Tudatos álmodás: állítsuk a rémálmokat szolgálatunkba | Charlie Morley | TEDxSanDiego

Charlie Morley tudatos álomoktató és a tibeti buddhizmus gyakorlója: arra specializálódott, hogy a nyugati tudományos eredményeket a tibeti buddhista álomgyakorlatokkal együtt hasznosítsa annak érdekében, hogy az álom, az alvás és az ébrenlét minden egyes szakaszába tudatosságot vigyen.
Társszerzője a tudatos álmodás új, átfogó szemléletmódjának: Tudatosság az álomban és az alvásban (Mindfulness of Dream and Sleep). Ez az új megközelítés olyan gyakorlatokat foglal magába, melyeknek az a célja, hogy segítsen minket a jobb alvásban, hogy minél tudatosabban álmodjunk és legyünk ébren több tudatossággal, tisztánlátással és örömmel.

Ez az előadás egy TEDx eseményen hangzott el, TED konferenciák formáját használva, de egy független helyi közösség szervezésében.
Tudj meg többet itt: http://ted.com/tedx

Részt vettem egyszer
egy buddhista elvonuláson,

ahol valaki megkérdezte a mestert
a reggelinél, hogy aludt,

mire ő így felelt: "Nagyon jól,
volt pár csodálatos rémálmom."

Akkor azt hittem, ez az ember őrült.

Ám évekkel később,
amikor tudatos álomoktatóvá váltam,

rájöttem, hogy értette.

Mert éber tudatossággal szembenézni
mind személyes,

mind közös kulturális rémálmainkkal

csodás módja lehet az önfelfedezésének,
magunk megértésének és az öngyógyításnak.

A tudatos álom egy olyan álom,
mely során tudjuk, hogy álmodunk.

Tudományosan fogalmazva
ez egy hibrid tudatállapot.

És bár csak 30 éve tekintik

tudományosan bizonyított jelenségnek,

a tibeti buddhizmusban
ez egy jól bevált tudatgyakorlat

több mint ezer éve.

Ha már tudjuk, hogy álmodunk,

akkor annak számtalan
pszichoterápiás előnyét

a javunkra fordíthatjuk.

Az egyik legerőteljesebb
és az egyik kedvencem,

amikor a tudatos álmon belül

célzottan foglalkozok a rémálmaimmal.

16 évesen magamtól tanultam meg,
hogyan kell tudatosan álmodni.

És bár éber álmaimnak

időnként voltak rémálomszerű beütései,

nem sokkal később felfedeztem
az abban rejlő lehetőséget,

hogy ezeket a rémálmokat
a tudatos álom segítségével

hogyan állítsam a spirituális
és pszichológiai fejlődés szolgálatába.

Pár évvel ezelőtt megbízást kaptam
Yese Rinpche meditációs mestertől,

hogy kezdjem el tanítani
a tudatos álmodást.

Igaz, hogy a buddhizmus és a tudatos álom
fontos része volt az életemnek,

de sosem gondoltam rá úgy,
mint karrier-lehetőségre.

Valójában abban az időben abból éltem,

hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel
foglalkozó hip-hop rapper voltam.

Szóval gondolhatják, innen belevágni
a tudatos álom világába

igazán váratlanul ért.

És ezután a váratlan lehetőség után

egyszer csak azon kaptam magam,
hogy komolyan és egyfajta szigorral veszem

a saját tudatos álomgyakorlatomat.

Megpróbáltam eloszlatni tudatos álmaimnak

minden sötét vagy rémálomszerű jellemzőjét

attól a tévhittől vezérelve,
hogy egy valódi tudatos álomoktatónak

a tudatos álmai felett
teljes mértékben uralkodnia kell.

Na ja, persze –

minden kísérletünk, hogy megtisztítsuk
vagy uraljuk álmainkat,

csak elfojtja a lényeget.

Minél jobban próbálkoztam,

annál inkább rémálomszerű elemek
tértek vissza.

Végül egyik buddhista oktatómhoz
fordultam ezzel a kérdéssel.

Rob Nairn egy ragyogó ember.

Véletlenül ő az,

aki úgy gondolja, hogy egy igazán jó alvás
tele van csodálatos rémálmokkal.

Szóval leültem és beszéltem vele erről.

Megvárta, amíg befejezem,
és úgy nézett rám,

ahogy csak egy igazi szerzetes
vagy meditációs oktató tud.

Azt üzente a tekintetével:

(Sóhajtás) "Charlie, szeretlek,
de egy idióta vagy."

Én meg: "Mi van?"

Azt mondta: "Azt tanácsolom, hogy pontosan
az ellenkezőjét tegyed annak, amit eddig –

ezek a rémálomszerű elemek, amelyeket
említesz, valószínűleg az árnyékoldalad.

Be kell fogadnod az árnyékot!

Az életed részévé
kell tenned az árnyékot."

"Rendben" – gondoltam.

De mi az az árnyék?
És hogyan illesszem be?

Az árnyék fogalmát Carl Jung vezette be,

amellyel a tudattalanunknak
azt a részét írta le,

amely a lélek nem kívánatos
jellemzőiből áll,

melyeket elutasítunk,
tagadunk, vagy nem ismerünk el.

Az árnyék a sötét oldalunk,

de mégis a részünk,
melyről Jung maga is úgy vélekedett,

annak ellenére, hogy ez az ember
sötét tulajdonságainak raktára –

vagy talán pont ezért –

az árnyék az emberek
kreativitásának székhelye.

Szóval az árnyék nem valami rossz.

Az árnyék a kreatív energia
lehetséges forrása.

Azonban, mivel ez egy olyan részünk,

mely összeférhetetlen azzal,
amit magunkról gondolunk,

sokan úgy éljük le az életünket,
hogy tagadjuk ennek létezését.

Tehát úgy éljük le az életünket,

hogy tagadjuk és elutasítjuk
énünk egy jelentős részét.

De Jung szerint amíg nem ismerjük fel
és el az árnyékot, mint az énünk részét,

sosem leszünk teljes egészek.

Szóval egy pár héttel Rob Narinnal
való találkozásom után

volt egy tudatos álmom,

amikor újra felbukkant az árnyék.

Ám ezúttal dolgom volt vele!

Az árnyék egy nyomasztó, háromfejű démon
formájában jelent meg,

mélységes sötétséget sugározva.

Ott állok ezzel a dologgal szemben –

még mielőtt folytatnám,
érdemes megjegyezni,

hogy egy teljesen tudatos álom
gyakran egyáltalán nem álomszerű.

Egy teljesen tudatos álom
olyannyira hiperrealisztikus lehet,

hogy sokan azt hiszik,
egy másik dimenzióba léptek.

Valójában ez is történik.

De ez a dimenzió nem valahol kint van,

hanem itt belül.

Ott állok, szemben ezzel a démonnal,
teljesen tudatosan –

tudom, hogy a fejemben zajlik le
az egész, nincs valós veszély,

mégis elég rémisztő.

Szóval, ösztönösen készen állok a harcra.

És akkor belém hasít: várjunk csak,
ez biztos az árnyékom egyik vetülete;

ez kell legyen az,
amiről Robbal beszéltünk.

Rendben, hm, hűha, akkor ezzel most
egyesülnöm kéne, el kellene fogadnom.

Hogyan csináljam mégis?

Megölelem.

Szóval odafutok hozzá ebben
a tudatos álomban, és szorosan átölelem.

Ez az álom annyira valósághű volt,

hogy éreztem, ahogy küzd az ölelésemmel.

Éreztem a leheletét a nyakamon.

Emlékezzünk, az árnyék

az elfojtott erőszakosság
és agresszió összessége.

Szóval, képzelhetik,
nem volt az az ölelgetős fajta.

De azért ott állok, ölelem
ezt a dolgot, ami ellenkezett,

és küzdött, hogy kiszabaduljon,
de én kitartottam a cél érdekében.

És akkor...

valami váratlan történt.

Elkezdett visítani.

Ahogy öleltem
ezt a háromfejű árnyékszörnyet,

elkezdett összemenni.

Én csak tartottam
és ő egyre csak zsugorodott

és akkor...

megállt.

És egy pillanatra nyugalom volt.

Engedtem az ölelésből.

És arra jöttem rá, hogy magamat ölelem.

Ez a háromfejű szörny
az én képemre alakult át.

Egy az egyben a másolatom.

És ott állok, szemtől szembe magammal,
életemben talán először.

Egymásra mosolyogtunk.

Felébredtem, patakzottak a könnyeim.

Nemcsak sírtam,

hanem volt egy furcsa érzés a gyomromban,

mintha kioldódott volna egy csomó –

egy mély érzelmi csomó,
ami már olyan régóta ott volt,

hogy nem is volt a tudatomban,
hogy létezik.

Nem tudom, a lelkem mely részét
jelképezte ez az árnyék.

Lehet, valami elfojtott gyermekkori trauma
vagy letagadott érzelmi komplexus.

Ki tudja?

De amit tudok, hogy amikor
megöleltem azt a démont,

akkor a belsőm egy mélyebb részét
öleltem magamhoz.

És elfogadtam a velem született
gyógyító erőt,

ami mindannyiunk bensőjében lakozik.

Egy tudatos álomban lehetőségünk van

azonnal gyakorlatba ültetni
a pszichológia elgondolásait

egy látszólag fizikai környezetben.

Ez egyedülálló lehetőség arra,
hogy közvetlenül gyógyítsuk

saját lelkünk szellemi megtestesüléseit
és megszemélyesüléseit.

Ez egy mélyen gyógyító terület.

Ezért fizetnek emberek ezrei
több ezer dollárt

terapeuták ezreinek.

Persze nem azt mondom, hogy menjenek,
aztán rúgják ki a terapeutájukat,

csak annyit, hogy ha meg tudják tanulni,
hogyan álmodjanak tudatosan,

nem is feltétlenül mindig, csak néha,

akkor a terapeuta munkáját
jócskán megkönnyítik.

Ha meg tudják tanulni –
mivel ez tanulható készség –

akkor életük részévé
tudják tenni az árnyékot,

és termővé teszik – ahogy Jung mondta –
az emberiség kreativitásának területét.

Tanulják meg, hogyan kell
tudatosan álmodni.

Egy próbát megér.

Időbe telik a gyakorlása,
de bárki képes rá.

Menjenek el egy képzésre, vegyenek
egy könyvet, töltsék le netről –

csak csinálják.

Bár ezerszámra találni technikát,

az egyik legalapvetőbb eszköz
az álom felidézése.

Tehát, ha bele akarunk merülni
a témába még ma este,

emlékeznünk kell az álmainkra,
és le kell jegyeznünk azokat egy naplóba.

Ez pont elég a kezdéshez.

Életünk egyharmadát átalusszuk.

A tudatos álom által hasznosíthatjuk
ennek az időnek egy részét,

és lehetővé válik,
hogy gyógyítsuk magunkat –

hogy megismerhessük magunkat.

És nemcsak az árnyékunkat ismerhetjük meg,

hanem lelkünk minden más oldalát.

Mindezt úgy, hogy békésen alszunk.

Ezt nevezem hatékony időbeosztásnak.

Nem kell klubhoz csatlakozni;
nem kell felszerelést venni.

Minden, amire szükségünk van, az álmaink.

Mielőtt befejezném, szeretném
önökkel megosztani az elméletemet.

Hiszek benne, hogy ha ráébredünk
az álom érzéki csalódására,

és tudatossá válunk,
az túlmutat saját személyes álmainkon.

Globális társadalmunknak vannak
kulturális és kollektív árnyékai,

melyek befogadását elutasítjuk:

ember voltunknak olyan elemei,

melyek túl sötétek,
hogy szembesüljünk velük.

De amíg nem nézünk velük szembe,
amíg nem válunk tudatosak kollektíven,

addig nem érkezünk meg.

A tudatos álom elvezethet
a tudatos élethez.

Itt az idő, hogy együtt ébredjünk fel.

Itt az idő, hogy tudatosak legyünk

ebben az álomszerű életben,
amelyben alvajáróként létezünk.

Itt az idő, hogy elfogadjuk
az emberiség árnyékait.

Mert karnyújtásnyira van.

De fel kell ébrednünk hozzá.

Becsüljék meg álmaikat.

Különösen rémálmaikat.

Az elérhető bölcsesség és tisztán látás
aranybányájában alszanak.

Ezért legyenek tudatosak, amikor álmodnak,

és ez a bölcsesség az önöké lehet.

Szép álmokat!

Akarom mondani: szép rémálmokat!

Köszönöm.

(Taps)