Mennyire szabad a sajtószabadság?

Az USA-ban a sajtónak jogában áll a nyilvánosságra tartozó titkos információkat publikálni az alkotmány 1. módosításának védelme alatt. A kormányzati lehallgatások miatt egyre veszélyesebbé válik a bejelentő mint forrás információmegosztó tevékenysége. A 9/11 utáni években gyakorlatilag az összes fontosabb nemzetbiztonsági esetnek elindítói ők voltak. Ebben a tömör, informatív előadásban Trevor Timm, a Freedom of the Press Foundation szervezet társalapítója és a TED munkatársa felvázolja a közelmúltbeli kormányzati gyakorlatot olyan személyekkel szemben, akik bűncselekményeket és igazságtalanságokat fedtek fel, továbbá szót emel olyan technológia érdekében, amelynek segítségével a bejelentők biztonságosan és anonim módon adhatnak tájékoztatást.

Ő itt James Risen.

Talán emlékeznek rá:
ő a The New York Times

Pulitzer-díjas riportere.

Jóval azelőtt, hogy a világ megismerte
volna Edward Snowden nevét,

Risen írt egy könyvet,
melyben lerántotta a leplet arról,

hogy az NSA illegálisan lehallgatja
az amerikaiak telefonhívásait.

Ám van a könyvnek egy másik fejezete,

mely talán még mélyebb nyomott hagyott.

Ebben egy katasztrofális amerikai
hírszerző műveletről ír,

amelyben a CIA gyakorlatilag
átadta Iránnak

egy atombomba tervrajzát.

Ha őrültségnek hangzik,
olvassák csak el!

Hihetetlen történet!

Tudják, kinek nem tetszett ez a fejezet?

Az USA kormányzatának.

Majd' egy évtizeddel később

Risen ellen kormányzati
nyomozás indult,

melyben az ügyészek követelték,

hogy árulja be egyik állítólagos forrását.

Az eljárás nyomán ő lett az arca
az amerikai kormány

bejelentőket meghurcoló és újságírók után
kémkedő jelenkori gyakorlatának.

Az 1. módosítás értelmében

a sajtónak jogában áll közzétenni
a közérdekű titkos információt.

Ám e jog gyakorlását ellehetetleníti,
ha a média nem gyűjthet adatokat,

és nem védheti meg azon bátor férfiak
és nők személyiségi jogait,

akik eljuttatják őket hozzájuk.

Tehát, mikor a kormányzat fölkereste,

Risen azt tette, amit előtte már
sok bátor riporter is megtett:

megtagadta a kiadását,

s azt mondta, inkább börtönbe vonul.

Így 2007 és 2015 között

Risen azzal a tudattal élt,
hogy szövetségi börtönbe kerülhet,

egészen pár nappal a per kezdete előttig,
mikor érdekes dolog történt.

Egyszer csak, miután évekig azt
szajkózták, mennyire fontos az ügyben,

a kormányzat ejtette a Risennel
szembeni összes követelését.

Mint kiderült, az elektronikus
megfigyelés korában

a riporterek és forrásaik igen kevés
helyen bújhatnak csak el.

Ezért Risen kudarcra ítélt
tanúskodásra kényszerítése helyett,

saját digitális lábnyomát
fordítják ellene a tanúk padján.

Így aztán teljes titokban
és a beleegyezése nélkül

az ügyészek megszerezték
Risen híváslistáját.

Megszerezték emailjeit,
pénzügyi és banki adatait,

hitelkimutatásait

és még utazásainak adatait is
a repülőjáratok listájával együtt.

Az így szerzett információ
alapján ítélték el

Risen állítólagos forrását,
a CIA-t bejelentő Jeffrey Sterlinget.

Sajnos, ez csupán egy a sok eset közül.

Obama elnök a kampánya során
a bejelentők védelmét ígérte,

de elnöksége alatt az Igazságügyi
Minisztérium több bejelentő ellen

indított eljárást, mint összesen
a korábbi kormányzatok alatt.

Nem nehéz belátni, miért baj ez,

különösen, mivel a kormányzat
sok tevékenységét már így is titkosítja.

9/11 óta gyakorlatilag minden
fontosabb nemzetbiztonsági ügy

azért pattant ki, mert egy bejelentő
felkeresett egy újságírót.

Tehát azt kockáztatjuk, hogy a sajtó
képtelen tenni a dolgát,

amit az 1. módosításnak
kellene védelmeznie,

a kormányzat mindenkire kiterjedő
kémkedésének eredményeképpen.

Ám miként a technológia segítségével

a kormány megkerülte a riporterek jogait,

a sajtó is felhasználhatja a technológiát

forrásai a korábbinál még
hathatósabb védelmére.

Teheti ezt attól kezdve,
hogy forrásai megszólalnak,

s nem a történtek után,
a tanúk padján ülve.

Ma már olyan kommunikációs
szoftverek léteznek,

melyek Risen könyvének megírásakor
még nem álltak rendelkezésre,

és amik a szokványos e-maileknél és
telefonhívásoknál kevésbé lenyomozhatók.

Az egyik ilyen eszköz pl. a SecureDrop,

mely egy nyílt forráskódú
bejelentőrendszer,

amit eredetileg még a néhai
Aaron Schwartz internetzseni alkotott,

s amit napjainkban munkahelyemen,
a Freedom of the Press Foundation

non-profit szervezetnél fejlesztenek.

E-mail-küldés helyett

menjen rá egy hírügynökség weboldalára,

mint amilyen a The Washington Posté is.

Itt dokumentumot tölthet fel
vagy információt küldhet,

a kontakt ürlapok kitöltéséhez hasonlóan.

Ezt azután titkosítják,
és olyan szerveren tárolják,

melyre kizárólag a hírügynökség léphet be.

Így a kormányzat többé nem
követelheti titokban az információt,

s az általuk megszerezni
kívánt információ zöme

amúgy sem lenne elérhető.

Ám a SecureDrop csak egy apró példája

a 21. századi sajtószabadság
megóvásáért vívott küzdelemnek.

Sajnos, a kormányzatok világszerte

folyton egyre újabb
kémtechnikákat fejlesztetnek,

amivel mindannyiunkat
veszélybe sodornak.

A mi feladatunk, hogy folytassuk a munkát,

hogy ne csak a technológiában
jártas bejelentőknek,

mint Edward Snowdennek, legyen
lehetőségük gaztettek közzétételére.

Éppoly fontos megvédenünk
a veteránok egészségügyi ellátását nyújtó

kórházak túlzsúfoltságát
szóvá tevő bejelentőt,

vagy a leendő környezetvédőt,

aki Flint város szennyezett vize miatt
kongatja a vészharangot,

vagy a Wall Street-i bennfentest,

aki közelgő pénzügyi válságra
hívja föl a figyelmet.

Hiszen ezek az eszközök nemcsak
a bűncselekményeket felfedő,

bátor férfiak és nők védelmére készültek,

hanem mindannyiunk
alkotmányos jogainak védelmére is.

Köszönöm.

(Taps)