Frans de Waal: Morális viselkedés az állatoknál

Empátia, együttműködés, igazságosság és kölcsönösség -- törődni mások jólétével nagyon emberi tulajdonságnak tűnik. De Frans de Waal megoszt néhány meglepő viselkedés kutatási videót főemlősökkel és más állatokkal, amelyek azt mutatják, hogy mindannyian osztozunk ezeken a morális viselkedésformákon.

Den Bosch-ban születtem,

abban a városban, melynek nevét Hieronymus Bosch felvette.

Ezért mindig is kedveltem ezt a festőt,

aki a 15. században élt és alkotott.

És azért érdekes ő a moralitással kapcsolatban,

mert egy olyan korban élt, amikor a vallás befolyása fogyatkozott,

és azon gondolkodott,

mi történne a társadalommal,

ha nem lenne vallás, vagy legalábbis nem ennyi.

Megfestette a híres festményét "A gyönyörök kertjét",

amit néhányan úgy értelmeztek,

hogy az emberiséget ábrázolja a bűnbeesés előtt,

vagy egy emberiséget bűnbeesés nélkül.

Elgondolkozhatunk azon, hogy

mi történt volna, ha nem kóstoljuk meg a tudás fájának gyümölcsét,

és milyen fajta moralitással rendelkeznénk.

Később, diákként,

egy nagyon másfajta kertben jártam,

egy állatkertben Arnhemben,

ahol csimpánzokat tartunk.

Ez én vagyok fiatalabb koromban egy bébi csimpánzzal.

(Nevetés)

És felfedeztem,

hogy a csimpánzok nagyon hataloméhesek, és írtam róla egy könyvet.

Akkoriban sok állatkutatás figyelme

az agresszióra és a versengésre irányult.

Egy olyan képet festettem az állatvilágról,

az embereket is beleértve,

mely megmutatta, hogy szívünk mélyén versenytársak vagyunk,

agresszívek, és

mindannyiunkat a saját érdekünk hajt.

Ez volt a könyvem bemutatója.

Nem tudom, hogy a csimpánzok milyen figyelmesen olvasták,

de úgy tűnt, nagyon érdekli őket.

Miközben ezen dolgoztam,

vagyis a hatalmon, a dominancián,

az agresszivitáson, stb.,

rájöttem, hogy a csimpánzok kibékülnek egy verekedés után.

Amit itt látnak, az két hím, akik verekedtek.

Egy fán kötöttek ki, és az egyik kinyújtja a kezét a másik felé.

Egy másodperccel később pedig, hogy ezt lefényképeztem, találkoztak a villában,

és megcsókolták, majd megölelték egymást.

Ez nagyon érdekes,

mert akkoriban minden az agresszióról és a versengésről szólt,

és ennek nem volt értelme.

Csak az számít, hogy nyersz vagy veszítesz.

De akkor miért békülnének ki a verekedés után?

Ennek nincs semmi értelme.

A bonobók így csinálják. A bonobók mindent szexxel csinálnak.

Kibékülni is szexxel békülnek ki.

De az elv ugyanaz.

Az elv az, hogy van

egy értékes kapcsolatod,

ami sérül egy konfliktus miatt,

tehát kell valamit tenned érte.

Szóval a teljes képem az állatvilágról,

az embereket is beleértve,

kezdett megváltozni.

Szóval van egy képünk,

a politikatudományban, közgazdaságtanban, a bölcsészkaron,

még a filozófiában is,

hogy ember embernek farkasa.

Hogy valahol mélyen a természetünk elég csúnya.

Ez nem tisztességes a farkasokkal.

A farkasok ugyanis

nagyon együttműködő állatok.

És ezért van sokuknak otthon kutyája,

ami ugyanezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik.

És ez tisztességtelen az emberekkel is,

mert az emberiség valójában sokkal együttműködőbb és együttérzőbb,

mint ahogy azt gondoljuk.

Kezdtek érdekelni ezek a kérdések,

és más állatoknál is tanulmányoztam őket.

Szóval ezek a moralitás pillérei.

Ha megkérdeznek bárkit, mi a moralitás alapja,

két dolog mindig felmerül.

Az egyik a kölcsönösség,

amit az igazságossággal és a tisztességgel asszociálunk.

A másik az empátia és az együttérzés.

Az emberi moralitás ennél többől áll,

de ha elvesszük ezt a két pillért,

azt hiszem nem maradna sok minden.

Tehát abszolút elengedhetetlenek.

Hadd mutassak néhány példát.

Ez egy nagyon régi felvétel a Yerkes Primate Center-ből,

ahol kooperációra tanítanak csimpánzokat.

Nos, már kb. száz évvel ezelőtt is

végeztek kooperációval kapcsolatos kísérleteket.

Amit itt látnak, az két fiatal csimpánz, van egy közös dobozuk,

és a doboz túl nehéz ahhoz, hogy egy csimpánz elhúzza.

És persze étel van a dobozon.

Máskülönben nem húznák ilyen lelkesen.

Behúzzák a dobozt.

Láthatjuk, hogy szinkronban dolgoznak.

Együtt dolgoznak, egyszerre húzzák.

Már ez is egy nagy előny más állatokkal szemben,

amik nem lennének képesek erre.

És most egy érdekesebb dolgot fogunk látni,

az egyik csimpánzot ugyanis közben megetették.

Tehát őt a továbbiakban nem nagyon érdekli

ez a feladat.

(Nevetés)

(Nevetés)

(Nevetés)

Nézzük meg mi történik ennek a végén.

(Nevetés)

Mindent elvesz.

(Nevetés)

Ennek két érdekes része van.

Az egyik, hogy a csimpánz a jobboldalon

pontosan tudja, hogy partnerre van szüksége --

teljesen megérti a kooperáció szükségességét.

A másik, hogy a partner hajlandó-e dolgozni

akkor is, ha nem érdekli az étel.

Miért van ez? Ez valószínűleg a kölcsönösséggel függ össze.

Nagyon sok bizonyíték van főemlősöknél és más állatoknál arra,

hogy viszonoznak szívességeket.

Kapni fog cserébe egy szívességet

valamikor a jövőben.

Tehát így működik mindez.

Elvégeztük ugyanezt a feladatot elefántokkal.

Nos, nagyon veszélyes elefántokkal dolgozni.

A másik probléma az elefántokkal,

hogy nem tudsz olyan szerkezetet építeni,

ami túl nehéz egy elefántnak.

Valószínűleg megépítehető,

de elég ügyetlen szerkezet lesz szerintem.

Tehát azt csináltuk --

Thaiföldön végeztük ezeket a kísérleteket Josh Plotnikkal --

van egy szerkezetünk, ami körül egyetlen kötél van.

És ha erről az oldalról húzod meg a kötelet,

a kötél eltűnik a túloldalon.

Tehát két elefántnak teljesen egyszerre kell felvennie és húznia.

Másképp semmi nem fog történni

és a kötél eltűnik.

Az első felvételen, amit látni fogunk,

két elefántot egyszerre engednek ki,

és megérkeznek a szerkezethez.

A szerkezet a baloldalon van, és étel van benne.

Egyszerre érkeznek,

együtt fogják meg a kötelet és együtt húzzák.

Elég könnyű nekik.

Ott vannak.

Így húzzák magukhoz.

De most meg fogjuk nehezíteni.

Az egész kísérlet célja, hogy lássuk,

mennyire értik meg a kooperációt.

Értik-e olyan jól, mint pl. a csimpánzok.

Tehát a következő lépésben

az egyik elefántot előbb engedjük ki, mint a másikat,

és annak az elefántnak elég okosnak kell lennie,

hogy várjon, és ne húzza meg a kötelet --

mert ha meghúzza a kötelet, eltűnik, és vége a kísérletnek.

Nos, ez az elefánt valami illegálisat csinál,

amit nem tanítottunk neki.

De megmutatja, hogy megértette,

mert ráteszi azt a nagy lábát a kötélre,

a kötélen áll, és várja a másikat,

és a másik fogja elvégezni a munkát helyette.

Ezt hívjuk potyázásnak.

(Nevetés)

De jól mutatja az elefántok intelligenciáját.

Több ilyen alternatív technikát fejlesztettek ki,

amit nem feltétlenül hagytunk jóvá.

Most jön a másik elefánt,

és ő fogja odahúzni.

Nézzék meg az elsőt. Enni persze nem felejt el.

(Nevetés)

Ez volt a kooperáció, kölcsönösség része.

Most szólok egy kicsit az empátiáról.

Az empátia a jelenlegi kutatásom fő területe.

Az empátia két részből áll.

Az egyik a megértés. Ez csak egy általános meghatározás:

a képesség arra, hogy megértsük és megosszuk mások érzéseit.

A másik az érzelmi rész.

Az empátia tulajdonképpen két csatornás.

Az egyik a testi csatorna.

Ha egy szomorú emberrel beszélsz,

szomorú arckifejezést és szomorú testtartást fogsz felvenni,

és mielőtt még észreveszed, szomorú leszel.

És ez a testi csatornája az érzelmi empátiának,

amivel sok állat rendelkezik.

Az átlagos kutya is.

Ez az oka annak, hogy az emberek emlősöket tartanak otthon,

és nem teknősöket vagy kígyókat vagy ilyesmit,

amik nem rendelkeznek ezzel a fajta empátiával.

És ott van a kognitív csatorna,

ami inkább azt jelenti, hogy értjük más nézőpontját.

És ez korlátozottabb.

Néhány állat -- azt hiszem az elefántok és főemlősök képesek erre --

de nagyon kevés állat képes rá.

Tehát a szinkronizáció,

ami része az empátia mechanizmusnak,

nagyon régi trükk az állatvilágban.

És az emberéknél persze megfigyelhetjük ezt

a ragadós ásításnál.

Az emberek ásítanak, amikor mások ásítanak.

És ez az empátiával függ össze.

Ugyanazokat a területeket aktiválja az agyban.

Azt is tudjuk, hogy azok, akikre könnyen átragad az ásítás,

nagyon empatikusak.

Azokra, akiknek nehézségeik vannak az empátiával,

mint például az autista gyerekeknek, nem ragad át az ásítás.

Tehát ezek a dolgok összefüggnek.

És ezt tanulmányozzuk a csimpánzainknál úgy, hogy mutatunk nekik egy animált fejet.

Ezt látják a bal felső sarokban,

az animált fej, ami ásít.

És egy csimpánz nézi,

egy igazi csimpánz néz egy számítógép képernyőt,

amin lejátszuk ezeket az animációkat.

(Nevetés)

Tehát a ragadós ásítás

mindannyiuknak ismerős lehet --

és lehet hogy önök is hamarosan elkezdenek ásítani --

olyasmi, amin osztozunk más állatokkal.

És ez mind a testi csatorna szinkronizációval függ össze,

ami az empátia alapja,

és általában igaz minden emlősre.

Komplexebb kifejezéseket is tanulmányozunk. Például a vígasztalást.

Ez egy hím csimpánz, aki elvesztett egy verekedést, és üvölt,

és egy fiatal odamegy hozzá, átkarolja,

és lenyugtatja.

Ez a vígasztalás. Nagyon hasonlít az emberi vígasztaláshoz.

A vígasztaló viselkedést

az empátia motiválja.

A legjobb módja, hogy az empátiát tanulmányozzuk gyerekeknél,

hogy arra kérünk egy családtagot, játsza el, hogy szomorú,

és megfigyeljük, hogy mit csinálnak a gyerekek.

Tehát összefügg az empátiával,

és ezek azok a kifejezésmódok, amiket keresünk.

Nem rég publikáltunk egy tanulmányt, amiről talán hallottak.

Az altruizmusról szól csimpánzoknál,

ahol a kérdés az, törődnek-e a csimpánzok

mások jólétével?

Évtizedekig azt feltételeztük,

csak az emberek képesek erre,

hogy csak az emberek törődnek mások jólétével.

Elvégeztünk egy nagyon egyszerű kísérletet.

Csimpánzokkal végeztük, amik Lawrencville-ben élnek,

a Yerkes kísérleti állomáson.

Így élnek.

Behívjuk őket egy szobába és kísérleteket végzünk velük.

Ebben az esetben két csimpánzt tettünk egymás mellé,

és az egyiknek adunk egy vödröt tele zsetonnal, a zsetonok mást-mást képviselnek.

Az egyik fajta csak azt a résztvevőt eteti, aki választ,

a másik mindkettőnek ételt jelent.

Ezt a tanulmányt Vicky Hornerrel végeztük.

Itt a két különböző színű zseton.

Van egy zsetonokkal teli vödrük.

Választaniuk kell a két szín közül.

Látni fogják, hogy megy.

Ha ez a csimpánz önző döntést hoz,

ami a piros zseton ebben az esetben,

oda kell adnia nekünk.

Felvesszük, az asztalra tesszük, ahol két jutalom étel van,

de ebben az esetben csak a jobboldali kap ételt.

A baloldali elmegy, mert már tudja,

hogy ez nem volt egy jó teszt neki.

A következő egy közösségi zseton.

Tehát amelyik választ -- ez az érdekes rész --

annak, amelyik választ,

teljesen mindegy.

Tehát most egy közösségi zsetont ad nekünk, és mindketten kapnak ételt.

Tehát amelyik választ, mindig kap jutalmat.

Tehát egyáltalán nem számít.

És igazából vakon is választhatott volna.

Azt tapasztaltuk,

hogy jobban kedvelik a közösségi zsetonokat.

Ez az 50% vonal, amit véletlenszerűen elvárunk.

És főleg ha a partner felhÍvja magára a figyelmet, gyakrabban választják.

És ha a partner nyomást gyakorol rájuk --

ha a partner elkezd köpködni és megfélemlíteni őket --

akkor kevesebbszer választják.

Mintha azt mondanák:

"Ha nem viselkedsz rendesen, ma nem fogok közösségien viselkedni."

És ez történik partner nélkül,

ha nem ül ott egy partner.

Tehát azt találtuk, hogy a csimpánzok törődnek

mások jólétével --

főleg, ha ez egy másik tagja a saját csoportjuknak.

Az utolsó kísérlet, amit meg akarok említeni,

az igazságosságról szól.

Ez egy nagyon híres tanulmány lett.

És azóta nagyon sok készült,

mert miután elvégeztük ezt 10 évvel ezelőtt,

nagyon ismertté vált.

Eredetileg kapucinus majmokkal végeztük a kísérletet.

Meg fogom mutatni az első kísérletet, amit elvégeztünk.

Azóta kutyákkal és madarakkal is elvégezték,

és csimpánzokkal is.

De Sarah Bosnannel kapucinus majmokkal kezdtük.

Tehát két kapucinus majmot

ültettünk egymás mellé.

Ezek az állatok is csoportban élnek, ismerik egymást.

Kivesszük őket a csoportból és betesszük őket a teszt ketrecbe.

Egy nagyon egyszerű feladatot

kell elvégezniük.

És ha mindkét majomnak adunk egy uborkát a feladatért,

a két majomnak egymás mellett,

boldogan megcsinálják egymás után huszonötször.

Az uborka, még ha szerintem csak víz is,

nekik teljesen megfelel.

De ha az egyiknek szőlőt adunk --

a kapucinus majmok ízlése

teljesen megegyezik a bolti árakkal --

ha szőlőt adunk neki -- sokkal jobb étel --

akkor egyenlőtlenséget teremtünk közöttük.

Elvégeztük ezt a kísérletet.

Nem rég felvételt készítettünk új majmokkal, akik soha azelőtt nem végezték el a feladatot,

azt gondolva, hogy talán erősebb reakcióik lesznek,

és igazunk lett.

A baloldali a majom, aki uborkát kap.

A jobboldali szőlőt kap.

Az, amelyik uborkát kap,

nézzék meg, hogy az első uborka darab teljesen rendben van.

Az elsőt megeszi.

Aztán látja, hogy a másik szőlőt kapott, és látni fogják, mi történik.

Ad nekünk egy követ. Ez a feladat.

Adunk neki egy darab uborkát, és megeszi.

A másiknak is adnia kell egy követ.

És ezt is csinálja.

Kap egy szőlőt, és megeszi.

A másik látja ezt.

Ad nekünk egy követ, és most

megint uborkát kap.

(Nevetés)

Kipróbálja a követ a falon.

Oda kell adnia nekünk.

És megint uborkát kap.

(Nevetés)

Ez tulajdonképpen a Wall Street-i tüntetés, amit itt látnak.

(Nevetés)

(Taps)

Hadd mondjam el --

még van két percem, hadd mondjak el erről egy vicces történetet.

A tanulmány nagyon híres lett

és nagyon sok hozzászólást kaptunk,

főleg antorpológusoktól, közgazdászoktól,

filozófusoktól.

Egyáltalán nem tetszett nekik.

Mert elhatározták a fejükben, azt hiszem,

hogy az igazságosság egy nagyon komplex kérdés,

és az állatok ezt nem érthetik.

És egy filozófus ezt írta nekünk,

hogy lehetetlen, hogy a majmoknak van igazságérzetük,

mert az igazságosságot a francia forradalom alatt találták fel.

(Nevetés)

Egy másik egy teljes fejezetet írt arról,

hogy elhinné, hogy az igazságossághoz van köze,

hogyha az, amelyik szőlőt kapott, visszautasítaná a szőlőt.

Az érdekes az, hogy Sarah Brosnan,

aki csimpánzokkal végezte ezt a kísérletet,

látott olyan csimpánz kombinációkat,

ahol az, amelyik szőlőt kapott tényleg visszautasította a szőlőt,

ameddig a másik is nem kapott szőlőt.

Tehát kezdünk nagyon közel kerülni az emberi igazságérzethez.

És azt hiszem, a filozófusoknak egy kicsit újra kell gondolniuk a filozófiájukat.

Tehát hadd foglaljam össze.

Azt hiszem, van egy fejlett moralitás.

Azt hiszem, a moralitás sokkal több annál, amiről beszéltünk,

de lehetetlen lenne, ezek nélkül a pillérek nélkül,

amiket más főemlősöknél találunk,

mint az empátia és a vígasztalás,

a közösségi tendenciák, a kölcsönösség és az igazságérzet.

Tehát ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk,

hogy lássuk, lehet-e moralitást építeni úgyszólván alulról fölfelé,

anélkül, hogy Istent vagy a vallást belevonnánk,

és lássuk, hogyan juthatunk el egy fejlett moralitásig.

Köszönöm a figyelmüket.

(Taps)