Hogyan gátoljuk meg a férfiak öngyilkosságát? | Ben Akers | TEDxRoyalTunbridgeWells

Amikor Ben Akers gyerekkori legjobb barátja, Steve Yates öngyilkos lett 2014-ben, akkor Ben úgy érezte, tennie kell valamit. Dokumentumfilmet készített, Steve címmel, majd ezt követően megalapította a férfiaknak szóló mentális fitneszmozgalmat, a Beszélgetős klubot. Elmagyarázza, hogy négy szó hogyan menthet életet.
Ben Akers író, rendező, problémamegoldó és férfiaknak szóló mentális fitnesz-szószóló. 20 évig a világ legjobb reklámügynökségéinél dolgozott az Egyesült Királyságban és Sidney-ben. Később eldöntötte, hogy "gonosz" erejét a jó szolgálatába állítja, és bekapcsolódott a környezetvédelmi és fenntarthatósági forradalomba. Most csak olyan projektekkel foglalkozik, amelyek a világ javát szolgálják. Bristolban lakik feleségével és három gyerekével.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Statisztikailag

a legvalószínűbb leendő gyilkosom
én magam vagyok.

A 45 év alatti brit férfiak körében
az öngyilkosság a halál leggyakoribb oka.

Naponta 12 férfi,

hetente 84,

kétóránként egy.

E férfiak egyike gyerekkori
legjobb barátom volt,

Steve Yates.

De ő nem csupán szám volt.

Apa volt,

valakinek a fia,

férj és barát,

az én barátom.

Kedves, közvetlen,

vicces, csodálatos srác volt.

Tizenévesekként
elválaszthatatlanok voltunk.

Sülve-főve együtt voltunk.
El nem szakadtunk egymástól.

Rengeteg időt töltöttünk együtt,
mintha testvérek lettünk volna.

De ahogy felnőttünk,

az élet közbeszólt,
és kezdtünk eltávolodni egymástól.

Tehát nem tudtam,
milyen rossz állapotba került Steve,

csak amikor már túl késő volt.

Mentálisan olyan rossz állapotba került,

hogy azt hitte,

mindenkinek jobb lesz nélküle,

ami, persze, egyáltalán nem igaz.

Időnként cseverésztünk,

de váltig állította, hogy minden rendben.

Amikor Steve meghalt,

én is, akárcsak mások,
saját magamat okoltam.

"Mit tehettem volna másként?

Hogyan segíthettem volna rajta?

Miért tette?"

De tudtam,

hogy a múltat nem lehet megváltoztatni.

Tovább kellett lépnem,
de nem tudtam, hogyan.

A következő Steve-en kellett segítenem,

hogy más barátok, családok ne menjenek át
azon, amin mi keresztülmentünk.

Akkoriban egy cikkben olvastam,

hogy a velem egykorú férfiak sportot
és dokumentumfilmeket néznek.

Tehát,

én is ezt fogom csinálni.

Filmet fogok forgatni.

A Steve pozitív dokumentumfilm
a férfiak mentális egészségéről,

valós emberekről,

valós beszélgetésekről,

és ami a legfontosabb:
valós megoldásokról.

Egy éven keresztül beutaztam az országot,

rendkívüli emberekkel
beszélgettem arról, hogy mit tesznek,

és még fontosabb,
hogy mit tehetünk mi, hogy segítsünk.

Rájöttem, hogy amikor kimutattam
a sebezhetőségem,

hogy lássák, nem vagyok rendben,

akkor könnyebb volt megnyílni és beszélni.

A filmet 2019 márciusában

300 nézőnek mutattuk be,

akik felállva tapsolták meg a végén.

Mély alázatot éreztem.

De a reakciójukból ítélve arra gondoltam:

ez akár valami nagyobb dolog
kezdetét is jelentheti.

Rájöttem, hogy a film elkészítése
csak a megoldás felét jelentette.

Az igazi hatás elérése attól függ,
hogy hol és hogyan vetítem le.

Gondolkodtam, hogy juthat el a film olyan
férfiakhoz, akiknek nagy szükségük van rá.

Hát, el kell mennem hozzájuk.

Ekkor kezdődött a munka neheze:

elmenni oda, ahol férfiak vannak.

Megtettem!

Elmentem kocsmákba,

sportklubokba,

edzőtermekbe, építkezésekre,

bárhova, ahol férfiak
általában előfordulnak.

Eddig 47-szer mutattam be a filmet,

mindenkinek, a Couttstól,
a királynő bankjától kezdve

egészen B kategóriás börtönökig,

és mindenik alkalom

nagyon különböző volt,

mindenik nagyon érdekes
beszélgetéseket idézett elő,

mindenik többet jelentett
mint csak egy film.

Rájöttem, hogy a kocsmák
a legmegfelelőbbek.

Igen, hallottam az alkohol
és a depresszió közti összefüggésről.

De a férfiak nagy része a kocsmákban van!

És...

amikor a férfi csak ott ül,

és senki nem erőlteti rá, hogy beszéljen,

csak dédelgeti a söröspoharát,

csak nézi, ahogy mások megnyílnak,

a végén talán majd kiböki:

"Igen, én is úgy érzem magam."

Ez olyan, mint elsőnek
lépni a táncparkettre.

Valaki elkezdi,

és ez önbizalmat ad a többieknek,
hogy bekapcsolódjanak.

Volt olyan eset, amikor férfiak,
akik azelőtt sosem találkoztak,

hirtelen nyíltan kezdtek beszélni
az őket érő stresszről és nyomásról,

csak azért, mert ezt látták
a képernyőn mások példáján.

Egy hétfői napon

reklámcégnek mutattam be a filmet,

és egy évi 300 000 fontot
kereső alakkal csevegtem.

Aztán pénteken egy börtönbe mentem,

ahol egy fogollyal társalogtam,
aki 21 évéből kilencet már letöltött.

Igazán meglepett, hogy mennyire
hasonlók voltak a gondjaik.

Az egyik a fizikai bezártság,

a másik pedig anyagi helyzetük:

úgy érzik, hogy a munkájuk uralja őket,

mindketten elszigeteltek,
mindkettőnek hiányzott a családja,

mindketten megbánták bizonyos döntésüket,
és szükségét érezték egy beszélgetésnek.

Arra következtettem:

"Ez valós módja annak, hogy segítsek,

annak, hogy a mentális egészség
tudatosságát cselekvéssé változtassam.

Tehát beszélgetős csoportot indítok."

Megalapítottuk a "Beszélgetős klubot"

a filmben szereplő emberekkel együtt,

a beszédmódra vonatkozó
egyszerű szabályokkal:

ne ítélkezzünk és ne adjunk tanácsot,

csak hallgassuk meg egymást.

Ehhez olyan módszert kellett találnom,
amelyet a férfiak elfogadnak,

mint pl. a helyes nyelvezet használata.

Vajon ez segít-e a férfiaknak abban,

ahogyan mentális egészségüket látják?

Már ez a két szó is akadálynak tűnik.

Sok férfi, akivel beszéltem, azt hitte,

hogy a mentális egészség
és mentális betegség ugyanazt jelenti.

De ha összevetjük a testi egészségünkkel,

akkor sokkal tisztábban látjuk a dolgokat.

Ha pl. agyunkat izomnak tekintjük,

segítségre van szüksége, hogy erősödjön,
de szüksége van pihenésre is.

Tehát mentális fitneszről beszélünk,

segítjük a férfiakat a mentális edzésben,
ahhoz, hogy mentálisan erősek –

edzettek és erősek – legyenek.

Meggyőződésünk, hogy a Beszélgetős klub
a rendszeres beszélgetés által

képes mentálisan edzetten
tartani az embereket.

Mindez két szóval kezdődik:

"Hogy vagy?"

De mivel tudjuk, hogy sok férfinak
nehéz ezt kifejezni,

még két szót hozzátettünk:

"tízes skálán":

"Hogy vagy? Tízes skálán?"

Majd megkérjük, magyarázzák meg,
miért azt a számot mondták.

Mindenkinek mást jelentenek a számok,

személyesek.

Ami az egyik férfinak ötös,
az egy másiknak hetes lehet.

Valójában ez csak egy módszer,

hogy felvállaljuk mentális állapotunkat.

De működik!

Mint pl. ma reggel.

Voltak próbáink,

pár dologgal ügyetlenkedtem,

és ideges voltam amiatt,

hogy ma önökkel találkozom.

Nem aludtam valami jól...

mert szorongtam, hogy itt kell lennem.

És rosszat is álmodtam.

Tehát

mi lesz ebből...

Felkelek és azt mondom: "Hogyan...

Ötpontosan ébredtem.
Hogy érhetek el hatost a reggeliig?

Hetest az ebédig?

És majd a nyolcast?"

Arra jöttem rá, hogy a válasz:

kedvesnek lenni önmagunkhoz.

Ma reggel futni mentem,

majd fejedelmien megreggeliztem,

felhívtam a gyerekeimet,
butaságokról beszélgettünk,

és a számom kezdett nőni.

Számomra az a fontos,
hogy a férfiak hogyan reagálnak –

akár a szétosztott szórólapokra,
akár a csoportok helyszínére.

Íme, ezek a szabályok.

Igazából,

nem adunk utasításokat, de kellenek
beszélgetésre vonatkozó szabályok.

Mi az első dolog,

mit tesz először egy férfi,
amikor ezeket meglátja?

Kettőbe hajtja.

Majd megint kettőbe hajtja,
és ismét kettőbe hajtja,

és beteszi a farzsebébe.

(Nevetés)

Ezért ennek minden egyes oldalát
felhasználom arra,

hogy meggyőzzem önöket,

(Nevetés)

lépjenek be a Beszélgetős klubba.

Az online közösségünk
csak pár hónapja működik,

de már több, mint ezer férfi van,
aki rendszeresen beszél ott a számairól.

Van 21 csoportunk

világszerte,

melyek hetente vagy havonta találkoznak

kocsmákban, edzőtermekben,

férfiak uralta helyeken,
ahol férfiak jól érzik magukat.

Megbizonyosodunk afelől,

hogy biztonságos, kényelmes,
meghitt környezetben vagyunk,

ahol a férfiak úgy érzik, elmondhatnak
bármit, amit a fejükben forgatnak.

Egy átlagos csoportban nyolc férfi van.

Körben ülünk.

Van egy beszélgetőlabdánk,

csak a labdát tartó férfi beszélhet.

Majd végigvesszük a számokat.

Aztán arról beszélünk,
hogy miért vagyunk hálásak.

Ezt követően elmondjuk,

hogyan fogunk vigyázni
mentális fittségünkre azon a héten,

majd befejezéskor ismét
megmondjuk a számokat.

Nagyon egyszerű, de nagyon hatásos,

és hihetetlen, de ez két órát tart.

A Beszélgetős klub előtt

sok mai tagunk mondta nekem,

hogy régen gyengeségnek érezte azt,
ha az érzéseiről beszél.

De most már tudják:

aggodalmaik rendszeres
szóba hozása megerősíti őket.

Ha elérhetnénk azt, hogy a férfiak
mentálisan erősebbek legyenek,

akkor esetleg befolyásolhatnánk
a stressz- és szorongásszintjüket is.

Amikor megkérdezték,

mit szeretnék ma
útravalóul adni önöknek,

az volt a válaszom:
a mentális fittség gondolatát,

és hogy kérdezzék meg szeretteiktől:

"Hogy vagy a tízes skálán?"

Mert rájöttem,

hogy ez az egyszerű kérdés
életeket változtathat meg.

A Steve film mindenik
levetítése után elmondom:

"Ha aggódsz valaki miatt, kérdezd meg:

»Hogy vagy, a tízes skálán?«"

Egy férfi elmesélte, hogy pont ezt tette.

Hazafele menet felhívta legjobb barátját.

Aggódott miatta.

Barátja hétvégi esküvőjén
az övé volt a vőfély szerepe,

de érezte, hogy valami nincs rendben vele.

Ezért megkérdezte:

"Hogy vagy, a tízes skálán?"

Hosszú szünet után

a barátja válaszolt,

és elkezdett beszélni a gondjairól.

Kiderült, hogy a barát
az esküvő lemondását fontolgatta.

El akart menekülni valahova,
sőt még az öngyilkosságot is említette.

De azáltal, hogy feltette a kérdést,
és mellette állt, megváltozott a helyzet.

A férfi most nős, gyereket várnak,

és mindketten a Beszélgetős klub tagjai.

Hiszem,

ha a Beszélgetős klub
10 évvel ezelőtt létezett volna,

Steve még itt lenne köztünk,
és én nem állnék itt a színpadon.

De visszamenni nem lehet.

Csak előre tudok menni.

Mást nem tehetek, mint megpróbálok
segíteni a következő Steve-en.

Most mindenkitől kérdezem:

Hogy vagy, a tízes skálán?

Köszönöm.

(Taps)

(Éljenzés)

(Taps)