képzeljék el,

ha egy adott országban minden fiatal nő

egy fokkal jobban hinne

a saját képességeiben.

Mennyivel fényesebb lenne
annak az országnak a jövője?

Most képzeljék el,
hogy a bolygón élő összes fiatal nő

megtenné ugyanezt az előrelépést
a gondolkodásában,

arról, hogy mire lehetnek képesek.

Mennyivel fényesebb lenne
világunk jövője mindannyiunk számára?

Ez a kalandvágyó gondolkodásmód.

Egyébként sokkal szórakoztatóbb
többre törekedni, mint kevesebbre.

Idén áprilisban, 14 évesen,

én lettem a legfiatalabb személy
– férfi vagy nő – a történelemben,

aki elsíelt az Északi-sarkra,
átszelve az utolsó szélességi fokot.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

Ez volt a leghosszabb út a sarkra,
amelyet nő megtett

az elmúlt két évben.

(Taps)

Köszönöm.

Magam után húztam egy szánt, amely olyan
nehéz volt, mint én, 150 kilométeren át

a sarktól légvonalban mérve, sítalpakon,

mínusz 30 fokos hőmérsékletben.

Százötven kilométer nem tűnhet túl soknak,

amíg meg nem értik ott fenn,
a Jeges-tengeren uralkodó viszonyokat.

Át kellett kelnünk, vagy meg kellett
kerülnünk a kompressziós zónákat,

ahol az összetorlódott jég
jeges zúzalékot hozott létre,

és néha ebből a jeges zúzalékből
több méter magas falak keletkeznek.

Szintúgy utat kellett találnunk
a nyílt vizű rianások körül,

ahol a tengeri jég kettéhasadt.

Ahol ez lehetetlen volt,
ott hidat építettünk a szánjainkból,

vagy valaki túlélőruhában átúszott,

és a többieket a szánjainkból
összeállított tutajon húzták át.

Úszó tengeri jégtáblákon utaztunk,

úgyhogy az óceáni áramlatok
folyamatosan elsodortak minket a parttól,

és sokszor hallottuk,
hogy a tengeri jég megreped alattunk,

és nem tudhattuk, hogy beleesünk-e

az alattunk lévő jeges óceánba.

Jegesmedve-csapásokat is kereszteztünk,

és éjszaka éberen hallgattuk őket,

nem mintha amúgy jól aludtunk volna,

hiszen ott 24 órás a nappal
az év ezen szakaszában.

És én nem is vagyok síelő.

Csak a múlt évben tanultam meg síelni
egy háromnapos új-zélandi kiránduláson.

(Nevetés)

Nincs túl sok hó ott, ahol élek,

úgyhogy előtte egy évig
gyakorlatilag minden nap edzettem,

többek között gumiabroncsokat húztam magam
után, ami eléggé hasonlított a valósághoz.

Szóval képzelhetik,
lassan és nehezen haladtam.

Néhány vízhólyagot leszámítva,
nem éreztem többé az ujjaim hegyét,

de idővel visszatért az érzés,

miután az összes bőr elhalt és lehámlott.

De a legrosszabb az volt, hogy fagyási
sérülés ért a combomon és a fenekemen,

hiszen ki kellett tennem magam
a dermesztő hidegnek és szélnek,

ahányszor csak wc-re mentem.

(Nevetés)

De imádtam.

Életem eddigi legjobb élménye volt,

és beleszerettem a bolygónk
ezen gyönyörű, ám törékeny részébe.

Akármennyire vártam is, hogy hazamehessek
a családomhoz és a barátaimhoz,

igazán szomorú voltam,
hogy el kell mennem.

Jövő áprilisra azt tervezem, hogy 540
kilométert síelek Grönlandon keresztül,

15 évesen,

és aztán, a következő év végén,

1 170 kilométert síelek
az Antarktisz partjától a Déli-sarkig,

és addigra 16 éves leszek.

Ha ez sikerül, akkor
néhány kisebb rekord mellett,

én leszek a legfiatalabb ember,
aki elsíelt mindkét sarkra,

és teljesítette a sarki mesterhármast.

Szóval, mit tanultam
eddigi rövid életemben,

amit érdemes lehet megosztani?

Megtanultam, hogy a napi szintű üzenetek
arról, hogy legyek kevesebb, hamisak.

Megtanultam,
hogy álmaim kitágítása által

lehetetlenné vált a
visszahátrálásra gondolni.

Ahelyett, hogy a kinézetünkkel
foglalkoznánk,

inkább arra összpontosítsunk,
hogy mire képes a testünk és az elménk,

és fedezzünk fel rendkívüli lehetőségeket,

amelyekre képesek vagyunk,
és amelyek hozzájárulhatnak a világhoz.

Semmi gond sincs azzal,
ha szeretnénk tökéletesíteni a külsőnket,

a probléma az, ha az emberek feláldozzák
az adottságaikat vagy az egészségüket,

hogy megfeleljenek

más emberek által
kialakított vizuális ideálnak.

Az legyen a lényeg, hogy mit csinálsz,
és ne az, hogyan nézel ki.

Ha belegondolnak,

vicces, hogy sok fitnesszel foglalkozó,
népszerű közösségi média profil

olyan képeket posztol magáról,

amelyen csak állnak a tükör előtt,
és nem csinálnak semmit.

(Nevetés)

Ez nem éppen lelkesítő.

Ezzel csak azt érhetik el,
hogy rosszul érezzük magunkat.

Szerintem sokkal ösztönzőbb

olyan képeket és videókat látni,
ahol az emberek csinálnak valamit.

Köszönöm.

(Taps)

Szóval hogyan változtassunk a dolgokon?

Hogyan változtassuk meg a szemléletünket?

Amikor én más nőket látok,
akik a félelmeik ellenére haladnak előre,

akkor megtanulom,
hogy mi minden lehetséges.

Van néhány elképesztő példa

olyan fiatal nőkre a történelemben,
akik úgy döntöttek, többre vállalkoznak.

De számomra ugyanilyen csodálatra méltóak

azok a lányok, akik tanulás mellett
részmunkaidőben dolgoznak,

hogy támogassák a családjukat;

lányok, akik kiállnak
azért, amiben hisznek;

lányok, akik minden
reggel sötétben kelnek,

hogy eddzenek és a legjobbak
legyenek a szeretett sportágukban;

lányok, akik késő estig keményen tanulnak,
hogy a legjobb végzettséget szerezzék;

és minden lány, aki nem hajlandó elfogadni
az üzenetet, hogy legyen kevesebb.

Ha tehát a szülőm, rokonom,
tanárom, vagy edzőm vagy,

akkor hozzád szólok.

Ne félts túlságosan,
csak azért mert lány vagyok.

Bátoríts a kockázatvállalásra,

hogy azokat az álmokat kövessem,
amelyek nekem fontosak, nem neked.

A női testvériség:

ünnepeljük a barátnőink eredményeit.

Ne kicsinyeljük le őket!

Engem lenyűgözött az a támogatás,
amelyet a barátaimtól kaptam.

De a legfontosabb, hogy magunkkal kezdjük.

Mi vagyunk saját magunk
legádázabb ellenségei.

Félre kell állnunk a saját utunkból,

és többé nem foglalkozni azzal,
hogy mit gondolnak mások.

Az igazság az, hogy mindenki azon aggódik,

hogy mindenki más mit gondol róla.

Arra kell fókuszálnunk,
hogy mi magunknak mit szeretnénk,

összhangban a saját
személyes értékrendszerünkkel,

nem pedig a szüleinkével,
a barátainkéval, vagy az iskolánkéval.

Ne mások miatt csináld, hanem magadért.

Bátorság kell ahhoz, hogy kiszélesítsük
azt, amit lehetségesnek hiszünk.

Fel kell készülnünk a kudarcra,
és vállalnunk kell azt.

Ne várj addig, amíg azt gondolod,
hogy valamit tökéletesen csinálsz,

csak kezdd el!

Tényleg csak egyszer
síeltem életemben azelőtt,

hogy megpróbáltam
elsíelni az Északi-sarkra,

ami elég vicces,
most, hogy így belegondolok.

(Nevetés)

Úgyszintén megpróbáltam állva pisilni
egy tölcsér segítségével mínusz 20 fokban,

és csúfosan elbuktam.

(Nevetés)

A nap hátralevő részében

a saját fagyott pisimmel
borított nadrágomban síeltem.

(Nevetés)

A bátorság nem a félelem hiánya,

hanem a tettvágy,

a félelem vagy az
önbizalomhiány ellenére.

Bátorság nélkül az életünk
jelentéktelen marad.

Úgyhogy vállaljuk mindannyian,
hogy előrelépést teszünk

a gondolkodásunkban és az elvárasainkban

azzal kapcsolatban,
hogy mit érhetnek el a fiatal nők.

Folyamatosan figyeljünk,

hogy arra összpontosítsunk,
amit tehetünk, és ne a megjelenésünkre.

Minden kis lépés összeadódik majd,

és együtt kiszélesítjük
a fiatal nők lehetőségeit,

és ennek következtében a világunk jövőjét.

Köszönöm.

(Taps)