Malcolm Gladwell: A Norden-féle célzókészülék furcsa története

Malcolm Gladwell, a történetmesélés mestere, előadja a Norden-féle bombacélzó-készülék legendáját, ami a második világháború egyik technológiai áttörését jelentette, ám a történet mégis nem várt eredménnyel zárul.

Köszönöm.

Igazi megtiszteltetés itt lenni.

Amikor legutóbb előadást tartottam a TED-en,

azt hiszem nagyjából 7 éve,

a spagettiszószról beszéltem.

És olyan sokan -- gondolom -- nézik azokat a videókat.

Az emberek azóta is megtalálnak,

hogy a spagettiszószról kérdezzenek,

ami fantasztikus dolog rövid távon --

(Nevetés)

de nem bizonyult túl ideálisnak

hét év alatt.

És ezért úgy gondoltam, hogy eljövök,

és megpróbálok a spagettiszószon túlnőni.

(Nevetés)

A mai délelőtt témája "Dolgok, amiket készítünk".

És ezért úgy gondoltam, hogy elmondok egy történetet

valakiről, aki

korszakának az egyik legértékesebb

dolgát készítette.

Carl Nordenről van szó.

Carl Norden 1880-ban született.

És svájci volt.

És persze a svájciakat két

általános kategóriára oszthatjuk:

azokra, akik kis, kitűnő,

drága dolgokat készítenek,

és azokra, akik a pénzét kezelik azoknak,

akik kis, kitűnő, drága

dolgokat vásárolnak.

És Carl Norden határozottan az első táborba tartozott.

Mérnök.

A Zürichi Szövetségi Műszaki Egyetemre jár.

Sőt, az egyik osztálytársa egy Lenin nevezetű ifjú,

aki később

kis, kitűnő, drága dolgokat tesz majd tönkre.

És ő egy svájci mérnök, Carl.

És ezt a szó legteljesebb értelmében értem.

Háromrészes öltönyt visel;

és nagyon-nagyon kicsi, fontos bajsza van;

uralkodó,

nárcisztikus

és elszánt,

és hatalmas egója van;

és napi 16 órákat dolgozik;

és erőteljes érzései vannak a váltóárammal kapcsolatban;

és úgy érzi, a napbarnította bőr a morális gyengeség jele;

és sok kávét iszik;

és legjobban akkor dolgozik,

amikor édesanyja zürichi konyhájában ül,

órákon át, teljes némaságban

egyetlen logarléc társaságában.

Akárhogy is,

Carl Norden emigrál az Egyesült Államokba

épp az első világháború előtt,

és üzletet nyit a Lafayette Streeten,

Manhattan belvárosában.

És megszállottá teszi a kérdés:

hogyan dobjunk bombát egy repülőgépről?

Nos, ha belegondolnak,

a GPS és a radar előtti időkben

ez valóban egy nagyon bonyolult probléma volt.

Ez egy komplikált fizikai probléma.

Van egy gépünk, ami több ezer méter magasságban repül,

több száz kilométer per órás sebességgel,

és próbálunk egy tárgyat, egy bombát dobni

egy álló célpont felé,

mindenféle szelek, kitakaró felhők

és egyéb akadályok ellenében.

Nagyon sok ember,

az első világháború előtt és a két háború között,

próbálta megoldani ezt a problémát,

és szinte senkinek sem sikerült.

Az elérhető bombacélzók

hihetetlenül pontatlanok voltak.

De Carl Norden tényleg az volt, aki megfejtette ezt a titkot.

És kitalálja ezt az elképesztően bonyolult szerkezetet.

Kb. 23 kilót nyom.

Úgy hívják a Norden Mark 15 bombacélzó.

És mindenféle emeltyűk, meg csapágyak,

meg bigyók és mércék vannak benne.

És megépíti ezt a bonyolult szerkezetet.

És amit ez lehetővé tesz az az,

hogy a bombázótiszt fogja ezt a bizonyos szerkezetet,

vizuális kapcsolatot teremt a céllal,

mert a bombázógép plexiüveg orrában ül,

betáplálja a repülőgép magasságát,

a repülőgép sebességét, a szélsebességet,

és a cél

koordinátáit.

És a célzókészülék megmondja neki, mikor dobja le a bombát.

És ahogy Norden híresen megjegyezte,

"Mielőtt ez a bombacélzó megjelent,

a bombák állandóan elvétették a céljukat

legalább másfél kilométerrel."

De, mondta, a Mark 15 célzókészülékkel,

egy uborkás hordóba is képes lenne

egy bombával betalálni 6.000 méterről.

Nos, el sem tudom mondani,

hogy mennyire izgatott volt

az USA hadserege, amikor

a Norden célzókészülékről hallottak.

Olyan volt mint az égből jövő manna.

Itt volt egy hadsereg,

ami épp csak kilábalt az első világháborúból,

ahol emberek milliói

harcoltak egymás ellen lövészárkokban,

beragadva, egy tapodtat sem mozdulva,

és most valaki előjött egy szerkezettel,

ami lehetővé tette, hogy az égbe szállhassanak,

és az ellenséges terület fölött, nagy magasságból

bármit elpusztítsanak, amit csak akarnak,

tűhegynyi pontossággal.

És az USA hadserege

1,5 milliárd dollárt költ rá --

milliárd dollárt, 1940-es dollárokban számolva --,

hogy kifejlessze a Norden célzókészüléket.

Hogy ezt fel tudjuk fogni,

a Manhattan projekt teljes költsége

3 milliárd dollár volt.

A felét költötték a Norden bombacélzóra,

mint amit a modern kor leghíresebb,

hadiipari projektjére.

És voltak emberek, stratégák, az USA hadseregében,

akik őszintén hittek abban, hogy ez lesz az eszköz,

ami majd eldönti a különbséget

vereség és a győzelem között,

amikor a nácik ellen kell harcolni,

vagy a japánok ellen.

És Norden számára is,

ennek az eszköznek elképesztő morális fontossága volt,

mert Norden hívő keresztény volt.

Igazából mindig megsértődött,

amikor az emberek a célzókészüléket az ő találmányának nevezték,

hiszen az ő szemében

csak Isten találhat fel dolgokat.

Ő egyszerűen csak az isteni akarat eszköze volt.

És mi volt Isten akarata?

Nos, Isten azt akarta, hogy a háborúkban a szenvedés mértéke

a lehető legkisebb mértékre csökkenjen.

És mit tett a Norden bombacélzó?

Nos, pontosan ezt tette lehetővé.

Lehetővé tette, hogy csak azokat a dolgokat bombázzuk,

amiket feltétlenül le kellet, vagy le akartunk bombázni.

Így a második világháborúhoz vezető években,

az USA hadserege 90.000 darab

Norden célzókészüléket vesz,

darabonként 14.000 dollárért --

ismét, 1940-es dollárban, az rengeteg pénz.

És kiképeztek 50.000 bombázótisztet arra, hogyan használják --

hosszú, kimerítő, hónapokig tartó gyakorlatokon --

mert ezek a készülékek, tulajdonképpen analóg számítógépek;

nem könnyű őket használni.

És minden bombázótisztnek meg kellett esküdnie,

hogyha valaha is elfogják őket,

nem fecsegnek ennek az eszköznek

egyetlen részletéről sem az ellenség előtt,

mert az életbevágó, hogy az ellenség ne tehesse rá a kezét

erre az abszolút fontosságú technikára.

És valahányszor a Norden célzókészüléket felszerelték egy gépre,

fegyveres őrök kísérték.

És egy letakart dobozban szállították,

és a doboz hozzá volt bilincselve az egyik őrhöz.

Soha nem engedték lefényképezni.

És volt benne egy apró robbanószerkezet,

hogyha a gép esetleg lezuhan, akkor meg legyen semmisítve,

és az ellenség sehogy se tudja megkaparintani.

A Norden bombacélzó-készülék

a Szent Grál.

Szóval mi történik a második világháború alatt?

Kiderült, hogy ez nem a Szent Grál.

Gyakorlatban a Norden bombacélzó

be tud találni egy uborkás hordóba 6.000 méterről,

de csak tökéletes körülmények között.

És persze háborúban

a körülmények nem tökéletesek.

Először is, nagyon nehéz használni -- nagyon nehéz.

És nem minden ember

abból az 50.000 bombázótisztből képes arra,

hogy megfelelően programozzon egy analóg számítógépet.

Másodszor, nagyon sokszor elromlik.

Teli van mindenféle giroszkópokkal és csigákkal

és bigyókkal és golyóscsapágyakkal,

és ezek nem működnek olyan jól, mint kellene,

a csata hevében.

Harmadszor, amikor Norden a számításait készítette,

feltételezte, hogy a repülőgép relatíve

lassan és alacsony sebességgel száll majd.

Nos, igazi háborúban nem lehet ezt megtenni;

mert lelövik az embert.

Ezért elkezdtek nagy magasságon repülni, elképesztően gyorsan.

És a Norden bombacélzó nem működik annyira jól

ilyen feltételek mellett.

De leginkább,

a Norden bombacélzó megkövetelte, hogy a bombázó

vizuális kontaktust létesítsen a céllal.

De persze mi történik a való életben?

Felhők, természetesen.

Felhőtlen égre van szüksége ahhoz, hogy tényleg pontos lehessen.

Nos, mit gondolnak, hány felhőtlen ég volt

Közép-Európa felett

1940 és 1945 között?

Nem túl sok.

És hogy megértsék, hogy

mennyire pontatlan is volt a Norden célzókészülék,

volt egy híres eset 1944-ben,

amikor a szövetségesek egy vegyi üzemet bombáztak Leunában, Németországban.

És a vegyi üzem

3 négyzetkilométeren terült el.

És 22 bombázómisszió során a szövetségesek

85.000 bombát dobtak le

erre a 3 négyzetkilométeres vegyi üzemre,

a Norden bombacélzót használva.

Nos, mit gondolnak, hány százaléka esett

azoknak a bombáknak ténylegesen

az üzem 3 négyzetkilométeres területén belülre?

10 százalék. 10 százalék.

És annak a 10 százaléknak, ami oda esett

16 százaléka nem robbant fel; befulladtak.

A leunai vegyipari üzem

a háború egyik legerőteljesebb bombázása után

mindössze néhány héttel már működött.

És apropó, azok a biztonsági intézkedések,

hogy a Norden bombacélzót megvédjék a náciktól?

Nos, mint kiderült

Carl Norden, mint rendes svájci,

egészen odáig volt a német mérnökökért.

Így az 1930-es években felvett egy csomót belőlük,

többek között egy Hermann Long nevű embert

aki, 1938-ban átadta

a Norden bombacélzó teljes tervdokumentációját a náciknak.

Így hát nekik is megvolt a saját Norden bombacélzójuk az egész háború alatt --

ami egyébként szintén nem működött nagyon jól.

(Nevetés)

Miért is beszélünk a Norden célzókészülékről?

Nos, mert olyan korban élünk,

ahol rengeteg és rengeteg

Norden célzókészülék van.

Olyan korban élünk, ahol mindenféle

nagyon-nagyon okos ember

szaladgál, azt állítva, hogy feltalálták azt a kütyüt,

ami örökre meg fogja változtatni a világunkat.

Weboldalakat találtak fel, ami majd szabaddá teszi az embert.

Feltaláltak ezt, azt vagy amazt,

ami majd örökre jobbá teszi a világunkat.

Ha elmennek a hadsereghez,

rengeteg Carl Nordent fognak találni.

Ha elmennek a Pentagonhoz, azt mondják majd,

"Tudják mit, most már tényleg

bele tudunk találni egy bombával egy uborkás hordóba

6.000 méterről."

És tudják mit? Ez igaz; most már tényleg meg tudják tenni.

De tisztában kell lennünk azzal,

hogy ez mennyire nem számít.

Az iraki háborúban, az első iraki háború elején,

az USA hadserege, a légierő,

két századnyi F-15E Fighter Eagle-t

küldött az iraki sivatagba,

5 millió dolláros kamerákkal felszerelve,

ami lehetővé tette, hogy a teljes sivatagi felszínt átlássák.

És a feladatuk az volt, hogy megsemmisítsék --

emlékeznek a Scud rakétaindítókra,

azokra a föld-levegő rakétákra,

amit az irakiak Izraelre lőttek ki?

A két század feladata az volt, hogy

megszabaduljanak az összes Scud rakétaindítótól.

Szóval éjjel és nappal repültek,

és bombák ezreit dobták le,

és rakéták ezreit lőtték ki,

hogy semlegesítsék ezt a veszedelmet.

És a háború után tartottak egy auditot --

ahogy a hadsereg mindig tart, ahogy a légierő mindig tart --

és feltették a kérdést:

hány darab Scudot sikerült tulajdonképpen megsemmisítenünk?

Tudják mi volt a válasz?

Zérót, egyetlen egyet sem.

Na de miért?

Talán mert a fegyvereik nem voltak elég pontosak?

Ó nem, briliánsan pontosak voltak.

Meg tudták volna semmisíteni ezt a pici dolgot itt

7.500 méterről.

A gond az volt, nem tudták hol vannak a Scud kilövők.

A probléma a bombákkal és az uborkás hordóval

nem az, hogyan juttassuk a bombát a hordóba,

hanem hogyan találjuk meg a hordót.

Mindig ez bizonyul nehezebbnek,

amikor háborúról van szó.

Vagy vegyük az afganisztáni harcokat.

Mi a legjellegzetesebb fegyvere

a CIA-nak Északkelet-Pakisztánban?

A drón. Mi az a drón?

Nos, ez a Norden Mark 15 bombacélzó unokája.

Ez egy halálosan pontos és precíz fegyver.

És az elmúlt hat évben

Északkelet-Pakisztánban

a CIA több száz rakétát indított drónokról,

és a drónjaival

2.000 feltételezett

pakisztáni és tálib militánst ölt meg.

Nos, milyen egy ilyen drón pontossága?

Egyszerűen elképesztő.

Úgy gondoljuk, most valahogy úgy 95 százalékos

pontosságnál tartunk, ha dróncsapásról van szó.

95 százaléka azoknak akiket megöltünk, meg kellett, hogy haljanak.

Ez az egyik legfantasztikusabb rekord

a modern hadviselés történetében.

De tudják mi ebben a megdöbbentő dolog?

Pontosan ugyanebben az időszakban,

amikor az elsöprő hatékonyságú

drónokat használtuk,

a támadások -- öngyilkos és terrortámadások -- száma

az amerikai erők ellen Afganisztánban

tízszeresére nőtt.

Ahogy egyre hatékonyabbá váltunk

a meggyilkolásukban,

ők egyre mérgesebbé és mérgesebbé,

egyre motiváltabbá váltak abban, hogy minket gyilkoljanak.

Nem egy sikertörténetet meséltem el önöknek.

Amit elmeséltem,

az a sikertörténet ellentéte.

És ez a probléma azzal,

hogy belebolondulunk dolgokba, amiket készítünk.

Azt hisszük, a dolgok amiket készítünk megoldják a problémáinkat,

de a problémáink annál sokkal komplexebbek.

A gond nem a bomba pontosságával van,

hanem azzal, hogyan használjuk a bombát,

és még fontosabb:

hogy egyáltalán kell-e bombát használnunk.

Van egy utóirata

a Norden történetnek,

Carl Nordennek és híres bombacélzó-készülékének.

És az pedig, hogy 1945. augusztus 6-án

egy Enola Gay nevű B-29-es bombázó

Japán fölé repült,

és a Norden célzókészüléket használva,

ledobott egy hatalmas termonukleáris fegyvert

Hirosima városára.

És ahogy jellemző volt a Norden célzókészülékre,

a bomba valójában elvétette a célját 250 méterrel.

De persze, ez nem számított.

És ez a legironikusabb,

amikor a Norden bombacélzóról beszélünk.

A légierő 1,5 milliárd dolláros bombacélzóját

használták, hogy ledobják a 3 milliárd dolláros bombáját,

aminek nem is volt szüksége bombacélzóra.

Közben New Yorkban

senki sem mondta meg Carl Nordennek,

hogy az ő célzókészülékét használták Hirosima felett.

Ő elkötelezett keresztény volt.

Azt hitte, hogy olyasmit tervezett,

ami csökkenti majd a háború szenvedéseit.

Meghasadt volna a szíve.

(Taps)