Rodney Brooks: Miért van szükségünk robotokra?

A rémhírek terjesztői szerint a robotok felváltják az emberi munkaerőt. Valójában a robotok kiválthatják az embert a monoton, egyszerű feladatok alól. Rodney Brooks rámutat arra, milyen fontossággal bír ez számunkra, ahogy a munkaképes felnőtt népesség csökken és a nyugdíjasok száma egyre növekszik. Baxter a robot mozgó szemekkel és érintésre érzékeny karokkal rendelkezik, ami az öregedő népességgel együttműködve megtanulhat segíteni nekik.

Ahogy Arthur C. Clarke,

a híres science fiction író az 50-es évekből, mondta:

"A technológiát rövidtávon túlértékeljük,

hosszútávon pedig alulértékeljük."

Ahogy én látom annak a félelmünknek az oka, hogy

állások eltűnnek a mesterséges intelligencia és a robotok megjelenésével,

az, hogy túlértékljük a technológiát rövidtàvon.

De én amiatt aggódom, hogy meg tudjuk-e teremteni a technológiát, amire hosszú távon szükségünk lesz,

mert a demográfia rengeteg olyan új állást teremt,

amit társadalmunknak a jövőben robotok segitségével kell elvégeznie.

Így félek, hogy nem lesz elég robotunk.

De a félelem, hogy a technológia miatt elveszítjük állásunkat régre nyúlik vissza.

Az 1957-ben volt egy film Katharine Hepburn és Spencer Tracy főszereplésével,

Úgyhogy tudják, hogyan végződött.

Spencer Tracy bevisz egy 1957-es nagyteljesítményű számitógépet az irodába, hogy

segítsen a könyvtárosoknak.

A könyvtárosok feladata, hogy a vezetők
kérdéseit megválaszolják, pl.

"Hogy hívják a Mikulás rénszarvasait?"

Amit könyvekből keresnek ki.

Ez a nagyteljesítményű számítógép
ebben segített volna nekik.

Persze egy nagyteljesítményü számítógép
1957-ben nem lett volna nagy segítség.

A könyvtárosok rettegtek, hogy
emiatt elveszítik az állásukat,

de valójában nem ez történt.

A könyvtáros állások száma
sokáig növekedett 1957 után.

Csak akkor, amikor az Internet megjelent,

az internetes keresők beléptek a képbe,

kezdett el a könytárosok iránti igény csökkeni.

Szerintem 1957-ben mindenki alábecsülte,

milyen szintű technológiát hordunk
mindannyian a zsebünkben ma.

Megkérdezhetjük, hogy hívják a Mikulás
rénszarvasait, és azonnal megkapjuk a választ erre,

vagy bámilyen más kérdésre.

Egyébként a könyvtárosok fizetése
gyorsabban emelkedett,

mint más állások fizetése az USA-ban
ezalatt az idő alatt,

mert a könytárosok a számítógépek
partnereivé váltak.

A számípitógépek olyan eszközökké váltak,
amit csak ők tudtak használni

így a könytárosok hasznosabbá váltak.

Ugyanez történt az irodákban.

Régen az emberek papír táblázatokat használtak

kiterített papírlapokon,

és papíron számoltak.

Egészen addig, amíg egy érdekes dolog történt.

1980-as PC forradalommal

az irodai munkások táblázatkezelő
programokat kaptak,

és nem azért, hogy ezekkel helyettesítsék őket,

de azok a dolgozók külön tiszteletben részesültek, akik programozni tudták a táblázatokat.

Tehát az irodai munkások programozókká váltak,

ezzel növelve a kompetenciájukat.

Már nem kellett hagyományos
számításokat végezniük,

ehelyett ennél sokkal többet csináltak.

Napjainkban megjelentek a robotok az életünkben.

Egyik oldalt ott van a PackBot az iRobot cégtől.

Amikor katonák útmenti bombákat
találnak Irakban és Afghanistanban

ahelyett, hogy bombabiztos overálba
bújnánk és egy bottal megpiszkálnák,

mint ahogy azt tették kb. 2002-ig,

kiküldenek egy robotot.

Tehát a robot végzi el a veszélyes munkát.

A másik oldalon ott vannak a TUG-ok
az Aethon nevü cégtöl Pittsburgh-ből.

Ezek a robotok amerikai kórházak százaiban

szállítják a szennyest a mosodába,

a mosotlant a konyhába,

a gyógyszereket a gyógyszertárból.

Így a nővéreknek több idejük
marad egyéb nővéri teendőkre,

nem kell ide-oda rohangalniuk és cipekedniük,

hogy több időt szentelhessenek a betegeknek.

Valójában a robotok mindennapjaink részévé váltak.

Viszont szerintem, amikor gyári robotokról van szó, az emberek valahogy félni kezdenek,

mert a gyári robotok veszélyesek.

A programozásukhoz értenünk kell a hatdimneziós vektorokat és kvaterniókat,

és erre a hétköznapi ember nem képes.

Szerintem itt valahogy a tehcnológia
rossz útra terelődött;

mert eltávolította a dolgozót a technológiától.

Szerintem a technológiának olyan utakat kell keresnie,

hogy az hétköznapi dolgozó is
interakcióba léphessen vele.

Ma Baxterről szeretnék beszélni.

Baxter, ahogy én látom,
a robotok első olyan hulláma,

amellyel a hétköznapi ember is
kapcsolatba léphet az ipari környezetben.

Tehát ez itt Baxter.

Ez Chris Harbert a Rethink Robotics-tól.

Az ott egy futószalag.

Ha a világítás nem túl erős --

Aha. Ott van. Felvett egy tárgyat a futószalagról.

Átviszi ide és leteszi.

Ezután visszamegy egy másik tárgyért.

Az az érdekes, hogy Baxter
rendelkezik némi józan ésszel.

És mi történik ott a szemekkel?

A szemek ott a kijelzőn vannak.

A szemek oda néznek, amerre a robot mozdulni fog.

Ìgy a személy, aki a robottal dolgozik

tudja, hogy a robot hova fog nyúlni
és nem lepődik meg a mozdulaton.

Itt Chris kivesz egy tárgyat a kezéből,

és Baxter nem próbálta meg letenni,

észrevette, hogy vissza kell mennie egy másikért,

ez egy kis józan ész, felvesz egy másik tárgyat.

És Baxter biztonságos.

Nem ajánlott ugyanezt kipróbálni egy ipari robottal,

de Baxterrel ezt megtehetjük.

Megérzi az erőhatást, megérti, hogy Chris ott van

és nem megy át rajta, nem bántja Chirst.

Emelett szerintem a legérdekesebb
dolog Baxterben a felhasználói felület.

Most Chris meg fogja fogni a másik karját.

Amikor megfogja a karját Baxter zéró erőhatású gravtiációkompenzációs módba kerül

és a grafika megjelenik a kijelzőn.

Láthatjuk, hogy a néhány ikon a baloldalon azt mutatja, hogy mire készült a jobb kar.

Chris beletesz valamit a kezébe, és Baxter át fogja vinni ide,

megnyom egy gombot és elengedi a tárgyat a kezében.

És a robot kitalálja, hogy biztos azt szeretné,
hogy tegyem le a tárgyat.

És odatesz egy kis ikont.

Chris átjön ide, és összeszorítja az ujjait,

amiből a robot arra következtet,
hogy azt akarja, emeljen fel valamit.

És itt megjelenik a zöld ikon.

Chris kijelöli a területet, ahonnan a
robotnak fel kellene vennie a tárgyat.

Csak mozgatja, és a robot rájön,
hogy ez egy terület keresés volt.

Chrisnek nem kellett ezt a menüből kiválszatania.

Ès most elmegy és analizálja a tárgy vizuális jellemzőit

amíg mi folytatjuk az előadást.

Szóval folytatásképp

arról fogok beszélni, hogy
hogy működik ez a gyárakban.

Minden nap szállítunk ki ezekböl a robotokból

az ország különböző gyáraiba.

Ez itt Mildred.

Mildred egy gyári munkás Connecticutban.

A gépsoron dolgozik 20 éve.

Egy órával azután, hogy először látott ipari robotot

be tudta programozni bizonyos
gyári feladatok elvégzésére.

Nagyon tetszettek neki a robotok.

A robot egyszerű, monoton feladatokat csinált,
amiket Mildrednek kellett megcsinálnia korábban.

Most a robottal csináltatja meg.

Amikor először mentünk ki gyárakba,
hogy beszélgessünk az emberekkel arról,

hogy hogyan javíthatnánk a robotok
és a dolgozók közti interakción

az egyik kérdés, amit feltettünk ez volt:

"Szeretné, hogy a gyermekei ebben a gyárban dolgozzanak?"

Az általános válasz, hogy "Nem, jobb munkát képzelek el a gyerekeimnek."

Ennek eredményeképp, Mildred egy tipikus

amerikai gyári munkás.

A munkások idősek, és egyre idősebbek lesznek.

Nem sok olyan fiatal van,
aki a gyárban szeretne dolgozni.

És ahogy a feladatok egyre fárasztóbbak számukra,

adnunk kell a kezükbe egy olyan eszközt,
amivel együttműködhetnek,

ami megkönnyíti a munkájukat,

hogy folytathassák a munkát, és mi folytathassuk a termelést az Egyesült Államokban.

A célunk, hogy Mildred, a gyári munkás

Mildred, a robot tréner legyen.

Mildred megemeli a szintet,

mint a 80-as évek irodai munkásai megemelték a szintjét annak, amit meg tudtak csinálni.

Nem olyan eszközöket adunk nekik, amelynek használatát évekig kell tanulniuk.

Ezek olyan eszközök, amelyeket pár
perc tanulás után már lehet kezelni.

Van két nagy erő, melyek akaratiak és elkerülhetetlenek:

az éghajlatváltozás és a demográfiai növekedés.

A demográfiai növekedés bizonyosan
megváltoztatja a világot.

Ez itt a munkavállaói korú
felnőttek százalékos eloszlása.

Az utóbbi 40 évben enhye csökkenést mutat.

Azonban a következő 40 drámai változást
jelent, még Kínában is.

A munkavállalói korú lakosság
aránya drámaian csökken,

ugyanakkor a nyugdíjasok száma egyre növekszik,

ahogy a "baby boomer" generáció nyugdíjba vonul.

Ez több embert jelent kevesebb
társadalombiztosítási pénzzel,

akik az ellátásért versenyeznek.

Mindezek mellett, ahogy öregszünk,
csökken a teherbírásunk,

és már nem tudjuk elvégzni ugyanazokat a feladatokat, mint fiatal korunkban.

Ha vetünk egy pillantást a
gondozók életkori statisztikáira,

látszik, hogy a gondozók
a szemünk előtt öregszenek.

Ez történik statisztikailag.

Ès ahogy a nyugdíjasok egyre
öregsszenek és egyre többen vannak,

egyre kevesebb azoknak a száma, akik ellátják őket.

Ùgy gondolom, hogy tényleg szükségünk lesz robotokra, hogy segítsenek.

Ès a robotokra nem mint társakra kell gondolni,

hanem mint olyasmikre, ami segít
elvégezni azokat a feladatokat,

amiket korábban egyedül végeztünk el, de ahogy
öregszünk egyre nehezebbé vállnak.

Felcipelni a sztayrokat a lépcsőn
a kocsitól a konyháig,

vagy ahogy sokkal idősebbek leszünk,

autót vezetni, hogy meglátogathassunk másokat.

A robotok szerintem méltóságot
adhatnak öreg éveinkben azzal,

hogy megtarthatjuk önállóságunkat a segítségükkel.

Ìgy nem kell az egyre fogyó ápolókra támaszkodnunk.

Öszintén úgy gondolom, hogy a jövöben
több időt fogunk olyan robotokkal tölteni,

mint Baxter.

Együtt dolgozni a mindennapokban Baxterrel. Ès hogy --

Igen, Baxter! Ez az!

És hogy a következő 40 évben a robotok

a mindennapi életünk részévé válnak.

Köszönöm szépen.

(Taps)