A haltenyésztés ügye

Globális élelmiszerválság felé tartunk; közel hárommilliárd ember tápláléka függ az óceánoktól, és már jelenleg is több halat fogunk ki, mint amennyit az természetes úton képes pótolni. Ebben a tényekkel teli, felvilágosító előadásban a vállalkozó és természetvédő Mike Velings megoldást javasol: akvakultúrát vagy haltenyésztést. "Vadászok helyett gazdálkodóként kell kezelnünk az óceánt." – mondja, Jacques Cousteau-t idézve: "Eljön majd az a nap, amikor az emberek tenyésztett halat akarnak látni a tányérjukon, amelyet megfelelő módon és egészségesen tenyésztettek – és nem elégednek meg kevesebbel.

A bolygó legmagasabb emberei
közül származom,

mivel holland vagyok.

Nem mindig volt ez így.

Valójában az emberek az egész világon
egyre magasabbak lettek.

Az elmúlt 150 évben

a fejlett országokban

átlagosan tíz centiméterrel
lettünk magasabbak.

A tudósoknak sok elmélete van arról,
vajon miért van ez,

de szinte mindegyikben
szerepel a táplálkozás,

nevezetesen a tejtermék-
és húsfogyasztás növekedése.

Az elmúlt 50 évben

a globális húsfogyasztás
több mint négyszeresére nőtt,

71 millió tonnáról 310 millió tonnára.

Valami hasonló történik
a tejjel és a tojással is.

Minden olyan társadalomban, ahol nőtt
a jövedelem, nőtt a fehérjefogyasztás is.

És tudjuk, hogy egyre gazdagabbá
válunk világszerte.

És ahogy a középosztály növekszik,
úgy a világ népessége is,

2050-ig a mostani
7 milliárd emberről 9,7 milliárdra,

ami azt jelenti, hogy 2050-re

legalább 70%-kal több fehérjére
lesz szükségünk,

mint ami ma elérhető
az emberiség számára.

Az ENSZ legújabb előrejelzése azt mutatja,

hogy a század végére
a népességszám 11 milliárd lesz,

ami azt jelenti, hogy sokkal több
fehérjére lesz szükségünk.

Ez a kihívás döbbenetes –

olyannyira, hogy a közelmúltban egy csapat

az Anglia Ruskin Globális
Fenntarthatósági Intézetnél azt állította,

ha nem változtatunk globális politikánkon

és élelmiszer-előállítási rendszereinken,

társadalmaink összeomolhatnak
a következő 30 évben.

Jelenleg óceánjaink szolgálnak
az állati fehérje fő forrásául.

Több mint 2,6 milliárd ember
függ ettől minden egyes nap.

Ugyanakkor

globális halászatunk 2,5-szer nagyobb,

mint amit óceánjaink
fenntarthatóan képesek támogatni.

Ez azt jelenti, hogy sokkal több halat
fogunk ki az óceánból,

mint amit az óceánok
maguktól pótolni tudnak.

A Természetvédelmi Világalap közelmúltbéli
jelentése szerint az elmúlt 40 évben

a tengeri élet világszerte
a felére csökkent,

és egy újabb jelentés szerint
legnagyobb ragadozó fajaink –

mint például a kardhal
és a kékúszójú tonhal –

több mint 90%-a tűnt el
az 1950-es évek óta.

Nagyon sok nagyszerű, fenntartható
halászati ​​kezdeményezés van a világon,

egyre jobb gyakorlati
és irányítási módszereket dolgoznak ki,

de végül is mindegyik kezdeményezés

a jelenlegi halászat
szinten tartását szolgálja.

Még a legjobban irányított
halászatokkal sem valószínű,

hogy sokkal többet tudunk majd
kifogni az óceánból, mint manapság.

Abba kell hagynunk óceánjaink
ilyen módon történő kifosztását.

Enyhítenünk kell a rájuk nehezedő nyomást.

Azon a ponton vagyunk,

amikor a nagyobb mennyiségre való törekvés

teljes összeomlást idézhet elő.

Jelenlegi rendszereink nem lesznek képesek
ellátni a növekvő globális népességet.

Mit tehetünk?

Milyen lesz a világ
mindössze 35 röpke év múlva,

amikor 2,7 milliárddal többen
osztozunk majd ugyanazon a forrásokon?

Mindannyian vegánokká válhatunk.

Nagyszerű ötletnek hangzik,
de valószerűtlen,

és kivitelezhetetlen
nehézségekbe ütközik

az egész világon elterjeszteni.

Az emberek fogyasztanak állati fehérjét,
akár tetszik nekünk, akár nem.

Ha nem változtatunk a módszereinken,

és ugyanígy folytatjuk tovább,

nem tudunk majd megfelelni az igényeknek.

Az Egészségügyi Világszervezet
nemrég arról számolt be,

hogy 800 millió ember szenved
alultápláltság és élelmiszerhiány miatt,

aminek ugyanez az oka:
a növekvő globális népesség,

és a hozzáférés csökkenése
az olyan erőforrásokhoz,

mint a víz, az energia és a föld.

Nem nehéz elképzelni

a világ forrongását, a lázadásokat
és a növekvő éhínséget.

Az emberek éhesek,

és a természeti erőforrások
veszélyesen leapadtak.

Így számos okunk van megváltoztatni

globális élelmiszer-előállítási
rendszereinket.

Jobban kell teljesítenünk,

és van is egy megoldás.

Ez a megoldás az akvakultúrában rejlik –
abban, hogy halakat, növényeket,

pl. hínárt, kagylókat
és rákféléket tenyésszünk.

Ahogy a nagy óceánjáró,
Jacques Cousteau mondta:

"El kell kezdenünk vadászok helyett
gazdálkodóként használni az óceánt,

erről szól a civilizáció –
hogy vadászat helyett gazdálkodunk".

A hal az utolsó étel, amelyre vadászunk.

És miért hallunk folyton
olyan mondatokat, hogy:

"Az élet túl rövid ahhoz,
hogy tenyésztett halat együnk",

vagy: "Természetesen vadon fogott!",

a halakról, amikről
szinte semmit sem tudunk?

Nem tudjuk, mit evett élete során,

és nem tudjuk, milyen szennyeződés érte.

És ha egy nagy ragadozó fajba tartozik,

tegnap talán Fukushima
partja mentén úszott.

Nem tudjuk.

Nagyon kevés ember veszi észre,

hogy a halászat nyomon követhetősége

soha nem haladja meg a vadászét,
aki leterítette a vadállatot.

De álljunk meg egy pillanatra,

és beszéljünk arról, miért a hal
a legjobb táplálékforrás!

Egészséges, segít
a szívbetegségek megelőzésében,

kulcsfontosságú
aminosavakkal és zsírsavakkal,

pl. Omega-3-mal lát el bennünket,

ami nagyon megkülönbözteti
bármilyen más típusú hústól.

És amellett, hogy egészséges,

sokkal izgalmasabb és változatosabb is.

Gondoljanak bele! Az állattenyésztés
többnyire meglehetősen monoton.

A marha az marha, a birka az birka,
a sertés az sertés,

és a baromfi – pulyka, kacsa, csirke –
összesen nagyjából ennyi.

Ezzel szemben jelenleg
500 fajta halat tenyésztünk.

Nem mintha a nyugati szupermarketek
szerepeltetnék mindezt a polcaikon,

de ez most mellékes.

Nagyon egészségesen tudjuk
tenyészteni a halakat,

ami jó nekünk, jó a bolygónak
és jó a halaknak is.

Tudom, úgy tűnik,
a halak megszállottja vagyok.

(Nevetés)

Hadd magyarázzam meg:

Feleségemmel, Amy Novograntz-cal,
aki nagyszerű munkatársam is,

néhány éve bekapcsolódtam
az akvakultúrába.

Sylvia Earle inspirált bennünket,

aki 2009-ben TED-díjat nyert.

Az első Mission Blue-n találkoztunk
a Galápagos-szigeteken.

Amy TED-díj igazgatóként volt ott,

én holland vállalkozóként
és érdeklődő polgárként,

a búvárkodás szerelmeseként,
szenvedéllyel az óceánok iránt.

A Mission Blue tényleg
megváltoztatta az életünket.

Egymásba szerettünk,

összeházasodtunk,

és lelkesen jöttünk el, arra gondolva,

hogy valóban akarunk valamit tenni
az óceán védelmében –

valamit, ami tartós,

ami valódi változást hozhat,

és valami olyasmit, amit együtt tehetnénk.

A legkevésbé sem számítottunk arra,
hogy ez a haltenyésztéshez vezet minket.

De néhány hónappal később
partra szálltunk,

és egy találkozóra mentünk
a Conservation Internationalhoz,

ahol a WorldFish főigazgatója
az akvakultúráról beszélt,

egy környezetvédőkkel teli termet
arra kérve, hogy ne forduljanak el tőle,

vegyék észre, mi folyik itt,

és valóban vegyenek részt benne,

mert az akvakultúrának
megvan az a lehetősége,

hogy azzá váljon, amire óceánjainknak
és az embereknek szükségük van.

Megdöbbentünk, amikor
a statisztikákat hallottuk,

hogy nem tudtunk többet
idáig erről az iparról,

és lelkesedéssel töltött el minket,
hogy esélyünk lehet segíteni.

A statisztikáról beszélve –

A napjainkban világszerte
fogyasztott halmennyiség tömege –

a halászott és a tenyésztett együttesen –

kétszerese a Földön
tavaly előállított marhahúsénak.

Az összes halászhajó,

kicsi és nagy, szerte a világon,

emberi fogyasztásra összesen

mintegy 65 millió tonnát
halászott a tenger gyümölcseiből.

Az akvakultúra idén
először a történelem során

valójában többet termel,
mint amit vadon fogunk.

De most jön a lényeg:

A kereslet növekedni fog.

A következő 35 évben

szükségünk lesz még 85 millió tonnára
a kereslet kielégítésére,

ami majdnem másfélszerese annak,

mint amit kifogunk az óceánjainkból.

Óriási szám.

Nyugodtan feltételezhetjük,
ezt nem fogja csak úgy adni az óceán.

A gazdálkodásból kell származnia.

Beszéljünk a gazdálkodásról.

A gazdálkodáshoz
erőforrásokra van szükség.

Ahogy az embernek is táplálék kell,
hogy éljen és növekedjen,

úgy az állatnak is.

Egy szarvasmarhának 3,5-4 kg takarmányt

és majdnem 8000 liter vizet
kell elfogyasztania ahhoz,

hogy egy kiló hús keletkezzen.

A szakértők egyetértenek abban,

hogy lehetetlen minden embert
szarvasmarhával ellátni.

Egyszerűen nincs elég
takarmányunk és vizünk.

Az esőerdők kivágását
sem folytathatjuk ebből a célból.

A Föld édesvízkészlete pedig igen szűkös.

Valami hatékonyabbra van szükségünk ahhoz,

hogy az emberiség életben
maradjon ezen a bolygón.

Most pedig hasonlítsuk össze
ezt a haltenyésztéssel!

1 kg halat már 1 kg takarmánnyal is
tenyészthetünk,

fajtától függően akár kevesebbel is.

Vajon miért?

Nos, először is, mivel a halak úsznak.

Nem kell egész nap állniuk és ellenállniuk
a gravitációnak, mint nekünk.

Továbbá a legtöbb hal hidegvérű –

nem kell melegen tartaniuk magukat.

Halborzongató!

(Nevetés)

Nagyon kevés vízre van szükségük,

ami meglepő,

de ahogy mi mondjuk:

benne úszik, de alig iszik.

A hal az emberiség számára elérhető
leginkább erőforrás-kímélő állati fehérje,

a rovarok mellett.

Mennyit tanultunk azóta!

Például hogy a 65 millió tonnán felül,

amit évente emberi fogyasztásra halásznak,

további 30 millió tonnát
fognak ki állati eledelnek,

többnyire szardíniát és szardellát
az akvakultúra-ipar számára,

amit haleledellé
és halolajjá dolgoznak fel.

Ez őrültség!

A halászatok 65%-át
világszerte rosszul vezetik.

Korunk leginkább égető kérdései
kapcsolódnak ehhez.

Ez tönkreteszi óceánjainkat.

Az elképzelhető legrosszabb
rabszolgaság kapcsolódik hozzá.

Nemrégiben egy cikk
jelent meg Stanfordról,

mondván, hogy ha a világ
akvakultúra-iparának 50%-a

abbahagyná a halliszt használatát,

megmentenénk óceánjainkat.

Gondolkodjunk el ezen egy percig!

Tudjuk, hogy az óceánok
számos egyéb problémával küzdenek –

szennyezettek, savasodnak,

tönkremennek a korallzátonyok, stb.

De ez kihangsúlyozza halászataink hatását,

és kiemeli, mennyire függ
egymástól minden.

Halászat, akvakultúra, erdőirtás,

éghajlatváltozás, élelmiszerbiztonság stb.

Az egyéb módszerek keresése során

az ipar hatalmas léptékben tért vissza

a növényi alapú haletetésre –
például szójával,

az ipari csirkehulladékra,

a vérlisztre a vágóhidakról

stb.

És értjük, miért ezeket a választják,

de nem ez a megfelelő megközelítés.

Nem tartható fenn,

nem egészséges.

Láttak már csirkét az óceán alján?

Természetesen nem.

Ha a lazacot kizárólag szójával etetik,

szó szerint felrobban.

A lazac húsevő,

nem képes a szója megemésztésére.

A haltenyésztés
az emberiség számára elérhető,

messze a legjobb állattenyésztés,
.

de igen rossz híre volt.

Túl sok vegyszert használtak,

vírusokat és betegségeket
vittek át a vadon élő populációkra,

rombolták és szennyezték az ökoszisztémát,

az elszabadult tenyésztett halak
vadon élőkkel szaporodtak,

megváltoztatták
a teljes genetikai készletet,

és természetesen, ahogy már említettem,

környezetkárosító összetételű
takarmányt használtak.

Milyen nagyszerű napok voltak,

amikor élvezhettük
a tányérunkon lévő ételt,

bármi is volt az!

De vége a boldog tudatlanság korának.

Ezen már nem változtathatunk.

Ez nem vicc.

Valóban átlátható, megbízható
élelmiszer-előállításra van szükségünk,

ami egészséges táplálékot
biztosít számunkra.

De jó hír,

hogy a fejlesztés és kutatás évtizedei

sok új technológiát és ismeretet hoztak,

lehetővé téve,
hogy sokkal jobban csináljuk.

Most már tenyészthetünk halakat
e problémák nélkül.

A mezőgazdaságra gondolok
a zöld forradalom előtt –

az akvakultúra a kék forradalomban van.

Az új technológiák azt jelentik,

hogy teljesen természetes haleledelt
tudunk előállítani, minimális lábnyommal,

amely mikrobákból, rovarokból,
hínárból és mikroalgából áll.

Egészséges az emberek számára,

egészséges a halaknak,

egészséges a bolygónak.

A mikrobák például
tökéletes alternatívák lehetnek

kiváló halételek előállításához –

a megfelelő nagyságrendben.

A rovarok –

nos, először is tökéletes újrahasznosítás,

mert élelmiszerhulladékon tenyésznek,

de másodszor,

gondoljanak a légyhorgászatra,

és rögtön megértik, mennyire logikus
haleledelként használni őket.

Ehhez nincs szükség nagy földterületekre

és esőerdők kivágására.

Továbbá a mikrobák és a rovarok
valójában nettó víztermelők.

Ez a forradalom máris zajlik,
miközben beszélünk róla,

csak fokoznunk kell.

Sokkal több fajt tudunk
tenyészteni, mint valaha,

ellenőrzött, természetes körülmények
között, boldog halakat nevelve.

Elképzelek pl. egy zárt rendszert,

amely hatékonyabb, mint a rovartenyésztés,

ahol egészséges, boldog,
ízletes halakat tenyészthetünk

kevés vagy semennyi szennyvízzel,

alig valamennyi energiával és vízzel,

és minimális lábnyomú
természetes eledellel.

Vagy egy olyan rendszert,

ahol akár tíz fajt is nevelhetünk
egymás közelében,

a természetet utánozva.

Nagyon kevés eledel szükséges,

elenyésző lábnyommal.

Gondolok itt például
halak szennyvízéből növekvő hínárra.

Nagyszerű technológiák
bukkannak fel az egész világon.

Az alternatíváktól
a betegségek leküzdéséig –

így már nincs szükség
antibiotikumokra és vegyszerekre,

az automatizált adagolókig,
amik érzékelik, ha a halak éhesek –

így haleledelt takaríthatunk meg,
és kevesebb a szennyeződés.

Szoftverrendszerek, amelyek
adatokat gyűjtenek a gazdaságokról,

hogy javíthassunk
a gazdálkodási gyakorlatokon.

Igazán jó dolgok
történnek az egész világon.

Félreértés ne essék – mindez lehetséges,

és versenyképes a gazdák
mostani költségvetésével.

A jövőben nem lesz mentség senki számára,
aki nem a helyes módon cselekszik.

Valakinek össze kell kötnie a pontokat,

és erőteljes lökést kell adnia
ezeknek a fejlesztéseknek.

Ezen dolgoztunk az elmúlt években,

és ezen szükséges együtt munkálkodnunk –

alapjaitól újragondolva mindent,

holisztikus megközelítéssel,

fontossági sorrend szerint
kapcsolva össze mindezt világszerte,

nagyszerű vállalkozókkal együttműködve,

akik hajlandóak osztozni
egy közös elképzelésben.

Most van itt az ideje,
hogy megváltoztassuk ezt az iparágat,

és fenntartható irányba tereljük.

Ez az iparág még fiatal,

növekedésének nagy része még előtte áll.

Nagy feladat, de nem akkora,
mint gondolnák.

Lehetséges.

Tehát kell le kell vennünk
a terhet az óceánról.

Egészségesen szeretnénk táplálkozni.

És ha állatot eszünk, olyan legyen,

amely boldog és egészséges életet élt.

Olyan ételre van szükségünk,
amiben megbízhatunk,

hogy hosszú életet élhessünk.

Ez nem csupán a San Franciscó-i
vagy észak-európai emberekről szól,

hanem mindannyiunkról.

Még a legszegényebb országokban is,

ez nem csak a pénzről szól.

Az emberek valami frisset
és egészségest szeretnének,

amiben bízhatnak,

olyasmi helyett, ami messziről jön,
és amiről nem tudnak semmit.

Mindannyian egyformák vagyunk.

Eljön a nap,

mikor az emberek követelik majd,

hogy tenyésztett hal legyen a tányéron,

amit megfelelően
és egészségesen tenyésztettek –

és nem érik be kevesebbel.

Önök is segíthetnek
ennek felgyorsításában.

Tegyenek fel kérdéseket,
tengeri ételek rendelésekor.

Honnan van ez a hal?
Hol tenyésztették? Mivel etették?

Az információnak, hogy honnan származik
a hal, és hogyan tenyésztették,

sokkal könnyebben elérhetővé kell válnia.

A fogyasztóknak nyomást kell
gyakorolniuk az akvakultúra-ágazatra,

hogy az megfelelően járjon el.

Tehát minden alkalommal, amikor rendelnek,

érdeklődjenek a részletek felől,

és mutassák meg,
hogy igazán érdekli önöket,

mit is esznek, mit kaptak.

Végül majd ők is odafigyelnek.

Ez mindannyiunk hasznára válik.

Köszönöm.

(Taps)