Élet a komfortzónákon túl | Dávid Szebenyi | TEDxYouth@Budapest

Gondolatait azoknak ajánlja, akik szeretnének egyedit alkotni, vagy ha már meg is tették, kamatoztatni szeretnék azt a saját erejükből.

21 éves, jelenleg a Solid Studio grafikusa. Stílusa korai street artos gyökereiből ered, amivel hamar sikereket ért el. Szabadúszóként itthoni és külföldi design cégekkel dolgozik, illetve barátjával audiovizuális előadásukkal járják az éjszakát.

Az előadás a TED-konferenciák mintájára, de azoktól függetlenül szervezett, helyi TEDx-rendezvényen hangzott el.

Műsorvezető: A következő fiatalember
egy mindössze 21 éves grafikus.

A története egy olyan szép,
kerek életfilozófiát fogalmaz meg,

ami egy nála dupla annyi idős ember
becsületére is válhatna.

Nekem nagyon tetszett,
amikor hallottam az előadását,

hogy akár ellenfélnél is, biztatás
hiányában is, megtalálja a motivációit.

Az is nagyon tetszett, amikor a próbákra
berobogott Szélvész úrfi módjára,

hirtelen előadta, amit elő kellett adni,
majd már robogott is tovább,

mert hogy a főnöke
tűkön ülve várta vissza.

Azt gondoltam, hogy ennyi idősen
ez bizony nagyon szép dolog,

hogy valakit ennyire
becsülnek a munkahelyén

és ő is ennyire becsüli a munkát.

Most hallhassuk meg Szebenyi Dávidot

és gondolatait arról, hogyan építi
21 évesen a grafikus karrierjét.

Előadás közben csodáljuk meg grafikáinak
varázslatos világát a háttérben.

(Taps)

Szebenyi Dávid: Sziasztok!

Jelenleg egy grafikus stúdióban dolgozom.

Azonban legtöbben önálló munkámról
ismernek, amit Aman néven csinálok.

Volt szerencsém dolgozni sok külföldi
és természetesen sok magyar céggel is.

Volt önálló kiállításom.

Rengeteg terméket vesznek a mai napig az
emberek, amit az én grafikáim díszítenek.

Sikeresnek érzem magamat.

Sikeresnek érzem magamat,
mert azt csinálom, amit szeretnék,

és büszkék rám a szüleim, barátaim.

Büszke vagyok magamra, mert láthatom
magam abban, amit csinálok.

Ma azt mesélem el nektek,
hogyan is történt mindez.

Mint minden fiatalnak,
nekem is volt egy korszakom,

amit egyesek lázadó korszaknak neveznek.

Nálam ez nem a kakastaréjt
vagy a letolt nadrágot jelentette.

Az én lázadásom a street art volt.

Nekem ez jelentette a függetlenséget.

Ez az őrület akkor kezdődött számomra,
amikor először jártam szabadon a városban.

Mivel kiskoromban a szüleim
igen ritkán vittek ide-oda,

ezért hamar meg kellett tanulnom
önállóan közlekedni

és önállóan intézni a dolgaimat.

Vizuális beállítottságomnak köszönhetően

hamar felfedeztem a falakra
rajzolt elemekben a szépséget.

A táblákra, villanyoszlopokra
ragasztott matricákban

a művészetet és az üzenetet,
hogy szabadok vagyunk.

Én is szabad akartam lenni.

Szabadon meg akartam mutatni
mindenkinek, hogy mire vagyok képes.

Arctalanul üzenhettem a járókelőknek,

anélkül, hogy tudták volna,
hogy honnan jövök vagy hová tartok.

Mosolyt csalhattam a járókelők arcára.

Nekem ez töltötte ki az életemet.

Az iskolában matricákat rajzoltam,
utána hazafele kiragasztgattam őket.

De amikor hazamentem megint rajzoltam

és másnap iskolába menet
ragasztgattam ki őket.

Fejlődtem.

Nyilván ezt egy iskolásnak nem nézik
jó szemmel sem a szülei, sem a tanárai.

Így ez a komfortzónám
elhagyását jelentette,

hiszen rengetegszer kellett
végighallgatnom,

hogy az élet nem így működik
és hogy kukatúró leszek.

Azonban elhatározottságom
hamar gyümölcsözött.

15 évesen felfedeztem egy weboldalt,
ahova pólóterveket lehetett feltölteni.

A feltöltött terveket ezután a szakmai
zsűri és az oldal látogatói értékelték,

a nyertes mintákat pénzzel jutalmazták.

Ebben újabb lehetőséget láttam.

Hiszen, ahogy a street artban sem,

az internetes versenyeken
sem tudják az emberek,

hogy ki vagyok igazán.

Nem ítélnek el a korom, a hovatartozásom
vagy esetleg a bőrszínem miatt,

és az lehetek, aki szeretnék lenni:

művész.

Amikor egyik nap hazamentem
és megnyitottam e-mail fiókomat,

nagy meglepetés fogadott.

Nyertem.

Meg fogják valósítani azt a tervet,
amit én csináltam,

és nem mellesleg fizetnek is érte.

Meg is valósult, és a kapott pénzből
megvettem életem első laptopját,

ami akkor számomra magát
a függetlenséget jelentette,

hiszen én kerestem meg rá a pénzt,

és nem kellett a szüleim
zsebébe nyúlnom érte.

Ez volt az első pont is, ami megmutatta,
hogy eladható, az amit csinálok.

Értéke van.

Ha az ember sokat forog
egy bizonyos téma körül,

akkor idővel megismerkedik
a hasonló érdeklődésűekkel.

Így én is számos művészt
ismertem meg ez idő alatt.

Valakit csak az interneten keresztül,
de sokukat személyesen is.

Illetve egy részükkel máig jó barátok
vagyunk és tartom a kapcsolatot velük.

Ezeknek az embereknek
odafigyeltem a véleményére,

hiszen követtem a munkájukat
és tiszteltem őket.

A gyerekeket természetes módon
támogatják a szüleik, barátaik,

ha alkotó tevékenységet művelnek.

De hogyha valaki komolyan
szeretne foglalkozni ilyesmivel,

akkor szüksége van
a többi ember visszajelzésére.

Főleg azokéra, akiknek bízik
a stílusérzékében.

Mint ahogy egyes zenei stílusokat
se tudunk másoknak mutogatni,

hogyha az illetőnek nem egyezik az ízlése,

nem fog tudni érdembeli
visszajelzést adni,

bármennyire is próbál objektív maradni.

Ezért is fontos megtalálnunk
a közönségünket,

és azoknak az embereknek a véleményére
adni, akiknek hasonló az ízlése.

Így találjuk meg a közönségünket,
akár az interneten, akár személyesen is.

Hiszen ez nem a sorba való
beállásról szól.

A mai világban bárki
bármilyen egyedit alkot,

tud találni valakit,
aki már csinált hasonlót.

Így tudjuk ezt a közönséget kialakítani,

hogyha épp a közvetlen környezetünk
nem is veszi be, amit éppen csináltunk.

Számomra nagyon fontos a kritika.

Úgy gondolom, hogy a negatív kritika
is lehet építő jellegű.

Én mindig próbálom magamban
a negatív kritikát pozitívvá varázsolni.

Persze ez csak akkor működik,
ha tudjuk a gondolatot a kritika mögött,

hogy az illető szerint miért jó, vagy
miért rossz az, amit éppen csináltunk.

A munkahelyemen is mindennap
meg kell felelnem az ügyfeleknek

és ez számomra egy új kihívás.

Nehezen tudom beletenni
magam olyan munkákba,

ahol az ügyfél rám erőlteti a stílusát
és esetleg egy arculatnak kell megfelelni.

De természetesen ezt is lehet
jól és rosszul is csinálni.

Ennek is megvan a maga szépsége.

Ebben az esetben az
a visszajelzés az igazán fontos,

amit önmagam számára adok.

Ha az ügyfélnek tetszik az,
amit csinálok, de nekem nem,

akkor az egyértelműen kudarc.

Természetesen fordított esetben is.

Grafikusként küldetésemnek érzem
a jó és a szép harmóniájának fenntartását

és az utcára kikerülő reklámok
minőségének a biztosítását.

Abban, hogy azt csinálhatok,
amit szeretnék,

nagyon nagy szerepe volt
a kapcsolatteremtésnek.

Mindennap találkozom
más-más érdeklődésű emberekkel.

Ez inspirál engem.

Azonban pár éve nehezen tudtam
elszakadni a szűk baráti körömtől.

Így ez egy bizonyos szintű
bezárkózottságot is jelentett,

de kényelmet is.

Egyre kevesebbet dolgoztam.

Új élményekre volt szükségem.

Meg kellett nyílnom
egy újabb közönség felé.

Így jutott sok munkám olyan értő kezekbe,

akik ez után közös sikert tudtak
ebből az egészből faragni.

Egy jó példa erre, hogy megismertem
a jelenlegi barátnőmet,

aki természetes módon támogatott
mindenben, amit csináltam.

idővel megismertem az ő barátait is,

akik szintén mindig érdeklődtek afelől,
amit éppen csináltam.

Így jutottam számos lehetőséghez,
amik nélkülük nem jöhettek volna létre.

Ez mind nagyon nagy örömöt okoz számomra,

hogyha valakinek rajzolok valamit

és ezt esetleg megosztja az interneten
vagy mutogatja a barátainak

és ez örömöt okoz neki.

Talán ez a legfontosabb a sikerhez
vezető úton: boldogságot adni és kapni.

Boldognak lenni, mert azt csináljuk,
amit szeretünk csinálni

és boldoggá teszünk másokat ugyanezzel.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(Taps)

(Taps vége)

Műsorvezető: A történeted nagyon
kerek volt, ahogy az elején is mondtam.

Csak egy kérdésem maradt:
honnan jönnek ezek a figurák?

Honnan jön a grafikájuk világa?

Dávid: Ahogy mondtam, ez valamilyen
szinten a street artból ered számomra.

Lehet, hogy ez sokak szerint rongálás,

de engem mindig inspirált az,

hogyha mentem az utcán
és egy villanypózna mögül

vagy villanypóznáról
vagy egy telefonfülke mögül

kinézett egy kis szörny és mondott
valamit vagy volt valami üzenete.

Én is ezt próbálom így átvinni,

hogy a való világ és ez a fantáziavilág
közötti kapcsolat hogy jön létre.

Műsorvezető: Nagyon tetszett a nyuszi.

(Nevetés)

Dávid: Köszönöm.

Műsorvezető: Köszönjük szépen.

Dávid: Köszönöm szépen.

(Taps)