Tony Robbins - Miért tesszük azt, amit teszünk?

Tony Robbins arról a "láthatatlan erőről," ami a cselekedeteink mozgatórugója - miközben pacsizik egyet az első sorban ülő Al Gore-ral

Taps

Köszönöm. El kell mondanom, hogy nagy kihívás ez nekem és izgatott is vagyok.

Izgatott azért vagyok, mert végre itt az alkalom, hogy visszaadjak valamit.

A kihívás pedig az, hogy a legrövidebb szemináriumom általában 50 órás.

Nevetés

Nem túlzok. Egész hétvégés tanfolyamokat tartok, és amit csinálok --

és ennél többet is csinálok, persze, embereket coach-olok

és én hiszek abban, hogy bele kell merülnünk abba, amit csinálunk. Mert hogy tanultad a nyelvet?

Nem csak a szabályokat tanultad meg

hanem magadba szívtad, és olyan gyakran ismételted, hogy végül valósággá vált.

A valós oka annak, hogy most itt vagyok, a mellett, hogy egy őrült vagyok,

az az, hogy olyan pozícióban vagyok -

nem azért vagyok itt, hogy motiváljalak; arra nyilvánvalóan nincs szükséged.

Pedig sokszor az emberek azt gondolják, hogy ezt szoktam csinálni

miközben ez áll a legtávolabb tőlem. Ami azonban általában történik az az,

hogy az emberek azt mondják nekem: "Nekem nincs szükségem motivációra."

Mire én azt mondom: "Ez érdekes. Mert amúgy sem ezért vagyok itt."

Én a "Miért" fickó vagyok. Azt akarom tudni, hogy miért teszed, amit teszel.

Mi motivál cselekvésre?

Mi az, ami ma lökést ad? Nem 10 évvel ezelőtt.

Vagy csak a szokásos sémát követed? Mert én hiszem,

hogy a belső hajtóerőnk láthatatlan ereje, amikor beindul,

a legfontosabb dolog a világon.

Azért vagyok itt, mert hiszem, hogy az érzelem az élet ereje.

Mi itt mindannyian csodás elmével rendelkezünk.

A legtöbbünk csodás elmével van megáldva, igaz?

Máshogy nem tudom kategorizálni, de mi mind tudjuk hogyan kell gondolkodni.

És az elménkkel racionalizáni tudunk bármit.

Bármire képesek vagyunk. Egyetértek azzal, ami néhány napja

napvilágot látott, miszerint az emberek önös érdekeik szerint cselekszenek.

De mindannyian tudjuk, hogy van, amikor ez hülyeség.

Nem mindig önös érdekeinket követjük,

mert mikor érzelmek vegyülnek bele,

az összefüggés megváltozik.

Az igazán szép, hogy intellektuálisan gondolkozunk

arról, hogy milyen is az élet, és főleg azok,

akik különösen okosak, ezt elméleti síkon szépen végiggondolhatják.

De valóban tudni szeretném, hogy mi az ami hajt.

És amire meginvitállak

az előadás végére, hogy gondod át, hol tartasz ma,

két okból: 1 - hogy többel járulhass hozzá a világhoz. És 2 -

mert így remélhetőleg nem csak jobban megértünk másokat,

de jobban el is ismerjük őket és létrehozunk olyan kapcsolatokat

melyek kiküszöbölnek pár nehézséget

melyekkel manapság társadalmunkban szembesülünk.

És ezeket a mai technológia, mely összekapcsol minket,

csak felnagyítja,

mert arra kényszerít bennünket, hogy keresztezzük egymás útjait. És ez a kereszteződés

nem minding a "most már mindenki megért mindenkit

és mindenki elismer mindenkit" effektust segíti elő.

30 éve van egy rögeszmém, és ez a következő:

"Mi segíti elő változást az emberek életminőségében?

Mi segíti elő a változást a teljesítményükben ?"

Mivel ezért alkalmaztak.

Azonnal kell eredményt felmutatnom.

Ezt csinálom 30 éve. Felhívnak,

amikor a sportoló a tévében, az egész ország előtt összeomlik,

és bár 5 ütéssel vezet,

nem tud visszamenni a pályára.

És nekem most, azonnal tennem kell valamit, hogy meglegyen a várt eredmény,

semmi más nem számít. Felhívnak,

amikor a gyerek öngyilkosságra készül,

és nekem most, azonnal tennem kell valamit. És 29 év alatt --

hálás vagyok, hogy elmondhatom önöknek, hogy nem veszítettem el egyetlen egy embert sem 29 év alatt.

Ez nem azt jelenti, hogy ez ezután sem fog megtörténni. De eddig nem történt meg,

ennek az oka az, hogy értem az emberi igényeket, melyekről most beszélni szeretnék.

Tehát: amikor teljesítmény miatt hívnak, az csak egy dolog.

Hogy érsz el változást?

De én azt is kutatom, hogy mi az,

ami annak az emberek azon a képességét formálja, amivel a világhoz hozzájárul,

hogy valami tőle nagyobbat tegyen. Tehát lehet, hogy az igazi kérdés,

az életben szerintem két fő tanulság van.

Az egyik: a teljesítmény tudománya,

bármi, amit ez irányít, szinte a tökéletességig fejlesztettünk.

Az a,,Hogyan tegyük a láthatatlant láthatóvá?", ugye?

Hogyan valósítsuk meg az álmainkat?

Legyen az az ember cége, az, hogy hogyan adunk valami pluszt a társadalomnak, vagy a pénz --

bármi legyen is az -- a testünk, a családunk.

De az élet másik tanulsága, amit kevesen sajátítanak el, a beteljesülés művészete.

Mert a tudomány könnyű, igaz?

Ismerjük a szabályokat. Megírod a kódot. Követed ezeket a --

és megkapod az eredményt. Amint kiismered a játékot,

egyszerűen csak megemeled a tétet, nem?

De amikor a beteljesülés kerül sorra, az már művészet.

Ennek pedig az az oka, hogy ez az elismerésről

és a hozzájárulásról szól. Egy idő után nemcsak magunkról szól az életünk.

Ezért levezettem egy érdekes kísérletet, hogy megpróbáljam megválaszolni a kérdést,

a valódi kérdést, hogy "Mi változik meg

valaki életében, ha úgy nézünk rá,

mint akinek megadtunk mindent. Mindent,

amire szerinte szüksége van. Nem egy 100 dolláros számítógépet adtunk neki,

hanem a legjobb számítógépet. Adtunk neki szeretetet,

adtunk neki boldogságot. Megvígasztaltuk.

Ezek az emberek nagyon gyakran -- biztosan ismertek ilyeneket --

akik rendelkeznek ezzel a sok szeretettel, műveltséggel, pénzzel

és jó háttérrel, végül az egész életüket elvonókúrákon töltik.

Máskor meg olyan emberekkel találkozunk, akik hihetetlen fájdalmakon estek át,

lelkileg, szexuálisan, spirituálisan, érzelmileg megaláztattak,

és mégis, nem minding, de gyakran, azokká az emberekké válnak,

akik a legtöbbel járulnak hozzá a társadalomhoz.

Így hát, a kérdés amit mindannyian fel kell tegyünk magunknak, a "Mi az?"

Mi az, ami formál bennünket? Terápia-kultúrában élünk.

A legtöbben nem járunk, mégis, a kultúránk terápia-kultúra.

Ez alatt azt értem, hogy úgy hisszük a múltunkkal vagyunk egyenlőek.

És mindenki ebben a teremben -- nem lennél ebben a teremben

ha bevetted volna ezt az elméletet --

de a társadalom nagyrésze úgy hiszi, hogy az életrajz maga a sors.

Hogy a múlt egyenlő a jövővel. És ez persze, hogy így van, ha a múltban él az ember.

De amitebben a teremben mindenki tud,

és amire mégis emlékeztetnünk kell magunkat, --

mert tudhatunk valamit intellektuálisan, tudhatjuk, hogy mit kell tennünk

és mégsem tesszük azt, mégsem használjuk a tudást.

Tehát valójában arra fogjuk emlékeztetni magunkat,

hogy a döntés az igazi hatalom. Tényleg az.

Na már most, amikor megkérdezzük emberektől, hogy

hogy vallottak-e kudarcot valaha?

Hányan ebben a teremben vallottak az életükben valamikor is kudarcot

valami fontos cél elérésében? Mondd: "Aje."

Közönség: "Aje"

TR: Köszönöm ezt a magas szintű együttműködést.

(Nevetés).

De ha megkérdezzük az embereket, hogy miért nem érték el a célt?

A beosztottunkat, vagy egy partnert,

vagy akár saját magunkat. Amikor kudarcot vall valaki egy cél elérésében,

mit mond, miért nem sikerült elérnie a célt?

Mit mond az ilyen ember? Nem volt neki -- nem tudott eleget,

nem volt meg a tudása. Nem volt pénze.

Nem volt ideje. Nem állt rendelkezésére megfelelő technológia. Tudod,

nem volt jó a főnököm. Nem volt velük a ...

Al Gore: Legfelsőbb Bíróság. (Nevetés.)

Tony Robbins: És --

(Taps)

és --

(Taps)

-- és mi a közös ezekben, ideértve a Legfelsőbb Bíróságot is?

(Nevetés)

Ezek mind az ember hiányzó erő forrásait írják le, és még az is lehet, hogy stimmelnek.

Lehet, hogy az embernek nincs pénze, nincs vele a Legfelsőbb Bíróság,

de nem ez a meghatározó tényező.

(Taps)

És javíts, ki, ha nincs igazam.

A meghatározó tényező soha nem az erőforrás, hanem a találékonyság.

És amit ez alatt kifejezetten értek, ez nem csak egy kifejezés, hanem, az, hogy

ha van benned érzelem, emberi érzelem, valami olyan, amit

tegnapelőtt tapasztaltam Önnél, azelőtt soha nem tapasztalt

profán mélységgel, és ha ezzel az érzelemmel kommunikált volna, akkor

hiszem, hogy szétrúgta volna a másik jelölt seggét és megnyeri a választást.

(Taps)

Na de milyen egyszerű megmondanom neki, hogy mit kellene tennie.

(Nevetés)

Idióta Robbins. De emlékszem, amikor annak idején néztük a választási vitát,

közrejátszottak olyan érzelmek, amelyek meggátolták az embereket abban,

hogy megértsék ennek az embernek az intellektusát és képességeit.

És az, hogy egyes emberek hogyan értették meg ezt azon a napon

mert én tudok olyanokról, akik Önre akartak szavazni, de mégsem tették,

és ez elszomorított. De volt valami -- az érzelmek ott voltak.

Hányan tudják, hogy miről beszélek? Mondd: "Aje"

Közönség: "Aje"

TR: Tehát ez az egész az érzelmekről szól. És ha sikerül a helyes érzelmekre ráhangolódni,

akkor rá tudjuk venni magunkat bármire. Túljutunk rajta.

Ha elég kreativ az ember, elég játékos, eléggé jó fej,

akkor bárkivel megtudja magát értetni. Igen vagy nem?

Közönség: Igen.

TR: Ha nincs meg a szükséges pénz, de eléggé kreatívak és elszántak vagyunk,

megtaláljuk az utat. Tehát ez az alapvető erőforrás.

De az emberek nem ezt mesélik, igaz?

Amit mesélnek, az egy csomó különféle történet.

Azt mondják, nem áll rendelkezésükre megfelelő erőforrás, de igazából,

ha megnézed ezt itt -- dobjátok fel, kérlek --

Mik azok az okok, ami miatt nem értük el a célt?

A következőt kérném. Azt mondja - Megzavarta a berögződéseimet, az a szemét.

(Nevetés)

De el kell mondanom, nagyra értékeltem az energiát!

(Nevetés)

Mi határozza meg az erőforrást? Azt már mondtuk, hogy a döntések alakítják a sorsunkat,

és én erre összpontosítok. Ha a döntések alakítják a sorsot, akkor ami ezt meghatározza,

az három döntés. Mire összpontosítasz?

Most azonnal, el kell döntened mire összpontosítasz majd.

Ebben a pillanatban, tudatosan vagy tudat alatt. Abban a pillanatban, hogy eldöntöd

hogy valamire összpontosítasz, annak értelmet kell adnod.

és bármi legyen is az az értelem, az érzelmet ébreszt.

Ez a vég vagy a kezdet? A Jó Isten most büntet,

vagy jutalmaz engem, vagy ez az, amikor elvetik a dobókockát?

Ekkor az érzelem kialakítja, hogy mit fogunk tenni, a cselekedeteinket.

Nos, gondolj a saját életedre.

Azokra a döntéseidre, amelyek formálták a sorsodat.

És ez elég komolyan hangzik, de az elmúlt öt vagy tíz évben, akár

15 évben, volt néhány olyan döntésed, ami

ha másként döntöttél volna,

az életüed teljesen másként alakult volna? Kinek jut ilyen eszébe?

Őszintén, jobban vagy rosszabbul? Mondd "Aje"

Közönség: "Aje."

Szóval a lényeg az, lehetett ez egy munkahellyel kapcsolatos a döntés

ahol életed szerelmével találkoztál.

Lehet, hogy egy karrier-döntés volt. Tudom, hogy a Google zsenik, akiket itt láttam --

úgy értem, tudom, hogy először úgy döntöttek,

hogy eladják a technológiájukat. Mi lenne most, ha tényleg így döntöttek volna

ahelyett, hogy felépítsék a saját kulturájukat? Hogyan lenne más a világ?

Miben lenne más az életük? A hatásuk?

Ezek a döntések alakítják világtörténelmünket.

Amikor egy nő kiáll és azt mondja, hogy: "Nem, én nem megyek a busz végébe,"

nem csak a saját életére volt hatással. Az a döntés átalakította a kultúránkat.

Vagy valaki, aki egy tank előtt áll. Vagy Lance Armstrong

pozíciójában lenni, és valaki azt mondja neked, hogy

"Önnek hererákja van." Ez elég durva minden férfinak,

különösen, ha az illető biciklista.

(Nevetés)

Az agyadban van, a tüdődben van.

De ő hogy döntött, mire összpontosított?

Másképp, mint ahogyan a legtöbben döntöttek volna. Mit jelentett ez?

Ez nem a vég volt, hanem a kezdet. Most mit csinálok?

Elmegy és megnyer hét bajnokságot, melyet soha egyszer sem sikerült megnyernie

a rák előtt, mert megszerezte az érzelmi fittséget,

fizikai erőt. Ez az az emberek közötti különbség,

amit abban a három millió emberben láttam, akivel találkoztam.

Mert erről szólt a kísérletem. Volt 3 millió ember

80 különböző országból, akikkel lehetőségem volt kapcsolatba lépni

az elmúlt 29 év alatt. És egy idő után a berögződések egyértelművé válnak.

Látják, ugye, hogy Dél-Amerikát és Afrikát

összeköti valami? Mások azt mondják, hogy

"Ó, ez nevetséges." Pedig egyszerű. Mi formálta Lance-et?

Mi formál téged? Két láthatatlan erő. Csak nagyon gyorsan. Egy: az állapot.

Mindannyiónknak megvolt a magunk ideje.

Tehát, ha előfordult már veled, hogy tettél valamit és rögtön utána

azt gondoltad: "Nem tudom elhinni, hogy ezt mondtam,"

"Nem tudom elhinni, hogy ezt csináltam, ez akkora hülyeség volt!" -- Ki volt ilyen szituban?

Mondja, hogy "Aje"

Közönség: "A-je"

TR: És megtörtént az is, hogy azután, hogy megtettél valamit, így szóltál: "Ez én voltam!"

(Nevetés)

Ugye? Az nem a képességedről szólt, hanem az állapotodról.

A világról alakított képed az, ami hosszú távon alakít téged.

A világról alakított képed a szűrő. Ez az, ami bennünket alakít.

Ez az, ami az embereket döntésre kényszeríti.

Amikor befolyásolni akarunk valakit, tudnunk kell,

hogy mi az, ami már befolyásolja őket.

És én hiszem, hogy ez három részből áll.

Először is: mi a célod? Mit akarsz elérni?

Ami, gondolom, nem a vágyaid.

Vágyaink vagy céljaink lehetnek. Kivel történt már meg az, hogy volt egy célja

vagy vágya amiről azt gondolta; "csak ennyi?"

Kivel történt ez már meg? Mondja, "Aje"

Közönség: "Aje"

Szükségleteink vannak. Hiszem, hogy hat emberi szükséglet létezik.

Másodszor: amikor tudod, hogy milyen cél hajt

és ha az igazság érdekében ezt felvállalod; nem átalakítod, felvállalod,

akkor megkapod az útmutatást:

hogy mi az a hit-rendszer, amely megmutatja, hogy hogyan tudod kielégíteni azokat a szükségleteket.

Néhányan úgy gondolják, hogy úgy tudják kielégíteni azokat, hogy lerombolják a világot

néhányan úgy, hogy építenek valamit, alkotnak valamit, szeretnek valakit.

És aztán ott van a hajtóanyag, amit kiválasztunk. Csak nagyon gyorsan: a hat szükséglet.

Hadd mondjam el mik ezek. Először is: bizonyosság.

Ezek nem célok vagy vágyak, hanem egyetemesek.

Mindenkinek szüksége van arra a bizonyosságra, hogy el tudja kerülni a fájdalmat

és legalább kellemesen tudja magát érezni. Hogy szerezzük ezt meg?

Mindenki mást irányítva? Egy képességet kifejlesztve? Mindent feladva? Dohányozva?

És ha teljesen bizonyossá válunk, ironikusan,

bár mindannyiunknak szüksége van erre --

azaz, ha nem vagyunk bizonyosak az egészségünkről, vagy a gyerekeinkről,

vagy a pénzől, akkor nem tudunk sok minden másra gondolni.

Ha nem vagy biztos abban, hogy a plafon nem szakad le,

nem fogsz beülni egy előadásra sem.

De, bár mindannyian különbözően közelítjük meg a bizonyosságot, ha teljes bizonyosságban találjuk magunkat

mit kapunk valójában? Mit érzünk, amikor bizonyosak vagyunk?

Tudjuk, hogy mi fog történni. Hogy mikor fog megtörténni.

Hogyan fog megtörténni. Mit éreznénk ekkor?

Teljes unalmat. Ezért, Isten, az a végtelenül bölcs nő,

(Nevetés)

megadott nekünk egy második emberi szükségletet, a bizonytalanságot.

Szükségünk van a változatosságra. Szükségünk van meglepetésre.

Hányan szeretik a meglepetéseket? Mondja "A-je"

Közönség: "A-je"

TR: Lószart! Azokat a meglepetéseket szereted, amelyekre vágysz.

(Nevetés)

Azokat, amelyekre nem vágysz, problémának hívod, de ezekre is szükséged van.

Tehát, a változatosság fontos. Kölcsönöztél ki valaha is olyan filmet,

amit már láttál egyszer? Ki csinált már ilyet? Basszus, kezdj már el élni!

(Nevetés)

Jól van. Miért csinálod? Biztos vagy benne, hogy jó,

mert már olvastad, láttad, de reméled,

hogy elég régen ahhoz, hogy elfelejtsd, ott a változatosság.

A harmadik emberi szükséglet: ez kritikus -- fontosság. Mindannyiónknak kell, hogy érezzük,

hogy fontosak vagyunk, különlegesek, egyedülállóak. Ezt elérheted úgy, hogy többet keresel.

Elérheted úgy, hogy spirituálisabb életet élsz.

Elérheted úgy, hogy olyan szituációba hajszolod magad, hogy tetoválásokat

és piercingeket teszel olyan helyekre, amelyekről más emberi lény nem is akar tudni.

Bármi is legyen az. A leggyorsabb módja ennek,

azok számára, akiknek nincs családi háttere, kultúrája, hite és erőforrása,

vagy ötletesége, az erőszakhoz fordulni. Ha a fejedhez szorítok egy pisztolyt,

és rossz környéken lakom, azonnal fontossá válok.

Nullától 10-ig. Mennyi? 10? Mennyire vagyok biztos abban, hogy

reagálni fogsz? 10. Mennyi a bizonytalanság?

Ki tudja, mi történik ezután? Elég izgalmas.

Mintha bemásznánk egy barlangba és mindenféléket

csinálnánk ott lent a mélyben. Teljes változatosság és bizonytalanság.

És fontos is, ugye? Azaz, az életed kockáztatnád érte.

Ezért volt és lesz mindig jelen az erőszak,

hacsak, mi, az egész emberiség nem változtatunk a tudatunkon.

Na már most: egy millió módon fontossá tudjuk tenni magunkat,

de ahhoz, hogy fontosak legyünk, az kell, hogy egyediek és mások legyünk.

És amire igazán szükségünk van, az a kapcsolódás és a szeretet - a negyedik szükséglet.

Mindannyian akarjuk. A legtöbben megelégszenek a kapcsolódással,

mert a szeretet túlzottan ijesztő. El akarják kerülni a fájdalmat.

Kinek okozott már fájdalmat valaki egy intim kapcsolatban? Mondja, "A-je"

(Nevetés)

Ha most nem emeled fel a kezed, akkor volt más nagy gondod is. Ugyan már!

(Nevetés)

És újra fájdalmat fog okozni valaki.

Hát nem örülnek neki, hogy eljöttek erre a boldog találkozásra?

(Nevetés)

De az az igazság -- szükségünk van rá. Az intimitáson keresztül meg tudjuk szerezni magunknak,

vagy barátságon keresztül, imán keresztül, a természetben tett sétával.

Ha semmi más nem válik be, vegyél egy kutyát. Ne macskát. Kutyát,

mert amikor otthagyod 2 percre, olyan, mintha hat hónapra

mentél volna el, amikor hazajössz 5 perc múlva, ugye?

(Nevetés)

Nos, minden ember megtalálja a módját, hogy ezt az első négy szükségletet kielégítse.

Még ha hazudik is az ember magának, biztosan többszörös személyiség.

De az utolsó két szükséglet - az első négyet

a személyiség szükségleteinek hívom --

az utolsó kettő a lélek szükséglete.

És itt jön be a képbe a beteljesülés. Az első négyből

nem érjük el a beteljesülést. Megtalálhatjuk a módját -- mint cigizés, ivászat, bármi más --

annak, hogy kielégítsük az első négyet, de az utolsó kettőt nem -- az ötödik:

fejlődnünk kell. Mindannyian tudjuk, mi erre a válasz.

Ha nem fejlődünk, akkor mik vagyunk? Ha egy kapcsolat nem fejlődik,

ha egy üzlet nem fejlődik, ha mi magunk nem fejlődünk,

nem számít, hogy mennyi pénzünk van,

hány barátunk van, hányan szeretnek bennünket,

pokolian érezzük magunkat. És én hiszem, hogy az oka annak, hogy fejlődünk az,

hogy legyen valami értékes, amit tovább tudunk adni.

Mert a hatodik szükséglet a hozzájárulás, mely túlnyúlik önmagunkon.

Mert mindannyian tudjuk, bármennyire is elcsépelten hangzik,

hogy az élet titka az adakozás. Mindannyian tudjuk, hogy az élet nem rólam szól,

hanem rólunk. Ez a kultúra tudja ezt. Ez a terem tudja ezt.

És ez izgalmas. Amikor látják Nicholast itt fent, a 100 dolláros számítógépéről

beszélni, abban az a legszenvedélyesebb, legizgalmasabb dolog,

hogy itt van ez a zseni, aki elhivatást érez valami iránt.

Érezhető benne a különbség, és ez a különbség gyönyörű.

És ez az elhivatottság megérint másokat. Az én életemben,

velem ez akkor történt meg, mikor 11 éves voltam.

Hálaadás: se pénz, se étel. Nem fogunk éhezni,

de az apám totál zűrös volt. Anyu meg tudatta vele

hogy mennyire zűrös. És valaki odajött az ajtóhoz,

és ételt hozott. Az apám három döntést hozott.

Tudom, hogy röviden mik volt azok. Arra összpontosított, hogy "Ez jótékonyság."

Mit jelent ez? Semmirekellő vagyok, mit kell tennem?"

El kell hagynom a családomat." Amit meg is tett. Az az időszak volt az egyik legfájdalmasabb

élmény az életemben. Az én három döntésem nekem egy teljesen más utat adott.

Én azt mondtam: "Összpontosíts arra, hogy "van étel." -- micsoda egy koncepció!

(Nevetés)

A második -- és ez az, ami megváltoztatta az életemet,

ez volt az, ami az emberi mivoltomban engem alakított -- "Ez valaki ajándéka,

és én azt sem tudom kié." Az apám mindig azt mondta, hogy

"Senki sem törődik velünk." És most hirtelen, valaki, akit nem is ismerek,

nem kér semmit, csak ételt ad a családunknak,

odafigyel ránk. Ez azt a hitet alakította ki bennem, hogy "Mit jelent az,

hogy az idegenek törődnek az emberrel?" És akkor úgy döntöttem,

hogy ha idegenek törődnek velem és a családommal, akkor én is törődöm velük.

Mit fogok tenni? Teszek valamit,

hogy változtassak a világon. Így, 17 éves koromban, Hálaadáskor fogtam magam ,

évekig az volt a célom, hogy

legyen elég pénzem, hogy két családot etessek.

A legszuperebb dolog volt, amit egész életemben tettem, a legmegindítóbb.

A következő évben négy családhoz mentem el. Nem mondtam el senkinek, mit csinálok.

A következő évben nyolc család volt. Nem az elismerésért csináltam,

de a nyolc család után, rájöttem, hogy basszus, elkelne egy kis segítség.

(Nevetés)

Úgy is lett: elindultam, és mit csináltam?

Beszerveztem a barátaimat és cégeket alapítottam,

lett 11 cégem és megcsináltam az alapítványt.

És most, 18 évvel később, büszkén mondhatom, hogy tavaly

2 millió embernek adtunk ételt, 35 országban, az alapítványon keresztül,

mindezt a Hálaadás és Karácsony alatt --

(Taps)

-- egy csomó országban a világ minden részén.

Fantasztikus dolog.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Nem dicsekvésből mondom el mindezt, hanem azért, mert büszke vagyok

az emberekre, mert izgatottan kezdenek hozzájárulni a világhoz,

amint megtapasztalják egyszer, milyen is az, nem csak beszélni róla.

Hát akkor, befejezésként -- és éppen ki is futok az időből -- a cél, ami alakít minket --

az az, ami a különbség az emberek között. Ugyanazok az igényeink,

de vajon te is a bizonyosság megszállottja vagy? Ezt értékeled a legjobban,

vagy a bizonytalanságot? Ez az ember itt nem lehet a bizonyosság megszállottja,

ha bemászott azokba a barlangokba. A fontosság a hajtóerőd,

vagy a szeretet? Mindannyiuknknak szüksége van mind a hatra, de bármi

is legyen a fő mozgatórugód,az az, ami a másik irányba fordít.

És amikor egy bizonyos irányba haladsz, van egy végállomásod vagy végzeted is.

A második a térkép. Gondolj erre úgy, mint egy operációs rendszerre,

amely megmondja, hogy jutsz oda. És vannak olyanok, akiknek a térképén ez áll:

"Életeket fogok megmenteni, akkor is, ha én magam esetleg meghalok másokért,"

és ők tűzoltók lesznek. Valaki másé az, hogy

"Embereket fogok ölni, hogy elérjem a célom." Ugyanazt a fontosság-szükségletet

próbálják kielégíteni, ugye? Ki akarják fejezni tiszteletüket Isten felé,

vagy a családjuk felé, de egy más fajta térképük van.

És hét különböző hiedelem van. Nem tudok most ezekről beszélni,

mert lejárt az időm. Az utolsó dolog az érzelem.

Úgy gondolom, hogy a térkép egyik darabja olyan, mint az idő. Van, aki úgy gondolja,

hogy a hosszú idő 100 évet jelent. Van, aki úgy, hogy 3 másodpercet,

ami most a rendelkezésemre áll még.

(Nevetés)

És az utolsó, amit már említettem, amit már megértettél.

Ha van egy célod és hozzá egy térképed és mondjuk, hogy van --

nem tudom a Google-t használni, mert én a Mac-et szeretem, és a Google

még nem jó a Mac-en -- tehát, ha a MapQuest-et használjuk -- hányan követték

már el azt a végzetes hibát, hogy a MapQuest-et használták valamikor?

(Nevetés)

Használod ezt a térkép-szoftvert és nem jutsz célba. Na már most, képzeld el,

mi lenne, ha a hited azt garantálná, hogy soha nem jutsz el oda, ahova menni akarsz?

(Nevetés)

Tehát: az utolsó dolog az érzelem.

A következőket mondom el az érzelmekről. 6000 érzelemre van

szavunk az angol nyelvben,

ami csak egy nyelvészeti értelmezés, tudom,

és ez változik ahogy a nyelv változik. De ha a domináns érzéseinket --

ha most több időm lenne, és lenne 20 000 ember, vagy csak akár 1 000,

és leíratnám velük az összes érzést, amit átélnek,

egy átlagos héten. Annyi időt kapnának, amennyire csak szükségük van.

És az egyik oldalra leírják az erőt adó érzéseket,

a másikra a azt, ami letöri őket.

Tippeljék meg, hány érzelmet élnek át az emberek? Kevesebb, mint 12-t.

És ennek a felétől szarul érzik magukat. Azaz, van öt vagy hat

kicseszett jó érzelmük, ugye? Olyan, mintha így éreznénk: "boldog, boldog,

izgatott, oh a francba, frusztrált, frusztrált, túlterhelt, depressziós."

Hányan ismentek olyan valakit, aki teljesen mindegy, hogy mi történik,

megtalálja a módját, hogy felmérgelje magát? Hányan ismernek ilyen embert?

(Nevetés)

Vagy, olyat, aki teljesen mindegy, hogy mi történik, megtalálja a módját, hogy boldog legyen, vagy izgatott.

Hányan ismernek ilyen embert? Na!

Amikor szeptember 11 történt -- ezzel fejezem be -- Hawaii-on voltam.

2000 emberrel voltam, 45 országból jöttek. Szimultán 4 nyelvre

fordítottuk a tanfolyamomat, ami

egy héten át tartott. Az előtte levő esti program címe ez volt:

"Az érzelmek uralma" Felmentem a színpadra, és azt mondtam, ami nem volt betervezve

volt ott tüzijáték, egy csomó őrült, bulis dolgot csinálok

és a végén megálltam és azt mondtam, volt egy tervem, hogy mit fogok mondani,

de én soha nem a terv szerint beszélek. És hirtelen azt mondtam, hogy

"Mikor kezdenek az emberek először élni? Amikor szembesülnek a halállal."

És akkor végigmentem ezen az egész dolgon, hogy

mit tennének, ha 9 nap múlva, mikor elhagyják ezt a szigetet,

meghalnának; kit hívnának fel, mit mondanának,

mit csinálnának? Egy nő -- ez az éjszaka, amikor szeptember 11 történt --

egy nő eljött erre a tanfolyamra. Az előző barátját elrabolták és megölték.

Amikor eljött a tanfolyamra, a barátja,

az új barátja el akarta venni feleségül, és ő elutasította.

A férfi azt mondta neki, "Ha most elutazol Hawaii-ra, akkor köztünk mindennek vége."

Erre a nő azt mondta:"Akkor vége." Amikor befejeztük az esti programot, a nő felhívta a barátját,

és hagyott neki egy üzenetet -- igaz történet -- a World Trade Center-ben,

ahol a férfi dolgozott. Azt mondta neki, hogy "Édesem, szeretlek, és akarom, hogy tudd,

hogy hozzád akarok menni feleségül. Hülye voltam." Aludt,

mert hajnali 3 óra volt nálunk, amikor a barátja visszahívta

a World Trade Centerből és azt mondta, "Édes, nem tudom elmondani, mit jelent ez nekem."

Azt mondta, "Nem tudom, hogy mondjam el neked ezt,

de a leszebb ajándékot adtad nekem, mert meg fogok halni."

Lejátszotta az üzenetet a teremben lévőknek.

Larry King Show-ban is szerepelt később, és a barátja azt mondta: "Biztosan arra vagy kíváncsi,

hogy hogy az égben történhet ez meg veled kétszer." És így folytatta:

"Csak azt mondhatom, hogy ez biztosan Isten üzenete neked, kedves.

Mostantól kezdve, minden egyes nap, adj bele mindent, ami tőled telik, szeress ahogy csak tudsz!

Ne hagyd, hogy bármi is megállítson." Amikor a nő leült, felállt egy férfi,

és azt mondta: "Én pakisztáni vagyok, muzulmán.

Szívesen megfognám a kezét és mondanám,

hogy sajnálom, de őszintén szólva, ez a megtorlás." Nem tudom befejezni,

mert kifutottam az időből.

(Nevetés)

10 másodperc.

(Taps)

10 másodperc, ennyi az egész. Tisztelettudó akarok lenni. 10 másodperc.

Annyit mondhatok, hogy felhívtam ezt az embert a színpadra,

egy másik férfival együtt, aki New York-i volt és a World Trade Center-ben dolgozott,

mert volt ott kb 200 New York-i. Több, mint 50-en közülük

elvesztették az egész cégüket, a barátaikat, lázasan ellenőrizték

a Palm Pilot-jaikat -- egy értékpapír kereskedő, egy vasból gyúrt nő zokog,

30 barátja, mind meghalt.

A következőt kérdeztem az emberektől: "Mire fogunk összpontosítani?

Mit jelent ez és mit fogunk most csinálni?"

És összefogtam a csoportot és arra koncentráltunk,

hogy ha ma nem veszítettél el senkit, akkor összpontosíts arra,

hogy hogyan tudsz segíteni valaki mást. Vannak emberek --

és akkor egy nő felállt, és olyan dühös volt, hogy ordított.

Megtudtam, hogy nem New York-i volt, nem is amerikai,

nem ismer senkit itt. Megkérdeztem, "Mindig így bedühödik?"

Azt válaszolta, hogy "Igen." Bűnös emberek bűnösnek érezték magukat, a szomorú emberek szomorúnak.

És fogtam ezt a két ember, és levezettem, amit én indirekt egyezkedésnek hívok.

Egy zsidó ember, akinek a családja a megszállt területen él, ő maga New York-i,

és meghalt volna, ha aznap dolgozni megy. A másik ez az ember,

aki terrorista akart lenni és ezt világosan meg is mondta.

És az integráció, ami ott lezajlott, filmre van véve,

amit szívesen elküldök, hogy tényleg láthassátok

hogy valójában hogy is zajlott le, ahelyett, ahogy elmondanám.

De ez a kettő nem csak megtalálta egymást és

megváltoztatta a hitét és a világ erkölcseit,

hanem együtt dolgoznak, immár negyedik éve azon, hogy

különböző mecseteken és zsinagógákon keresztül terjesztik,

hogy hogyan lehet békét teremteni. Írt egy könyvet is, a címe:

"Az én Dzsihádom, az én békém." Tehát a transzformáció megtörténhet.

Szóval arra invitállak, hogy fedezd fel a hálót, a hálót itt bent --

a szükségleteket, hiedelmeket, érzelmeket, melyk kontroll alatt tartanak.

Két okból: hogy így többet tudj magadból adni, és elérni is,

mindannyian ezt akarjuk tenni. De én igazán arról beszélek, hogy adjunk,

mert az az, ami feltölt bennünket. És a második ok,

hogy értékelni tudjuk -- nem csak megérteni azt, ami intellektuális,

ami az értelem -- hanem értékelni azt, ami hajtja az embereket.

Ez az egyetlen módja annak, hogy a világ megváltozzon. Az Isten áldjon.

Köszönöm. Remélem, ez hasznukra válik.

(Taps)