Nia, az élet tánca | Brezina Kinga | TEDxLibertyBridgeWomen

Brezina Kinga fekete öves Nia-tanár. Folyamatosan tanulja és tanítja, hogy a testünk a legfőbb forrásunk, minden titkunk és tudásunk eredője, legrégebbi és legjobb barátunk. Hisz abban, hogy amit a gondolkodó elme elfelejtett, azt a test továbbra is őrzi, és hogy traumáink, elakadásaink, érzelmi blokkjaink a mozgáson keresztül oldhatóak. Előadásában azt mutatja be, milyen varázslatosan működik a testünk intelligenciája, ha teret engedünk neki. Az előadás 2018. november 30.-án hangzott el.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Egy vallomással szeretném kezdeni:

évekig titkos viszonyt folytattam.

Valakivel, akinél mind a mai napig
többet nem tud rólam senki.

Ő az én menedékem, titkaim őrzője.

Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot,
amikor először találkoztam vele.

Nem mondanám
villámcsapásszerűnek az érzést,

még csak szerelemnek sem első látásra.

Inkább valami nagyon mély,
régen elfelejtett tudás volt az,

ami áthullámzott rajtam.

Nem sokkal a kisebbik fiam
születése után elmentem egy helyre,

ahol félhomály volt, jó zene szólt,

és én lepődtem meg a legjobban,
hogy ő megszólított.

Utána viszont már azt akartam,
hogy soha többé ne hallgasson el.

Kiderült-e a viszony?

Persze.

Megviselte-e a hozzátartozóimat?

Nagyon.

Ahogy az lenni szokott, először
jóindulatúan várták, hogy elmúljon,

de a kettőnk közötti szenvedély
egy kicsit sem csillapodott.

Aztán nagyon megijedtek tőle,

és a változástól, amit létrehozott bennem.

Azután pedig nagyon megharagudtak rám.

Azt gondolták, hogy elment a józan eszem,

hiszen élek egy szép házasságban,

van két gyönyörű fiam,

akkor mégis mi a bajom?

Én ezt a viszonyt a saját
testemmel folytattam.

Mára ez a viszony egy felvállalt,
csodálatos kapcsolattá fejlődött.

És hogy mi segített nekem ebben?

A Nia.

Akkor és ott, tíz évvel
ezelőtt, a félhomályban,

a kisebbik fiam születése után

a jó zenére én Niát kezdtem táncolni.

A Nia egy holisztikus mozgásforma,

számomra az az út, amely visszavezetett
a saját menedékemhez, a testemhez.

Én bölcsész vagyok, szenvedélyes olvasó,

az a nő, aki a harmincas éveire

szinte teljesen elveszítette
a kapcsolatát a saját testével.

És hogy őszinte legyek,

nem is nagyon ismerek más nőt,
aki hasonlóról ne tudna beszámolni.

Ráadásul a terhesség és a szülések idején,

ha mondhatom, a lehető
legtávolabb kerültem tőle.

Nem tudtam, hol vannak a testhatáraim,

nem volt ajtófélfa,
aminek ne mentem volna neki,

nem volt székláb,
amibe ne rúgtam volna bele,

vagy vasaló, amivel ne égettem
volna meg a karomat.

Emlékszem rá, hogy életem
legboldogabb időszakában,

39 hetes terhesen,

azt hiszem soha nem láttam
magam olyan szépnek,

egy barkácsáruház
pénztáránál álltam sorban,

hónom alatt egy vasalódeszkával,

és úgy megsajnáltam a mellettem álló nőt,

hogy hogy néz ki...

és azután rájöttem,
hogy ez én vagyok a tükörben.

A Nia 52 mozdulata segített abban,
hogy ismét meghatározzam

és kijelöljem a testhatáraimat.

Segített beazonosítani a testi érzeteimet,

és hogy megértsem, hogy ezek milyen
emlékekhez vagy érzelmekhez kapcsolódnak.

Például mind a mai napig
a változás iránti vágy

az a talpaimban szokott megjelenni,

a rugalmasság iránti igény a bokámban,

ha pedig biztonságban érzem magam,
akkor felforrósodik a felkarom.

Annak idején így tudott
talpra állni a testem,

és azután ennek tudott
nekitámaszkodni a lelkem.

Ma már a Niát nemcsak táncolom,
hanem tanítom is,

és szeretem azt gondolni és mondani,
hogy ez kegyelmi állapot.

Kegyelmi állapot először is azért,
mert ugyan én férfiakkal élek,

de nőkkel foglalkozhatok,

ráadásul olyan nőkkel,
akik keresnek valamit,

akik már elindultak
az önmaguk felé vezető úton.

Kegyelmi állapot, mert megtaníthatom,

hogy ezen a Földön nincsen biztonságosabb
és otthonosabb hely a saját testünknél.

Kegyelmi állapot, mert azt is átadhatom,

hogy minél bensőségesebb
a kapcsolatom a testemmel,

vagyis minél inkább
odafigyelek a részletekre,

annál egyszerűbb ez a tánc,
amit életnek hívunk.

És kegyelmi állapot azért is,
mert azt is megtaníthatom,

hogy minél precízebben hajtok végre
egy akár egészen pici kis mozdulatot,

annak annál erőteljesebb lesz a hatása.

Ezt most meg is mutatom,
és ezért vagyok mezítláb,

mert akkor van a helyén a súlypontom.

Ez egy egészen egyszerű,
úgynevezett hátul keresztlépés,

aminél viszont egyáltalán nem mindegy,
hogyan tartom magam.

Előre kell, hogy nézzen a medencém,
a köldököm, a mellkasom,

mert ekkor vagyok összerendezett,

ekkor vagyok fókuszált, mozgékony,
ugyanakkor stabil, magas, erős és büszke.

Ha egy egészen kicsit
hátra vagy oldalra lépek,

akkor ez az összerendezettségem
máris megszűnik,

az előbb emlegetett fókuszáltságom
szétszalad a négy égtáj irányába,

és bennem türemkedik is föl a kérdés,
hogy na jó, de akkor most hol vagyok én?

(Kilégzés)

A nők meg szokták tőlem kérdezni,
hogy normális-e, hogy néha közben sírnak.

Igen, az.

Az elején én is rengeteget sírtam,

sőt, még most is szoktam,

de annak idején megfigyeltem,

hogy a sírások mindig
ugyanakkor jelentek meg,

mindig ugyanannál a zenerészletnél,
mindig ugyanannál a mozdulatnál.

Aztán azt is megfigyeltem,
ahogy rövidülnek,

és utána egyszer csak
észrevétlenül eltűnnek,

valami könnyülést, belső nyugalmat
hagyva maguk mögött.

Az én tapasztalatom az,
hogy ilyenkor valójában azért sírunk,

mert végre valahára,
sokszor nagyon hosszú idő után

ismét együtt lehetünk önmagunkkal.

És ez egyszerre könnyfakasztóan
felkavaró és gyönyörű.

Persze vannak, akik ezt nem így gondolják.

A stúdió, ahol tanítok,
a második emeleten van,

és alattunk sokáig
egy ügyvédi iroda működött.

(Nevetés)

Egyik este harmincan táncoltak benn,

senki nem sírt,

szólt a zene, nem is volt
szerintem olyan hangos,

mert hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón.

Odamentem, kinyitottam,
ott állt egy jóképű ügyvéd,

kezében egy spotlámpa izzóval,

kicsit közelebb hajolt, és azt suttogta:

"Ne haragudj, ez most esett ki
a plafonból, mi van nálatok, háború?"

Mondtam: "Nem, harminc nő
táncol odabenn, bejössz?"

Persze elnevette magát, és azt mondta:
"Azt hiszem, akkor én inkább megyek."

Szerintem meg be kellett volna jönnie.

De igen, azóta az ügyvédi
iroda elköltözött alólunk.

A Nia kegyelmi állapot, mert általa
nemcsak az önmagammal,

hanem a családommal való
kapcsolatom is elmélyült.

Ma már nem megharagszunk,
hanem odafigyelünk egymásra.

Van türelmünk. Tudunk várni.

És már nem félünk a változástól.

Ráadásul mivel én ma már
nem egy eltitkolt viszonyt folytatok,

hanem megélem a testem teljességét,

ebből a szeretteim is részesülnek.

Persze ki így, ki meg úgy.

Szívem legeslegközepén
az anya-lánya Nia-órám áll,

és nemcsak azért,
mert fiús anyaként azt gondoltam,

hogy nekem is jár egy kis rózsaszín,

hanem mert amit én ott 45 percben
anyák és lányaik között látok,

az a valóra vált varázslat.

Az élet megállíthatatlan tánca.

A Nia kortalansága miatt is
kegyelmi állapot,

mert egyszerre táncolhat akár a 30 éves,
vagy az éppen gyermeket váró,

vagy a 83 éves nő.

És ami ezeket a generációkat
ebben összeköti,

az a minden testbe belekódolt
öröme a mozgásnak.

El tudjátok-e képzelni,
hogy a legnagyszerűbb dolog,

ami megtörtént veletek
ebben az életetekben,

az az, hogy van testetek?

És hogy a testetek az mindig kéznél van.

Hogy mindig van egy kis mozdulat,

ami örömet tud szerezni,
ami könnyülést tud hozni.

Mi az első dolgom, amikor fáj a fejem?

És ha egyedül érzem magam?

Vagy ha nagyon fáradt vagyok?

A Nia alapítója, Debbie Rosas azt állítja,
hogy a valódi változáshoz

egy egészen apró kis mozdulat is elég.

És szerintem ezt nyugodtan
elhihetitek egy olyan nőnek,

aki gyerekkori tanulási zavarból,

szülés utáni depresszióból,

egy válásból, aztán
még egy válásból állt talpra.

Ma, 67 évesen természetesen
mezítláb táncol,

de leguggolni és felállni kizárólag
mindig tűsarkúban szokott.

Mikor mozgattátok meg utoljára
csak a hüvelykujjatokat?

Csináljátok velem.

Mozgasd meg a hüvelykujjad,

jól fújd ki a levegőt,

és mozgasd meg az összes többi ujjad.

Majd tárd szét őket, és érezd,
ahogy a levegő körülveszi mindegyiket.

Aztán képzeld el, hogy a hüvelykujjad
40 centivel hosszabb,

a mutatóujjad is,

a középső,

a gyűrűsujjad, és a kisujjad is.

És ezzel a jó nagyra nőtt tenyereddel

egy picit tapogasd meg
magad körül a levegőt,

és ha úgy érzed, érintsd meg
a szomszédod bal vagy jobb oldalon,

és aztán hozd ezt a két nagy
tenyeredet a mellkasodra.

(Sóhaj)

Amilyen a kapcsolatod a saját testeddel,

olyan mindenki mással is.

Úgyhogy én nektek tiszta szívből

csodálatos kapcsolatokat kívánok.

(Taps)