Heather Brooke: Küzdelmem a kormányzati korrupció leleplezéséért

Vezetőinket muszáj felelősségre vonni, állítja Heather Brooke újságíró. Ezt neki illik tudnia: Brooke leplezte le a Brit Parlament pénzügyi elszámolásait, ami 2009-ben hatalmas politikai botrányt váltott ki. Ösztönzésének célja, hogy vezetőinknek kérdéseket tegyünk fel olyan platformokon keresztül, ahol az információszabadság fényében tesznek kérelmezéseket, hogy végre válaszokhoz jussunk.

Egyszer régen, a világ egy nagy működésképtelen családként létezett.

Nagy hatalmú és erőteljes szülők kormányozták,

ahol az ember tehetetlen

és reménytelen rossz gyerekként érvényesült.

A rosszabb gyerekek, amikor kétségbe vonták

a szülők hatalmát, szidásban részesültek.

Ha felfedezés gyanánt a szülők szobájába léptek,

vagy a titkos iratszekrényükbe néztek, büntetést kaptak,

és saját érdekeikre nézve

soha nem léphettek be újra.

Aztán egy nap, egy férfi tűnt fel a városban

több doboz olyan titkos irattal,

amiket a szülők szobájából loptak el.

"Nézzétek mit rejtegettek előletek", mondta.

A gyerekek elcsodálkozva összenéztek.

Ezek térképek és értekezletek jegyzőkönyvei voltak,

ahol a szülők sárral dobálták egymást.

Ugyanúgy viselkedtek, mint a gyerekek.

Ugyanúgy hibákat ejtettek, mint a gyerekek.

A különbség csak az volt,

hogy hibáikat egy titkos iratszekrényben tárolták.

Nos, a városban volt egy kislány is, aki úgy gondolta,

hogy ezeknek a hibáknak nincs helyük a titkos iratszekrényben

vagy ha mégis, akkor kell legyen rá törvény,

hogy a gyerekek hozzáférhessenek.

Ezért úgy döntött, hogy mindezt megvalósítja.

Én vagyok a történetben szereplő kislány, és a titkos iratok,

amelyek engem foglalkoztattak, ebben az épületben,

a Brit Parlamentben voltak, és az adatok

amikhez hozzá akartam jutni, a képviselők költségvetési

számlakivonatai voltak.

Úgy gondoltam, ez egy alapvető kérdésnek számít egy demokráciában. (Taps)

Nem egy atombunker belépési kódját kértem vagy

valami hasonlót, mégis olyan nagymértékű ellenállással találkoztam

az információszabadság keretein belül megtett kérelmem miatt,

mintha legalábbis ilyesmit kértem volna.

Tehát öt évet küzdöttem így,

és ez egy volt a több száz kérelem közül amit beadtam,

és tényleg nem az volt a célom, őszintén mondom,

hogy forradalmasítsam a Brit Parlamentet.

Nem ez volt a szándékom. Ezek a kérelmek

az első könyvem kutatási részét képezték.

Ezek mégis egy hosszadalmas, elhúzódó jogi csatává váltak,

és öt év harc után a Brit Parlamenttel,

Nagy-Britannia három legjelentősebb legfelsőbb bírósági bíráinak

döntésére vártam arról, hogy a Parlament kiadhatja-e ezeket az adatokat.

És el kell hogy mondjam, nem volt sok reményem,

mert ismertem az intézményt. Gondoltam,

mindig összetartanak. Nem lesz szerencsém.

De tudják mit? Én nyertem. Hurrá! (Taps)

Mondjuk, nem ez a pontos történet, mert a probléma az volt,

hogy a Parlament késleltette az adatok nyilvánosságra hozatalát,

és megpróbálta utólag megváltoztatni a jogszabályt,

hogy aztán az rájuk nézve ne érvényesüljön.

Az előzőleg engedélyezett átláthatósági szabályzatot, ami mindenki másra vonatkozott,

úgy próbálták megtartani, hogy aztán az rájuk ne vonatkozzon.

Amire nem számítottak az a digitalizálás volt,

mert ez azt jelentette, hogy minden papírformájú számlakivonat

elektronikus módon be lett olvasva, aminek az egész

adatbázisát nagyon könnyen lemásolták,

kiírták egy lemezre és kisétáltak vele a Parlamentből,

ami meg is történt, amit aztán annak adtak el,

aki a legmagasabb árat kínálta érte. Ez a Daily Telegraph volt,

majd, emlékezhetnek a hetekig tartó

találgatásokra, amelyek pornófelvételektől kezdve

fürdőkáddugók, konyhafelújítások

és jelzáloghitelek ki nem fizetéséig terjedtek.

A végeredmény: hat miniszter lemondása,

a házelnök lemondatása, ami 300 év alatt először fordult elő,

egy átláthatóság mandátumú új kormány megválasztása,

a választáskor 120 képviselő távozása,

és idáig négy képviselő és két lord

csalás vádjával történő bebörtönzése.

Tehát, köszönöm. (Taps)

Nos, ezt a történetet azért is mesélem, mert nemcsak Nagy-Britanniára volt ez jellemző.

Egy példája volt egy olyan kulturális összeütközésnek,

amely hivatalos méltósággal felruházott

tisztviselők között zajlik világszerte, akik úgy gondolják, uralkodhatnak felettünk

nagy mértékű nyilvános kíváncsiság nélkül,

majd hirtelen olyanfajta köznyilvánossággal szembesülnek,

aki már nem elégedik meg ezzel a megállapodással,

és nem csak nem elégszik meg vele, egyre gyakoribb,

hogy hivatalos adatokkal is fel van fegyverkezve.

Tehát, haladunk az információ demokratizálása felé,

és én már elég régóta dolgozok ezen a területen.

Kissé kínos elismerés: Gyerekként is ezzel foglalkoztam,

kémnaplókat vezettem, és így

megfigyeltem, hogy mások épp mivel foglalkoztak a környéken, lejegyezve a történteket.

Úgy gondolom ez egy elég jó jel volt arra,

hogy a jövőbeli karrieremet oknyomozói újságírással fogom tölteni,

és amit észrevettem ilyen sok időt eltöltve az információhozzáférés területén,

az volt, hogy régen szűkebb volt eziránt az érdeklődés,

és mostanra pedig általánossá vált. Világszerte mindenki

egyre inkább tudni szeretné, hogy mivel foglalkoznak a hatalommal rendelkező emberek.

Beleszólást akarnak a nevükben és a pénzükkel

hozott döntésekre nézve. Ez az a fajta információdemokratizálás

ami szerintem az információ felvilágosodása,

és az első felvilágosodás sok hasonló alapelveit vonja maga után.

Az igazság felkutatásáról van szó,

nem amiatt mert valaki megmondja, hogy az igaz, "mert Én azt mondtam."

Nem, ez az igazság megleléséért való törekvés,

ami a látottakon és az ellenőrizhetőeken alapszik.

Ez az első felvilágosodáskor kérdésekhez vezetett

a királyok jogát illetően, a királyok isteni jogát az emberek feletti uralkodásra,

vagy a nők a férfiakkal szembeni alárendeltségére,

vagy arról, hogy az egyház Isten hivatalos szószólója.

Nyilván, ez az egyháznak nem igazán tetszett,

és megpróbálta ezt elnyomni,

de amire nem számított az a technológia volt,

majd feltalálták a nyomtatást, ami hirtelen

ezen ötletek olcsó terjesztését serkentette, messzire és gyorsan,

és az emberek kávéházakban gyűltek össze,

hogy ötleteiket megvitassák, forradalmat tervezzenek.

Napjainkban a digitalizálással az információ anyagi mivolta eltűnik,

ezért így annak másolása és megosztása majdnem nulla költséggel jár.

Az internet jelenti a nyomdát. A közösségi hálók pedig kávéházainkat.

Egy teljesen összekapcsolt rendszer felé fejlődünk,

ahol globális döntéseket kell meghoznunk

a klímáról, a pénzügyi rendszerekről

és anyagi javakról. Gondoljanak bele --

ha lakásvásárlás céljával akarunk fontos döntést hozni,

nem vágunk neki csak úgy. Vagyis, nem tudom önök mit gondolnak,

de én sok házat szeretnék szemügyre venni, mielőtt annyi pénzt elköltök rá.

És ha figyelembe vesszük a pénzügyi rendszert,

sok információ feldolgozására van szükségünk. Lehetetlen

egyetlen személy számára ekkora információmennyiséget

feldolgozni és megvizsgálni ahhoz hogy jó döntéseket hozzon.

Tehát ezért érzékeljük azt, hogy az információhozzáférés

fokozatos igényt jelent.

Ezért látjuk azt, hogy több közzétételi szabályzatot érvényesítenek,

például ott van a környezetvédelemről szóló

Aarhusi Egyezmény,

egy európai direktíva ami megadja az embereknek azt,

hogy joguk legyen tudni arról, ha a vízművük

szennyvizet vezet a folyójukba,

feljogosítja őket, hogy tudjanak róla.

A pénzügyi szektorban már több jogunk van,

hogy tudjuk mi a helyzet, erre léteznek

különböző megvesztegetésellenes szabályzatok, pénzszabályozási rendeletek,

megnövelt vállalati közzététel, mára így a határokon átnyúló javakat nyomon követhetjük.

És egyre nehezebb lesz a javak elrejtése, az adóelkerülés,

a fizetési egyenlőtlenség. Ez nagyszerű. Kezdünk

egyre többet megtudni ezekről a rendszerekről.

Ezek mind egy központi rendszer felé fejlődnek,

egy teljesen összefüggő rendszer felé,

egy kivételével. Meg tudják tippelni melyik a kivétel?

Ez az a rendszer amely megerősíti mindezen más rendszereket.

Az, amely szerint hatalmat szerveznek és gyakorolnak,

és itt a politikáról beszélek, mert a politikában,

visszatértek a felülről lefelé építkező hierarchiához.

Hogy lehetséges feldolgozni azt a nagy mennyiségű információt,

amennyit ebben a rendszerben szükséges lenne?

Nos, sehogy. Ennyi.

És szerintem főleg ez rejlik a legitimitás válsága mögött

napjaink különböző kormányaiban.

Tehát ezzel meséltem kicsit arról, hogy mit tettem azért,

hogy megpróbáljam a Parlamentet rúgkapálva átrángatni

a 21. századba, és most

pár példát említenék arra, hogy néhány ismerősöm

mivel foglalkozik.

Ezt a fickót Seb Baconnek hívják. Programozással foglalkozik,

és létrehozott egy Alaveteli néven ismert weboldalt,

egy információszabadság platformot.

Hitelességgel ellátott, és nyílt forrású, és lehetővé teszi,

hogy információszabadsági kérelmeket adjanak be,

és kérdéseket tegyenek fel a köztestületeknek,

mindezt problémamentesen, és én már csak tudom,

hogy mennyi problémával járnak az ilyen kérelmek,

és ez mentes ettől, csak beírnak egy kérdést,

például, hány rendőr büntetett előéletű?

A platform ezt a megfelelő illetőnek továbbítja,

megadja mikor jár le az időkorlát, nyomon követi

az összes levelezést, bejegyzést készít róluk,

hogy a közérdekű tájékozottság archívumát képezze.

Ilyen az, amikor valami nyílt forrású, és bármely országban használható,

ahol létezik valamilyenfajta jogszabály az információszabadságért.

Van egy lista azon különböző országokról, ahol használják,

és még néhány országról, amely most csatlakozik.

Tehát ha van olyasvalaki, akinek tetszik az ötlet,

és országukban létezik ilyen jogszabály,

tudom, hogy Seb nagyon szívesen hallana felőlük,

hogy együttműködjenek, és a platformot integrálják az önök országában.

Ő itt Brigitta Jónsdóttir. Izlandi parlamenti képviselő.

Egy elég rendkívüli parlamenti képviselő. Izlandon

azon tüntetők egyike közé tartozott, akik a Parlament előtt

voltak, amikor az ország gazdasága összeomlott,

és egy reform mandátum alapján megválasztották,

mostanra ennek a projektnek a vezetőjévé vált.

Ez az "Izlandi kezdeményezés a média modernizálásáért",

és nemrég kaptak támogatást arra, hogy nemzetközivé tegyék,

ez világszerte a legjobb,

a szólás szabadságát érintő törvényeket gyűjti össze,

megvédi a közérdekű bejelentőket, a becsületünket

és forrásainkat, hogy Izland egy kiadói menedékké váljon.

Ez egy olyan hely, ahol adataink szabadok lehetnek, ezért ha arra gondolunk,

ahogyan a kormány egyre inkább hozzá akar férni a felhasználói adatokhoz,

Izlandon egy ilyen biztonságos menedéket próbálnak létrehozni,

ahol ez megtörténhet.

Saját oknyomozó újságírói területemen is elkezdtünk

már globálisan gondolkozni, ez egy

Investigative Dashboard nevű weboldal. Ha egy diktátor

vagyonát próbáljuk nyomon követni, például Hoszni Mubarakét,

akiről tudjuk, hogy egyszerűen pénzt juttat ki az országából,

amikor tudja, hogy bajban van. Ilyenkor azt kell tenni,

hogy nyomozást végzünk, és hozzáférést nyerünk

a világ cégeinek összes, lehetőleg minél több

ingatlantulajdon-regisztrációs adatbázisához.

Ez egy olyan weboldal, ami minden ilyen adatbázist

megpróbál egy helyre felhalmozni, hogy el tudjuk kezdeni keresni

a családtagjait, barátait, a biztonsági szolgálatai vezetőit.

Megpróbálhatjuk megtudni, hogy Mubarak hogyan juttatja ki

a vagyonát az országból.

De ismét, ha arról van szó, hogy mely döntések

vannak a legnagyobb hatással ránk,

talán a legfontosabbak azok, amiket a háborúkról hoznak.

Ilyenkor nem írhatunk egy kérelmet az információszabadságra hivatkozva.

Ez nagyon nehéz. Ezért még mindig törvénytelen módszerekhez

folyamodunk ahhoz, hogy információhoz jussunk kiszivárogtatásokon keresztül.

Így amikor a Guardiannél

az afgán háborúról nyomoztak, nem sétálhattak be

a Védelmi Minisztériumba, hogy kikérjék az összes információt.

Egyszerűen nem kapták volna meg őket.

Ezeket több tízezer olyan levélből nyerték,

amiket amerikai katonák írtak

a háborúról, és kiszivárogtak,

így aztán véghez tudták vinni a nyomozást.

Létezik egy másik meglehetősen nagy vizsgálat, ami a világdiplomáciát érinti.

Ez ismét kiszivárogtatásokra épül,

251.000 amerikai diplomáciai táviratra, egy vizsgálat,

amiben én is részt vettem, mert kaptam egy kiszivárogtatást

egy mogorva WikiLeakertől,

aminek az lett a vége, hogy alkalmazott a Guardian.

Első kézből árulhatom el, hogy milyen volt az, hogy hozzáfértünk

ehhez a kiszivárogtatáshoz. Csodálatos volt. Tényleg csodálatos.

Egy jelenetre emlékeztetett az "Óz a csodák csodája"-ból.

Tudják melyikre gondolok? Arra amikor Toto, a kiskutya,

odaszalad a varázslóhoz, és elhúzza,

a kutya elhúzza a függönyt, és --

"Ne nézzenek a vászon mögé! Ne nézzenek arra az emberre aki a képvászon mögött van!"

Pontosan ilyen volt, mert így azt kezdtük el látni,

hogy az összes magasztos államférfi, azok a nagyképű

politikusok is olyanok voltak, mint mi.

Elégedetlenkedtek egymással. Úgy értem elég pletykásak voltak

azok a táviratírók. Oké, én úgy gondoltam, hogy nagyon fontos mindnyájunknak az,

hogy megértsük, hogy ők is ugyanolyan emberek,

mint mi. Nem rendelkeznek különleges képességekkel.

Nem varázslatosak. Ők nem a szüleink.

Azon felül, a legérdekesebb számomra

a helyi korrupció egy olyan mértéke volt,

amit minden országban láttam, és ami különösen

a hatalom középpontjára összpontosult, olyan közhivatalnokokra,

akik a lakosság pénzét sikkasztották el

saját meggazdagodásukra,

amit a hivatalos titoktartás tett lehetővé.

Tehát említettem a WikiLeakset, mert bizonyára mi lehetne még nyíltabb annál,

mint közzé tenni az összes anyagot?

Mivel ezt vitte véghez Julian Assange.

Ő nem volt megelégedve azzal, ahogy a hírlapokban

ez biztonságosan és törvényesen megjelent. Mindent csak úgy elénk vetett.

Ez azonban kiszolgáltatta a sebezhető embereket

Afganisztánban. Ez azt is jelentette, hogy a fehérorosz diktátor

egy praktikus listát kapott arról az összes demokráciapárti aktivistáról,

aki Fehéroroszországban beszélt az amerikai kormánnyal.

Ez lenne a radikális nyitottság? Én azt mondom nem,

mert nem a hatalom és a felelősség elhanyagolásáról van szó,

hanem egy hatalommal ellátott partneri kapcsolatról.

Ez a felelősség és elszámoltathatóság megosztása.

Továbbá az a tény, hogy Assange azzal fenyegetett,

hogy beperel azért mert hozzájutottam egyik kiszivárogtatásához,

úgy gondolom figyelemreméltó ideológiai ellentmondást

mutatott, hogy őszinte is legyek. (Nevet)

A másik dolog az, hogy a hatalom hihetetlenül csábító,

és két valós tulajdonsággal kell rendelkeznünk szerintem,

amikor kitálalunk, amikor a hatalom kezelése

és megbeszélése a tét,

a csábítás miatt.

Ezek a szkepticizmus és az alázatosság.

Azért a szkepticizmus, mert mindig ellenszegüléshez kell folyamodnunk.

Tudni szeretném az indokot amiért -- csak azért mert azt mondták? Ez nem elég.

Bizonyítékot szeretnék arra, hogy mit miért mondhatnak.

Valamint azért az alázatosság, mert mindnyájan emberek vagyunk. Mindannyian követünk el hibákat.

Ha nincs meg bennünk a szkepticizmus és az alázatosság,

nagyon rövid az út a reformálás

és a zsarolás között és szerintem elég az Állatfarmot elolvasnunk ahhoz,

hogy rájöjjünk, hogy a hatalom hogyan rontja meg az embereket.

Tehát mi a megoldás? Szerintem

ez a jogállamiság tájékoztatáshoz való jogának megtestesítése.

Jogaink pillanatnyilag hihetetlenül gyengék.

Nagyon sok országban, hivatalos titoktartási törvény létezik,

mint itt Nagy-Britanniában. Hivatalos titoktartási törvény

közérdekteszt nélkül. Ezért ez azt jelenti, hogy bűnözésnek számít,

megbüntetnek, nagyon sok esetben elég szigorúan,

ha hivatalos információ közzétételére vagy továbbadására kerül sor.

Nem lenne csodálatos, tényleg szeretném ha ezen

elgondolkoznának, ha létezne egy hivatalos közzétételi törvény,

ami szerint a tisztviselőket büntethetnék ha kiderül,

hogy közérdekű információt rejtegettek

vagy tartottak vissza?

Azért hogy -- igen. Igen! Ez a hatalmi beállásom. (Taps) (Nevetés)

Szeretném ha erre törekednénk.

Szóval nem áll annyira rosszul a helyzet. Úgy értem,

hogy mindenképpen az előrelépés vonalán állunk,

de minél közelebb kerülünk a hatalom központjához,

a hatalom annál inkább válik átláthatatlanná és zárttá.

Nemrég, a múlt héten hallottam, hogy a londoni

Metropolitan Police rendőrőrs biztosa arról beszélt,

hogy miért van szüksége a rendőrségnek arra, hogy hozzáférjen a kommunikációinkhoz

minden bírósági felügyelet nélkül utánunk kémkedve,

amiről azt állította, hogy ez élet-halál kérdése.

Ténylegesen ezt mondta, hogy élet-halál kérdése.

Nem volt rá bizonyíték. Semmivel nem támasztotta alá ezt.

Így hatott: "Mert én azt mondtam.

Meg kell bíznia bennem. Becsszóra."

Nos, sajnálom emberek, de visszatértünk

a felvilágosodás kora előtti egyház elveihez,

és ez ellen harcolnunk kell.

Beszélt nekem egy törvényjavaslatról Nagy-Britanniában,

ami a kommunikációs adatszerzést segíti elő, egy teljesen felháborító jogszabály.

Az USA-ban létezik egy jogszabály a számítógépes intelligencia megosztásáért és annak megvédéséért.

Távirányított repülőgépek beiktatását fontolgatják belföldi megfigyelésre.

Az ott lévő Nemzetbiztonsági Hivatal

a legnagyobb kémközpont a világon. Óriási --

ötször nagyobb mint a washingtoni kongresszus székháza,

ahol a hírközlési, közlekedési és személyes adatokat

fogják és elemzik azért,

hogy megtudják kik a társadalom bajkeverői.

Nos, visszatérve az eredeti történethez, a szülők

pánikba estek. Kulcsra zártak minden ajtót.

Video-megfigyelőrendszerrel szerelték fel a házakat.

Mindegyikünket megfigyelve. Bunkert

és kémközpontokat építettek, hogy algoritmusok

segítségével próbálják megtudni melyikünk rendbontó,

és ha bármelyikünk panaszkodni mer emiatt, akkor terrorizmus miatt tartóztatnak le.

Tehát ez egy tündérmese, vagy egy igazi rémálom?

Néhány mesének boldog a befejezése. Néhánynak viszont nem.

Szerintem mind olvastuk már a Grimm tündérmeséket,

amik valójában inkább rémisztőek.

De a világ nem meseszerű, és kegyetlenebb is tud lenni

annál, mint amennyit felfogni vélünk belőle.

Hasonlóan, jobb is lehetne annál, mint az amit elhitetnek velünk,

de akárhogy, el kell kezdenünk pontosan úgy rálátni, ahogy van,

az összes problémával együtt, mert csak rálátással

tudjuk helyrehozni ezeket,

hogy egy olyan világ jöjjön el,

ahol mind boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk. (Nevetés) Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)

Köszönöm. (Taps)