Ezért jó a nemi egyenlőség mindenkinek — a férfiakat is beleértve

Igen, mindannyian tudjuk, hogy ez a helyes. Michael Kimmel azonban néha meglepő, néha vicces módon amellett érvel, hogy nemcsak helyes, de jó is mindenki számára a nemi egyenlőség és az egyenlő bánásmód a munkahelyen és otthon egyaránt. Ebben a játékban nincsenek vesztesek, hiszen mindenki számára több lehetőséget és több boldogságot eredményez.

Azért jöttem, hogy férfi támogatókat
szerezzek a nemek közti egyenlőségnek.

(Üdvrivalgás)

Várjunk csak, micsoda?

Mi közük a férfiaknak
a nemek egyenlőségéhez?

Ez az egész a nőkről szól, nem?

Már úgy értem, maga a nemiség
mint kifejezés, a nőkről szól.

Én most középosztálybeli fehér
férfiként beszélek önökhöz.

Ám nem mindig voltam fehér,
középosztálybeli férfi.

Az egész olyan 30 éve történt,
amikor egyetemre jártam,

és páran a hallgatók közül
összeültünk egy nap,

és azt mondtuk: hatalmasat nőtt

a feminizmusról szóló elméleti anyag,

de még nincsenek kurzusok.

Azt tettük tehát, amit a hallgatók
ilyenkor általában tenni szoktak:

Azt mondtuk: rendben,
alakítsunk kutatócsoportot.

Gyűjtünk hozzá anyagot,
beszélgetünk róla,

aztán szépen megvacsorázunk.

(Nevetés)

Szóval ezt követően hetente
egy estémet 11 nővel töltöttem.

(Nevetés)

Elolvastunk egy cikket a feminizmusról,
majd beszélgettünk róla.

Az egyik ilyen alkalommal

hallottam egy társalgást,
amely örökre megváltoztatta az életemet.

A beszélgetés két nő között zajlott.

Egyikük fehér volt, a másik fekete.

A fehér nő azt mondta --

és ez most nagyon anakronisztikusan
fog hangzani --

a fehér azt mondta: "Minden nő ugyanazzal
az elnyomással szembesül nőként.

Minden nő hasonló helyen van
a patriarchátusban,

ezért a nők ösztönösen
szolidárisak egymással."

A fekete nő azt mondta erre:
"Én ebben nem vagyok annyira biztos.

Hadd kérdezzek valamit."

A fekete nő a következőt
mondta a fehérnek:

"Amikor reggel felkelsz,
és a tükörbe nézel,

mit látsz?"

A fehér nő így felelt: "Egy nőt látok."

Erre a fekete nő:
"Látod? Ez az én bajom.

Mert amikor én reggel felkelek,
és a tükörbe nézek -- mondta --,

én egy fekete nőt látok.

Nekem a bőrszín látható, de neked
láthatatlan. Egyszerűen fel sem tűnik."

És ekkor mondott valami igen felkavarót.

"Így működnek a kiváltságok.

A kiváltság láthatatlan azoknak,
akik birtokolják."

A teremben ülő fehérek számára
megadatott az a luxus,

hogy nem kell a bőrszínükre gondolniuk
életük minden egyes pillanatában.

A kiváltság láthatatlan azoknak,
akik birtokolják.

Emlékezzenek: én voltam
ott az egyetlen férfi,

és akkor kiszakadt belőlem: "Jaj, ne!"

(Nevetés)

Valaki megkérdezte: "Mi volt ez?"

Azt feleltem: "Amikor én kelek fel
reggelente, és nézek a tükörbe,

csak egy embert látok.

Nincs semmi különleges rajtam.

Hiszen középosztálybeli fehér férfiként
nincs bőrszínem, osztályom és nemem.

Univerzálisan általános vagyok."

(Nevetés)

Szóval ez volt az a pillanat, amikor
középosztálybeli fehér férfi lettem,

és az osztály, a bőrszín és a nem
már nemcsak másokról szólt,

hanem rólam is.

Kezdenem kellett velük valamit,

hiszen csak a kiváltságom miatt voltak
oly sokáig láthatatlanok a számomra.

Bárcsak azt mondhatnám,
hogy kis csoportunkkal a történet

30 évvel ezelőtt véget is ért,

de nemrég valamiről ismét eszembe jutott
az egyetemen, ahol tanítok.

Van egy kolléganőm, és mindketten
a nemek szociológiájáról tartunk előadást

váltott szemeszterben.

Amikor én adok elő,
ő tart egy órát vendégként.

Én pedig nála vagyok vendégelőadó.

Amikor bementem az órájára
előadást tartani,

nagyjából 300 hallgató volt a teremben,

és ahogy haladok befelé,
az egyik hallgató felnéz és így szól:

"Ó, végre egy objektív vélemény."

Az egész félév alatt,
amikor a kollégám kinyitotta a száját,

a hallgatók egy nőt láttak.

Ha mondjuk ezt mondta a diákoknak:

"Az Egyesült Államokban nemi alapú
strukturális egyenlőtlenség van."

ők azt mondták:
"Persze, hogy így gondolja.

Hiszen nő, egyszerűen elfogult."

Amikor én mondom ezt, akkor pedig:
"Hű, ez érdekes.

Ezt fogják kérdezni a vizsgán is?
Hogy írják a strukturálist?"

(Nevetés)

Remélem, mind jól látják,

hogyan néz ki az objektivitás.

(Nevetés) (Taps)

Testetlen nyugati racionalitás.

(Nevetés)

Egyébként szerintem ezért viselnek
a férfiak nyakkendőt.

(Nevetés)

Mert a testetlen nyugati racionalitás
megtestesülésének

szüksége van egy jelre,

és mi lenne jobb jelzője
a testetlen nyugati racionalitásnak,

mint egy ruhadarab, melynek egyik vége egy
hurok, és a másik a nemi szerv felé mutat.

(Nevetés) (Taps)

Ez a szellem és test dualizmusa, kérem.

A nem láthatóvá tétele a férfiak számára

az első lépés, hogy megszerezzük a férfiak
támogatását a nemek egyenlőségéhez.

Amikor egy férfi először hall
a nemi egyenjogúságról,

amikor először elgondolkodik róla,

azt mondja, legalábbis sokuk:

igen, ez így helyes, így igazságos,

így etikus és így természetes.

De nem mindegyikük.

Néhányan azt gondolják --
hirtelen világosság támad,

és ezt mondják: "Ó, Istenem,
valóban, a nemek egyenlősége!"

és azon nyomban elmagyarázzák a nőknek,
hogyan is vannak ők elnyomva.

Az egyenlőség támogatását
valami lovagias tettnek fogják fel,

valahogy így: "Köszönjük, hölgyeim,
hogy felhívták a figyelmünket a bajra,

mostantól gondunk lesz rá."

Az eredmény, ahogy én hívom,
"korai ön-vállonveregetés".

(Nevetés) (Taps)

Aztán persze akadnak olyanok is,
akik hevesen ellenállnak,

akik ezt az egész egyenlősdit a férfiak
elleni támadásként értékelik.

Egyszer egy tévés beszélgetős műsorban
négy fehér férfival ültem szemközt.

Így kezdem a "Mérges fehér férfiak"
című könyvemet is.

Ott ült négy mérges fehér férfi,

akik azt gondolták, hogy ők,
fehér amerikai férfiként,

egyfajta fordított diszkrimináció
elszenvedői a munkahelyükön.

Mindannyian arról meséltek,
hogy mennyire rátermettek voltak,

esélyesek az előléptetésre,

amit végül nem kaptak meg,
és ezért nagyon mérgesek voltak.

Ezt az egészet csak azért mesélem el,
mert szeretném felidézni

a műsornak a címét.

Egy idézet volt az egyik férfitól,

ami így hangzott:

"Egy fekete nő ellopta az állásomat."

Nagyon hasonló történeteik voltak:

kiváló munkaerők,
esélyesek az előléptetésre,

nem kapták meg, dühösek lettek.

Azután én következtem,

és azt mondtam:
Csak egyetlen kérdésem van,

mégpedig a műsor címével kapcsolatban,

"Egy fekete nő ellopta az állásomat".

Pontosabban csak egyetlen szó érdekel.

Ez pedig nem más, mint az "állásom".

Honnan vették, hogy ez az állás az önöké?

Miért nem az lett a műsor címe, hogy
"Egy fekete nő kapta az állást"?

Vagy "Egy fekete nő állást kapott"?

Azt hiszem, soha nem leszünk képesek
megérteni a férfiak ellenállását,

amíg nem szembesülünk ama érzésükkel,
hogy "ez jár nekem".

(Taps)

Úgy gondoljuk,
hogy egyenlőek a versenyfeltételek,

úgyhogy ha egy kicsit is megbillen valami,

azt gondoljuk: "Uramisten,
teljesen felborult a pálya."

Ez nyílt támadás ellenünk."

(Nevetés)

Tisztázzunk valamit:

Az európai és az amerikai fehér férfiak

az egyértelmű haszonélvezői a valaha volt
legnagyobb mérvű pozitív diszkriminációnak

a világtörténelemben.

Aminek a neve: "világtörténelem".

(Nevetés) (Taps)

Most, hogy elmeséltem a férfiak
megnyerésének legfőbb buktatóit,

miért is kellene támogatnunk
a nemi egyenlőséget?

Természetesen azért,
mert ez így helyes, így igazságos.

De nem csak ezért.

A nemi egyenlőség nekünk,
férfiaknak is érdekünk.

Ha figyelünk rá, amit a férfiak mondanak
arról, hogy mit várnak az élettől,

a nemi egyenlőség képes megadni
számukra ezt az életet,

A nemek közötti egyenlőség
jó az országnak.

Több tanulmány is született
ebben a témában, és kiderült,

hogy azokban az országokban élnek
a legboldogabb emberek,

ahol a legnagyobb a nemi egyenlőség.

Ez nem csak azért van,
mert ezek mind európai országok.

(Nevetés)

Még Európán belül is
azok a legboldogabb országok,

ahol a legnagyobb a nemi egyenlőség.

Ezen felül jó a cégeknek is.

Több kutatás és tanulmány alapján
egyértelműen levonható a következtetés:

Minél nagyobb a nemi egyenlőség
egy cégen belül,

annál jobban érzik magukat a dolgozók,

annál boldogabbak,

Annál kisebb a munkaerőingadozás.
Annál kisebb a lemorzsolódás.

Annál könnyebb a beilleszkedés.

Nagyobb a megtartó erő,
elégedettebbek a munkájukkal,

nő a termelékenység.

Gyakran szegezik nekem
a kérdést a cégeknél:

"Azért ez a nemi egyenlőség dolog
elég drága mulatság, nem?"

Mire én: "Hát nem igazán, sőt,
valójában azt kellene inkább kiszámolni,

hogy a nemi egyenlőtlenség
mennyibe került eddig.

Ez az, ami igazán drága."

Tehát jót tesz az üzletnek.

De ezenkívül jó a férfiaknak is.

Hiszen elősegíti, hogy olyan
életet éljünk, amilyenre vágyunk,

ugyanis ma a fiatal férfiak változása
igazán szembeszökő,

ők olyan életre vágynak, amelyet
a gyerekeikkel való szédületes kapcsolatuk

tesz izgalmassá és mozgalmassá.

Azt akarják, hogy a partnerük,
a házastársuk, a feleségük

eljárjon otthonról dolgozni,

és hozzájuk hasonlóan
a hivatásának is éljen.

Hogy megpróbáljam érzékeltetni
ezt a változást, elmesélek egy történetet.

Néhányan talán emlékeznek rá.

Még jóval fiatalabb voltam,
amikor ez a feladvány közszájon forgott.

Aki még emlékszik rá,
most talán össze is rezzen egy kicsit.

A rejtvény valahogy így szólt:

Egy férfi és a fia mennek az autópályán,

és borzalmas balesetet szenvednek,

amelyben az apa meghal,

a fiát pedig mentővel beszállítják
a kórházba,

és ahogy viszik be a sürgősségi ügyeletre,

az ügyeletes orvos ránéz a fiúra,
és azt mondja:

"Ó, én nem kezelhetem őt, ő a fiam."

Hogyan lehetséges ez?

Teljesen meghökkentünk,

és képtelenek voltunk rájönni.

(Nevetés)

Nos, úgy döntöttem, hogy elvégzek
egy kis kísérletet a 16 éves fiammal.

Egy pár barátjával
pont a házunkban voltak,

és valami játékot néztek a tévében.

Na, szóval elmondtam nekik a rejtvényt,

csak hogy lássam, hogy le tudjam mérni
a változás mértékét.

Nos, ezek a mai 16 éves fiúk

egyből felém fordultak és rávágták:
"Az anyukája." Igaz?

Semmi gond. Ilyen egyszerűen.

Kivéve a saját fiamat, aki azt mondta:
"Lehet, hogy két apja volt."

(Nevetés) (Taps)

Azt hiszem, ez jól jelzi,
hogy mennyire megváltoztak a dolgok.

A mai fiatal férfiak a munka
és család közötti egyensúlyra törekszenek.

Ugyanúgy akarnak teljesíteni otthon,
mint a hivatásukban.

És a partnerükkel együtt akarják
megteremteni ezt az egyensúlyt.

Részt akarnak venni a családjukban.

Nos, a helyzet az,

hogy minél több egyenlőség van
egy kapcsolatban,

annál boldogabbak a partnerek.

A pszichológiai és szociológiai kutatások
elég meggyőzők e tekintetben.

Azt hiszem, hogy ezek az adatok
bebizonyítják a férfiak számára,

hogy a nemi egyenlőség játékában
nincsenek vesztesek, itt mindkét fél nyer.

Akkor hát lássuk az adatokat.

Amikor mi, férfiak kezdjük
megosztani magunkat

a munka és a család között,

gyakran két kifejezést alkalmazunk
ennek a leírására.

Egy kicsit mi is "beszállunk",
és "segítünk".

(Nevetés)

Szeretnék javasolni
egy kicsit radikálisabb

egyetlen szót: "megosztás".

(Nevetés)

Ugyanis az adatok ezt mutatják:

ha a férfiak megosztják
a házimunkát és a gyereknevelést,

a gyerekeik jobban teljesítenek
az iskolában.

Kevesebbet hiányoznak az órákról,

jobb eredményeket érnek el.

Kevésbé lesznek hiperaktívak,
így jobban tudnak figyelni.

Valószínűleg nem kell
gyerekpszichológushoz járniuk.

Nem kell gyógyszert szedniük.

Szóval, ha a férfiak részt vesznek
a házimunkában és gyereknevelésben,

a gyerekeik boldogabbak
és egészségesebbek lesznek,

és a férfiak ezt akarják.

Ha a férfiak megosztják
a házimunkát és a gyereknevelést,

a feleségük is boldogabb lesz. Micsoda?

Nemcsak azért, mert egészségesebb lesz.

Valószínűleg nem kell terápiára járnia,

hiszen nem lesz depressziós,

és nem kell gyógyszereznie magát,
helyette inkább tornára fog járni,

és elégedettebb lesz a házasságával.

Szóval, ha a férfiak megosztják
a házimunkát és a gyereknevelést,

a feleségük boldogabb
és egészségesebb lesz,

és a férfiak ezt szintén akarják.

Ha a férfiak megosztják
a házimunkát és a gyereknevelést,

ők maguk is egészségesebbek lesznek.

Kevesebbet cigiznek és isznak,
kevésbé nyúlnak drogokhoz.

Így valószínűleg nem kerülnek kórházba,

bár rutinellenőrzésre
gyakrabban eljárnak az orvosukhoz.

De nekik sem kell terápiára járniuk,

hiszen valószínűleg
ők sem lesznek depressziósak,

és nem kell gyógyszereket szedniük.

Tehát, ha a férfiak részt vesznek
a házimunkában és gyereknevelésben,

ők maguk is boldogabbak
és egészségesebbek lesznek.

És ki ne akarná ezt?

Végezetül,

ha a férfiak megosztják
a házimunkát és a gyereknevelést,

több szexhez jutnak.

(Nevetés)

Mit gondolnak,
e négy szédületes eredmény közül

melyik került a Férfiak Egészsége
magazinnak a címlapjára?

(Nevetés)

"A házimunka beindítja a hölgyeket.

(Persze, nem akkor, ha ők csinálják.)"

(Nevetés)

Csak hogy emlékeztessem

a közönség soraiban ülő férfiakat,

ezek az eredmények hosszú idő alatt
halmozódnak fel,

szóval nem akarom,
hogy bárki azt mondja:

"Hmm, oké, azt hiszem,
ma este elmosogatok."

Szóval az eredmények hosszú idő alatt
halmozódnak fel.

De azt hiszem, valami fontosra mutat rá,

amikor a Férfiak Egészsége magazin
ezt teszi a címlapjára,

és azt hiszem, ez most tetszeni fog,
"Előmunka".

Szóval, amit találtunk,
az valóban jelentőségteljes,

azt, hogy a nemi egyenlőség

érdeke az országnak,

a cégeknek, a férfiaknak,

a gyerekeiknek és a partnerüknek,

azt, hogy ebben a játékban

nincsenek vesztesek.

Ezen mindenki csak nyerhet.

És azt is tudjuk,

hogy nem adhatunk erőt és hatalmat
a nőknek és a lányoknak,

amíg a fiúk és a férfiak
nem partnerek benne.

Tudjuk ezt.

Én úgy gondolom,

hogy nekünk, férfiaknak,
a leginkább arra van szükségünk,

hogy a nők úgy élhessék le az életüket,
ahogy szeretnék, annak érdekében,

hogy mi is úgy élhessük le a miénket,
ahogy mi szeretnénk.

1915-ben az egyik nagy
választójogi tüntetés előtt,

amelyet New Yorkban,
az 5. sugárúton tartottak,

az egyik magazinban megjelent egy cikk

az alábbi címmel:

"Feminizmus a férfiakért".

A cikk első sora így szólt:

"A feminizmus fogja először lehetővé tenni
a férfiak számára az igazi szabadságot."

Köszönöm.

(Taps)