Olafur Eliasson: Become Your Own Navigator | Art21 "Extended Play"

[Olafur Eliasson:
Légy a Saját Navigátorod]

A művészet néha képes megfogalmazni
egy olyan érzést a nevedben,

amit magaddal hordozol.

Ez lehet egy traumatikus dolog is,

vagy egy pozitív emlék.

Mindenki valami mást lát,
mert a műalkotás azt a témát

hordozza magában,
amit hozzáadsz az alkotáshoz.

Tudom, nem mindig ez a helyzet.

Néhányan azt hihetik,
hogy a művészet világa elitista,

és nem túl jó hallgatóság,

és ez is egy nagyon jogos érv.

Nem csak a művészetnek,
hanem a kultúrának is

az az erőssége, hogy képes befogadó lenni,

és lényegében az emberek
érzelmi szükségleteit tükrözni.

Ez nem szándékos volt,
de nagyon körkörös lett a kiállítás.

A kiállítás címe: "A Figyelő Dimenzió."

Mesterséges valóságok,

amelyek az optikai illúziókkal játszanak.

Ha bizonytalan vagy,

bármikor nyugodtan
mögé nézhetsz a dolgoknak.

Az absztrakció lehetővé teszi,
hogy magadtól jöjj rá.

És ezt nagylelkű dolognak tartom,

illetve szerintem
bizalmat épít az emberben.

Amikor művészeti iskolába jártam,

felfedeztem az úgynevezett
Fény és Tér Mozgalmat,

ami Kaliforniából indult.

["Második Találkozás" (1989),
James Turrell]

James Turrell és Robert Irwin

vezettek be egy sor térbeli kísérletet,

amik szorosan a művészetet befogadó néző
szerepének

felülvizsgálatára koncentráltak.

[Olafur Eliasson Stúdió,
Berlin, Németország]

Számomra ennek a bizalomhoz volt köze,

hogy lehetőséget kaptam,
hogy tényleges felelősségem legyen.

Valaki azt mondja: "Bízom benned,

megnézheted ezt,
és kezdhetsz vele valamit,

és alkothatsz valamit,
ami számodra értelmes."

Ez az egyik legnagyszerűbb dolog
a művészetben.

Itt az idő,

és aztán a fény, igaz?

12 hónap.

Aztán itt van ez...

Az apám festő volt.

A hegyekbe járt kirándulni,
és én is vele tartottam.

Amíg festett, én felmásztam ide-oda,

és kis gátakat építettem a folyókban.

Ettől egy viszonylag laza,
de nagyon is kézzel fogható kapcsolatom

alakult ki azokkal a fajta környezetekkel,
amiket az izlandi táj kínált.

Az izlandi tájakban nincsenek fák,

sem autók, se tehenek.

Ezért egy kicsit olyan,
mint a Holdat nézni.

Azon gondolkozol,

"Amit nézek, az egy órányi,
egy napi, vagy egy heti távolságra van?

Amint elkezdesz sétálni, rájössz,
"az a kő igazából nincs is olyan messze."

Arra bátorít,
hogy a saját navigátorod legyél.

Ha aktív vagy, változni fog.

Ha passzív vagy, elérhetetlen lesz.

Mindenkinek megvan a kapcsolata
a természeti jelenségekkel.

Nem kell szakembernek lenni,
hogy véleményed legyen a szivárványról.

Igen elfoglalt voltam az alkotásaimmal,

azt mondom, hogy "Nos, ez nem arról szól,
ahogy én felnőttem a természetben,

igazából rólad szól,
és hogy te mit kezdhetsz vele."

Remek dolog olyan helyzetben lenni,
ahol mélyen azt érzed,

hogy a környezet tükrözi
az érzelmi szükségleteid,

mert így azt mondhatod:
"Szükség van rám."