Mindenkinek feministának kellene lennie

Arra tanítjuk a lányokat, hogy legyenek ambícióik, de ne túl sok; legyenek sikeresek, de ne túl sikeresek, különben fenyegetést jelentenének a férfiaknak – mondja az író, Chimamanda Ngozi Adichie. Ebben a klasszikusnak számító beszédben, amely világszinten indította el a feminizmusról való párbeszédet, Adichie azt kéri, hogy kezdjünk el megálmodni és megtervezni egy más, egy igazságosabb világot – melyben a férfiak és a nők nemcsak boldogabbak, de igazabbak is önmagukhoz.

Szeretnék mesélni önöknek
kezdésképpen az egyik legjobb barátomról,

Okoloma Maduewesiről.

Okoloma az utcánkban lakott,

és úgy vigyázott rám,
mintha a bátyám lett volna.

Ha tetszett egy fiú,
Okoloma véleményét kértem ki.

Okoloma a Sosoliso Airlines
súlyos légikatasztrófájában halt meg

Nigériában, 2005 decemberében,

majdnem pontosan hét évvel ezelőtt.

Olyan valaki volt, akivel vitatkozhattam,
nevethettem és őszintén beszélhettem.

Ő volt az is, aki először
nevezett feministának.

14 éves lehettem, mikor egy este
nála voltunk, és vitatkoztunk valamin.

Mindkettőnk tudása csupa féltudás volt,

melyet könyvekből szereztünk.

Nem emlékszem, miről szólt
a vita azon a bizonyos estén,

de tudom, hogy csak érveltem és érveltem,

mire Okoloma rám nézett, és így szólt:
"Szerintem te feminista vagy."

Nem bóknak szánta.

(Nevetés)

A hangvétele elárulta.

Ugyanaz a hangvétel,
mintha azt mondta volna:

"Te a terrorizmust támogatod."

(Nevetés)

Nem tudtam pontosan,
mit jelent az, hogy "feminista",

és nem akartam, hogy Okoloma
rájöjjön, hogy nem tudom.

Úgyhogy elengedtem a fülem mellett,
és folytattam a vitát.

Az első dolgom otthon persze az volt,

hogy kikerestem a "feminista"
szót a szótárban.

Néhány évvel ezután

írtam egy könyvet egy férfiról,
aki többek között veri a feleségét,

és akinek a története nem ér túl jó véget.

A regény nigériai promóciója során

egy kedves, jóindulatú
újságíró odajött hozzám,

hogy szeretne nekem valamit tanácsolni.

A jelen lévő nigériaiaknak

biztosan ismerős,

hogy nálunk mindenki mennyire kész
tanácsokat adni, persze kéretlenül.

Az újságíró szerint az a hír járja,
hogy a könyvem feminista,

és azt tanácsolja –

miközben szomorúan rázta a fejét –,

hogy ne nevezzem magam feministának,

mert a feministák olyan nők,
akik boldogtalanok,

mert nem találnak férjet.

(Nevetés)

Ezért úgy döntöttem,
"boldog feminista" leszek.

Majd egy egyetemi tanár,
egy nigériai nő azt mondta nekem,

hogy a feminizmus
nem része a kultúránknak,

és hogy nem Afrikából való,

és hogy azért nevezem magam feministának,

mert megfertőztek a "nyugati könyvek".

Ezen mosolyognom kellett,

mert a legtöbb korai olvasmányom
egyáltalán nem volt feminista.

Szerintem elolvastam minden
Mills & Boon romantikust

még 16 éves korom előtt.

Amikor pedig nekiálltam elolvasni

az ún. "feminista klasszikusokat",

mindig beleuntam,
és nehezen fejeztem be őket.

De mindegy is; mivel a feminizmus
Afrikához méltatlan volt,

úgy döntöttem, hogy ezentúl
"boldog afrikai feminista" leszek.

Végül már olyan "boldog
afrikai feminista" voltam,

aki nem férfigyűlölő, szereti a szájfényt,

és aki maga miatt, és nem a férfiak
miatt visel magassarkút.

(Nevetés)

És bár itt most nagyrészt ironizáltam,

a "feminista" szó még ma is
sok pejoratív értelmet hordoz.

Utálod a férfiakat, utálod a melltartót,

utálod az afrikai kultúrát és társai.

Mesélek egy történetet a gyerekkoromból.

Elemi iskolás koromban

a tanító nénink azt mondta az év elején,
hogy íratni fog az osztállyal egy tesztet,

és aki a legtöbb pontot kapja,
az lesz az osztály ügyeletese.

Az ügyeletesség nagy szó volt.

Ha te voltál az ügyeletes,

akkor felírhattad azokat,
akik hangoskodtak –

(Nevetés)

ami már önmagában elég hatalom volt.

De a tanárnő még egy pálcát is adott,
amit a kezedben tarthattál,

amíg az osztálytermet róttad,
és járőröztél a hangoskodók után.

Persze nem volt szabad használni a pálcát,

de azért még izgalmas kilátás volt
mindez az én kilencéves énemnek.

Nagyon szerettem volna ügyeletes lenni.

És én kaptam a legtöbb pontot a teszten.

Majd meglepetésemre kiderült,
hogy csak fiúk lehetnek ügyeletesek.

A tanárnő elfelejtette
ezt előre tisztázni,

mert azt hitte, hogy ez egyértelmű.

(Nevetés)

A második legtöbb pontot
egy fiú kapta a teszten,

és ő lett az ügyeletes.

Attól vált a dolog még érdekesebbé,

hogy ez a fiú egy kedves,
finom lélek volt,

akit egyáltalán nem hozott lázba
a pálcával történő őrjárat,

míg én tele voltam ambícióval emiatt.

De én lány voltam, ő meg fiú,

így ő lett az osztály ügyeletese.

Én pedig soha nem tudtam ezt elfelejteni.

Sokszor esem abba a hibába,
hogy azt hiszem,

ami számomra egyértelmű,
az másoknak is egyértelmű.

Vegyük például egy jó barátomat,

Louis-t.

Remek, modern nézeteket valló férfi,

aki egy beszélgetésünk során azt mondta:

"Nem tudom, mit értesz azon, hogy
a nőknek más vagy nehezebb ez vagy az.

Talán régen, de most már nem."

És nem értettem, hogy nem látja
Louis mindazt, ami annyira evidens.

Majd egy este, Lagosban, Louis és én
találkoztunk néhány barátunkkal.

Azoknak mondom,
akik nem ismerősök Lagosban,

hogy van a városnak egy csodás "kelléke",

az a néhány energikus fiatalember,
akik az épületek környékén csellengenek,

arra várva, hogy "segítsenek" parkolni.

Lenyűgöző volt a férfi
látványos igyekezete,

aki azon a bizonyos estén
parkolóhelyet talált nekünk.

Így aztán úgy döntöttem,
hogy hazafelé adok neki borravalót.

Kinyitottam hát a táskámat,

belenyúltam,

kivettem belőle a pénzem,
amit a saját munkámmal kerestem,

és odaadtam a férfinak.

És ez a nagyon hálás és boldog ember

átvette tőlem a pénzt,

majd ránézett Louis-ra,

és azt mondta: "Köszönöm, uram!"

(Nevetés)

Louis csak nézett rám
meglepetten, és azt kérdezte:

"Miért nekem köszöni?
Nem én adtam neki a pénzt."

Majd láttam Louis arcán,
hogy kezdi megérteni.

A férfi azt hitte, hogy a pénz,
amit adtam neki,

eredetileg Louis-tól származott.

Mert Louis férfi.

A férfiak és a nők különböznek.

Különböznek a hormonjaink,
különböznek a nemi szerveink,

különbözőek a biológiai képességeink.

A nők tudnak szülni, a férfiak nem.

Legalábbis még nem.

(Nevetés)

A férfiaknál a tesztoszteron dominál, és
általában erősebbek a nőknél fizikailag.

Valamivel több nő van
a világon, mint férfi;

a világ népességének kb. 52%-a nő.

De a legtöbb hatalmi és presztízzsel
járó pozíciót férfiak töltik be.

A néhai kenyai Nobel-díjas

Wangari Maathai

egyszerű, de nagyszerű megfogalmazásában:

"Minél magasabbra jutsz,
annál kevesebb lesz a nő."

Az elmúlt USA-beli elnökválasztáson sűrűn
emlegették a Lilly Ledbetter-törvényt,

melynek alliteráló nevén túllépve
kiderül, hogy miről is szól:

Van egy férfi és egy nő,

ugyanazt a munkát végzik,
azonos végzettséggel,

de a férfi többet keres, mert ő férfi.

Így a szó szoros értelmében
férfiak uralják a világot,

aminek ezer éve volt értelme,

mert akkor az emberek
egy olyan világban éltek,

ahol a fizikális erő járult hozzá
leginkább a túléléshez.

Az lehetett a vezér, aki erősebb volt,

és a férfiak általában
erősebbek fizikailag.

Persze van számos kivétel.

(Nevetés)

De ma teljesen más világban élünk.

Ma már nem abból válhat leginkább vezető,
aki fizikálisan erősebb a másiknál,

hanem abból, aki kreatívabb,
intelligensebb

és innovatívabb.

De ezen tulajdonságokat
nem a hormonok határozzák meg.

Egy férfi és egy nő azonos
eséllyel lehet intelligens,

kreatív és innovatív.

Az emberiség fejlődik;

de úgy tűnik, hogy a nemekkel kapcsolatos
elképzeléseink nem változtak.

Néhány héttel ezelőtt besétáltam
az egyik legjobb nigériai hotel lobbijába.

Fontolgattam, hogy megnevezem a hotelt,
de aztán meggondoltam magam.

Az ajtónálló megállított,
és bosszantó kérdéseket tett fel,

mert automatikusan azt feltételezte,

hogy ha egy nő egyedül tér be
egy hotelba, akkor az prostituált.

És ha már itt tartunk,

ezek a hotelek miért a látszólagos
kínálattal foglalkoznak

a prostituáltakra irányuló
kereslet helyett?

Lagosban nem mehetek be
számos "jó hírű" bárba vagy klubba.

Egyszerűen nem jutsz be,
ha nőként egyedül érkezel,

csak ha van férfi kísérőd.

Ha férfi kísérővel érkezem
akármelyik nigériai étterembe,

a pincér köszönti a páromat,
engem meg ignorál.

A pincérek...

(Nevetés)

Most több nő is azt gondolta:
"Igen! Szerintem is!"

A pincérek egy olyan társadalom termékei,

amely arra tanította őket,
hogy a férfiak fontosabbak a nőknél.

És tudom, hogy a pincérekben
nincs semmi rosszindulat.

De egy dolog tudni valamit az eszünkkel,
és egy másik dolog érzelmileg átélni.

Akárhányszor ignorálnak,
láthatatlannak érzem magam,

és felzaklat.

Azt akarnám mondani, hogy én is
ugyanolyan vagyok, mint ez a férfi,

és engem is ugyanúgy
megillet egy köszöntés.

Ezek apró dolgok,

de sokszor a kis dolgok
tudnak a legjobban fájni.

Nemrég írtam egy cikket arról,

hogy mit jelent fiatalnak
és nőnek lenni Lagosban,

és a nyomdában azt mondták:

"Olyan indulatos lett."

Hát persze, hogy indulatos!

(Nevetés)

Dühös vagyok.

Ahogy a nemi szerepek ma
működnek, az szörnyen igazságtalan.

Mindenkinek dühösnek kellene lennie.

A düh többször hozott már
pozitív változást a történelem során.

A düh mellett azonban bizakodó is vagyok.

Mert mélyen hiszem,

hogy az ember képes
megújulni és jobbá válni.

A nemek a világon mindenütt fontosak,

de én általában Nigériára,

és azon belül Afrikára
szeretnék fókuszálni,

mert ez az, amit ismerek,
és mert odahúz a szívem.

Azt szeretném ma kérni,

hogy kezdjünk el megálmodni
és megtervezni egy más,

egy igazságosabb világot,

melyben a férfiak és a nők
boldogabbak és igazabbak önmagukhoz.

De hogyan is kezdjünk hozzá?

Másképpen kell nevelnünk a lányainkat.

És másképpen kell nevelnünk a fiainkat is.

Nagy kárt okozunk a fiúknak azzal,
ahogyan neveljük őket;

elnyomjuk a fiúk emberségességét.

Nagyon szűk értelemben
definiáljuk a férfiasságot,

amely ezáltal egy szűk
és kényelmetlen ketreccé válik,

ahova aztán a fiúkat bezárjuk.

Azt tanítjuk nekik, hogy ne féljenek,

hogy ne legyenek gyengék és esendőek.

Azt tanítjuk nekik,
hogy rejtsék el valódi önmagukat,

és ahogy a nigériaiak mondják,
legyenek "kemény legények!"

Ha egy középiskolás fiú és egy lány,
mindketten tinédzserek,

ugyanannyi zsebpénzzel
a zsebükben, elmennek randizni,

mindig a fiútól várják el, hogy fizessen,

és hogy bizonyítsa, mennyire férfi.

Aztán mégis csodálkozunk azon, hogy
inkább a fiúk lopnak pénzt a szüleiktől.

Mi lenne, ha a fiúkat
és a lányokat is úgy nevelnék,

hogy a férfiasságot
ne kapcsolják a pénzhez?

Mi lenne, ha nem úgy állnánk
hozzá, hogy "a fiúnak kell fizetni",

hanem úgy, hogy "akinek
több van, az fizet."

Persze emiatt a történelmi előny miatt

ma leginkább a férfiaknak van több pénze,

de ha elkezdjük másképpen
nevelni a gyerekeinket,

akkor ötven vagy száz év múlva

a fiúknak már nem kell kényszeresen
bizonyítani a férfiasságukat.

De a legrosszabb dolog,
amit ma a férfiakkal teszünk,

hogy azt éreztetjük velük,
hogy keménynek kell lenniük,

és ezáltal rendkívül
törékennyé válik az egójuk.

Minél inkább azt érzi a férfi,
hogy "kemény legénynek" kell lennie,

annál gyengébb az egója.

Ennél azonban még nagyobb
kárt okozunk a lányoknak,

mert arra neveljük őket,
hogy táplálják a férfiak törékeny egóját.

Arra tanítjuk a lányokat, hogy húzzák
össze magukat, húzódjanak vissza.

A lányok ezt hallják:

"Lehetnek ambícióid, de ne túl sok."

(Nevetés)

"Törekedj a sikerre,
de ne légy túlságosan sikeres,

mert az fenyegetést jelent a férfiaknak."

Ha te vagy a családfenntartó
egy férfival való kapcsolatban,

úgy kell tenned, mintha nem te lennél,

különösen a nyilvánosság előtt,

különben elnőiesíted a férfit.

De mi van, ha magát
a feltevést kérdőjelezzük meg?

Miért jelentene fenyegetést
egy nő sikere egy férfira nézve?

Mi van, ha úgy döntünk, hogy egyszerűen
kivonjuk ezt a szót a forgalomból?

Nem hiszem, hogy van szó, amit jobban
megvetek, mint az "elnőiesítés"-t.

Egy nigériai ismerősöm
egyszer megkérdezte,

nem tartok-e attól,
hogy megijednek tőlem a férfiak?

Egyáltalán nem tartok ettől.

Azért nem aggódom emiatt,

mert az a férfi, akit én megijesztek,

az pontosan az a fajta,
aki egyáltalán nem érdekel.

(Nevetés)

(Taps)

Ettől függetlenül nagyon
meglepett a kérdés.

Csak azért, mert nő vagyok,
törekednem kell a házasságra.

Az élettel kapcsolatos döntéseim során

végig szem előtt kell tartanom,
hogy a házasság a legfontosabb.

A házasság lehet jó dolog:

lehet az öröm, a szeretet és egymás
kölcsönös támogatásának forrása.

De miért csak a lányokat tanítjuk

a házasságra való törekvésre?

Ismerek egy nőt, aki eladta a házát,

mert nem akarta megfélemlíteni
a férfit, aki majd talán elveszi.

Ismerek egy hajadon nőt Nigériában,
aki amikor konferenciákra megy,

jegygyűrűt visel,

mert ahogy ő fogalmaz,

azt akarja, hogy a konferencia résztvevői
"mutassanak neki egy kis tisztelet".

Ismerek fiatal nőket,
akiket nagy nyomás alatt tartanak

a házasságra vonatkozó családi,
baráti és még a munkahelyi elvárások is,

és végül borzalmas
döntésekre kényszerülnek.

Ha egy nő egy bizonyos
korban még nem házas,

azt a társadalom szerint a saját súlyos,
személyes kudarcának kell tekintenie.

Ha egy férfi egy bizonyos
korban még nem házas,

arra azt mondjuk, hogy még
nem tudja, kit válasszon.

(Nevetés)

Könnyű azt mondani:

"De hát a nők ennek
bármikor ellentmondhatnak."

A valóság azonban ennél
bonyolultabb és komplexebb.

Mindnyájan társadalmi lények vagyunk.

Minden érték belénk épül,
amint szocializálódunk.

Még az általunk használt
nyelv is ezt tükrözi,

amint a házasságról
és a kapcsolatokról beszélünk.

A házasság kapcsán használt
nyelv gyakran a tulajdonlás,

és nem a társas viszony nyelve.

A "tisztelet" szó alatt azt értjük,

amit a nő mutat a férfinak,

és amit a férfi gyakran nem mutat a nőnek.

Nigériában mind a nők
és a férfiak azt mondják,

és ezt a kifejezést igen
mulatságosnak tartom,

"A békesség kedvéért tettem."

Na most, ha egy férfi mondja ezt,

akkor általában valami olyanra utal,
ami amúgy sem lenne helyes.

(Nevetés)

Barátok szokták mondani egymás között,

amikor panaszos hangon előadnak valamit,

ami bizonyítja, mennyire férfiasak,
mennyire szeretik őket,

mennyire szükség van rájuk.

"A nejem azt mondta,
ne menjek bulizni minden éjjel,

így a békesség kedvéért
csak hétvégente járok."

(Nevetés)

Ha viszont egy nő mondja,
hogy "a békesség kedvéért tettem",

akkor általában arról beszél,
hogy lemondott egy munkahelyről,

egy álomról,

egy karrierről.

Azt tanítjuk a nőknek,
hogy a párkapcsolatokban

a nőknek kompromisszumokat kell kötniük.

A lányokat arra neveljük,
hogy egymást riválisnak nézzék.

De nem a munkaerőpiac, vagy más
eredmények terén, ami szerintem jó lenne,

hanem a férfiak figyelme miatt.

Azt tanítjuk a lányoknak,
hogy a szexualitásuk nem lehet olyan,

mint a fiúké.

Ha fiaink vannak, nem bánjuk,
ha ismerjük a fiúk barátnőit.

De a lányok barátai? Isten ments!

(Nevetés)

De persze amint eljött az ideje,

elvárjuk, hogy a lányok a tökéletes
férfit hozzák haza jövőbeli férjükként.

A lányokat ellenőrizzük,
dicsérjük őket, ha még szüzek,

de a fiúkkal ugyanezt nem tesszük,

és ezen mindig csodálkoztam,
hogyan is kellene ennek működni, mert...

(Nevetés)

(Taps)

Mármint a szüzesség elvesztése
általában egy olyan folyamat, amiben...

Nemrégiben egy fiatal nőt csoportosan
erőszakoltak meg egy nigériai egyetemen,

talán néhányan tudnak az esetről.

És számos fiatal nigériai reakciója,
mind férfiaké és nőké,

valahogy úgy hangzott, hogy:

"Igen, az erőszak helytelen dolog.

De miért volt egy lány
egy szobában négy fiúval?"

Ha el tudunk tekinteni egy ilyen
kijelentés borzalmas embertelenségétől,

ezek a nigériaiak úgy nevelkedtek,
hogy a nők eredendően bűnösek,

és úgy nevelkedtek, hogy a férfiakkal
szemben igen kevés az elvárás,

ezért a férfiak állatias
és kontroll nélküli mivolta

valahogy elfogadható.

A lányoknak megtanítjuk a szégyenérzetet.

"Tedd össze a lábad."
"Takard el magad."

Azt éreztetjük velük,
mintha a női mivoltuk

már eleve bűnössé tenné őket.

Így aztán a lányok olyan nőkké válnak,

akik nem ismerik saját vágyaikat.

Olyan nőkké válnak,
akik csendben maradnak.

Olyan nőkké válnak, akik nem
mondhatják ki, amit valójában gondolnak,

és olyan nőkké válnak,

és ez a legrosszabb,
amit a lányokkal teszünk,

olyan nőkké válnak, akik a színlelést
művészi szintre fejlesztették.

(Taps)

Ismerek egy nőt, aki utálja a házi munkát,

egyszerűen ki nem állhatja,

de úgy tesz, mintha szeretné,

mert arra tanították,
hogy egy "jófajta feleségnek",

hogy egy nigériai kifejezést használjak,

"otthoniasnak" kell lenni.

Aztán férjhez ment,

és egy idő után a férj családja elkezdett
panaszkodni, hogy megváltozott.

(Nevetés)

Valójában nem változott meg,

csak belefáradt a színlelésbe.

A genderkérdéssel az a baj,

hogy azt írja elő,
milyennek kellene lennünk,

ahelyett, hogy elfogadná,
milyenek vagyunk.

Képzeljék el, mennyivel
boldogabbak lennénk,

mennyivel szabadabban
lehetnénk valódi önmagunk,

ha nem lenne rajtunk
a nemi szerepek súlya.

Vitathatatlan, hogy a fiúk
és a lányok különböznek biológiailag,

de a társadalom felnagyítja
ezeket a különbségeket,

így mindez végül egy
önbeteljesítő folyamattá válik.

Vegyük például a főzést.

Ma általában az a valószínűbb,
hogy a nők végzik a házimunkát,

főznek és takarítanak.

De miért is van ez?

Mert a nők valamiféle
főzési génnel születnek?

(Nevetés)

Vagy azért mert úgy szocializálódnak,
hogy saját szerepüknek érzik a főzést?

Azt akartam volna mondani, hogy a nők
talán tényleg főzési génnel születnek,

de aztán eszembe jutott, hogy a világ
híres szakácsainak nagy része,

akiket a menő "séf" címmel illetünk,

mind férfi.

Mindig is felnéztem a nagymamámra,

aki egy nagyszerű, csodás nő volt,

és azon tűnődöm, hogy mi lett volna,

ha ugyanazokkal a lehetőségekkel
indulhatott volna, mint a férfiak.

Ma sokkal több lehetőség áll
a nők rendelkezésére,

mint a nagymamám idejében,

mert megváltoztak
a szabályok és a törvények,

ami mind nagyon fontos dolog.

De ami ennél még fontosabb,
az a hozzáállásunk és a gondolkodásmódunk,

hogy mit gondolunk és mit értékelünk
a nemekkel kapcsolatban.

Mi lenne, ha a gyermeknevelés során

a képességekre, és nem
a nemekre koncentrálnánk?

Mi lenne, ha a gyereknevelés fókuszában
az érdeklődési kör állna, és nem a nemek?

Ismerek egy kétgyerekes családot,

mind a lány és a fiú kitűnő tanulók,

csodálatos, kedves gyerekek.

Amikor a fiú éhes,
a szülők odaszólnak a lánynak:

"Főzz ki egy kis Indomie
tésztát a bátyádnak."

(Nevetés)

És bár a lány nem kifejezetten
szeret Indomie tésztát főzni,

neki kell megcsinálni, mert ő a lány.

Mi lenne, ha a szülők,

már a kezdetektől fogva

mind a fiúnak, mind a lánynak
megtanítanák a tésztafőzést?

A főzés egyébként rendkívül
hasznos készség a fiúk számára.

Sosem gondoltam volna,
hogy egy ilyen alapvető dolgot,

mint a táplálkozás képessége...

(Nevetés)

észszerű lenne másokra bízni.

(Taps)

Ismerek egy nőt, akinek ugyanaz
a végzettsége, mint a férjének.

A munkából hazaérve
többnyire a nő végzi a házimunkát,

ami szerintem sok házasságra igaz.

De ami velük kapcsán megdöbbentett,

az az volt, hogy ha a férj
cserélte ki a baba pelusát,

akkor a nő ezt megköszönte neki.

Mi lenne, ha teljesen normálisnak
és természetesnek tekintené azt,

hogy a férjének igenis gondját
kell viselnie a gyerekének?

(Nevetés)

Próbálom elfelejteni azokat
a nemekkel kapcsolatos leckéket,

melyek belém ivódtak gyerekkoromból.

De néha még mindig nagyon esendőnek
érzem magam a nemi elvárásokkal szemben.

Amikor először tanítottam
egy egyetemi kreatív író osztályt,

gondterhelt voltam.

Nem az anyag aggasztott,
amit leadni készültem,

mert jól felkészültem,

és azt tanítottam, amit szeretek.

Az aggasztott, hogy mit vegyek fel.

Akartam, hogy komolyan vegyenek,

és tudtam, hogy mivel nő vagyok,

ezért egyből bizonyítanom kell,
hogy méltó vagyok a dologra.

Aggódtam, hogy ha túl nőiesnek látszom,

akkor nem vesznek majd komolyan.

Nagyon szerettem volna feltenni egy kis
szájfényt és felvenni egy lányos szoknyát,

de inkább nem tettem.

Ehelyett felvettem egy nagyon komoly,

férfias és igen ronda kosztümöt.

(Nevetés)

Mert az a szomorú igazság,
hogy ha a kinézetről van szó,

akkor a férfiakat vesszük
mintának és szabványnak.

Ha egy férfi készülődik
egy üzleti tárgyalásra,

nem aggódik, hogy túl
férfiasan fog-e kinézni

és emiatt vajon
komolyan fogják-e őt venni?

Ha egy nő készülődik
egy üzleti tárgyalásra,

aggódnia kell amiatt,
hogy vajon nem lesz-e túl nőies,

és ha igen, az mit sugallna, és hogy
vajon komolyan fogják-e majd venni?

Bárcsak ne azt a csúf
kosztümöt viseltem volna.

Azóta egyébként száműztem a ruhatáramból.

Ha akkor meglett volna a mostani
önbizalmam arra, hogy magamat adjam,

a tanítványaim sokkal többet
kaphattak volna az órámon,

mert nyugodtabb lettem volna,

és sokkal inkább valódi önmagam.

Úgy döntöttem, hogy nem fogok
többé mentegetőzni a nőiségem

és a nőiességem miatt.

(Taps)

Azt akarom, hogy tiszteljenek
teljes női mivoltomban,

mert megérdemlem a tiszteletet.

A gender nem egy könnyű társalgási téma.

Akár férfi, akár nő hozza fel,

ez a téma néha szinte azonnali
ellenállást von maga után.

Képzelem, hogy néhányan itt azt gondolják:

"A nők is csak álszentek."

Néhány férfi meg azt gondolhatja magában:

"Oké, ez mind nagyon érdekes,

de én nem ezt gondolom."

És ez is a probléma részét képezi.

Az, hogy sok férfi nem gondolkodik el
a genderkérdésről,

vagy nem veszi azt észre,

része a genderproblémának.

Az, hogy sok férfi mondja azt,
amit Louis barátom is,

hogy ma már minden rendben van.

És az, hogy sok férfi
nem tesz azért, hogy ez változzon.

Ha férfi vagy, és bemész
egy nővel egy étterembe,

és a pincér csak neked köszön,

eszedbe jut megkérdezni a pincért:

"Miért nem köszöntél neki?"

És mivel a gender...

(Nevetés)

Ez a rész majd maradjon bent
a beszédem egy hosszabb verziójában.

És mivel a genderkérdés nagyon
kellemetlen társalgási téma tud lenni,

nagyon egyszerűen le is lehet zárni
az erről való diskurzust.

Néhányan felhozzák az evolúciós
biológiát és az emberszabásúakat,

hogy a nőstény majom
hogyan hajol meg a hím előtt,

és hasonló érveket.

De ugye mi nem majmok vagyunk.

(Nevetés)

(Taps)

A majmok emellett a fákon élnek,
és földigilisztát esznek reggelire,

mi azonban nem.

Sokan azt mondják majd, hogy
"De hát a szegény férfiaknak sem könnyű."

És ez igaz is.

De itt most nem...

(Nevetés)

De itt most nem erről van szó.

A nemek és az osztályok
az elnyomás különböző formái.

Sokat megtudtam az elnyomó rendszerekről,

és arról, hogy miként
ignorálja az egyik a másikat,

amikor feketékkel beszélgettem.

Egyszer egy fekete férfival
beszélgettem a gendertémáról,

és azt mondta nekem:

"Miért kell úgy fogalmaznod,
hogy »nőként az a tapasztalatom«?

Miért nem úgy,

hogy »emberként az a tapasztalatom«?"

Ő ugyanaz a férfi volt,

aki gyakran beszélt saját
tapasztalatairól, mint fekete férfi.

A nem igenis számít.

A férfiak és nők másképp
tapasztalják meg a világot.

A nemek színezik ki a világunkat
olyanná, amilyennek látjuk.

De ezen tudunk változtatni.

Néhányan azt fogják mondani:

"Igen, de a nőké az igazi hatalom,

övék a lentről jövő hatalom."

Aki nem nigériai: a "lentről jövő hatalom"

olyasmit jelent, amikor egy nő

a szexualitását használva
élvezi egy férfi kegyeit.

De a lentről jövő hatalom
egyáltalán nem hatalom.

A lentről jövő hatalom
azt jelenti, hogy egy nőnek

néha-néha lehetősége van arra,

hogy belekóstoljon valaki más hatalmába.

És akkor elgondolkozhatunk azon,

hogy mi történik, ha ennek
a valakinek rossz a kedve,

vagy beteg,

vagy impotens.

(Nevetés)

Néhányak szerint a nők férfiakkal szembeni
alárendelt szerepe a kultúránk része.

De a kultúra folyton változik.

Van két gyönyörű iker unokahúgom,
tizenöt évesek és Lagosban élnek.

Ha száz évvel ezelőtt születtek volna,

elvitték és megölték volna mindkettőjüket.

Mert a kultúránk része volt
az ikrek megölése.

De akkor mi a kultúra lényege?

Létezik a dekoratív kultúra,

a tánc, stb.,

de a kultúra valójában egy nép
megőrzéséről és kontinuitásáról szól.

A családomban

én vagyok az a gyerek,
akit a leginkább érdekel,

hogy kik vagyunk, mik a tradícióink,

és hogy mit tudni az ősi területekről.

A fivéreimet ez nem annyira
érdeki, mint engem.

De én nem vehetek részt,

nem mehetek el az umunna gyűlésekre,

és nem szólhatok bele.

Mert nő vagyok.

Nem a kultúra formálja az embert,

az ember formálja a kultúrát.

És ha valóban igaz...

(Taps)

És ha valóban igaz,

hogy a teljes női emberiség
nem része a kultúránknak,

akkor azzá kell tennünk.

Nagyon gyakran jut eszembe
jó barátom, Okoloma Maduewesi.

Mindazokkal együtt, akik elhunytak
a Sosoliso légikatasztrófájában,

nyugodjon továbbra is békében.

Mindazok, akik szerettük, örökké
megtartjuk őt emlékezetünkben.

És igaza volt aznap, sok évvel ezelőtt,
amikor feministának nevezett.

Tényleg feminista vagyok.

És amikor aznap
kikerestem a szót a szótárban,

a következőt találtam:

"Feminista: olyan személy,
aki hisz a nemek társadalmi,

politikai és gazdasági egyenlőségében."

A dédnagymamám
a róla mesélt történetek alapján

feminista volt.

Megszökött a férfi házából,
akihez nem akart hozzámenni,

és végül saját választottjához ment hozzá.

Nemet mondott, ellenállt és szót emelt,

akárhányszor úgy érezte, hogy megfosztják
a jogaitól, birtokától vagy más egyébtől.

A dédnagyanyám nem ismerte
azt a szót, hogy "feminista",

de ez nem azt jelenti, hogy nem volt az.

Többünknek kellene
kiérdemelnünk ezt a szót.

A saját definícióm a feminista
szóra a következő:

"A feminista olyan férfi vagy nő,

aki szerint...

(Nevetés)

(Taps)

A feminista olyan férfi
vagy nő, aki szerint

"Igenis van probléma
a mai nemi szerepekkel,

és ezt meg kell oldanunk.

Jobbnak kell lennünk."

A legjobb feminista, akit ismerek,

a bátyám, Kene,

aki egy kedves, jóképű, nagyszerű ember,

és rendkívül férfias.

Köszönöm.

(Taps)