A pszichedelikus szerekkel végzett pszichoterápia jövője

Segíthetnek-e a pszichedelikus szerek a traumák illetve mentális betegségek kezelésében? Rick Doblin kutató az utóbbi három évet azzal töltötte, hogy választ találjon erre a kérdésre, és ígéretes eredményekre jutott. A pszichedelikus szerek tudományának lenyűgöző mélységeibe visz minket, elmagyarázza, hogyan hat az agyra az LSD, a pszilocibin és az MDMA, valamint bemutatja, mire képesek ezek a szerek pszichoterápiával párosítva a PTSD, a depresszió, szerfüggőség és más betegségek kezelésében.

Az, hogy felkészüljek erre az előadásra,
rémesebb volt nekem,

mint LSD-terápiára előkészülni.

(Nevetés)

"A pszichedelikus szerek
azt jelentik az elmekutatásnak,

amit a mikroszkóp a biológiának,

és a teleszkóp a csillagászatnak."

E szavakat Dr. Stanislav Grof mondta.

Ő a világ egyik legjobb tudósa,
aki pszichedelikus kutatásokat végez,

és a mentorom is ő volt.

Ma arról szeretnék beszélni önöknek,
hogyan segíthetik gyógyulásunkat

a széles körben alkalmazott
pszichedelikus szerek,

hogyan inspirálhatnak,

és talán még meg is menthetnek.

A múlt század ötvenes, hatvanas éveiben

világszerte felvirágzott
e szerek kutatása,

és nagy reményekkel kecsegtetett
a pszichiátria, pszichológia,

pszichoterápia, neurológia

és a misztikus tapasztalások
tanulmányozása területén.

De a pszichedelikus szerek
kiszabadultak a kutatási keretek közül,

és az ellenkultúra, valamint
a vietnámi háborút ellenző mozgalmak

kezdték használni.

És voltak, akik ostobán használták.

Ellenállást váltott ki.

Így 1970-ben az amerikai kormány
általánosan betiltotta a használatukat,

és minden erre vonatkozó
kutatást beszüntettek.

Ez a tiltás világszerte elterjedt,
és évtizedeken át tartott.

Ez tragikus volt,

mert ezek a szerek
valójában csak eszközök,

és hogy használnak vagy ártanak,

csak felhasználási módjuktól függ.

Maga a szó azt jelenti:
"elmét megjelenítő".

Olyan szerek tartoznak e csoportba,
mint az LSD, pszilocibin, meszkalin,

iboga és más hatóanyagok.

Amikor 18 éves voltam,

elsős egyetemista,

kipróbáltam az LSD-t és a meszkalint,

és a hatásukra igen közel kerültem
a saját érzelmeimhez.

Segítettek a spirituális
kapcsolódásban is,

amire sajnos a bar-micvóm nem volt képes.

(Nevetés)

Amikor ugratni akartam a szüleimet,

azt mondtam nekik,
ők kergettek ezekhez a szerekhez,

mert a bar-micvómnak nem sikerült
férfivá avatni engem.

(Nevetés)

De ami a legfontosabb,

hála a pszichedelikus szereknek,
átéreztem, hogy mind egyek vagyunk,

hogy az egész emberiség egyetlen egység.

Mások is ugyanerről számoltak be.

Úgy éreztem, ezekben az élményekben
megvan a lehetőség arra,

hogy ellenszert jelentsenek

a tribalizmus, fundamentalizmus,
genocídium és környezetpusztítás gondjára.

Ezért elhatároztam, arra szánom az életem,

hogy megváltoztassuk a törvényeket,

és hogy törvényes pszichedelikus
pszichoterapeuta legyek.

(Taps)

Most, a betiltás után fél évszázaddal

itt vagyunk a pszichedelikus kutatás
globális reneszánszának kellős közepén.

A pszichedelikus pszichoterápia
nagy reményekkel kecsegtet

a poszttraumás stressz zavar,
vagyis PTSD kezelésében,

a depresszió, szociális szorongás,
szerfüggőség és alkoholizmus gyógyításában

valamint az öngyilkosság megelőzésében.

Ez a fajta pszichoterápia

viszonylag kevés adminisztrációval
kísérli meg feltárni

a problémák gyökerét,

ellentétben a ma használatos
pszichiátriai szerek többségével,

melyek általában csak
a tüneteket csökkentik,

és naponta kell szedni őket.

A pszichedelikus szereket napjainkban

az agyműködés vizsgálatára
kezdik használni a neurológusok,

és ezekkel kutatják az emberi tudat
örök rejtélyét is.

Azért tanulmányozzuk a szereket

és a misztikus élményeket,
melyeket kiváltanak,

mert összekapcsolják a meditációt
a tudatos jelenléttel.

Ezt közli egy nemrég megjelent tanulmány,

amely olyan zen meditálókról szól,

akik egész életük során pszilocibint
vesznek be meditáció közben.

A cikk hosszútávú előnyökről
és agyi változásokról számol be.

Hogyan is hatnak ezek a szerek?

Korszerű neurológiai kutatások
alátámasztják,

hogy e szerek csökkentik az aktivitást
azon a területen,

melyet ma az agy alapállapotú hálózata
(DMN) néven ismerünk

E területen teremtjük meg énképünket.

Ez az egónk pontos megfelelője,

és megszűr minden bejövő információt,

személyes szükségleteink
és prioritásaink szerint.

Amikor a DMN területén
csökken az aktivitás,

egónk a háttérbe húzódik,

és megértjük, hogy ez a tudat
nagyobb területének csak egy része.

Hasonló ahhoz a nézőpontváltáshoz,

amit Kopernikusz és Galilei
nyújtott az emberiségnek

a teleszkóp használatával,

mellyel megmutatták, hogy a Föld
immár nem a világegyetem középpontja,

hanem valami, ami a Nap körül kering,

a Nap körül, ami nagyobb nála.

Egyeseknek ez a tudatváltás

a legfontosabb,

és életük legfontosabb élményei közt
tartják számon.

Úgy érzik, erősebben kötődnek
a nagyvilághoz, mint saját magukhoz.

Emberségesebbek lesznek,

és már kevésbé félnek a haláltól.

Nem minden szer működik így.

Az MDMA, más néven Ecstasy vagy Molly

teljesen másképp hat.

Elmesélhetem önöknek Marcela történetét,

aki poszttraumás stressz
zavartól szenvedett

egy szexuális erőszak áldozataként.

1984-ben találkoztunk először,

amikor az MDMA még legális volt,

de már kezdett kiszivárogni
a terápiás körökből.

Marcela kedvtelésből
próbálta ki az MDMA-t,

ennek során az átélt trauma
elárasztotta a tudatát,

és felerősítette benne
az öngyilkosság érzését.

Első beszélgetésünk során
elmondtam neki,

hogy ha gyógyító környezetben
alkalmazzuk ugyanezt a szert,

csökkentheti a zavaros érzelmeiből
adódó félelmeit,

így könnyebben túlléphet az átélt traumán.

Arra kértem, ígérje meg,
hogy nem követ el öngyilkosságot,

ha együtt dolgoznánk.

Beleegyezett, és megígérte.

Gyógyító üléseink során

Marcela gördülékenyebben, könnyebben
tudott átmenni traumája folyamatán.

Ugyanakkor azt is el tudta mondani,

hogy az erőszaktevő megfenyegette:
ha bárkinek is elmondja, mit tett vele,

megöli őt.

Marcela megértette, hogy ezáltal
saját elméjének foglya lett.

De miután ki tudta mondani, ami történt,

és elméjében megtapasztalta
azokat az érzéseket és gondolatokat,

melyek felszabadították őt,

már képes volt meghozni azt a döntést,

hogy tovább akar lépni az életében.

És abban a pillanatban rájöttem,

milyen hatásosan kezelhetjük
a PTSD-t MDMA-val.

Ma, 35 évvel Marcela kezelés után

ő maga is terapeuta lett,

kollégáit képzi arra, hogy MDMA-val
győzzék le mások PTSD-betegségét.

Hogyan is hat az MDMA?

Hogyan segített Marcelán?

A PTSD-s betegek agya eltér azokétól,

akik nem szenvednek e betegségben.

Amigdalájuk túlműködik,
ez a félelem folyamatának helye az agyban.

A prefrontális kéreg
csökkent aktivitást mutat,

ez a logikus gondolkodás helye.

A hippokampusz területén is
csökken az aktivitás,

ez a hosszú távú emlékezet területe.

Az MDMA ellenkező irányba
fordítja az agyműködést.

Csökkenti az aktivitást az amigdalában,

fokozza a prefrontális kéregben,

erősíti az amigdala és
a hippokampusz kapcsolódását,

ezáltal kevesebb traumás emlék jut át
a hosszú távú memóriába.

A John Hopkins kutatói nemrég közöltek
egy cikket a Nature folyóiratban,

ebben kimutatják, hogy az MDMA
oxitocint szabadít fel,

a szeretet és gondoskodás hormonját.

Ugyanezek a kutatók
polipkísérleteket is végeztek,

ez az állat csak a párosodási
időszakban viselkedik szociálisan.

De láss csudát, ha MDMA-t adnak nekik,

határozottan segítőkésszé válnak.

(Nevetés)

Néhány hónappal azután,
hogy Marcelával dolgozni kezdtünk,

a DEA [Kábítószer-ellenes Hivatal]
betiltotta az Ecstasy használatát,

mert nem voltak tisztában
gyógyító célú felhasználásával.

Ezért Washingtonba mentem,

egyenesen a DEA központjába,

és meghallgatási kérelmet nyújtottam be,

melyben lehetőséget kértünk arra,
hogy a pszichiáterek és pszichoterapeuták

adatot szolgáltathassanak az MDMA
gyógyító célú felhasználásáról,

így megpróbáljuk legalizálni a szert.

A meghallgatás közepén
a DEA bekeményített,

szükségállapotot hirdetett,

és büntethetővé tette az MDMA
mindennemű felhasználását.

Ezért úgy láttam, csak egyféleképp
hozhatom vissza:

a tudomány, az orvostudomány

és az FDA gyógyszerfejlesztési
folyamatán keresztül.

Ezért 1986-ban elindítottam a MAPS-ot,

nonprofit pszichedelikus
gyógyszerfejlesztő cégemet.

Harminc évbe telt, 2016-ban végül

előállhattunk a szükséges adatokkal,
hogy bemutathassuk az FDA-nak,

és engedélyt kérhessünk
átfogó, háromfázisos felméréshez,

amivel bizonyítani kell a szer
biztonságát és hatékonyságát,

mielőtt jóváhagyják, hogy
orvosi vényre felírható legyen.

Tony veterán volt az egyik
kísérleti tanulmányunkban.

A Veterans Administration szerint

ma több mint egymillió veterán
szenved PTSD-ben.

És naponta legalább húsz veterán
követ el öngyilkosságot,

közülük sokan PTSD-sek.

Tony kezelését három és fél
hónaposra terveztük.

De eközben

csak háromszor kapott MDMA-t.

12, egyenként 90 perces, gyógyszermentes
pszichoterápiás ülésekre elosztva,

hármat az első MDMA-ülés előtt,
előkészület gyanánt,

hármat minden egyes MDMA-ülés után,
integráció céljából.

Kezelési eljárásunkat "belülről irányított
terápiának" neveztük,

ezzel segítettünk a betegnek abban,
hogy átélje, bármi is merül fel

elméjében és testében.

Ez még MDMA-val is nehéz feladat.

Sok kísérleti alanyunk azt mondta:

"Nem értem, miért hívják ezt Ecstasynak."

(Nevetés)

Tony első MDMA-ülése alatt

a kereveten feküdt letakart szemmel,

zenét hallgatott,

beszélt a terapeutákhoz,

egy férfi-nő összetételű csoporthoz,

mindig, amikor csak szükségét érezte.

Néhány óra múlva

egy nyugodt és tiszta pillanatban

Tony beszámolt a felismeréséről,

hogy PTSD-jével tudott
a barátaihoz kapcsolódni.

Ezzel adta meg a végtisztességet
elesett bajtársainak.

De képes volt felülemelkedni, és halott
barátai szemével látni saját magát.

Rájött, hogy ők nem akarnák,
hogy szenvedjen,

sem azt, hogy elfecsérelje az életét.

Azt akarják, hogy teljes életet éljen,

ami nekik nem adatott meg.

Rájött arra is, hogy új módon
ápolhatja emléküket,

mégpedig úgy, hogy a lehető
legteljesebb életet éli.

Azt is megértette, hogy bemeséli magának:

fájdalomcsillapításra szed
ópiumszármazékokat.

Valójában pedig ezekbe menekül.

Úgy döntött hát, hogy többé
nincs szüksége ezekre a szerekre,

nem fog többé MDMA-t szedni,

és kiszállt a kísérletből.

Ez hét éve történt.

Tony azóta sem szenved PTSD-ben,

azóta sem szed ópiátokat,

és segít azoknak, akik kevésbé voltak
szerencsések, mint ő Kambodzsában.

(Taps)

A tanulmány 107 résztvevőjének
adatait ismertettük az FDA-val,

köztük Tonyét is,

ezekből kiderült, hogy az aktív MDMA
nélküli terápiában részesülők 23 százaléka

a kezelés végére kigyógyult a PTSD-ből.

Ezt a páciens-populációt véve alapul,
ez igazán szép eredmény.

Ha azonban MDMA-t adunk nekik,

az eredmény a duplájára nő,
56 százalék gyógyul ki a PTSD-ből.

(Taps)

De ami a legfontosabb,

amint megtanulták, hogy nem kell
elfojtani traumájukat,

hanem feldolgozhatják,

máris jobban érezték magukat.

Így a 12 hónapos követési tanulmányban
egy évvel az utolsó kezelés után

a betegek kétharmada
kigyógyult a PTSD-ből.

A maradék egyharmad egy részéből pedig

sokan klinikailag jelentős szintű
tünetcsökkenést mutattak.

(Taps)

Adataink alapján az FDA

áttörő jelentőségűnek ítélte
a PTSD gyógyítását célzó,

MDMA-val végzett pszichoterápiát.

A pszilocibines kezelést is
áttörő jelentőségűnek ítélte

a kezelésre nem reagáló
depresszió esetében,

és nemrég engedélyezte ugyanerre
az eszketamin használatát is.

Büszkén mondhatom, kutatásunk
már a harmadik fázisba lépett.

És ha az eredmények reményeink
szerint alakulnak,

és hasonlóak lesznek a második
fázis eredményeihez, 2012 végére

az FDA jóváhagyja majd PTSD gyógyítására
az MDMA-asszisztált pszichoterápiát.

Ha engedélyezik,

csak azok a teraputák kezelhetik
közvetlenül betegeiket,

akik a képzésünket sikeresen elvégzik,

és csakis klinikai körülmények között,

közvetlen felügyelet alatt
végezhetik a terápiát.

Számításaink szerint
néhány évtized múlva

több ezer pszichedelikus klinika
fog létrejönni,

ezekben a terapeuták MDMA-t,

pszilocibint, ketamint
és más pszichedelikus szereket

használnak majd esetleg
többmillió beteg gyógyítására.

Ezeken a klinikákon olyan
központokat is kialakíthatnak,

melyekben a betegek pszichedelikus
pszichoterápián vehetnek részt,

személyes fejlődés, párterápia

vagy spirituális, misztikus tapasztalatok
elnyerése céljából.

Az emberiség ma vagy katasztrófa,
vagy a tudatosság irányába rohan.

Itt a pszichedelikus reneszánsz kora,
hogy diadalra segítse a tudatosságot.

És most, ha mindannyian
az ülésük alá néznek...

Csak vicceltem!

(Nevetés)

Köszönöm.

(Taps)

(Nevetés)

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Corey Hajim: Maradj még
egy percig, kérlek!

Nagyon köszönjük, Rick!

Úgy sejtem, támogató közönségre leltél.

Rick Doblin: De mennyire!

Sokan közülük a Burning Man
fesztiválon is ott voltak.

(Nevetés)

CH: Van itt némi összhang.

RD: (Nevet)

CH: Beszéltél arról, hogy ezek a szerek

igen komoly traumákra is alkalmazhatók.

Mit mondanál köznapibb
mentális betegségekről,

mint a szorongás, a depresszió,

ezeknél alkalmazható-e a mikroadagolás?

RD: Igen, a mikroadagolás
hatásos lehet depresszió esetén,

ismerek is valakit, akin segített.

De általában terápiás célra

hatásosabb a nagyobb adagolás,

mert ez valóban a betegségek
alapjait gyógyítja.

A mikroadagolás inkább

a kreativitást és a művészi
ihletet serkenti,

segít koncentrálni...

Még hangulatjavító hatása is van.

De szerintem komoly betegségeknél

nem célszerű elhitetni betegeinkkel,
hogy naponta szedniük kéne ezeket,

fontosabb az elmélyült, intenzív munka.

CH: És hogy áll mindez
az Amerikán kívüli országokban?

Ott is folynak hasonló kutatások?

RD: Igen, globalizálódunk.

Három fázisú kutatásunkat
Izraelben, Kanadában

és az Egyesült Államokban is lefolytatják.

Amint megkapjuk az FDA-engedélyt,

az Izraelre és Kanadára is érvényes lesz.

Mostanában kezdjük bevezetni
a kutatást Európában is.

Hamarosan kínai terapeutákat
is képezünk.

CH: Ez nagyszerű.

Eredetileg közönségszavazást terveztünk,

hogy felmérjük, jó ötletnek
tartják-e vagy sem

e kutatás folytatását,

de úgy érzem, tudom a választ, tehát...

nagyon köszönjük, Rick!

RD: Én köszönöm.
Mindenkinek köszönöm.

(Taps)