Meglepő megoldás az óceánokba kerülő műanyagra

Megoldható-e az óceánok műanyag-szennyezése és a szegénység problémája egyszerre? Ez a Plastic Bank ambiciózus célja: egy globális boltlánc, ahol az iskolai tandíjtól kezdve a fűtőolajon át minden megvásárolható műanyag szemétért cserébe – amit utána leválogatnak, aprítanak, és eladnak nagy márkáknak, akik "társadalmi műanyagként" újrahasznosítják termékeikben. Csatlakozz David Katzhoz és ismerd meg ezt a körkörös gazdasági hurok bezárása felé vezető lépést! "A műanyagok óceánokba kerülésének megelőzése lehet az emberiség legnagyobb lehetősége" – mondja Katz.

Az egészet rosszul gondoltuk.

Mindenki.

Az egészet rosszul gondoltuk.

Az óceánok megtisztítása

a legutolsó teendőnk.

A legutolsó.

Bizony, egy teherautónyi műanyagszemét

kerül az óceánba

minden percben,

minden nap minden órájában,

miközben számtalan madár
és más állat hal meg

csak attól, hogy érintkezik vele.

A valaha volt leggyorsabb ütemű
fajkihalás zajlik,

és a műanyag bekerült a táplálékláncba,

és én még mindig itt állok önök előtt,

azt mondogatva, hogy az óceánok tisztítása

a legutolsó teendő.

A legutolsó.

Ha egy konyhába lépve azt látnák,

hogy kifolyik a víz

a mosogatóból a földre,

áztatva a falakat,

gyorsan kellene gondolkodniuk,
mielőtt pánikba esnek;

van vödör, felmosó és gumipumpa.

Mit tesznek először?

Miért nem zárjuk el a csapot?

Értelmetlen lenne megpróbálni feltörölni

vagy meregetni a vizet,

amíg nem zárjuk el a csapot.

Miért nem tesszük ugyanezt az óceánnal?

Még ha a The Ocean Cleanup projekt,

a vízpartokat megtisztító programok,

vagy akármelyik jó szándékú

óceáni-műanyag feldolgozó cég

száz százalékig sikerrel is járna,

már az is túl kevés lenne, túl későn.

Előrejelzések szerint
több mint 300 millió tonna műanyagot

fogunk idén előállítani.

Nagyjából 8 millió tonna kerül

egyenesen az óceánba,

hogy csatlakozzon
a már ott lévő 150 millió tonnához.

A jelentések szerint
az úszó műanyag 80 százaléka

azokból az országokból származik,
ahol nagy a szegénység.

A nyomor fogságában élőknek,

akik mindig aggódnak az élelem,

a lakhatás,

vagy akár a biztonságuk miatt,

az újrahasznosítás

túl van a képzeletük határán.

Pont ezért hoztam létre

a Plastic Bank-et.

A legnagyobb boltlánc vagyunk a világon,

ahol a mélyszegénységben élők

bármit megvehetnek

műanyag szeméttel fizetve.

Bármit.

Kifizethetik a tandíjat.

Egészségbiztosítást.

Internetet, telefonfeltöltést, áramot.

Fenntartható fűtőolajat,
takarékos főzőlapot,

és ezt folyamatosan bővítjük bármivel,

amire a világnak szüksége lehet,
de nem engedheti meg magának.

A haiti boltjaink is inkább
közösségi helyekként működnek,

ahol Lise Nasis,

az egyik gyűjtőnk,

lehetőséget talált a megélhetésre

a műanyagok begyűjtésével házakból,

az utcáról

és vállalkozásoktól.

A nap végén pedig elhozza
a gyűjtött anyagot hozzánk,

ahol lemérjük,
és ellenőrizzük a minőségét,

majd átutaljuk az értékét a számlájára.

Lise ezáltal egy megbízható,

állandó bevételi forrásra tett szert,

és ezt az ellenértéket
egy online számlára utaljuk neki.

Mivel ez egy megtakarítási számla,
olyan értéket képvisel,

amire már kölcsönt is vehet fel.

Mivel ez online számla,

biztonságot ad rablás ellen,

de szerintem még fontosabb az,

hogy Lise önbecsülése nő.

Még a műanyag is

egy újfajta értéket kap.

Hm.

Ezt a műanyagot összegyűjtjük,

és értéket adunk hozzá:

Válogatjuk,

eltávolítjuk a címkéket

és a kupakokat.

Ezután vagy ledaráljuk,

vagy bálákba csomagoljuk
és exportra előkészítjük.

Ez semmiben sem más,
mint gyémántmezőkre lelni.

Ha Lise végtelen sok gyémántra lelne,

de nem volna sem bolt, sem bank,

semmilyen használati
vagy kereskedelmi hasznuk,

azok is értéktelenek lennének.

A 2010-es haiti földrengés után

Lise megözvegyült,

ház és jövedelem nélkül maradt.

A program eredményeként

Lise most ki tudja fizetni
a két lánya tandíját

és egyenruháját.

Mi pedig azt a műanyagot

eladjuk.

Olyan nagy márkák beszállítóinak adjuk el,

mint a Marks and Spencer,

akik előírták a társadalmi
műanyagok használatát

termékeik előállításához.

Vagy ott a Henkel,

a német fogyasztási cikk gyártó cég,

amely a gyűjtött műanyagot közvetlen
termékelőállítás során használja fel.

Bezártuk a hurkot

a körforgásos gazdaságban.

Így, ha olyan sampont

vagy mosószert veszünk,

aminek ilyen műanyagból van a csomagolása,

közvetetten hozzájárulunk

a műanyagok eltávolításához
az óceánokba ömlő vizekből,

ugyanakkor enyhítünk

a szegénység terhén.

Ez a modell

bárhol megvalósítható.

São Paulóban például

egy prédikátor arra kéri híveit,

hogy ne csak adományokat
hozzanak vasárnap,

hanem a szelektív szemetet is.

Ezzel kapcsolatot építünk
az egyház és a szegények között.

De én hiszek benne,
hogy összekapcsolhatnánk

akár egy londoni mecsetet is
egy elszegényedett kairói templommal,

vagy mint a Vancouverben működő

üvegbetét-programunk:

már bármely magánszemély

vagy csoport

visszaviheti

a betétes visszaváltható szemetet,

és a készpénz helyett cserébe

elhelyezheti annak értékét

egy rászoruló számláján
valahol a világban.

Újrahasznosításunk végre

újrahasznosítókat teremt és támogat.

Egy otthon visszaváltott üveg

több száz másik
felszedését segítheti máshol.

Vagy a Shell energiaipari vállalat,

amely befektetett

műanyagsemleges programunkba.

A műanyagsemlegesség olyan,
mint a karbonsemlegesség.

A műanyagsemlegesség az újrahasznosító
infrastruktúrába való befektetés ott,

ahol az még nem létezik.

A szegényeknek is ösztönzést jelent

az árnövekedés által.

Vagy –

mint Manila nyomortelepein,

ahol a legkisebb piac –,

egy sima mérleg és telefon segítségével

el tudják fogadni a műanyaghulladékot,

mint új, súlyban mért fizetőeszközt,

ezzel több ember kiszolgálását

és saját társadalmi hatásuk
növelését lehetővé téve.

És az a közös bennük,

hogy a közösségi műanyaghulladék

pénz.

A így gyűjtött közösségi műanyag pénz,

egy mindenütt elismerhető és forgalmazható
fizetőeszköz, amit ha használnak,

egyszerre csökkenti a szegénységet

és tisztítja a környezetet.

Ez nem csak műanyag.

Nem is újrahasznosított műanyag,
ez társadalmi műanyag,

egy anyag, melynek értéke gazdagítja

a vele érintkező emberek életét,

legyen az szegény vagy gazdag.

Az emberiség eddig

több mint nyolc billió kilogramm
műanyagot állítottak elő,

melynek többsége hulladékként
máig velünk van.

Nyolc billió kilogramm.

Kilónként nagyjából 50 centtel számolva,

egy négy billió dolláros értéket
szabadíthatunk fel.

Látják, én úgy tekintek
a közösségi műanyagra,

mint a Föld Bitcoinjára –

(Nevetés)

és elérhető bárki számára.

Mára a teljes rendszer
irányítása és támogatása

egy online banki felületen történik,

ami világszerte biztosítja a biztonságos,
megbízható értékközvetítést.

Elhelyezhetjük az újrahasznosítható
anyagokat Vancouverben vagy Berlinben,

és az árából egy család építőanyagot
vagy telefonfeltöltést vehet

Manila nyomortelepein.

Vagy Lise

elhelyezheti a műanyagot
a Port-au-Prince-i központban,

és az érte kapott összegből
édesanyja fűtőolajat vásárolhat,

vagy készpénzhez juthat
bárhol a városban.

Az alkalmazás ad jutalmat,

ösztönzőket,

csoportos díjakat,

felhasználói értékelést.

Játékossá tettük az újrahasznosítást.

Szórakozást és formát viszünk

egy hétköznapi iparba.

Haitin és a Fülöp-szigeteken
vagyunk jelen.

Külön csapatunk és partnereink

vannak Brazíliában.

Idén pedig elkötelezzük magunkat
India és Etiópia felé.

Több száz tonna

anyagot gyűjtünk jelenleg.

Minden nap újabb partnereket

és vevőket nyerünk meg,

és folyamatosan növeljük a választékunk.

Közös programunk eredményeképpen

a Henkel évente
több mint 100 millió kilogramm

anyag felhasználását vállalta.

Ez önmagában több százmillió dollárt

juttat a fejlődő országok

szegényeinek kezébe.

Így most végre

mindnyájan

a megoldás részesei lehetünk,

és nem a szennyezésé.

Lehet, hogy az óceán megtisztítása
nem vezet eredményre.

Lehet.

Az óceán megóvása a műanyagtól viszont

az emberiség legjövedelmezőbb
lehetősége lehetne.

Köszönöm.

(Taps)