Az elme a Linux mögött

Linus Torvalds kétszer is alapjaiban változtatta meg a számítástechnikát - először a Linux kernel által, mely az internetet működését segíti, majd később a Gittel, amely a szoftverfejlesztők által világszerte használt, elosztott verziókezelő rendszer. Ebben a nem mindennapi interjúban - melyet a TED kurátora, Chris Anderson készített vele - Torvalds figyelemreméltó őszinteséggel beszél jellemének azon vonásairól, amelyek meghatározzák a munkához, a programozáshoz és az élethez való hozzáállását. "Nekem semmi bajom azokkal az emberekkel, akik álmodoznak, és a fellegekben járnak... de én a lábam elé nézek, és inkább a kátyút foltozom be, ami itt van az orrom előtt. Még mielőtt beleesnék."

Chris Anderson:
Ez azért elég furcsa dolog.

Operációs rendszered, a Linux,
ott van számítógépek millióin,

valószínűleg az internet
nagy részét működteti.

És azt hiszem, ezzel egy időben

másfél milliárd Android eszközt
használnak a világban.

A te rendszered fut minden egyes darabon.

Tényleg lenyűgöző.

Biztos valami szuper szoftverközpontból
irányítod ezt az egészet --

gondoltam én. Aztán megdöbbentem,
amikor láttam egy képet róla.

Erre gondolok --

ez a Linux birodalom főhadiszállása.

(nevetés)

(taps)

Linus Torvalds: Tényleg nem valami
nagy szám.

És el kell mondjam,

hogy a kép legérdekesebb részlete,

amire az emberek felfigyelnek,

az a gyaloglópados íróasztal.

Ez az irodám legérdekesebb darabja,

de már nem is használom.

És az hiszem, a két dolog összefügg.

Úgy, dolgozom, hogy...

nem akarok külső hatásokat.

Láthatod a falakon
ezt a halványzöld színt.

Azt mondták nekem,
elmegyógyintézetek használják ezt.

(nevetés)

Olyan megnyugtató szín,

nem olyasmi, ami különösképpen
hatással van rád.

Amit nem látsz, az a számítógép,
csak egy monitor van a képen,

de a legfontosabb dolog
a gépemmel kapcsolatban, hogy

- nem muszáj óriásnak és erősnek
lennie, noha azt szeretem -

viszont abszolút csöndes kell,
hogy legyen.

Ismerek embereket a Google-nál,

akiknek megvan a kis
adatközpontjuk odahaza,

nekem nincs ilyen.

Az én irodám a legunalmasabb,
amit valaha láttál.

És csak ülök ott csendben.

Ha a cica felbukkan,

beül az ölembe.

Azt akarom hallani, ahogy dorombol,

nem a számítógép ventilátorának zúgását.

CA: Azért ez megdöbbentő,

hogy ilyen munkamódszerrel

képes vagy irányítani ezt a hatalmas
műszaki birodalmat -

mert ez egy birodalom -

ami a nyílt forráskód hatalmának
lenyűgöző bizonyítéka.

Mondd el nekünk, hogy kerültél
kapcsolatba a nyílt forráskóddal

és hogyan vezetett ez a
Linux megszületéséhez.

LT: Én egyedül dolgozom ma is.

Tényleg - egyedül dolgozom otthon,

gyakran fürdőköpenyben.

Amikor egy fotós feltűnik, felöltözöm,

így aztán van rajtam ruha.

(nevetés)

És mindig is így dolgoztam.

Úgy értem, a Linuxot is így kezdtem.

Nem pedig közös projektként, másokkal.

Úgy indult, mint egy projekt a sok közül.

Akkoriban magamnak csináltam,

egyrészt, mert kellett a végeredmény,

de még inkább, mert élveztem
a programozást.

A végcélról szólt eredetileg

amit most, 25 évvel később,
még mindig nem értünk el.

De igazából inkább arról, hogy
találjak egy feladatot magamnak,

és akkor még egyáltalán nem
a nyílt forráskód lebegett a szemem előtt.

És az történt, hogy...

a projekt csak nő és lesz belőle valami,
amit meg akarsz mutatni másoknak.

Olyasmi, hogy:
"Hú, nézd meg, mit csináltam!"

És hidd el, ez nem volt akkoriban
olyan nagy szám.

Nyilvánosan hozzáférhetővé tettem,

de még akkor sem volt ez
"nyílt forráskód".

Egyszerűen egy hozzáférhető forrás volt,
nem állt mögötte az a fajta

szándék és értelmezés, ahogy ma a nyílt
forráskódra gondolunk,

hogy továbbfejlesszük.

Inkább az volt, hogy:

"Nézzétek, ezen dolgoztam fél évig,

és örülnék a véleményeteknek."

És voltak, akik megkerestek.

A Helsinki Egyetemen

volt egy barátom, aki a
nyílt forráskóddal foglalkozott -

- akkoriban ezt szabad
szoftvernek hívták -

ő vezetett be ennek a fogalmába,
mondván, hogy

használhatod ezeket a nyílt forráskód
licenceket, amik már léteztek akkor.

Gondolkoztam rajta egy darabig.

Valójában tartottam a vele járó
gazdasági érdekektől.

Úgy értem, ez egyfajta aggodalom,
amivel a legtöbb ember küzd kezdetben,

attól tartanak, hogy más megpróbál előnyt
kovácsolni a munkájukból, nem igaz?

Aztán azt mondtam: "A fenébe is!"

És -

CA: És eljött a pont,

hogy valaki beleírt abba,
amit létrehoztál, mire te:

"Hú, ez tényleg érdekes.
Erre nem is gondoltam volna.

Így még jobb is, mint volt."

LT: Még csak nem is a közös
programozással indult,

többet jelentett, hogy elkezdtek
ötleteket adni.

És pusztán a tény, hogy valaki
ránéz arra, amit csináltál -

biztos vagyok benne, hogy ez
más dolgokra is igaz,

de a programozásra biztosan -

szóval az, hogy valaki mást érdekel
a kód, amit írtál,

képes valós visszajelzést

és ötleteket adni.

Ez nagyon nagy dolog volt számomra.

21 éves voltam akkor, tehát fiatal,

de már addig is a fél életemet
alapvetően a programozás töltötte ki.

És korábban minden projektem
teljesen magánjellegű volt,

így egyfajta kinyilatkoztatás volt,
amikor az emberek elkezdtek

hozzászólni, visszacsatolást adni.

És még mielőtt elkezdték volna
fejleszteni a programom

jött el a nagy pillanat,
amikor azt mondtam:

"Szeretem az embereket!"

Ne érts félre -

nem vagyok ám nagy emberbarát.

(nevetés)

Nem igazán kedvelem a többi embert.

(nevetés)

De szeretem a számítógépeket,

szeretek kapcsolatban lenni
másokkal emailben,

mert az egyfajta lökhárítóként működik.

De imádom azokat, akik hozzászólnak
és belefolynak a projektembe.

Ami ezáltal lett jóval több.

CA: Volt egy pillanat, amikor
láttad, hogy valami létrejött,

és hirtelen már kezdett beindulni,

és azt mondtad: "Várjunk csak, lehetne
ez valami nagy dolog is

nemcsak egy saját projekt,
amire pozitívak a visszajelzések,

hanem olyan átütő fejlesztés, ami
forradalmasítja az egész műszaki világot?"

LT: Nem igazán.

Számomra a nagy pillanat nem az volt,
amikor elkezdett óriássá nőni,

inkább, amikor már lett belőle valami.

A nagy pillanat az volt, hogy már
nem egyedül,

hanem 10 vagy talán
100 emberrel csinálom -

na ez volt a nagy pillanat.

Utána minden más fokozatosan jött.

100 embertől egy millióig jutni,
számomra nem nagy dolog.

Jó, persze talán az, ha az ember -

(nevetés)

szóval, ha el akarod adni a terméked,
akkor tényleg az -

félre ne érts!

De ha a fejlesztés érdekel,

és maga a projekt érdekel,

akkor a lényeg a közösséget összehozni.

Aztán a közösség fokozatosan nőtt.

És nem volt olyan pont, amikor
azt mondtam volna, hogy:

”Hú, ez most beindult!" - mert

ez viszonylag hosszú időbe telt.

CA: Minden programozó, akivel csak
beszéltem, neked köszönheti

hogy alapjaiban változott meg a munkája.

Nemcsak a Linux miatt,

hanem itt van a Git is,

ami egy szoftverfejlesztéshez készült
elosztott verziókezelő rendszer.

Mondd el nekünk röviden,
mi ez és mi a szereped benne.

LT: Szóval az egyik gondunk az volt,

és kellett hozzá idő, míg ez kiderült,

hogy...

amikor már nem 10 vagy 100 ember
dolgozik egy projekten

hanem 10.000 ember, ami -

szóval most abban a helyzetben
vagyunk, hogy a rendszerben

1000 ember dolgozik
minden egyes verzión

ami úgy kéthavonta,
két-három havonta jelenik meg.

Néhányan közülük nem túl aktívak.

Vannak sokan, akik apró
változtatásokat végeznek.

De az egész fenntartásához

változtatni kell a nagyságrenden.

Elég sokat szenvedtünk vele.

Vannak komplett rendszerek
kifejezetten verziókezeléshez

a CVS az, amit régebben
általánosan használtak

de én szívből utáltam a CVS-t,
hozzá se akartam nyúlni

inkább írtam valamit, ami
átütően más volt, érdekes

és mindenki más utálta.

CA: (nevet)

Ott volt ez a szerencsétlen helyzet,

hogy emberek ezrei akartak
dolgozni velünk,

de mindig én voltam
a szűk keresztmetszet,

amíg nem tudtam a
feltételeket megteremteni,

hogy több ezer emberrel
dolgozhassak.

Szóval a Git a második nagy projektem,

amit csak magamnak csináltam,
hogy üzemeltessem az elsőt.

Szó szerint így dolgozom.

Nem programozok csak úgy -

illetve igen, szórakozásképpen is

de kell, hogy értelmes célja legyen,

így aztán minden, amit valaha írtam,
olyasmi, amire szükségem volt

és -

CA: Szóval mind a Linux, mind a Git
létrejötte egyfajta,

szinte véletlen következménye

a vágynak, hogy ne kelljen
túl sok emberrel dolgoznod.

LT: Abszolút mértékben.

(nevetés)

CA: Meglepő.
LT: Az.

(taps)

És mégis te vagy az, aki
átalakította a szoftverfejlesztést

nem egyszer, kétszer is,

tehát meg kell próbálnunk megérteni,
miért is történt.

Adtál pár fogódzót, de...

Itt egy gyerekkori kép Rólad,
kezedben a Rubik kocka.

Említetted, hogy úgy 10-11 éves
korod óta programozol,

az életed felét kitölti.

Mindig ilyen kis számítógép-guru
voltál, amolyan kockafejű zseni,

te voltál a sztár a suliban,
aki mindent tudott?

Milyen voltál gyerekként?

LT: Igen, azt hiszem tipikus
stréber voltam.

Úgy értem...

Nem voltam közösségi ember akkoriban.

Ez itt az öcsém.

Sokkal jobban érdekelt
a Rubik-kocka,

mint a saját öcsém.

(nevetés)

A húgom, aki nincs a képen,

a családi alkalmakon

- ez nem egy nagy család, de van
pár unokatesóm -

mindig előre bejelentett.

Mielőtt beléptem a szobába
azt mondta:

"Most következik őelőkelősége..."

Mert én nem voltam más -

csak egy kis Einstein.

A számítógép érdekelt,

meg a matek,

meg a fizika.

Ebben voltam jó.

Nem gondolom,
hogy különleges lettem volna.

A húgom meg is mondta,

hogy a legkülönlegesebb tulajdonságom,
hogy nem szoktam feladni.

CA: Jó, akkor beszéljünk erről,
mert ez érdekes.

Szóval nem adod fel.

Ez már nem a stréberségről szól,
vagy hogy okos vagy-e,

hanem a makacsságról?

LT: Igen, makacs vagyok.

Ez olyan,

hogy belefogsz valamibe

és nem azt mondod, hogy: "Oké, ez kész,
csináljunk valami mást -

- azt nézd, de jó!"

És ugyanezt veszem észre
az életem más területein is.

Hét évig éltem a Szilícium-völgyben.

És ugyanannak a cégnek dolgoztam
ott, a Szilícium-völgyben

egész idő alatt.

Ez ismeretlen dolog arra.

A Szilícium-völgy nem így működik.

A Szilícium-völgy lényege pont az,
hogy beszállsz a folyamatokba,

és együttműködsz a többiekkel.

De én nem ilyen vagyok.

CA: Viszont már a Linux
fejlesztése során

ez a makacsságod időnként
konfliktusokhoz vezetett.

Beszéljünk erről egy kicsit.

Feltétlenül szükség volt erre a
projekt színvonalának megőrzéséhez?

Mit mondanál arról, ami történt?

LT: Nem tudom, feltétlenül szükséges-e.

Visszatérve a "nem vagyok társasági
ember"-hez,

néha bizony...

mondjuk úgy,

rövidlátó is vagyok, ha mások
érzéseiről van szó

és emiatt olyan dolgokat mondok,
amivel megbántok másokat.

Erre nem vagyok büszke.

(taps)

De ugyanakkor,

olyanok vesznek körül, akik kedves
emberré akarnak faragni.

És ha próbálom elmagyarázni nekik,
hogy bár ti kedves emberek vagytok,

talán agresszívebbnek kellene lennetek,

ezt nem veszik jó néven tőlem.

(nevetés)

Azt próbálom érzékeltetni,
hogy különbözünk.

Én nem vagyok társasági ember

erre nem vagyok
különösképpen büszke,

de a lényem része.

És az egyik dolog, amit
szeretek a szabad forráskódban

hogy különböző emberek
dolgozhatnak együtt rajta.

Nem kell, hogy kedveljük egymást -

és néha tényleg nem is bírjuk egymást.

Tényleg. Úgy értem, hogy vannak
nagyon-nagyon heves viták.

De vannak olyan dolgok,
ahol nem is arról van szó,

hogy egyetértetek vagy sem,

egyszerűen csak mindegyikőtöket
egész más dolgok érdekelnek.

És most visszatérnék oda
amit korábban mondtam,

hogy tartottam attól, hogy az üzletkötők
majd lefölözik a munkámat,

szóval kiderült, méghozzá
nagyon gyorsan.,

hogy ezek a kereskedők igazán
elbűvölő emberek

és elvégezték mindazt, amihez
nekem semmi kedvem nem volt,

és abszolút más céljaik voltak.

Úgy használták a nyílt forráskódot,
ahogy én pont nem akartam.

De mivel ez nyílt forráskód,
így megtehették,

és tulajdonképpen egész jól
működik ez így együtt.

Azt hiszem, minden
valahogy így működik.

Kellenek a kapcsolattartók,
akik jól kommunikálnak,

kedves és barátságos emberek

akik szinte -

(nevetés)

szeretnének megölelni,
és behúzni a közösségbe.

De nem mindenki ilyen.

Én biztos nem.

Engem a műszaki rész érdekel.

Van, aki a felhasználói felületben jó.

Én még az életemért sem lennék képes rá.

Ha egy szigeten vetődnék partra

és csak egy csinos kis felhasználói
felület árán menekülhetnék el,

ott halnék meg.

(nevetés)

Szóval különbözőek az emberek,

nem kifogásokat keresek,
csak próbálom megmagyarázni.

CA: Amikor beszéltünk a múlt héten

említetted egy másik jellemvonásod is,

amit nagyon érdekesnek találtam.

Ez az, amit ízlésnek nevezel.

Van itt pár képünk.

Azt hiszem ez az, amelyik nem tükröz
jó ízlést a programozásban,

ez pedig már egy jobb,

amit mindjárt látni fogunk.

Mi a különbség a kettő között?

LT: Nos, ez itt -

Hány ember programozott már itt valaha?

CA: Te jó ég!

LT: Biztosíthatlak,

hogy mindenki, akik feltette a kezét

egyszeresen láncolt listát használt.

Ezt tanítják -

Ez az első, nem valami ízléses
megközelítésre vall,

alapvetően ezt tanítják, amikor
valaki elkezd programozni.

És nem kell értened magát a programsort.

A legérdekesebb rész számomra

az utolsó "if" utasítás.

Mert mi történik az
egyszeresen láncolt listában

ha megpróbálunk törölni
egy már létező listaelemet -

és ugye nem mindegy,
hogy ez az első listaelem

vagy éppen valahol a közepén van.

Mert ha ez az első elem,

akkor a kurzorral oda kell állnod
az első elemhez.

Ha a közepén van,

Akkor a kurzort egy korábbi
elemhez kell vinned.

Tehát két teljesen különböző eset.

CA: És ez a jobb.

LT: Ez a jobb.

Ebben nincs "if" utasítás.

Nem olyan lényeges -

Nem azt akarom, hogy megértsd,
miért nincs benne "if" utasítás

viszont fontos látni,

hogy néha különbözőképpen
látunk egy problémát,

és felülírjuk az adott elemet,
hogy a speciális eset kiessen,

és maradjon a normális.

És ez a jó programsor.

De ez csak egy egyszerű kód.

Programozási egyszeregy.

Ez nem fontos -
habár a részletek fontosak.

Számomra az dönti el, hogy
akarok-e dolgozni valakivel,

hogy van-e jó ízlése.
Ami annyit tesz, hogy...

ezeket a hülye példákat küldtem

nem igazán jellemzőek,
mert túlságosan kicsik.

A jó ízlés ennél sokkal több.

A jó ízlés az, hogy egészben
látjuk a rendszereket

és ösztönösen tudjuk, melyik a
hozzájuk vezető helyes út.

CA: Oké, akkor most
összerakjuk a darabkákat.

Neked van ízlésed,

mármint ami a programozók
számára hasznavehető.

Te egy -

(nevetés)

LT: Szerintem hasznavehető volt
pár embernek itt is.

CA: Te egy nagyon okos programozó vagy,

és pokolian makacs.

De kell itt lenni másnak is.

Te megváltoztattad a jövőt.

Meg kell, hogy legyen benned
a jövőbelátás képessége.

Látnok vagy, igaz?

Hát kissé kényelmetlenül
éreztem itt a TED-en magam

az utóbbi két napban,

mert annyi elképzelésről
hallottunk, ugye?

Én pedig nem vagyok látnok.

Nincs ötéves tervem.

Mérnök vagyok.

És azt hiszem ez,

tudod, nekem semmi bajom
azokkal az emberekkel

akik álmodoznak,
a fellegekben járnak,

és a csillagokat bámulják
mondván: "Oda akarok eljutni."

De én a lábam elé nézek

és a kátyút akarom befoltozni,
ami az orrom előtt van.

Még mielőtt beleesnék.

Ilyen ember vagyok.

(tetszésnyilvánítás)

(taps)

A múlt héten beszéltél nekem
erről a két fickóról.

Kik ők, és milyen
a kapcsolatod velük?

LT: Nos, ez egyfajta közhely
a műszaki életben,

a Tesla kontra Edison sztori,

ahol Tesla a látnok tudós,
az őrült ötletek embere.

És az emberek szeretik őt.

Annyira, hogy vannak, akik a cégüket
is róla nevezik el.

(nevetés)

A másik karakter Edison,

akit gyakran bélyegeznek
unalmasnak, jelentéktelennek.

és

az ő leghíresebb mondata így szól:

A zseni egy százalék ihlet és
99 százalék verejték.

Én Edison táborában vagyok,

még ha mások nem is kedvelik.

Mert ha összehasonlítod a kettőt,

Tesla oly módon gondolkozott,
ami ma megragadja az embereket,

de ki változtatta meg a világot?

Edison talán nem volt
egy barátságos ember,

sok mindent csinált,

talán nem volt annyira értelmiségi,

sem pedig látnok.

De bennem inkább van valami
Edisonból, mint Teslából.

CA: A TED-en e héten
az álmok a témáink -

nagy, merész, vakmerő álmok.

Ezek szerint Te vagy az ellenszerük.

Próbálom kissé szépíteni, de így van.

Ez jó!

(nevetés)

Örülünk neked, hidd el!

Olyan cégek, mint a Google,
és sok másik, vitathatatlanul,

sok pénzt keresett a szoftvereden.

Ez dühít téged?

LT: Nem.

Több okból sem
dühít engem.

Az egyik az, hogy jól megvagyok.

Tényleg jól megvagyok.

De a másik oka az,

hogy az egész nyílt forráskód
megalkotása és útjára engedése nélkül

a Linux sosem lett volna az, ami.

Olyan tapasztalatokat is hozott
amiről nem szívesen beszélek nyilvánosan

de ugyanakkor,
mégiscsak tapasztalat.

Hidd el!

Van egy csomó dolog az életemben,
ami igazán boldog emberré tesz

és úgy gondolom, jól döntöttem.

CA: Maga a nyílt forráskód -

- és itt most be kell fejeznünk -,

szóval a nyílt forráskód mára
teljesen elérte célját a világban,

vagy van még hová fejlődnie,

vannak még dolgok, amit elérhet?

LT: Erről kétfélét is gondolok.

Azt hiszem, a nyílt forráskód azért
működik olyan jól a programozásban,

mert a nap végére

minden tiszta, fekete-fehér.

Az esetek többségében megvan rá
a jó módszer, hogy eldöntsük

valami jól vagy nem jól készült el.

A programsor vagy működik vagy nem,

így aztán kevés helye van a vitának.

Ennek ellenére vannak vitáink, nemde?

Számos más területen viszont

- például az emberek nyílt politikáról
és hasonlókról beszélnek -

néha nagyon nehéz ezt kimondani,

de igen, tulajdonképpen alkalmazhatjuk
ugyanezen elveket máshol is,

éppen azért, mert a fekete-fehér
nemcsak szürkévé

de színessé is válhat.

Úgy tűnik, a nyílt forráskód elve
most a tudományban köszön vissza.

Kezdetben nem volt része.

De a tudomány mára nagyon zárttá vált,

nagyon drága folyóiratokkal
és alig tudunk róla valamit.

Éppen ezért a nyílt forráskód elve
a tudományok terén tér vissza

olyasmivel, mint az arXiv vagy a
nyílt hozzáférésű folyóiratok.

A Wikipédia is megváltoztatta a világot.

Szóval vannak más példák,

a nagyja biztosan ezután jön.

CA: De mivel nem vagy látnok,

ezeket nem neked kell megnevezned.

Nem bizony.

(nevetés)

Ez már a ti dolgotok, igaz?

CA: Pontosan.

Linus Torvalds,

köszönjük a Linuxot,
köszönjük az internetet,

köszönet a sok Android telefonért.

Köszönöm, hogy eljöttél a TED-re,
és ilyen sokat elárultál magadról.

LT: Köszönöm!

(taps)