Egy életmentő eszköz, amely észleli a néma szívrohamokat

Valószínűleg ismeri a szívroham gyakori tüneteit: fájó mellkas és kar, nehézlégzés és fáradtság. Azonban a szívrohamnak van egy másik típusa is, amely éppúgy halálos, ám nehezebben észlelhető, mert a tünetei észrevétlenek. Ebben a rövid beszédben Akash Manoj, a 17 éves feltaláló bemutat egy eszközt, amelyet a néma gyilkos megállítására fejlesztett ki: egy nem invazív, olcsó, testen viselhető tapaszt, amely figyelmezteti a beteget a kritikus pillanatban, ami az élet és halál közti különbséget jelentheti.

Amikor 13 éves voltam,

elveszítettem a nagyapámat
egy néma szívroham következtében.

Ez megdöbbentő volt,
ugyanis a nagyapám

75 éves korában is normális,
egészséges és energikus életet élt,

bár diabéteszes volt.

A hír olyan fájdalmasan érintett,
hogy úgy döntöttem,

harcba szállok ezzel a csendes gyilkossal,
és kiderítem,

mit lehet tenni ellene.

Megdöbbentő volt felfedezni
a legfrissebb kutatások eredményeit,

amelyek évi nyolcmillió főre becsülik

a szívrohamban elhunytak számát.

A szívrohamnak számos oka lehet,

de leggyakrabban akkor következik be,
amikor az artériák elzáródnak,

a véráramlás megszűnik,

és megindul az oxigénre szomjazó
szívizomsejtek elhalása.

Talán ismerik a szívroham
leggyakoribb tüneteit:

fájó mellkas és kar, fáradtság,
nehézlégzés és így tovább,

ám a szívrohamnak van egy típusa,
amely igen gyakori,

éppúgy halálos,

de nehezebben észlelhető,
mert nem jár tünetekkel.

Akiknek néma szívrohamuk van,
nincsenek tudatában, mi történik velük,

ezért nem kérnek orvosi ellátást,

vagyis kisebb valószínűséggel kapják meg
a kezelést, amelyre szükségük lenne

a kritikus időszakban.

Ha esetleg el is jutnak a kórházba,

akár azelőtt, akár azután,
hogy szívrohamuk lenne,

valószínűleg át kell esniük egy vagy több

időigényes és költséges
teszten, kezelésen,

amelyek jelenleg
a szívroham megállapításának

legbiztosabb módját jelentik.

Ugyanakkor aggasztó,

hogy az összes szívroham közel 45%-át

a néma szívrohamok teszik ki.

A diabétesszel és hasonló betegséggel élők
idegkárosodást szenvednek,

emiatt pedig nem érzik a fájdalmat,

amely általában jelzi az ember számára,

hogy esetleg szívrohama van.

Más szóval úgy szenvedik el
a szívroham okozta károkat,

hogy nem is tudnak vagy éreznek semmit.

Ezeknek az eleve veszélyeztetett
betegeknek idegkárosodásuk van,

és ezért nem kapnak
azonnali orvosi ellátást.

A váratlan szívrohamot megelőzően
nem is tudnak semmit.

A nagyapám is veszélyeztetett beteg volt.

Tovább kutattam ebben a témában,
és annyit olvastam,

amennyit csak tudtam,
hogy megértsem a szív működését,

találkoztam kutatókkal,
és India-szerte dolgoztam laborokban.

Végül, három év kitartó kutatás után,

ma egy ígéretes megoldást
mutathatok be a világnak.

Egy nem invazív, olcsó
és hordozható eszközt,

amelyet a veszélyeztetett betegek
folyamatosan viselhetnek.

Nagyban csökkenti a vérvétel szükségét,
éjjel-nappal működik,

és megadott időpontokban
adatokat gyűjt és elemez.

Az adatgyűjtésnek egyetlen célja van:

a szívroham bekövetkeztének megállapítása.

Ez az ígéretes megoldás
segítségünkre lehet a jövőben.

Talán nem is tudják, milyen okos a szív.

Mielőtt csődöt mondana,
többször próbál jelezni a testnek,

például azzal,
hogy mellkasi fájdalmat okoz.

Ezek a tünetek akkor jelentkeznek,

amikor a szív nem jut
oxigénben gazdag vérhez.

De idézzék csak fel,
amit az idegkárosodásról mondtam.

Elfojtja ezeket a tüneteket
a csendes szívroham előtt,

és ezzel még veszélyesebbé teszi.

Az érintettek talán még
a gyakori tüneteket sem tapasztalják.

Ugyanakkor a szív
kibocsát bizonyos biomarkereket,

szívmarkereket vagy fehérjéket,
amelyek SOS-jelzésként szolgálnak,

ezáltal pedig tulajdonképpen

SOS-jelzés kerül a véráramba,

amely jelzi, hogy a szív veszélyben van.

Ahogy a szívroham kockázata nő,

a szívmarkerek koncentrációja is

drámai emelkedésnek indul.

Az eszköz kizárólag
ezekre az adatokra támaszkodik.

Kulcsfontosságú,
hogy ezeket a szívmarkereket

a szívroham korai fázisában ismerjük fel,

amikor a beteg túlélése
még szinte garantált,

ha azonnali ellátást kap.

Az eszköz kizárólag
ezen a gondolaton alapul.

A következőképpen működik:

Szilikonból készült tapasz kerül
a csuklóra vagy a mellkas közelébe.

Ez a tapasz képes vérvétel nélkül
felismerni, elkülöníteni és nyomon követni

egy H-FABP nevű szívmarkert,

amely kifejezetten a szívrohamhoz köthető,

és figyelmeztet, ha és amikor
ez kritikus szintet ér el a véráramban.

A szívroham megállapításának ez a módja
sokkal egyszerűbb, könnyebb és olcsóbb,

mint a hagyományos eljárások.

Egy ilyen rendszer használatával
a jövőbeli előremutató kutatásoknak

és a biomarker-koncentráció
ellenőrzésének köszönhetően,

kevesebb veszélyeztett beteg szorulhat
orvos által végzett,

vérvétellel járó biomarker-tesztre,

hiszen az eszköz
folyamatosan viselhető lenne,

és valós időben érzékelné
a biomarkerszint emelkedését.

Tehát ha az eszköz
kritikus biomarkerszintet érzékel,

figyelmeztetheti a veszélyeztetett beteget
a közelgő szívmegállásra,

és arra is, hogy azonnali
orvosi ellátásra van szüksége.

Bár az eszköz nem képes arra,
hogy a betegnek teljes képet nyújtson

a szívsérülés pontos jellegéről,

óriási segítséget jelenthet azáltal,

hogy jelzi, ha a beteg veszélyben van,

akit így figyelmeztetni lehet,

és akivel így tudatható,
hogy azonnali ellátásra szorul.

Így minden veszélyeztetett betegnek
több idő áll majd rendelkezésére

a túlélésre és a segítségkérésre.

Következésképpen nem kell igénybe venniük

a drága és invazív orvosi kezeléseket,

amelyekre egyébként szükség lenne
egy szívroham után.

Amikor az eszközt megfigyelés alatt álló,
veszélyeztett betegeken teszteltem,

a klinikai validációs tesztek eredményei

közel 96%-os pontosságot
és érzékenységet igazoltak.

Két változatban szándékozom
elérhetővé tenni az eszközt:

egy olyanban, amely a biomarkerszintről
digitális elemzést ad,

és egy egyszerűbb változatban
a vidéken élők számára,

amely egyszerűen rezeg,
ha a biomarkerszint kritikussá válik.

A kardiológiai ellátás ma
inkább a betegellátás,

mint a megelőző technológiák
és öngondozás irányába fejlődik.

Tulajdonképpen kivárjuk,
amíg a szívroham bekövetkezik,

és erőforrásaink túlnyomó részét
az utókezelésnek szenteljük.

Azonban addigra visszafordíthatatlan
károsodás következik be.

Szilárd meggyőződésem, hogy ideje
átgondolnunk a gyógyítás eszközeit.

Proaktív egészségügyi technológiákat
kell létrehoznunk.

A változás nem tíz év múlva lesz időszerű,

nem is öt év múlva,

hanem már ma.

Remélhetőleg az ilyen eszközöknek hála,

egy napon valakinek nem kell majd

úgy elveszítenie a nagypapáját,
ahogy nekem.

Nagyon köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.