A tudomány és gyógyítás kulcsa a kíváncsiság

A tudomány tanulási folyamat, melynek részei a kísérletezés, hibázás és felülvizsgálat, és ez így van a gyógyítás tudományában is. Kevin B. Jones rákkutató szerint a sebészetben és a gyógyításban található hiányosságokra a válasz egyszerű: tisztesség. A tudás természetéről szóló elgondolkoztató előadásában Jones rámutat, hogy az a legjobb a tudománynak, ha a tudósok alázatosan elismerik, amit még nem tudnak.

Tudomány.

E szóról többeknek

középiskolai biológia- és fizikaórák
nyomasztó unalma jut eszébe.

De ami ott folyt,

annak vajmi kevés köze van a tudományhoz.

Az a tudomány mit alkotott része volt.

Mások felfedezéséről szóló történet volt.

Engem tudósként

a tudomány hogyanja érdekel.

Mert a tudomány folyamatban
levő tudás.

Megfigyelünk valamit,
magyarázatot találunk ki hozzá,

aztán feltevést alakítunk ki,
amelyet tesztelhetünk

kísérlettel vagy másik megfigyeléssel.

Következzen pár példa.

Őseink észrevették,
hogy fent az ég és lent a Föld,

s úgy tűnt, a Nap s a Hold körötte kering.

Azt a magyarázatot találták ki,

hogy a Föld biztos az univerzum közepe.

Föltevésük: a Föld körül kering minden.

Ezt akkor tesztelték igazán,

amikor Galilei hozzájutott
az első távcsövek egyikéhez,

és föltárult előtte az éjszakai égbolt.

Meglátta a Jupiter bolygót,

a körülötte keringő négy holdját.

A holdak segítségével
követte a Jupiter pályáját,

s rájött, hogy a Jupiter sem a Föld körül,

hanem a Nap körül kering.

A föltevés tehát nem igazolódott.

Elvetették az elméletet,

miszerint a Föld
az univerzum közepe lenne.

Másik példa: Isaac Newon észrevette,
hogy a tárgyak leesnek a Földre.

A magyarázata a gravitáció volt.

A feltevés pedig, hogy minden
le kell essen a Földre.

Persze, nem minden esik le a Földre.

Tehát elvetettük a gravitációt?

Nem! Csak kiigazítottuk elméletünket:
a gravitáció addig vonzza a tárgyakat

a Föld felé. amíg föl nem lép egy
ellentétes irányú ugyanakkora erő.

Újat tanultunk.

Több figyelmet fordítottunk
a madarakra és szárnyaikra.

Gondoljanak csak

a repüléssel összefüggő
összes fölfedezésre.

Ezért a kísérletek kudarca,
a kivételek, a kiugró értékek

még nem ismert új dolgokra tanítanak,
és új felfedezésekhez vezetnek.

Így tanul és halad a tudomány.

Olykor a média és nála ritkábban,

néha még tudósok is használják

a tudományosan igazolt tény kifejezést.

De remélem, értik: végérvényesen,
örökre sosem bizonyít be semmit

.a tudomány.

De remélhetőleg a tudomány
elég kíváncsi marad ahhoz,

hogy kutasson,

és elég szerény ahhoz, hogy felismerje,

ha rátalál

a következő rendhagyó esetre,

a következő kivételre,

amely – mint a Jupiter holdjai esetében –

megtanítja nekünk, amit még nem tudunk.

Itt váltsunk sebességet.

A caduceus, az orvoslás szimbóluma

embere válogatja,
milyen sok jelentéssel bírt.

De az orvoslásról szóló közbeszédet

jórészt műszaki kérdéssé változtatja.

A Kongresszus folyosóin

és a biztosítók tanácstermeiben
gondolkoznak, mennyit fizessenek érte.

Etikai és járványügyi szakértők

jobb gyógyszerelosztáson törik a fejüket,

a kórházak és az orvosok
rögeszmésen ragaszkodnak

a protokollokhoz és előírásokhoz,

hogy biztonságosabbá tegyék a gyógyítást.

Ezek jó elgondolások.

Bár bizonyos fokig

ezek mind feltételezik,

hogy az orvosi tankönyvek már teljesek.

Az egészségügyi szolgáltatás minőségét

a hozzáférés sebességével mérjük.

Nem meglepő, hogy e környezetben

számos egészségügyi intézmény

inkább autószervizre hasonlít.

(Nevetés)

Az egyetlen gond,
hogy mikor elvégeztem az orvosit,

nem kaptam olyan kütyüt,

amit szerelők autónkhoz csatlakoztatnak,

hogy pontosan megtudják, mi a hiba.

Mert az orvosi tankönyvek

nem teljesek.

A gyógyítás pedig tudomány.

A gyógyítás folyamatban levő tudás.

Megfigyelünk valamit,

magyarázatot találunk rá,

előrejelzést dolgozunk ki,
amelyet tesztelhetünk.

A gyógyítás legtöbb előrejelzését

a népességen tesztelik.

Emlékezhetnek unalmas biológiaórákról,

hogy a népesség valamely mérőszáma

az átlagérték körül

Gauss- vagy normális eloszlású.

Tehát a gyógyításban

amikor magyarázat alapján
előrejelzést fogalmazunk meg,

azt a népességen teszteljük.

Eszerint tudásunk a gyógyításról,

ismereteink és a know-how

a népességből származik,

de csak addig terjed,

míg a következő rendellenesség,

a következő kivétel,

– mint a Jupiter holdjai –

meg nem tanítja, amit még nem tudtunk.

Sebész vagyok.

Szarkómás betegekkel foglalkozom.

A szarkóma ritka rákfajta,

lágy részek és csontok daganata.

Minden páciensem

egyedi, rendhagyó eset.

Sosem végeztem olyan sebészeti
műtétet szarkómás páciensen,

melyet ellenőrzött randomizált
klinikai kísérletből leszűrt,

népességalapú legjobb bizonyíték
befolyásolt volna.

Emlegetik a kreatív gondolkozást,

de szarkóma esetén a szokványos
sincs meg, amitől eltérjünk.

Csak a bizonytalanba ugorhatunk fejest.

A szarkómánál a bennünket körülvevő
ismeretlenek, kivételek, anomáliák révén

bármely tudomány
két legfontosabb értékéhez

könnyen hozzájutunk:

alázatossághoz és kíváncsisághoz.

Mert ha alázatosak és kíváncsiak vagyunk,

mikor egy szarkómás olyat kérdez,

amire nem tudom a választ,

akkor a kollégámhoz fordulok,

akinek lehet más,
de hasonlón kirívó esete.

Még nemzetközi együttműködést is keresünk.

A páciensek csevegőszobákban,
támogatói csoportokban

beszélnek egymással.

Ezekből a szerény
és érdeklődő beszélgetésekből

próbálunk új dolgokat tanulni.

Pl., ő az egyik páciensem,

akinek a térde táján volt daganata.

A szerény s érdeklődő beszélgetésekből

nemzetközi együttműködés
során megtudtuk,

hogy a bokát átműthetjük

a daganat miatt
eltávolítandó térd helyére.

Protézist kaphat, amellyel futhat,
ugrálhat, játszhat.

E lehetőség nemzetközi együttműködés révén

vált elérhetővé számára.

Vonzó volt számára,

mert kapcsolatba került másokkal,
akik ezt már átélték.

A gyógyításban a kivételek
és rendhagyó esetek

megtanítanak rá, amit még nem tudunk
s új gondolkozásmódra késztetnek.

Fontos tudnunk, hogy az orvoslásban
az új gondolkodásmód,

amelyre a rendhagyó esetek
s a kivételek rávezetnek,

az nemcsak rájuk alkalmazható.

A szarkómás páciensektől

nemcsak kezelésük módját tanuljuk meg.

Néha a rendhagyó esetek

és a kivételek

jelentős dolgokat tanítanak
a népesség egészéről is.

Mint egy erdő mellett álló fa

felhívja figyelmünket, mi a fa lényege,

a rendhagyó eset és a kivétel
is rámutat a lényegre.

Szokták mondani,
hogy a fától nem látjuk az erdőt,

de a fát sem vesszük néha észre

az erdőben.

De a magányosan álló fa is

megtestesíti a fát jellemző kapcsolatokat,

benne is kétségtelenül megvan

a törzs, a gyökerek
s az ágak közötti viszony.

Még ha a fa görbe,

vagy nem szokványos

a törzs, gyökér és ágak összekapcsolódása,

akkor is ráirányítja a figyelmünket,

megfigyelhetjük,

aztán tesztelhetjük a népesség egészén.

Említettem, hogy a szarkóma ritka,

a daganatos betegségek kb. 1%-át teszi ki.

Valószínű tudják, hogy a rákot
genetikai eredetűnek tartják.

Ez azt jelenti, hogy a rákot
onkogének okozzák,

amelyek elrákosodnak,

és vannak tumorszuppresszor gének,
melyek ha leállnak, rákot okoznak.

Ha azt gondolják, hogy az onkogénekről

s tumorszupresszor génekről
a gyakori rákokból

– pl. emlőrák, prosztatarák,

tüdőrák – tanultunk,

akkor tévednek.

Az onkogénekről
és tumorszuppresszor génekről

először

ebből az icipici 1%-ból tanultunk.

Peyton Rous 1966-ban Nobel-díjat kapott,

mert felfedezte a csirkéknél

a szarkóma transzmissziós formáját.

30 év múlva Harold Varmus és Mike Bishop

felfedezte a transzmissziós anyagot.

Egy vírus volt.

Hordozta a gént.

Az SRC onkogént.

Nem mondom, hogy az SRC
a legfontosabb onkogén.

Azt sem állítom,

hogy minden rákban az SRC
a leggyakrabban előforduló onkogén.

De az volt az első onkogén .

A kivétel, a rendhagyó

hívta fel figyelmünket valamire,

ami nagyon fontos dolgokat
tanított a biológiáról.

A p53 gén a legfontosabb
tumorszuppresszor gén.

A leggyakrabban kiiktatott
tumorszupresszor gén

majdnem minden rákfajta esetén.

De nem a gyakori rákoknál fedeztük fel.

Li és Fraumeni orvosok fedezték fel,

akik családok kezelése során rájöttek,

hogy e családokban

lényegesen több szarkómás volt.

Említettem, hogy a szarkóma ritka.

Egymillió emberből egy a szarkómás.

kétszeri előfordulása egy családban

már túl gyakorinak számít.

A ritka előfordulás

felhívta figyelmünket,

és más gondolatmenethez vezetett.

Fogalmazhatunk úgy is,

és jogosan tesszük:

"Igazad van Kevin, ez nagyszerű,

de nem a madár szárnyáról van szó.

Nem valami Jupiter körül
keringő holdról beszélsz,

hanem emberekről.

Ez a rendhagyó eset, kivétel
előre viheti a tudományt,

de ő ember."

Csak azt mondhatom,

hogy teljesen tudatában vagyok ennek.

Beszélgetek ritka és végzetes
betegségben szenvedő páciensekkel.

Írok e beszélgetésekről.

E beszélgetések szörnyen kiborítanak.

Borzalmas frázisokkal terheltek:

"Rossz hírem van",
"Többet már nem tehetünk".

Néha a beszélgetésekben
egyetlen szó villan föl:

a "vég".

A csend is elég kínos.

A gyógyítás fehér foltjai

ugyanolyan fontosak,

mint a beszélgetés során használt szavak.

Melyek a hiányosságok?

Milyen kísérleteket végzünk?

Végezzék e kis gyakorlatot velem.

A képernyőn látható: "no where" – sehol.

Megjegyezték a szóköz helyét?

Ha a szóköz egy betűvel arrább van:

a "no where" – sehol

átalakul "now here" – most itt-té,

pontosan ellentétes értelművé

csak a szóköz áthelyezésével.

Sosem felejtem el az éjszakát,

amikor bementem egyik páciensem szobájába.

Hosszan műtöttem aznap,

de őt mégis szerettem volna megnézni.

Egy fiú volt, akinél csontrákot
állapítottam meg pár nappal korábban.

A fiú és édesanyja találkoztak
a kemoterápiás orvosokkal

korábban a nap folyamán,

akik beutalták a fiút kórházi kezelésre.

Majdnem éjfél volt,
mikor a szobájába értem.

A fiú aludt, de édesanyja

zseblámpánál olvasott

az ágya mellett.

Kijött a folyosóra
csevegni velem pár percet.

Kiderült,

hogy a kemoterápiás orvosoktól

aznap kapott protokollt olvassa.

Kívülről megtanulta.

Azt monta: "Dr. Jones,
maga azt mondta,

hogy nem mindig győzünk

ezzel a rákkal szemben,

de tanulmányoztam a protokollt,
és úgy gondolom, meg tudom tenni.

Meg tudok birkózni e nagyon
bonyolult kezelésekkel.

Felmondok a munkahelyemen.
Összeköltözünk a szüleimmel.

Meg fogom védeni a gyerekem."

Nem mondtam meg neki.

Nem javítottam ki a gondolatmenetét.

Egy protokollban bízott,

amit még ha sikerül is kivitelezni,

akkor sem biztos, hogy megmenti a fiát.

Nem mondtam meg neki.

Nem töltöttem ki azt az űrt.

De másfél évre rá

a fia mégiscsak meghalt rákban.

Meg kellett volna mondjam?

Sokan mondhatják: "Na és?

Nekem nincs szarkómám.

Senkinek a családban nincs szarkómája.

Minden szép és jó,

valószínű nem számít az én életemben."

Valószínűleg igazuk van.

A szarkómának lehet
semmi jelentősége egész életükben.

De ahol vannak
hiányosságok a gyógyításban,

az jelentőséggel bír az életükben.

Nem említettem egy csúnya kis titkot.

Mondtam, hogy a lakosságon teszteljük
a gyógyításban az előrejelzéseket,

de nem mondtam meg,

és a gyógyításban soha nem említik,

hogy minden esetben,

amikor valaki gyógykezelést kap,

még akkor is, ha az illető tökéletesen
benne van az általános népességben,

sem az egyén, sem az orvosa nem tudhatja,

a népesség melyik részére kerül utána.

Minden gyógykezelés

egy-egy kísérlet.

A kísérlet alanya

ön lesz.

A végén az eredmény vagy kedvező lesz
önnek vagy lehet, hogy nem.

Míg a gyógyítás jól működik,

nincs baj a gyors szolgáltatással,

a siker, csupa bizalom beszélgetésekkel.

De mikor a dolgok nem mennek jól.

néha egészen mást szeretnénk.

Egy kollégám tumort távolított
el egy páciense végtagjából.

Nyugtalanította a tumor.

Az orvosi konferenciánkon
beszélt aggodalmáról,

hogy az effajta tumor

nagy valószínűséggel visszanő
ugyanabba a végtagba.

De a pácienssel a beszélgetései

úgy zajlottak, ahogy a páciensnek
éppen megfelelt:

telve bizakodással.

Az mondta: "Eltávolítottam,
jól van, távozhat."

A páciens és a férje örült.

Elmentek, ünnepeltek,
díszvacsora, pezsgőt bontottak.

A gond az volt, hogy a nő
egy héttel később

ugyanazon a részen
másik csomót érzékelt.

Kiderült, hogy az orvos nem távolított
el mindent, és a nő még sincs jól.

Ami eme helyzetben történt,
teljesen lenyűgözött.

Kollégám odajött és megkért:

"Kevin, átvennéd tőlem a pácienst?"

"Miért, te is ugyanolyan jól tudod
mit kell tenni, mint én – mondtam.

Nem rontottál el semmit."

"Csak vedd át, kérlek, tőlem."- mondta.

Zavarban volt,

nem azért, amit tett,

hanem a betegével folytatott

önhitt hangnemű beszélgetés miatt.

Én sokkal kiterjedtebb műtétet végeztem,

és utána egész másképp
beszélgettem a pácienssel:

"Valószínű mindent eltávolítottam
– mondtam.

Valószínű elég jól van, hogy távozzon,

de végzünk egy kísérletet.

Ezért figyeljen erre meg arra.

Én is figyelni fogom.

Együttműködünk, hogy kiderüljön
a műtét sikerült-e,

s megszabadult-e a ráktól."

Biztos, hogy beszélgetésünk után

nem bontottak pezsgőt.

De ez után a nő
tudományos munkatárs lett

és nem csak kísérlete alanya.

Biztatom önöket,

hogy alázatot és kíváncsiságot kérjenek

orvosaiktól.

Évente 20 milliárd ember

megy be orvosi rendelőbe,

és az illetőből páciens lesz.

Önök vagy szeretteik páciensek
lesznek valamikor hamarosan.

Hogy beszélnek majd orvosaikkal?

Mit mondanak majd nekik?

Mit mondanak ők önöknek?

Nem beszélhetnek arról,

amiről ők sem tudnak,

de megmondhatják, ha nem tudnak valamit:

csak kérdezniük kell.

Kérem, vegyenek részt a beszélgetésben!

Köszönöm.

(Taps)