Jövőutazó vagyok. Nem csak egyetlen jövőt, hanem több lehetséges jövőt nézek meg, és bizonyítékokat hozok róluk, hogy ma átélhessétek. Mint a jövő régésze. Az évek során az utazásaimból sok mindent visszahoztam, mint például a szintetikusan létrehozott méhek új faját; könyvet, melynek címe "Kedvenceink mint fehérjék", gépet, ami genetikai információk kereskedelmével tesz gazdaggá; lámpát, amit cukor üzemeltet; ételtermesztő számítógépet. Igazából nem különböző jövőkbe utazom – még. De a férjemmel, Jonnal sok idő töltünk stúdiónkban különböző jövőkről gondolkodva, jövőképeket létrehozva. Állandóan keressük a gyenge jeleket, a jövőbeli lehetőségek zörejét. Aztán követjük a lehetőségek fonalát a jövőbe, azt kérdezve: Milyen érzés lehetne e jövőben élni? Mit láthatnánk, hallhatnánk, vagy épp mit lélegeznénk be? Aztán kísérletezünk, prototípusokat építünk, tárgyakat hozunk létre, életre keltjük a jövők egy-egy részletét, valóssá és megfoghatóvá téve őket, azért hogy valóban érezhessétek a jövőbeli lehetőségek erejét itt és most. De ez a munka nem az előrejelzésekről szól, hanem eszközök létrehozásáról – eszközökről, melyek segíthetnek összekötni a mostani és jövőbeli énünket, és így aktívan alakíthatjuk az elképzelt jövőt – olyan jövőt, amely mindenkinek jó. Hogyan csináljuk? Nemrégiben a Drone Aviary nevű projektben azzal foglalkoztunk, milyen lenne drónokkal az élet városainkban. A drónok olyan dolgokat látnak, amiket mi nem, számunkra elérhetetlen helyekre jutnak el, ráadásul egyre önállóbban. De a technológia megértéséhez fontos volt akcióba lépni. Különböző drónokat építettünk stúdiónkban. Elneveztük őket, feladatot kaptak, és megreptettük őket – nehézségek árán. Elvesztettük az irányítást, a GPS-jel megszűnt, és a drónok lezuhantak. De a kísérleteken keresztül létre tudtuk hozni egy lehetséges jövő nagyon is megfogható és tapasztalaton alapuló szeletét. Most utazzunk el ebbe a jövőbe! Képzeljük el, hogy városunk tele van efféle drónokkal! Nightwatchmannek, azaz Éjjeliőrnek nevezzük. Őrjáratozik az utcákon, gyakran esténként vagy éjszaka tűnik fel. A kezdetekben sokunkat idegesített a mély, tompa zúgása. De aztán, mint minden máshoz, ehhez is hozzászoktunk. Milyen lenne az ő szemével látni a világot? Látni, ahogy megállás nélkül figyeli a környék lakosait, rögzíti, ahogy a gyerekek a tilosban fociznak, és szabálysértőként felírja őket. (Nevetés) Látni, ahogy szétoszlatja ezt a másik tinédzsercsoportot, önállóan kiadott határozattal fenyegetve. Itt ez a nagy lebegő korong, a Madison. Vakító jelenléte lenyűgöző. Nem tudom megállni, hogy ne bámuljam. Olyan, mintha mindig, mikor ránézek, egy kicsivel többet tudna meg rólam, mintha Brianair-reklámokkal bombázna, mert tervezett nyaralásomról tud. Nem vagyok benne biztos, hogy kissé szórakoztatónak vagy túlzottan tolakodónak tartom. Vissza a jelenbe. Sokat tanultunk e jövő létrehozásából. Nemcsak e gépek működéséről, de arról is, hogy milyen érzés együtt élni velük. Amíg a drónok, mint a Madison vagy a Nightwatchman e sajátos formában még nem valósak, a drónjövő sok eleme napjainkban nagyon is valós. Például, arcfelismerő rendszerek vannak mindenhol – telefonokban, még a termosztátban is, és városi kamerákban – rögzítenek mindent, amit csinálunk, ha rápillantunk egy reklámra, vagy tüntetésen veszünk részt. Ezek a dolgok itt vannak, sokszor nem is értjük, hogyan működnek, és milyen következményekkel járhatnak. Mindenhol ez vesz körbe minket. Még elképzelni is nehéz, hogy tetteink következményeinek milyen hatása lehet jövőnkre. Tavaly az Egyesült Királyságban referendumot tartottak, ahol szavazhattunk arról, hogy kilépjünk-e az EU-ból vagy maradjunk az EU-ban, ez volt ismert nevén a brexit. Nem sokkal az eredmény kihirdetése után feltűnt egy szó, a "bregret" – (Nevetés) olyanokra, akik tiltakozásul szavaztak a brexitre, anélkül, hogy átgondolták volna a lehetséges következményeket. Ez az elszakadás evidens a legegyszerűbb dolgokban. Mondjuk, beugrunk fölhajtani egy italt. Aztán úgy döntünk, jól esne még pár pohár. Tudjuk, hogy reggel szörnyen fogjuk érezni magunk, de felmentjük magunkat, mondván: "Majd a másik énem a jövőben megbirkózik vele." De reggel kiderül, az a jövőbeli "én" is mi vagyunk. Amikor a késő 70-es, korai 80-as években Indiában felnőttem, olyan volt a hangulat, hogy a jövőnket tervezni kell, és meg is lehet tervezni. Emlékszem, szüleimnek meg kellett tervezniük a legegyszerűbb dolgokat. Amikor szerettek volna telefont a házba, meg kellett rendelniük és várni – várni közel öt évet, mire bekötötték. (Nevetés) Ha fel akarták hívni másik városban lakó nagyszüleimet, távolsági hívást kellett rendelniük, és ismét órákig vagy akár napokig kellett várniuk. Aztán váratlanul, éjjel kettőkor megszólalt a telefon, és mind kiugrottunk az ágyból, és összegyűltünk a telefon körül, belekiabáltunk és megbeszéltünk, ki hogy van... hajnali kettőkor. Manapság úgy érezhetjük, hogy túl gyorsan történnek a dolgok, olyan gyorsan, hogy nehézzé válhat megértenünk a történelemben elfoglalt helyünket. A bizonytalanság és szorongás elsöprő erejű érzését váltja ki, és így inkább csak hagyjuk, hogy a jövő megtörténjen velünk. Nem kapcsolódunk a jövőbeli "én"-ünkkel. A jövőbeli énünkre idegenként tekintünk, a jövőre idegen országként. Ez nem egy idegen ország; előttünk bontakozik ki, ahogy a cselekedeteink folyamatosan alakítják. Mi vagyunk az a jövő, és úgy gondolom, hogy vágyott jövőnkért harcolni égetőbb és szükségesebb, mint valaha. A munkánk során megtanultuk, hogy a változások elindításának egyik leghatékonyabb módszere, ha közvetlenül, megfoghatóan, érzelmeinken keresztül tapasztaljuk meg mai cselekedeteink jövőbeli következményeit. Korábban az Egyesült Arab Emírségek kormánya meghívott minket, hogy segítsünk nekik kialakítani az ország 2050-ig terjedő energiastratégiáját. A kormány ökonometriai adatai alapján nagyváros-modellt hoztunk létre, és több lehetséges jövőt vázoltunk fel. Ahogy izgatottan magyaráztam az egyik fenntartható jövőt a modellünkön kormányzati tisztviselőkből és energiacégek tagjaiból álló csoportnak, az egyik résztvevő azt mondta: "Nem tudom elképzelni, hogy a jövőben nem fogunk autót vezetni, és tömegközlekedéssel fogunk járni". Hozzátette: "Kizárt, hogy saját fiamat rá tudnám venni, hogy ne saját autójával járjon." De fel voltunk készülve erre a reakcióra. Indiában kutatókkal vegyi laborban dolgoztunk együtt korábban, és közelítő mintákat hoztunk létre arról, hogy milyen lesz a levegő 2030-ban, ha nem változtatunk viselkedésünkön. Odavezettem a csoportot a lombikhoz, ami e levegőmintákból bocsát ki permetet. Egy szippantás az egészségtelen, szennyezett, 2030-ból származó levegőből többet ért, mint bármilyen adathalmaz. Nem ilyen jövőt szánunk gyerekeinknek. Következő nap a kormány nagy bejelentést tett. Dollármilliókat fektetnek megújuló energiaforrásokba. Nem tudjuk, jövőnk megtapasztalásának mekkora része volt a döntésben, de megváltoztatták energiapolitikájukat, hogy enyhítsék az ártalmakat. Amíg a jövőbeli levegő bemutatása nagyon hatásos és konkrét, a jelenből a jövőbeli következményekhez vezető út nem mindig ilyen egyenes. Utópisztikus gondolatokból kifejlesztett technológia is, amint elhagyja a labort, és kilép a világba, kikerül alkotója felügyelete alól. Orvosi genomikát tanulmányoztunk: emberek genomjában rejlő információ gyűjtési és felhasználási módszerét személyre szabott gyógyászat létrehozására. Azt kérdeztük: Milyen nem szándékos következményei lehetnek annak, ha a genetikánkat összekötjük az egészségüggyel? Hogy jobban megértsük a kérdést, bírósági pert találtunk ki, és 31 gondosan kidolgozott bizonyítékon keresztül életre keltettük. Illegális genetikai klinikát nyitottunk, benne csináld magad CO₂ inkubátort, és még fagyasztott egeret is vettünk eBayen. Nézzük a jövőt, amelyben a per zajlik, és ismerjük meg a vádlottat, Arnold Mannt. Arnoldot a Dynamic Genetics nevű nemzetközi biotechnikai óriáscég perli, mivel bizonyítékuk van rá, hogy Arnold illegálisan ültette be a cég szabadalmazott genetikai anyagát a saját testébe. Hogy a csudába sikerülhetett neki? Az egész akkor kezdődött, amikor Arnoldnak nyálmintát kellett adnia az NHI-nak, a brit nemzeti egészségbiztosítónak. Amikor Arnold megkapta az egészségbiztosító számláját, megrémült a csillagászati díjtól, Ekkora összeget családja nem engedhetett meg magának. Az állam algoritmusa megvizsgálta genetikai adatait, és krónikus betegségre való hajlam kockázatát találták a DNS-ében. Így Arnoldnak mostantól el kellett kezdenie fizetni jövőbeli betegsége esetleges költségeit: esetleges jövőbeli kórjáét – mostantól. Félelemtől és pániktól vezérelve, Arnold átszelte a várost egészen az illegális klinikáig, DNS-ét megváltoztató kezelésért. Azért, hogy az állam algoritmusa többé ne tartsa kockázatosnak, és hogy a biztosítási díját ismét képes legyen fizetni. De Arnoldot rajtakapták. A Dynamic Genetics jogi eljárása Mann ellen elkezdődött. Ilyen jövő életre keltésekor az volt fontos számunkra, hogy az emberek meg tudják tapintani, lássák, valószínűnek tartsák, mert ilyen azonnali és közeli találkozás arra sarkallja az embereket, hogy a megfelelő kérdéseket tegyék fel, mint például: Mik a következményei, ha olyan világban élünk, ahol a génjeim alapján ítélnek meg? Vagy: Kinek van tulajdonjoga genetikai adataimra, és mit kezdhet velük? Ha ez kissé túlzásnak vagy erőltetettnek tűnik is, egy kevéssé ismert törvénytervezetet tárgyal az amerikai kongresszus, a HR 1313 számút. A javaslat módosítaná az egyenlő genetikai elbánásról szóló törvényt, ismertebb nevén a GINA-t, és engedélyezné a munkáltatónak, hogy a család kórtörténetéről és genetikai adatokról kérdezze a munkavállalót, a világon elsőként. Akik visszautasítják, nagy büntetésekre számíthatnak. Az eddig bemutatott munkákban – legyen szó drónokról vagy genetikai bűnökről – a történetek aggasztó jövőket villantanak fel azzal a céllal, hogy segítsenek elkerülni e jövőket. De mi van azzal, amit nem kerülhetünk el? Manapság, pláne a klímaváltozással, úgy tűnik, bajba kerülünk. Fel szeretnénk készülni a jövőre, olyan eszközök és hozzáállás kifejlesztésével, ami segíthet tettekre ösztökélő reményt találni. Éppen kísérletezünk a stúdiónkban. Folyamatban lévő projekt. Éghajlati adatok előrejelzései alapján olyan jövőt vizsgálunk, ahol a nyugati világ jóléte szűkösségbe csap át. Olyan jövőt képzelünk el, ahol állandóak a városi árvizek, időnként alig van élelmiszer az üzletekben, a gazdaság instabil, az ellátás akadozik. Mit tudunk tenni, hogy ne csak túléljünk, hanem virágozzunk ilyen világban? Milyen táplálékot ehetünk? Hogy igazán bele tudjunk helyezkedni a kérdésbe, 2050-es londoni lakószobát építünk fel. Olyan ez, mint a jövőből hozott kis időkapszula. Az abszolút minimumra szorítkoztunk. Mindent, amit szívesen teszünk otthonunkba, mint a lapos TV-k, internetcsatlakozós hűtők, dizájner bútorok, ki kellett hagynunk. Helyükre étel-számítógépek kerültek, kidobott, megmentett és újra felhasznált anyagokból, a ma hulladékát a jövő vacsorájává változtatva. Például, épp most fejeztük be az első teljesen automata "ködponika" gépünket. A "ködponika" technológiája csak permetet használ tápanyagként – még víz vagy talaj sem kell –, hogy gyorsan fejlődjenek a növények. Pillanatnyilag sikeresen termesztünk paradicsomot. De több terményre lesz szükségünk, mint amit e szobácskában termeszthetünk. Mi mást tudnánk begyűjteni a városból? Rovarokat? Galambokat? Rókákat? Korábban visszahoztunk levegőt a jövőből. Most teljes szobát hozunk vissza a jövőből, reménnyel, eszközökkel és taktikákkal teli szobát, hogy pozitív lépéseket tegyünk barátságtalan körülmények között. Jövőbeli otthonunk szobájában eltöltött idő által a klímaváltozás következményei és a táplálék bizonytalansága sokkal közvetlenebb és kézzelfoghatóbb. E kísérletekből és gyakorlatunkból és munkatársainktól megtanuljuk, hogy a konkrét tapasztalatok hidat képezhetnek a ma és a holnap között. Ha különböző lehetséges jövőkbe helyezzük magunkat, nyitottak és készek leszünk befogadni a fellépő bizonytalanságot és kényelmetlenséget, és lehetőséget kapunk alternatívák kigondolására. Találhatunk optimista jövőket; előre vivő utakat; a reményen túl cselekedhetünk is. Ez azt jelenti, hogy esélyünk van irányt váltani, hallatni a hangunkat, esélyünk van olyan jövőt teremteni magunknak, amilyet szeretnénk. Egyéb világok is lehetségesek. Köszönöm! (Taps)