Miért oly csábító a fasizmus? Hogyan erősítenek erre rá adataink?

Ebben a technológiáról és hatalomról szóló mélyreható előadásban a történész és könyvszerző Yuval Noah Harari elmagyarázza a fasizmus és a nacionalizmus közötti különbségeket. Továbbá azt, hogy adataink egységesítése mit jelent a demokrácia jövőjére nézve. A Tel-Avivból élőben, hologramként jelentkező Harari figyelmeztet a legnagyobb veszélyre, amellyel a liberális demokrácia ma szembenéz: a diktatúrák hatékonyabbá fognak válni, és több lehetőség lesz majd a diktátorok kezében. "A liberális demokrácia ellenségei meghekkelik a félelem, a gyűlölet, a hiúság érzéseit. Mindannyiunk felelőssége, hogy megismerjük gyengeségeinket, és elérjük, hogy nem válhassanak fegyverré" – mondja Harari. (Az előadást követi egy rövid beszélgetés Chris Adersonnal, a TED kurátorával.)

Üdvözlök mindenkit.

Kissé vicces, mert arról írtam,
hogy az ember digitálissá válik,

de nem hittem, hogy ennyire hamar,

és hogy én válok azzá.

De mint digitális avatár én itt,

önök pedig ott – kezdjük is el!

Kezdjük egy kérdéssel!

Hány fasiszta van a közönségben most?

(Nevetés)

Kissé nehéz megmondani,

mert elfelejtettük, mi a fasizmus.

Ma a fasiszta megnevezést

egyfajta univerzális
szitokszóként használjuk.

Vagy összekeverjük a nacionalizmussal.

Ezért szánjunk rá néhány percet,
hogy tisztázzuk, mi a fasizmus,

és miben különbözik a nacionalizmustól.

A nacionalizmus enyhébb változata

az emberiség egyik
legjóindulatúbb találmánya volt.

A nemzet milliónyi,

egymást nem ismerő idegen
közösségéből áll.

Például nem ismerem azt a 8 millió embert,

aki szintúgy izraeli állampolgár, mint én.

De a nacionalizmusnak hála,

oda tudunk figyelni egymásra,
és hatékonyan együttműködünk.

Ez remek.

Egyesek, mint pl. John Lennon
szerint nacionalizmus nélkül

a világ békés édenkert lenne.

De valószínűbb az,

hogy nélküle törzsi káoszban élnénk.

Ha megnézzük a világ legvirágzóbb,
legbékésebb országait,

például Svédországot, Svájcot, Japánt,

látni fogjuk a nacionalizmus
erős jelenlétét náluk.

Ezzel szemben, ahol a nacionalizmus
nincs olyan erősen jelen,

mint pl. Kongóban,
Szomáliában, Afganisztánban,

inkább erőszakosak és szegények.

Tehát, mi a fasizmus,
és miben tér el a nacionalizmustól?

A nacionalizmus szerint
a nemzetem egyedülálló,

és egyedi kötelezettségeim vannak iránta.

Ezzel szemben a fasizmus szerint
a nemzetem felsőbbrendű,

és mindent kizáró
kötelezettségeim vannak iránta.

Senkivel, semmivel nem kell
törődnöm a nemzetemen kívül.

Általában többféle identitásunk van,

és többféle csoporthoz vagyunk hűek.

Például lehetek jó hazafi,
hű az országomhoz,

de egyszerre hű családomhoz,

szomszédaimhoz, szakmámhoz,

az egész emberiséghez,

az igazsághoz, a szépséghez.

Az eltérő identitások,
és a hűség más-más formái

néha konfliktusokat
és bonyodalmakat teremtenek.

De ki mondja, hogy az élet könnyű?

Az élet bonyolult.

El kell fogadni.

Fasizmus abból lesz, ha megpróbáljuk
félretenni a bonyodalmakat,

és az életet túl könnyűvé varázsolni.

A fasizmus a nemzeti identitáson kívül
minden más identitást tagad,

és bizonygatja, hogy csakis a nemzetem
iránt vannak kötelezettségeim.

Ha a nemzetem azt követeli,
hogy áldozzam fel családom,

akkor feláldozom a családom.

Ha a nemzetem azt követeli,
öljek meg milliónyi embert,

akkor megölök milliónyi embert.

Ha a nemzetem pedig azt követeli,
áruljam el az igazságot és a szépséget,

akkor el kell árulnom azokat.

Például, hogyan értékeli
a fasizmus a művészetet?

Hogyan dönti el,
hogy egy film, jó-e vagy nem?

Nagyon-nagyon egyszerűen.

Igazából egyetlen mérce van:

ha a film nemzetem érdekét szolgálja,

jó film;

ha a film nem szolgálja nemzetem érdekét,

rossz film.

Ennyi.

Ugyanígy: hogyan dönti el a fasizmus,
mit tanítsanak a gyerekeknek az iskolában?

Ismételten nagyon egyszerűen.

Csak egy mérce van:

azt tanítjuk a gyerekeknek,
ami a nemzet érdekét szolgálja.

Az igazság egyáltalán nem számít.

A II. világháború és a holokauszt
rémségei emlékeztetnek

ezen gondolkodásmód
szörnyű következményeire.

De a fasizmus gonoszságainak
ecsetelése közben legtöbbször

nem hatékonyan járunk el,

hiszen egy ocsmány
szörnyként írjuk le anélkül,

hogy megmagyaráznánk,
miért ejt annyira rabul.

Olyan ez, mint a holywoodi
filmek rosszfiúinak –

Voldemortnak, Sauronnak
vagy Darth Vadernek – a leírása:

rútak, gorombák, kegyetlenek.

Még a támogatóikkal is kegyetlenek.

Ezeknél a filmeknél sohasem értettem:

hogy bír valaki egy ilyen undorító mocsok
mellé állni, mint Voldemort?

A gond az, hogy a való életben a gonosz

nem szükségszerűen rút.

Néha nagyon is szép.

Ezt a kereszténység tudta nagyon jól,

és ezért a keresztény művészetben
– a holywoodival ellentétben –

a Sátánt rendszerint gyönyörű
izompacsirtaként ábrázolták.

Ezért annyira nehéz ellenállni
a Sátán kísértéseinek,

és ezért annyira nehéz ellenállni
a fasizmus kísértéseinek is.

A fasizmus azt érezteti az emberekkel,

hogy a világ legszebb és legfontosabb
valamijéhez tartoznak:

a nemzethez.

Majd ezt gondolják:

"Igen, azt tanították, a fasizmus rút.

De ha tükörbe nézek, valami szépet látok,

tehát nem lehetek fasiszta, igaz?"

Tévedés.

Ez a gond a fasizmussal.

Amikor a fasizmus tükrébe néznek,

önmagukat sokkal szebbnek látják,
mint amilyenek valójában.

1930-ban, amikor a németek
a fasizmus tükrébe néztek,

Németországot a világ
legszebb valamijeként látták.

Ha a mai oroszok néznek
a fasizmus tükrébe,

Oroszországot a világ
legszebb valamijeként látják.

Ha az izraeliek néznek a fasizmus tükrébe,

Izraelt a világ
legszebb valamijeként látják.

Ez nem az 1930-as évekkel való
újbóli szembenézést jelenti.

A fasizmus és a diktatúra visszatérhet,

de új változatban,

olyanban, ahol nagyobb szerepet kap

a 21. sz. új technológiai valósága.

Az ókorban

a föld volt a legfontosabb vagyontárgy.

Ezáltal a politika a föld
ellenőrzéséért vívott harcról szólt.

Diktatúrákban minden föld
egyetlen vezér kezében

vagy pár kiskirály kezében összpontosult.

Aztán a modernitásban
a gép fontosabb lett a földnél.

A politikából a gépek
ellenőrzéséért vívott harc lett.

Diktatúrákban ekkor

túl sok gép központosult

a kormány vagy egy szűk elit kezében.

Most a föld és a gép helyébe az adat

mint legfontosabb vagyontárgy lép.

A politika az adatáramlás ellenőrzéséért
vívott harcról fog szólni.

Diktatúrákban manapság

túl sok adat központosul a kormány

vagy egy szűk elit kezében.

A liberális demokrácia ma leginkább
azzal a veszéllyel néz szembe,

hogy az információs technológia forradalma

a diktatúrákat sokkal hatékonyabbá
fogja tenni, mint a demokráciákat.

A 21. században

a demokrácia és a kapitalizmus
végzett a fasizmussal és a kommunizmussal,

mert a demokrácia jobb volt
adatfeldogozásban és döntéshozatalban.

20. századi technológiával

egyszerűen nem érné meg
egy kézben központosítani

annyi adatot és hatalmat.

De nem a természet rendje az,

hogy kevésbé hatékony
a központosított adatfeldolgozás,

mint az osztott adatfeldogozás.

A mesterséges intelligencia
és a gépi tanulás előretörésével

kieszközölhetővé válhat hatalmas
mennyiségű adatok feldolgozása;

nagyon hatékonyan, egy helyen,

hogy minden döntést egy helyen hozzanak,

és a központosított adatfeldolgozás
így hatékonyabb lesz,

mint az osztott adatfeldolgozás.

Aztán a 20. század autoriter
rendszereinek legfőbb hátulütője –

azaz az összes információ

együvé központosításának megkísérlése –

a legnagyobb előnyükké fog válni.

A demokrácia jövőjét fenyegető
másik technológiai veszély

az információs technológia
és a biotechnológia egyesülése,

amely olyan algoritmusok
létrejöttét hozhatja el,

melyek jobban ismernek engem,
mint én saját magam.

Ha pedig megvan az az algoritmus,

egy külső rendszer, mint pl. a kormány,

nemcsak képes megjósolni döntéseim,

hanem képes manipulálni
érzelmeim és érzéseim is.

Egy diktátor talán nem tud nekem
jó egészségügyi ellátást biztosítani,

de képes megszerettetni magát velem,

az ellenfelét pedig meggyűlöltetni.

A demokrácia nehezen fog
túlélni efféle fejlődést,

mert végeredményben

a demokrácia nem az emberi
racionalitásra épít,

hanem az emberi érzelmekre.

Választások, népszavazások idején

nem azt kérdezik: "Mit gondol?"

Hanem igazából azt: "Hogy érez?"

Aztán ha valaki hatékonyan tudja
manipulálni az érzelmeket,

a demokrácia érzelmi bábszínházzá válik.

De mit tehetünk, hogy megelőzzük
a fasizmus visszatérését

és az új diktatúrák előretörését?

Az első számú kérdés számunkra:
ki rendelkezik az adatok felett?

Ha önök mérnökök,

jöjjenek rá, hogyan előzhető meg,

hogy túl sok adat
kevés kézben központosuljon.

Jöjjenek rá, miként biztosítjuk azt,

hogy az osztott és a központosított
adatfeldolgozás hatékonysága

kevésbé térjen el egymástól.

Ez lesz a legjobb garancia
a demokrácia számára.

Ami pedig a többieket illeti,
akik nem mérnökök,

az első számú kérdés előttünk:

miként gátoljuk meg,
hogy ne manipuláljanak azok,

akik az adatok felett rendelkeznek.

A liberális demokrácia
ellenségeinek van egy módszerük.

Meghekkelik az érzelmeinket.

Nem az íméljeinket vagy bankszámláinkat –

félelmünk, gyűlölködésünk
és hiúságunk érzését hekkelik meg,

majd ezen érzelmeket használják,

hogy a demokráciát belülről
bomlasszák és semmisítsék meg.

Igazából ezt a módszert

a Szilícium-völgyben
termékeladásra fejlesztették ki.

De most a demokrácia ellenségei
használják pont ugyanezt,

hogy félelmet, gyűlölködést,
hiúságot adjanak el nekünk.

Az érzelmeket nem tudják
a semmiből megteremteni.

Ismerniük kell meglévő gyengeségeinket,

hogy azokat ellenünk felhasználhassák.

Ezáltal mindannyiunk felelőssége,

hogy megismerjünk gyengeségeinket,

és elérjük, hogy ne válhassanak fegyverré

a demokrácia ellenségeinek kezében.

Saját gyengeségeink megismerése

szintúgy segít a fasiszta tükör
csapdájának elkerülésében.

Ahogy már mondtam,
a fasizmus kihasználja hiúságunkat.

Sokkal szebbnek láttatja önmagunk,
mint amilyenek vagyunk valójában.

Ebben rejlik vonzereje.

De ha tényleg ismerik önmagukat,

nem engednek az efféle hízelgésnek.

Ha valaki olyan tükröt tart szemük elé,

ami elrejti rút vonásaik,

és magukat sokkal szebbnek,
sokkal fontosabbnak láttatja,

mint amilyenek valójában,

törjék össze azt a tükröt.

Köszönöm.

(Taps)

Chris Anderson: Yuval, köszönjük.

Jóságos ég.

Annyira jó újra látni.

Akkor, ha minden igaz,

két nagy veszély miatt intesz éberségre.

Az egyik a fasizmus rabul ejtő
változatainak lehetséges újjáéledése,

vagy a fasizmushoz közeli diktatúráké,
amelyek nem feltétlen fasiszták,

de az összes adat ellenőrzésük alatt áll.

Csak kíváncsiság, van-e harmadik út,

amit néhányan már itt megemlítettek,

hogy nem kormányok, hanem nagy cégek
rendelkeznek minden adatunk felett.

Hogy nevezzük el ezt,

és mennyire kell rettegnünk miatta?

Yuval Noah Harari: Végeredményben
nincs olyan nagy különbség

a cégek és a kormányok között,

hiszen, ismétlem, a kérdés:
ki rendelkezik az adatok felett?

Igazából az kormányoz.

Hívhatjuk cégnek vagy kormánynak –

ha cég, és igenis az áll az adatok felett,

akkor az kormányoz.

Tehát a különbség inkább felszíni.

CA: De némiképp, legalábbis cégeknél,

bizonyos piaci mechanizmusok
elképzelhetővé teszik megdöntésük.

Mármint, ha a vevő úgy látja,

hogy a cég nem az érdeke szerint működik,

akkor másik piac ajtaján kopogtat.

Könnyebb ezt elképzelni,

mint azt, hogy a nép fellázad,
és megdönti a kormányt,

mely mindenek felett áll.

YNH: Még nem tartunk ott,

de ismétlem: ha egy cég jobban ismer,
mint mi saját magunkat,

vagy legalábbis manipulálni tudja
legmélyebb vágyaink, érzelmeink,

s még csak észre sem vesszük,

azt fogjuk hinni, ez az igazi énünk.

Tehát elméletileg
fellázadhatunk cégek ellen,

ugyanúgy, ahogy elméletileg
diktatúrák ellen is.

De gyakorlatban ez hihetetlenül nehéz.

CA: A Homo deusban azt állítod,
hogy ez lesz az a század,

amiben az ember istenszerűvé válik

a mesterséges intelligencia fejlődése

vagy a géntechnológia által.

Hatott-e a politikai rendszerváltás,
a rendszer összeomlásának efféle távlata

az eshetőségükről vallott nézetedre?

YNH: Szerintem csak valószínűbbé teszi,

és valószínűbb, hogy közelebb is hozza,

mert válságos időszakban
az emberek jobban kockáztatnak,

mint ahogy azt általában szokták.

Az emberek hajlandóak mindenféle

nagy kockázatú, nagy profitú
technológiát kipróbálni.

Az ilyen válságoknak
ugyanaz lehet a funkciójuk,

mint a 20. század két világháborújának.

A két világháború nagyban felgyorsította

új, veszélyes technológiák fejlődését.

Ugyanez megtörténhet a 21. században is.

Mármint, kissé őrültnek kell lenni,
hogy nagyon gyorsan felfuttassuk

pl. a géntechnológiát.

De ma több és több őrült van

a világ különböző országainak az élén,

így az esélyek nőnek, nem csökkennek.

CA: Szóval, összerakva mindezt,
Yuval, van az egyedi elképzelésed.

Tekerjük előre az időt 30 évvel.

Mit gondolsz: az emberiség
valahogy átvészeli,

visszanéz, majd így szól:
"Hűha, közel volt, de megcsináltuk!"

Vagy mégsem?

YNH: Eddig mindig sikerült
leküzdeni a válságokat.

Ha pedig a liberális demokráciát nézzük,

azt hisszük, rosszul állunk,

de gondoljunk vissza 1938-ra vagy 1968-ra.

Igazából ez semmi, csak egy apró válság.

De nem tudhatjuk,

hiszen történészként tudom:

sohase becsüljük le az emberi ostobaságot.

(Nevetés) (Taps)

Ez a legnagyobb történelemformáló erő.

CA: Yuval, elképesztő öröm,
hogy itt voltál velünk.

Köszönjük a virtuális látogatást.

Szép tel-avivi estét neked.

Yuval Harari!

YNH: Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)