Erőszakmentesség vagy megsemmisülés: a 21. század döntése | Arun Gandhi | TEDxAthens

Gandhi felvázolja az egyén felelősségét a világbéke megvalósításáért. A béke nem a háború hiánya, hanem az egyenlőség és a harmónia megteremtése a társadalomban. Arunk Gandhi, Mohandas “Mahatma” Gandhi unokája a dél-afrikai Durbanban született az apartheid éveiben. 12 évesen elköltözött Indiába híres nagyapjához, hogy megtanulja kezelni dühét és erőszakos reakcióját, melyet gyerekkora előítéletei fűtöttek. Ebben az időben hasznos leckéket tanult nagyapjától.

Arun elnöke a Gandhi Worldwide Oktató Intézetnek, hirdeti az erőszakmentességet az egész világon, szegény gyerekeket karol fel és taníttat, hogy kikerüljenek nyomasztó életkörülményeikből. Megalapította az M. K. Gandhi Erőszakmentes Intézetet Rochesterben és New Yorkban, ahol belvárosi gyerekeknek, javítóintézetek lakóinak és szegényeknek szervez programokat, valamint erőszakmentességet tanít a diákoknak. Indiában és Dél-Afrikában Legacy Tourt vezet évente, egész évben nyitott az erőszakmentesség és a béke gyakorlati témáira.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Mindenkivel szeretném megosztani

azt a fontos tudnivalót,
amelyet nagyapámtól tanultam

12 éves koromban.

Szerintem fontos,

mert rámutat a naponta
elkövetett rengeteg erőszakra.

Az erőszak nagyon elterjedt a világban,

és ha nem teszünk ellene,

akkor nem maradunk meg
tovább ebben a világban.

Civilizációk omlottak össze,
elpusztították őket,

és ez a civilizáció is

a megsemmisülés fele halad.

De az irányzat megfordítható.

Erre tanított nagyapám,

mikor több mind 100 éve kidolgozta

az erőszakmentesség filozófiáját.

Alkalmazta, és nekünk is megmutatta,

hogyan oldhatjuk meg
békésen nézeteltéréseinket.

Amit ma szeretnék elmesélni,

egy kis ceruza miatt került szóba.

Iskolából érkeztem haza 12 évesen

a kezemben ezzel a kis ceruzával.

Körülbelül 8 cm hosszú volt.

Úgy éreztem, már megérdemlek egy jobbat,

ez nagyon kicsi, hogy használjam.

Meg sem gondoltam, csak kidobtam,

hiszen teljesen biztos voltam abban,

hogy nagyapám újat ad, mikor kérem.

De aznap este, mikor ceruzát
kértem nagyapámtól,

ahelyett hogy adott volna,
kérdezgetni kezdett.

Érdekelte, hogy fogyott el a ceruza,
hova dobtam el, miért dobtam ki stb.

Fel sem tudtam fogni, miért ez
a nagy felhajtás egy kis ceruza miatt,

míg ki nem küldött érte.

"Biztos csak viccel – mondtam

Nem gondolhatja komolyan,
hogy menjek ki a sötétbe,

és keressem meg a ceruzát?”

"Teljesen komolyan gondolom.
Íme, egy zseblámpa."

Kiküldött zseblámpával
megkeresni a ceruzát,

és majdnem két órán át keresgéltem.

Végül előkerült, bevittem neki.

Mesélni kezdett: "Ülj ide,
és két fontos dolgot tanulj meg.

Az első tanulság:

ha oly egyszerű dolgot
állítunk elő, mint a ceruza,

akkor is rengeteg természeti
erőforrást használunk el,

és mikor eldobjuk,

akkor természeti erőforrásokat dobunk ki,

ez erőszak a természet ellen.

A második tanulság:

mivel gazdag társadalomban élünk,

megengedhetjük magunknak
a nagybani beszerzését,

túlfogyasztjuk a világ erőforrásait;

a túlzott fogyasztásunk miatt

máshol másokat megfosztunk
ezektől az erőforrásoktól,

szegénységben kell éljenek,

és ez az emberiség elleni erőszak."

Itt döbbentem rá először,

hogy mindennapi tudatos

és tudattalan apró tetteink,

a túlzott fogyasztásunkkal
és a pazarlással –

mert bőségesen rendelkezésre áll,
és módunkban áll, hogy kidobjuk –,

mind felgyülemlik abban az erőszakban,

mely napjainkban sújtja a világot.

Ez egyenlőtlenséget okoz,

nemcsak gazdasági egyenlőtlenséget,

hanem végül társadalmit,
kulturálist és vallásit is.

E napjainkban észlelt egyenlőtlenségek

gyűlölethez és előítélethez vezetnek.

A lecke tökéletes megértéséhez

levezettette velem az erőszak származását,

családfaszerűen,

ahol az erőszak a nagyszülőket jelenti,

létezik fizikai és passzív erőszak,

mint a két felmenő.

Mindennap lefekvés előtt

elemeznem és meg kellett vizsgálnom
napi tapasztalataim.

Meg kellett találjam gyengeségeim,

és felvázolnom a fára.

Ha fizikai erőszak volt,

akkor a fizikai ág alá került.

Ha olyan mindennapi dolog,

amelyhez nem társítunk tettlegességet,

néha még nem is találkozunk
a másik személlyel,

de tettünk vagy mulasztásunk
mégis sért valakit valahol,

akkor az a passzív erőszak ág alá kerül.

A passzív erőszak kiderítésére

megkérdeztem magamtól:

Ha valaki ilyent tenne velem,

bántana vagy segítene vele?

Ha úgy találtam, hogy bántó lenne,

akkor a passzív erőszak oldalra került.

Mikor ezt a belső vizsgálatot elkezdtem,

magam is meglepődtem,
hogy pár hónap alatt

a szobám egyik egész falát teleírtam

a passzív erőszak tetteivel.

A fizikai erőszak nem gyarapodott
ilyen mértékben,

mert fizikai bántalmazó
tetteink korlátozottak.

A passzív erőszakot
sokszor fel sem ismerjük,

és észre sem vesszük, hogy elkövetjük.

Így mutatott,

mikor betelt a fal, és rácsodálkoztam,

hogy ennyi passzív erőszakot
követhettem el,

vagy a világban ennyi passzív
erőszakot követhetnek el,

és ekkor elmagyarázta
nagyapám a kettő kapcsolatát:

"Naponta, folyamatosan – mondta –

akarva vagy akaratlan
követünk el passzív erőszakot,

és dühöt keltünk az áldozatban,

és az áldozat erőszakhoz folyamodik,
hogy igazságot szolgáltassanak neki."

Napjainkban ezt jelenti
az igazságszolgáltatás.

Bosszúra vágyunk,

valaki meglakol a minket ért
sérelmek miatt.

Az igazságszolgáltatás a bosszú,

és a következőképpen történik,

mikor valaki áldozatul esik
a passzív erőszaknak:

igazságot követelnek bosszúval.

Itt megemlítette,

hogy meg kell értsük,

hogyan vezet a passzív erőszak

fizikai erőszakhoz szerte a világban.

Hangsúlyozta,

hogy a ma előforduló összes erőszak

silány emberi kapcsolatokkal magyarázható.

Az erőszakmentesség alapját

a következő négy elv képezi:

a tisztelet,

a megértés,

az elfogadás és az elismerés.

Ezeken a pilléreken nyugszik

az erőszakmentes filozófia elve,

ezekre a pillérekre kell helyezni

az egymáshoz fűződő kapcsolatainkat.

Tisztelnünk kell magunkat és egymást,

és tisztelnünk kell kapcsolatunkat
az összes lénnyel.

Azt hisszük, hogy független
egyedek vagyunk,

és azt tehetünk, amit akarunk,
és senkinek semmi köze hozzá.

De nem vagyunk független egyedek.

Összefüggünk, kapcsolatban állunk,

és ezt meg kell értsük, és ennek
megfelelően kell viselkedjünk.

Csak ha becsüljük magunkat,
és tiszteletben tartunk minden feltételt,

akkor értjük meg,

kik vagyunk, mik vagyunk,
és miért létezünk a Földön.

Nem véletlenül vagyunk itt.

Nem csak időtöltésre vagyunk
itt születésünktől halálunkig,

reggeltől estig,

megszokott feladatainkat végezve,

és nem törődve a nagyvilág dolgaival.

Mind össze vagyunk kapcsolódva,

egyének, közösségek és a természettel is.

Csak ennek felismerése után

fogadjuk el egymást mint emberi lényeket.

Napjainkban több ismérv
szerint osztályozzuk egymást:

vallás, társadalmi helyzet,
kultúra, rassz szerint.

Rengeteg különböző osztályozás létezik,

és minden alkalommal,
mikor megcímkézünk valakit,

akkor falat emelünk közénk.

Minden válaszfalépítés

összetűzés lehetőségét teremti meg.

Fel kell fogjuk:

itt mindannyian egyenlők vagyunk.

Bármilyen a bőrünk színe,
bármilyen vallásúak vagyunk,

bármilyen a filozófiai nézetünk

vagy származásunk,

egyenlők vagyunk, és mind egyek vagyunk.

Csak ennek elfogadása után

fogjuk tisztelni saját emberi létünket.

Ezeken az elveken alapszik

nagyapám erőszakmentes filozófiája,

és ezek alapján próbált létrehozni
egymás elfogadásán alapuló társadalmat.

ahol boldogan, harmóniában élünk.

A béke nem valósítható meg
csupán háború nélkül.

A békét csak úgy érhetjük el,

ha létrehozzuk az emberek közti harmóniát,

ahol szeretetben és tiszteletben
élünk együtt.

Ezt bárki megvalósíthatja.

A civilizáció ma nem csak anyagi javakat

és nem csak hatalmat jelent.

A civilizáció azt jelenti:

hogyan viszonyulunk egymáshoz?

Milyen a viszonyunk a természettel
és minden más lénnyel?

Ez határozza meg,
mennyire vagyunk civilizáltak.

Ezt meg kell értsük, és igyekezzünk
megvalósítani a gyakorlatban.

Még elmesélek egy történetet.

Ezt a történetet szerette
elmesélni nekünk nagyapám

gyerekkoromban:

egy ókori indiai király történetét,

aki kíváncsi lett a béke jelentésére.

Királysága minden tudósát
meghívta az udvarába,

hogy elmagyarázzák a béke jelentését.

Mindenki igyekezett
a legjobb formáját hozni,

de senki sem tudott neki
megfelelő választ adni.

Egyik nap egy tudós érkezett
látogatóba a szomszéd városból,

és a király őt is megkérdezte
a béke jelentéséről.

"Az igazi választ csak egy bölcs tudja,

aki a királyságon kívül lakik.

De annyira öreg,
hogy nem tud eljönni ide.

Oda kell menned, és megkérdezned.”

Másnap a király elment a bölcshöz,

és megkérdezte a béke jelentéséről.

A bölcs hátrament a házban,

egy szem búzával tért vissza,

melyet a király tenyerébe helyezett,

és azt mondta: "Íme, a válasz.”

Természetesen,

a király nem tudta, mi köze
a búzaszemnek a békéhez,

de nem akarta mutatni tudatlanságát,

ezért csendesen tenyerébe
zárta a búzaszemet,

és visszavonult udvarába.

Talált egy kis arany dobozt,
és beletette a búzaszemet.

Minden reggel

kinyitotta a dobozt a válaszért,

de nem lelte a választ.

Pár nap múlva, mikor tudósa újra eljött,

a király kérte, hogy adjon magyarázatot:

"Elküldtél a bölcshöz,
aki ezt a búzaszemet adta,

és azóta sem tudom, mi köze
a búzaszemnek a békéhez."

A tudós így felelt:

"Nagyon egyszerű!

Míg a búzaszemet a dobozban tartod,

semmi sem történik.

Esetleg elrohad és elvész,

és véget ér a története.

De ha lehetőséget adsz, hogy ez a búzaszem
kapcsolódjon az összes elemmel,

ha földbe veted,

akkor kihajt és felnő,

és hamarosan egész búzatáblád lesz.

Ez a béke jelentése:

ha valaki megtalálja a békét,

szívébe zárva tartja, saját hasznára,

akkor vele együtt fog eltűnni.

De ha kapcsolatba kerül az elemekkel,

akkor kinő,

és hamarosan az egész világ
tele lesz béketeremtőkkel.”

Azért jöttem ma,
hogy búzaszemet adjak önöknek,

nagyapámtól kaptam,

és remélem, nem hagyják elveszni,

hanem hagyják kapcsolódni,

hogy együtt

szebbé tegyük a világot
a jövő nemzedéknek.

Köszönöm.

(Taps)