Miért fontos, hogy különböző jövőket képzeljünk el?

Anab Jain életre hívja a jövőt, ahol az emberek megtapinthatják, láthatják és érezhetik az általunk létrehozott világ potenciálját. Olyan világot szeretnénk, ahol intelligens gépek járőröznek utcáinkon, vagy ahol a genetikai örökségünk határozza meg egészségügyi ellátásunkat? Jain projektje bemutatja, miért fontos, hogy olyan világért küzdjünk, amilyet szeretnénk. Nyerjünk betekintést a lehetséges jövőkbe ezzel az elgondolkodtató beszéddel.

Jövőutazó vagyok.

Nem csak egyetlen jövőt,

hanem több lehetséges jövőt nézek meg,

és bizonyítékokat hozok róluk,
hogy ma átélhessétek.

Mint a jövő régésze.

Az évek során az utazásaimból
sok mindent visszahoztam,

mint például a szintetikusan
létrehozott méhek új faját;

könyvet, melynek címe
"Kedvenceink mint fehérjék",

gépet, ami genetikai információk
kereskedelmével tesz gazdaggá;

lámpát, amit cukor üzemeltet;

ételtermesztő számítógépet.

Igazából nem különböző
jövőkbe utazom – még.

De a férjemmel, Jonnal
sok idő töltünk stúdiónkban

különböző jövőkről gondolkodva,
jövőképeket létrehozva.

Állandóan keressük a gyenge jeleket,

a jövőbeli lehetőségek zörejét.

Aztán követjük a lehetőségek fonalát
a jövőbe, azt kérdezve:

Milyen érzés lehetne e jövőben élni?

Mit láthatnánk, hallhatnánk,
vagy épp mit lélegeznénk be?

Aztán kísérletezünk, prototípusokat
építünk, tárgyakat hozunk létre,

életre keltjük a jövők egy-egy részletét,

valóssá és megfoghatóvá téve őket,

azért hogy valóban érezhessétek
a jövőbeli lehetőségek erejét

itt és most.

De ez a munka nem
az előrejelzésekről szól,

hanem eszközök létrehozásáról –

eszközökről, melyek segíthetnek
összekötni a mostani és jövőbeli énünket,

és így aktívan alakíthatjuk
az elképzelt jövőt –

olyan jövőt, amely mindenkinek jó.

Hogyan csináljuk?

Nemrégiben a Drone Aviary
nevű projektben

azzal foglalkoztunk,

milyen lenne drónokkal
az élet városainkban.

A drónok olyan dolgokat látnak,
amiket mi nem,

számunkra elérhetetlen helyekre jutnak el,

ráadásul egyre önállóbban.

De a technológia megértéséhez

fontos volt akcióba lépni.

Különböző drónokat építettünk
stúdiónkban.

Elneveztük őket, feladatot kaptak,
és megreptettük őket –

nehézségek árán.

Elvesztettük az irányítást,

a GPS-jel megszűnt,

és a drónok lezuhantak.

De a kísérleteken keresztül

létre tudtuk hozni egy lehetséges jövő
nagyon is megfogható

és tapasztalaton alapuló szeletét.

Most utazzunk el ebbe a jövőbe!

Képzeljük el, hogy városunk
tele van efféle drónokkal!

Nightwatchmannek,
azaz Éjjeliőrnek nevezzük.

Őrjáratozik az utcákon, gyakran
esténként vagy éjszaka tűnik fel.

A kezdetekben sokunkat idegesített
a mély, tompa zúgása.

De aztán, mint minden máshoz,
ehhez is hozzászoktunk.

Milyen lenne az ő szemével
látni a világot?

Látni, ahogy megállás nélkül figyeli
a környék lakosait,

rögzíti, ahogy a gyerekek
a tilosban fociznak,

és szabálysértőként felírja őket.

(Nevetés)

Látni, ahogy szétoszlatja
ezt a másik tinédzsercsoportot,

önállóan kiadott
határozattal fenyegetve.

Itt ez a nagy lebegő korong, a Madison.

Vakító jelenléte lenyűgöző.

Nem tudom megállni, hogy ne bámuljam.

Olyan, mintha mindig, mikor ránézek,

egy kicsivel többet tudna meg rólam,

mintha Brianair-reklámokkal bombázna,

mert tervezett nyaralásomról tud.

Nem vagyok benne biztos,
hogy kissé szórakoztatónak

vagy túlzottan tolakodónak tartom.

Vissza a jelenbe.

Sokat tanultunk e jövő létrehozásából.

Nemcsak e gépek működéséről,

de arról is, hogy milyen érzés
együtt élni velük.

Amíg a drónok, mint a Madison
vagy a Nightwatchman

e sajátos formában

még nem valósak,

a drónjövő sok eleme
napjainkban nagyon is valós.

Például,

arcfelismerő rendszerek vannak mindenhol –

telefonokban, még a termosztátban is,

és városi kamerákban –

rögzítenek mindent, amit csinálunk,

ha rápillantunk egy reklámra,
vagy tüntetésen veszünk részt.

Ezek a dolgok itt vannak,

sokszor nem is értjük, hogyan működnek,

és milyen következményekkel járhatnak.

Mindenhol ez vesz körbe minket.

Még elképzelni is nehéz,

hogy tetteink következményeinek
milyen hatása lehet jövőnkre.

Tavaly az Egyesült Királyságban
referendumot tartottak,

ahol szavazhattunk arról,
hogy kilépjünk-e az EU-ból

vagy maradjunk az EU-ban,

ez volt ismert nevén a brexit.

Nem sokkal az eredmény kihirdetése után

feltűnt egy szó, a "bregret" –

(Nevetés)

olyanokra, akik tiltakozásul
szavaztak a brexitre,

anélkül, hogy átgondolták volna
a lehetséges következményeket.

Ez az elszakadás evidens
a legegyszerűbb dolgokban.

Mondjuk, beugrunk fölhajtani egy italt.

Aztán úgy döntünk, jól esne még pár pohár.

Tudjuk, hogy reggel szörnyen
fogjuk érezni magunk,

de felmentjük magunkat, mondván:

"Majd a másik énem a jövőben
megbirkózik vele."

De reggel kiderül,

az a jövőbeli "én" is mi vagyunk.

Amikor a késő 70-es, korai 80-as
években Indiában felnőttem,

olyan volt a hangulat,

hogy a jövőnket tervezni kell,
és meg is lehet tervezni.

Emlékszem, szüleimnek meg kellett
tervezniük a legegyszerűbb dolgokat.

Amikor szerettek volna telefont a házba,

meg kellett rendelniük és várni –

várni közel öt évet, mire bekötötték.

(Nevetés)

Ha fel akarták hívni
másik városban lakó nagyszüleimet,

távolsági hívást kellett rendelniük,

és ismét órákig vagy akár
napokig kellett várniuk.

Aztán váratlanul, éjjel kettőkor
megszólalt a telefon,

és mind kiugrottunk az ágyból,
és összegyűltünk a telefon körül,

belekiabáltunk
és megbeszéltünk, ki hogy van...

hajnali kettőkor.

Manapság úgy érezhetjük,
hogy túl gyorsan történnek a dolgok,

olyan gyorsan, hogy nehézzé
válhat megértenünk

a történelemben elfoglalt helyünket.

A bizonytalanság és szorongás
elsöprő erejű érzését váltja ki,

és így inkább csak hagyjuk,
hogy a jövő megtörténjen velünk.

Nem kapcsolódunk a jövőbeli "én"-ünkkel.

A jövőbeli énünkre idegenként tekintünk,

a jövőre idegen országként.

Ez nem egy idegen ország;

előttünk bontakozik ki,

ahogy a cselekedeteink
folyamatosan alakítják.

Mi vagyunk az a jövő,

és úgy gondolom,
hogy vágyott jövőnkért harcolni

égetőbb és szükségesebb, mint valaha.

A munkánk során megtanultuk,

hogy a változások elindításának
egyik leghatékonyabb módszere,

ha közvetlenül, megfoghatóan,
érzelmeinken keresztül tapasztaljuk meg

mai cselekedeteink
jövőbeli következményeit.

Korábban az Egyesült Arab Emírségek
kormánya meghívott minket,

hogy segítsünk nekik kialakítani

az ország 2050-ig terjedő
energiastratégiáját.

A kormány ökonometriai adatai alapján
nagyváros-modellt hoztunk létre,

és több lehetséges jövőt vázoltunk fel.

Ahogy izgatottan magyaráztam
az egyik fenntartható jövőt a modellünkön

kormányzati tisztviselőkből

és energiacégek tagjaiból álló csoportnak,

az egyik résztvevő azt mondta:

"Nem tudom elképzelni, hogy a jövőben
nem fogunk autót vezetni,

és tömegközlekedéssel fogunk járni".

Hozzátette:

"Kizárt, hogy saját fiamat rá tudnám
venni, hogy ne saját autójával járjon."

De fel voltunk készülve erre a reakcióra.

Indiában kutatókkal vegyi laborban
dolgoztunk együtt korábban,

és közelítő mintákat hoztunk létre arról,

hogy milyen lesz a levegő 2030-ban,
ha nem változtatunk viselkedésünkön.

Odavezettem a csoportot a lombikhoz,

ami e levegőmintákból bocsát ki permetet.

Egy szippantás az egészségtelen,
szennyezett, 2030-ból származó levegőből

többet ért, mint bármilyen adathalmaz.

Nem ilyen jövőt szánunk gyerekeinknek.

Következő nap a kormány
nagy bejelentést tett.

Dollármilliókat fektetnek
megújuló energiaforrásokba.

Nem tudjuk, jövőnk megtapasztalásának
mekkora része volt a döntésben,

de megváltoztatták energiapolitikájukat,

hogy enyhítsék az ártalmakat.

Amíg a jövőbeli levegő bemutatása
nagyon hatásos és konkrét,

a jelenből a jövőbeli
következményekhez vezető út

nem mindig ilyen egyenes.

Utópisztikus gondolatokból
kifejlesztett technológia is,

amint elhagyja a labort,
és kilép a világba,

kikerül alkotója felügyelete alól.

Orvosi genomikát tanulmányoztunk:

emberek genomjában rejlő információ
gyűjtési és felhasználási módszerét

személyre szabott gyógyászat
létrehozására.

Azt kérdeztük:

Milyen nem szándékos következményei
lehetnek annak, ha a genetikánkat

összekötjük az egészségüggyel?

Hogy jobban megértsük a kérdést,

bírósági pert találtunk ki,

és 31 gondosan kidolgozott
bizonyítékon keresztül életre keltettük.

Illegális genetikai klinikát nyitottunk,

benne csináld magad CO₂ inkubátort,

és még fagyasztott egeret is
vettünk eBayen.

Nézzük a jövőt, amelyben a per zajlik,

és ismerjük meg a vádlottat, Arnold Mannt.

Arnoldot a Dynamic Genetics nevű

nemzetközi biotechnikai óriáscég perli,

mivel bizonyítékuk van rá,

hogy Arnold illegálisan ültette be
a cég szabadalmazott genetikai anyagát

a saját testébe.

Hogy a csudába sikerülhetett neki?

Az egész akkor kezdődött,

amikor Arnoldnak nyálmintát kellett adnia

az NHI-nak,

a brit nemzeti egészségbiztosítónak.

Amikor Arnold megkapta
az egészségbiztosító számláját,

megrémült

a csillagászati díjtól,

Ekkora összeget családja
nem engedhetett meg magának.

Az állam algoritmusa megvizsgálta
genetikai adatait,

és krónikus betegségre való hajlam
kockázatát találták a DNS-ében.

Így Arnoldnak mostantól el kellett
kezdenie fizetni

jövőbeli betegsége esetleges költségeit:

esetleges jövőbeli kórjáét – mostantól.

Félelemtől és pániktól vezérelve,

Arnold átszelte a várost

egészen az illegális klinikáig,

DNS-ét megváltoztató kezelésért.

Azért, hogy az állam algoritmusa
többé ne tartsa kockázatosnak,

és hogy a biztosítási díját
ismét képes legyen fizetni.

De Arnoldot rajtakapták.

A Dynamic Genetics jogi eljárása
Mann ellen elkezdődött.

Ilyen jövő életre keltésekor

az volt fontos számunkra,
hogy az emberek meg tudják tapintani,

lássák, valószínűnek tartsák,

mert ilyen azonnali és közeli
találkozás arra sarkallja az embereket,

hogy a megfelelő kérdéseket tegyék fel,

mint például:

Mik a következményei,
ha olyan világban élünk,

ahol a génjeim alapján ítélnek meg?

Vagy: Kinek van tulajdonjoga
genetikai adataimra,

és mit kezdhet velük?

Ha ez kissé túlzásnak
vagy erőltetettnek tűnik is,

egy kevéssé ismert törvénytervezetet
tárgyal az amerikai kongresszus,

a HR 1313 számút.

A javaslat módosítaná az egyenlő
genetikai elbánásról szóló törvényt,

ismertebb nevén a GINA-t,

és engedélyezné a munkáltatónak,
hogy a család kórtörténetéről

és genetikai adatokról

kérdezze a munkavállalót,
a világon elsőként.

Akik visszautasítják,
nagy büntetésekre számíthatnak.

Az eddig bemutatott munkákban

– legyen szó drónokról
vagy genetikai bűnökről –

a történetek aggasztó jövőket
villantanak fel azzal a céllal,

hogy segítsenek elkerülni e jövőket.

De mi van azzal, amit nem kerülhetünk el?

Manapság, pláne a klímaváltozással,

úgy tűnik, bajba kerülünk.

Fel szeretnénk készülni a jövőre,

olyan eszközök és hozzáállás
kifejlesztésével, ami segíthet

tettekre ösztökélő reményt találni.

Éppen kísérletezünk a stúdiónkban.

Folyamatban lévő projekt.

Éghajlati adatok előrejelzései alapján

olyan jövőt vizsgálunk,

ahol a nyugati világ jóléte
szűkösségbe csap át.

Olyan jövőt képzelünk el,
ahol állandóak a városi árvizek,

időnként alig van
élelmiszer az üzletekben,

a gazdaság instabil,

az ellátás akadozik.

Mit tudunk tenni, hogy ne csak túléljünk,
hanem virágozzunk ilyen világban?

Milyen táplálékot ehetünk?

Hogy igazán bele tudjunk
helyezkedni a kérdésbe,

2050-es londoni lakószobát építünk fel.

Olyan ez, mint a jövőből
hozott kis időkapszula.

Az abszolút minimumra szorítkoztunk.

Mindent, amit szívesen
teszünk otthonunkba,

mint a lapos TV-k,

internetcsatlakozós hűtők,

dizájner bútorok,

ki kellett hagynunk.

Helyükre étel-számítógépek kerültek,

kidobott, megmentett
és újra felhasznált anyagokból,

a ma hulladékát
a jövő vacsorájává változtatva.

Például,

épp most fejeztük be az első
teljesen automata "ködponika" gépünket.

A "ködponika" technológiája
csak permetet használ tápanyagként –

még víz vagy talaj sem kell –,

hogy gyorsan fejlődjenek a növények.

Pillanatnyilag

sikeresen termesztünk paradicsomot.

De több terményre lesz szükségünk,
mint amit e szobácskában termeszthetünk.

Mi mást tudnánk begyűjteni a városból?

Rovarokat? Galambokat? Rókákat?

Korábban visszahoztunk levegőt a jövőből.

Most teljes szobát hozunk
vissza a jövőből,

reménnyel, eszközökkel
és taktikákkal teli szobát,

hogy pozitív lépéseket tegyünk
barátságtalan körülmények között.

Jövőbeli otthonunk szobájában

eltöltött idő által

a klímaváltozás következményei
és a táplálék bizonytalansága

sokkal közvetlenebb
és kézzelfoghatóbb.

E kísérletekből és gyakorlatunkból

és munkatársainktól megtanuljuk,

hogy a konkrét tapasztalatok

hidat képezhetnek a ma és a holnap között.

Ha különböző lehetséges jövőkbe
helyezzük magunkat,

nyitottak és készek leszünk befogadni

a fellépő bizonytalanságot
és kényelmetlenséget,

és lehetőséget kapunk
alternatívák kigondolására.

Találhatunk optimista jövőket;

előre vivő utakat;

a reményen túl cselekedhetünk is.

Ez azt jelenti, hogy esélyünk van
irányt váltani,

hallatni a hangunkat,

esélyünk van olyan jövőt teremteni
magunknak, amilyet szeretnénk.

Egyéb világok is lehetségesek.

Köszönöm!

(Taps)