-
Helló sötétség, öreg barátom
-
Azért jöttem, hogy újra társalogjunk
-
Mert egy látomás csendesen kúszik
-
És ott hagyta a magjait míg aludtam
-
És a látomást
amit az eszembe ültetett
-
Még mindig ott van
-
A csend hangjaiba zárva
-
Nyugtalan álmaimban egyedül sétáltam
-
Szűk macskaköves utcákban
-
Egy utcai lámpa glóriája alatt
-
A gallérom hideg és nyirkos lett
-
Amikor a szemeimet kiszúrták a neonfények
-
Amik szétválasztották az estét
-
És megérintették a sötétség hangjai
-
És a puszta fényben láttam
-
Tíz ezer embert vagy többet
-
Az emberek beszéltek hangok nélkül
-
Az emberek hallottak odafigyelés nélkül
-
Az emberek dalokat írtak
amiket egy hang se oszt meg
-
És seki se merte
-
Megzavarni a sötétség hangjait
-
"Bolondok" montam én "Nem tudjátok
-
hogy a csend mint a rák úgy nő
-
Haljátok szavaimat amik megtanítanak
-
Fogjátok kezeimet amik elérhetnek"
-
De a szavaim mint csendes esőcseppek leestek
-
És vízhangzottak a csend kútjában
-
Erre az emberek letérdeltek és imádkoztak
-
A neon istenükhöz amit ők készítettek
-
És a fény kiküldte a figyelmeztető jelét
-
És a szavakat kialkodtak
-
És a szavak azt mmondták
-
Hogy a próféták szavait
a metró állomás falain találhagyuk
-
És bérház csarnokokban
-
És suttogták a csend
-
hangjait
-
(Fordította Széták Márk)
