< Return to Video

Hogy tanítsuk az empátiát? – Jonathan Juravich

  • 0:07 - 0:08
    Két dolgozó szülővel nőttem fel,
  • 0:08 - 0:11
    és időbeosztásuk nem sokszor
    igazodott egymáshoz,
  • 0:11 - 0:13
    tehát testvéremmel délutánokat
  • 0:13 - 0:16
    és hosszú nyári napokat
    töltöttünk nagyszüleinknél.
  • 0:17 - 0:21
    Náluk mindig vissza kellett tenni
    a dolgokat a helyükre,
  • 0:21 - 0:24
    és nem hagytunk semmit szanaszét a földön.
  • 0:24 - 0:27
    Nem azért, mintha nagyszüleim
    annyira szigorúak lettek volna.
  • 0:27 - 0:30
    Hanem mert Josie nagymama vak volt.
  • 0:30 - 0:32
    Ha felforgattuk volna a rendet,
  • 0:32 - 0:35
    és nem pakolunk mindent a helyére,
  • 0:35 - 0:38
    akkor azzal zavart, idegeskedést
  • 0:38 - 0:40
    vagy akár fizikai sérülést okoztunk volna.
  • 0:40 - 0:45
    Emlékszem, mikor gyerekként
    próbáltam megérteni,
  • 0:45 - 0:47
    hogy lehet tájékozódni látás nélkül.
  • 0:47 - 0:50
    Szorosan behunytam a szemem,
  • 0:50 - 0:54
    és megpróbáltam felidézni
    nagyszüleim nappalijának képét,
  • 0:54 - 0:58
    magam elé tartott kézzel lépkedtem,
  • 0:58 - 1:04
    míg székbe, lámpába,
    majd a falba nem ütköztem.
  • 1:04 - 1:08
    Abban a pillanatban csodáltam őt.
  • 1:09 - 1:10
    Azokon a napokon,
  • 1:10 - 1:13
    melyeket a nagyszülőknél töltöttünk,
  • 1:13 - 1:16
    videokazettákat vittünk magunkkal.
  • 1:16 - 1:19
    Az volt a DVD és internetes elérés elődje.
  • 1:19 - 1:23
    Többnyire Disney-filmek voltak rajtuk.
  • 1:23 - 1:27
    Mi voltunk a 80-as, 90-es évek
    amerikai ifjúsága.
  • 1:27 - 1:31
    Ott ücsörögtünk az élénkvörös szőnyegen,
  • 1:31 - 1:34
    bámultuk az óriási házimoziban álló
    hatalmas képernyőt.
  • 1:34 - 1:36
    Főzés közben
  • 1:36 - 1:39
    nagymamám is közénk telepedett a fotelébe.
  • 1:39 - 1:43
    "Mondjátok el a meséteket” – kérlelt.
  • 1:43 - 1:46
    Arra utalt, hogy mondjuk el, mit látunk.
  • 1:46 - 1:50
    Aladdin volt a kedvencünk.
  • 1:50 - 1:52
    Körülírtam a sivatagos környezetet,
  • 1:52 - 1:55
    a szereplők öltözékét,
    az arcukon megjelent érzelmeket.
  • 1:55 - 1:59
    Emlékszem, ahogy mosolygott
    ezen a csodálatos új világon
  • 1:59 - 2:02
    és a felhőkön átlebegő varázsszőnyegen.
  • 2:02 - 2:06
    Szeretettem volna bevonni,
    hogy velünk élvezze a mesét.
  • 2:06 - 2:13
    Empátiámra válaszul jelentek meg
    ezek a gondolatok.
  • 2:13 - 2:16
    Egyedi empátialeckéim
    voltak gyerekkoromban:
  • 2:16 - 2:18
    a nagyanyámmal való kapcsolatom
  • 2:18 - 2:20
    és a Disney-mesék közvetítése közben.
  • 2:20 - 2:24
    Nem mindenkinek van erre lehetősége.
  • 2:24 - 2:27
    Szerintem fontos és döntő,
  • 2:27 - 2:30
    hogy lehetőséget adjunk gyerekeinknek
  • 2:30 - 2:34
    empátiaerősítő kapcsolatok gyakorlására.
  • 2:34 - 2:39
    Egy gyors kitérő: az empátia fogalmához
    is előítéletek kapcsolódnak.
  • 2:39 - 2:42
    Környezetünkben tán már annyit emlegetik,
  • 2:42 - 2:44
    hogy már rosszul vagyunk tőle,
  • 2:44 - 2:46
    vagy értelmetlenné vált.
  • 2:46 - 2:50
    Talán hallottak róla,
    hogy az empátia ún. puha készség,
  • 2:50 - 2:53
    melyet meg kell ismertetni a diákokkal.
  • 2:53 - 2:56
    Igazolom, hogy semmi
    pihe-puha nincs benne.
  • 2:56 - 3:00
    Inkább kulcsfontosságú készség,
    melyet csiszolni kell,
  • 3:00 - 3:02
    miközben emberként formálódunk.
  • 3:02 - 3:04
    Művészetet tanítok alsós diákoknak.
  • 3:04 - 3:08
    Kultúrára, művészanyagok célszerű
    alkalmazására tanítom a diákjaimat,
  • 3:08 - 3:09
    és művészekről is beszélek nekik.
  • 3:09 - 3:11
    Feladatomnak tekintem,
  • 3:11 - 3:14
    hogy bevonjam őket a jellemfejlődésről
  • 3:14 - 3:17
    és főleg az empátiáról
    szóló beszélgetésekbe.
  • 3:17 - 3:22
    Hogy határozzuk meg
    az empátiát gyerekeinknek?
  • 3:22 - 3:23
    Gondoljunk bele!
  • 3:23 - 3:25
    Ismert kifejezés:
  • 3:25 - 3:27
    "más cipőjében járni”.
  • 3:28 - 3:30
    Természetesen ez metafora.
  • 3:30 - 3:33
    Képzeljük magunkat egy ovis helyébe,
  • 3:33 - 3:35
    aki elgondolkozhat:
  • 3:35 - 3:38
    "Miért venném fel más cipőjét?”
  • 3:39 - 3:40
    Furcsa neki,
  • 3:40 - 3:45
    mert e fontos témának
    nem érti a nyelvezetét.
  • 3:45 - 3:47
    Az egyszerű meghatározást:
  • 3:47 - 3:51
    "megérteni és átélni mások érzéseit”
  • 3:51 - 3:54
    nehéz felfognia egy ötévesnek.
  • 3:54 - 3:58
    Ehelyett nagyon céltudatos
    párbeszédet kell kezdeményezni
  • 3:58 - 4:02
    gyakorlatias és megfigyelhető
    viselkedésről.
  • 4:02 - 4:07
    Hogy mutatom meg az empátiát az osztályban
    vagy a parkban a barátaimnak,
  • 4:07 - 4:09
    a nagymamámnak,
  • 4:09 - 4:11
    valakinek, aki más, mint én,
  • 4:11 - 4:14
    valakinek, aki másképp
    cselekszik, mint én?
  • 4:14 - 4:17
    Egy éve tanártársaimmal
  • 4:17 - 4:19
    a jellemfejlesztésről
    beszélgettünk az iskolában.
  • 4:19 - 4:22
    Célunk az egész iskolára érvényes
    program kidolgozása volt,
  • 4:22 - 4:26
    és folyton meghatározásokba
    és magyarázatokba bonyolódtunk.
  • 4:26 - 4:30
    Egyik nyári este mindannyian
  • 4:30 - 4:36
    döbbenten rácsodálkoztunk,
    hogy az empátia a tudatosságból ered.
  • 4:37 - 4:41
    Tudatosság: mikor tudjuk,
    mi történik körülöttünk és bennünk,
  • 4:41 - 4:43
    tehát dönthetünk.
  • 4:44 - 4:48
    Empatikusan reagálhatunk.
  • 4:48 - 4:53
    Először magunkkal kell tisztában legyünk.
  • 4:54 - 4:56
    Én vagyok a családi beszerző.
  • 4:57 - 5:01
    Fogom a listámat, és élvezettel kutatok,
    hogy a költségkereten belül megoldjam;
  • 5:01 - 5:03
    legtöbbször sikerül is.
  • 5:03 - 5:06
    Egyik héten jelezték nekem,
    hogy szalvétára van szükségünk.
  • 5:06 - 5:10
    Rátaláltam ezekre a színes csodákra.
  • 5:10 - 5:11
    Feladatok szerepeltek rajtuk.
  • 5:11 - 5:14
    Igazi szórakozást jelentettek,
    ahogy körbejártuk az asztalt.
  • 5:14 - 5:17
    Minden vacsoránál válaszoltunk rájuk,
  • 5:17 - 5:20
    jól szórakoztunk, és együtt nevettünk.
  • 5:20 - 5:24
    Hasznos tanulási lehetőség
    ötlött az eszembe
  • 5:24 - 5:27
    a családommal kapcsolatban.
  • 5:27 - 5:31
    Azon tűnődtem, hogy gyakran
    beszélünk az érzéseinkről:
  • 5:31 - 5:33
    "boldog vagyok", "szomorú vagyok",
  • 5:33 - 5:37
    de vajon arra is fordítunk időt,
    hogy megbeszéljük, miért érzünk így?
  • 5:37 - 5:41
    Ezt a gyakorlatot alakítottam ki
    ötéves lányommal,
  • 5:41 - 5:44
    mikor afelől érdeklődöm,
    hogy telt a napja az iskolában:
  • 5:44 - 5:47
    "Meséld el, ma mire voltál büszke?"
  • 5:48 - 5:51
    "Meséld el, ma miért voltál feszült?"
  • 5:51 - 5:55
    "Mesélj arról, ami valóban
    feldobta a mai napod!"
  • 5:55 - 5:59
    Naponta más érzelemről,
    más érzésről kérdezhetem.
  • 5:59 - 6:01
    Kedvencem: "Meséld el, mi történt ma,
  • 6:01 - 6:03
    amitől annyira nevettél,
    hogy a földre huppantál?"
  • 6:04 - 6:08
    Elmesélem neki, hogy én felnőttként is
  • 6:08 - 6:11
    átéltem félelmeket,
  • 6:12 - 6:14
    büszke perceket,
  • 6:14 - 6:18
    és határozottan volt olyan perc is,
    amikor földre rogytam a nevetéstől.
  • 6:19 - 6:24
    De látható, hogy lányom gyorsan reagált.
  • 6:24 - 6:29
    Egyszer, amikor arról faggattam,
    aznap miért volt szomorú,
  • 6:29 - 6:32
    azt mondta: "Nem voltam szomorú,
  • 6:32 - 6:37
    de Ellie barátnőm szomorú volt,
    mikor nem játszhatott a mágnesekkel."
  • 6:37 - 6:42
    Felfigyelt mások
    viselkedésére és érzéseire,
  • 6:42 - 6:46
    átérezte személyesen és mint barát.
  • 6:47 - 6:51
    Ez segít tudatosan figyelni másokra.
  • 6:52 - 6:54
    Építészcsoportot oktattam épp,
  • 6:54 - 6:57
    mikor a Harvey-hurrikán
    lecsapott Houstonra.
  • 6:57 - 6:59
    Negyedévesek voltak,
  • 6:59 - 7:02
    és többen közülük kérdéssel
    érkeztek az osztályba:
  • 7:02 - 7:05
    hogy érinti ez a természeti csapás
  • 7:05 - 7:07
    a város épületeit.
  • 7:07 - 7:11
    Ezek a kérdések vezettek el
    a másik párbeszédhez,
  • 7:11 - 7:14
    hamarosan azt taglaltuk,
  • 7:14 - 7:16
    hogy a természeti elemek,
    miként hatnak az emberek életére.
  • 7:16 - 7:21
    Mindenki bekapcsolódott a beszélgetésbe,
    én hátradőlve hallgattam,
  • 7:21 - 7:25
    hogy tértek át a houstoni építészhallgatók
  • 7:25 - 7:27
    műtermeiben zajló történetekre,
  • 7:27 - 7:32
    és figyeltem, hogy élik bele
    magukat a houstoniak helyzetébe.
  • 7:32 - 7:36
    Arról kezdtek tanakodni,
    mi történhet a felszerelésükkel,
  • 7:36 - 7:41
    a bútorokkal és a műalkotásokkal,
    amelyeken dolgoztak.
  • 7:41 - 7:45
    Ahogy hallgattam őket, lehetőséget
    szerettem volna nyújtani nekik,
  • 7:45 - 7:50
    hogy művészien fejezzék ki
    gondolataikat és érzéseket.
  • 7:50 - 7:53
    Bemutattam őket két művésznek,
  • 7:53 - 7:59
    akik tárgyakat, helyiségeket
    vagy akár házakat bepöttyöznek.
  • 7:59 - 8:03
    A művészek alkotásai kifejezik
    az egységet, a traumát,
  • 8:03 - 8:05
    a közösséget.
  • 8:05 - 8:10
    Végül elkészítettük ezt
    a másfél méteres házikót.
  • 8:10 - 8:13
    Több ez, mint egyszerű játékos mintás ház.
  • 8:13 - 8:17
    A negyedéves diákoktól
    a houstoni diákoknak adott
  • 8:17 - 8:21
    építészeti felszerelés-adományokat
    jelképezik a pöttyök.
  • 8:21 - 8:28
    Nem egészségügyi vagy élelmiszersegély,
    hanem felszerelési segély volt.
  • 8:28 - 8:31
    Nagyon is valóságos volt.
  • 8:31 - 8:36
    Kifejezte, hogy az osztályterem,
    a műtermünk biztonságos hely,
  • 8:36 - 8:41
    ahol tanulunk magunkról,
    közösségünkről, a világról,
  • 8:41 - 8:42
    miközben jól szórakozunk.
  • 8:42 - 8:45
    Felvetődött, hogy a houstoni gyerekek
  • 8:45 - 8:48
    hiányt szenvedhetnek ebből,
  • 8:48 - 8:50
    és ezt átérezték.
  • 8:50 - 8:53
    Valóságos volt nekik.
  • 8:53 - 8:57
    Az empátia gondolata, érzése
  • 8:57 - 9:01
    gyakorlatias dolgokhoz vezetett.
  • 9:01 - 9:05
    Tudatos gondolkozásuk
    átkerült a gyakorlatba.
  • 9:06 - 9:10
    Már nem ücsörgök nagymamám
    előtt a földön, Disney-mesét nézve.
  • 9:10 - 9:12
    Azok az idők rég elmúltak.
  • 9:12 - 9:18
    Most az ötéves Josie lányom
    mellett ülök a földön.
  • 9:18 - 9:23
    Együtt követjük Aladdin és Jázmin
    varázsszőnyegen tett útját.
  • 9:23 - 9:26
    Egyik pillanatban a szőnyeg zuhanni kezd,
  • 9:26 - 9:34
    és Jázmin hercegnő
    eltakarja a szemét félelmében.
  • 9:34 - 9:38
    Ezt utánozza ötéves lányom is.
  • 9:39 - 9:43
    Empátiát gyakorol a mesehőssel,
  • 9:43 - 9:46
    átéli vele a félelmét.
  • 9:47 - 9:51
    Itt Aladdin válaszol Jázminnak:
  • 9:51 - 9:58
    "Ne merd behunyni a szemed!" –
    és elveszi Jázmin kezét az arcától,
  • 9:58 - 10:01
    rámutat a körülötte lévő dolgokra.
  • 10:02 - 10:07
    Hasonlóan tettem én is ötéves lányommal.
  • 10:07 - 10:09
    Elvettem a kezét az arcától.
  • 10:09 - 10:14
    Felfedhetjük gyerekeink
    előtt a környezetüket,
  • 10:14 - 10:21
    belevihetjük őket lehetőségekbe,
    gondolatokba, tettekbe és kapcsolatokba,
  • 10:21 - 10:24
    rávehetjük őket, hogy nemcsak
    egyszerűen más cipőjébe lépjenek,
  • 10:24 - 10:28
    hanem úgy éljenek, hogy másokat is
    figyelembe vesznek, nemcsak saját magukat.
  • 10:28 - 10:29
    Köszönöm.
  • 10:29 - 10:30
    (Taps)
Title:
Hogy tanítsuk az empátiát? – Jonathan Juravich
Description:

Ha az óvodásnak azt mondjuk, hogy "járj más cipőjében", akkor összezavarodik. Miért kellene neki más cipője? Mi van, ha nem illik a lábára? 2018-ban Ohio Államban az év tanára volt Jonathan Juravich művészetoktató. Foglalkoztatja az empátia fejlesztésének módszere a frázisokon túl, a másokra irányuló apró tudatos cselekedetekig. Juravich felvázolja osztályában és otthon szerzett tapasztalatait, és gyakorlatokról mesél, melyekkel segített diákjainak érzéseik felismerésében és azonosulni mások érzéseivel is.

more » « less
Video Language:
English
Team:
closed TED
Project:
TED-Ed
Duration:
10:36

Hungarian subtitles

Revisions