Hogyan mesélhetünk jobb történeteket biológiai adatok segítségével - és indíthatunk társadalmi változást?

Miféle történetek ösztönöznek cselekvésre? A kérdés megválaszolása érdekében Heidi Boisvert kreatív technológus méri, hogyan reagál az ember agya és teste tudattalanul különböző médiatartalmakra. Bemutatja, hogyan használja az adatokat az empátiát és igazságérzetet kiváltó narratív elemek meghatározására, s hogyan eszközöl ezzel nagyszabású társadalmi változásokat.

Már 15 éve igyekszem
megváltoztatni gondolkodásukat.

Munkám során a popkultúrát
és a feltörekvő technológiákat használom

a kultúrnormák átszabására.

Készítettem emberi jogokat
népszerűsítő videójátékokat,

figyelemfelkeltő animációkat
az igazságtalan bevándorlási törvényekről,

és még helymeghatározáson alapuló
kiterjesztettvalóság-alkalmazásokat is,

hogy megváltoztassam
a vélekedést a hajléktalanságról,

jóval a Pokémon Go előtt.

(Nevetés)

De aztán elgondolkodtam,
egy játék vagy alkalmazás

tud-e változtatni
a hozzáálláson és a viselkedésen,

s ha igen, mérhető-e a változás?

Miféle tudományon alapul a folyamat?

Figyelmemet a média
és technológia helyett ezután

a neurobiológiai hatások
mérésére fordítottam.

Íme, erre jutottam.

A web, a mobileszközök,
a virtuális és kiterjesztett valóság

újrahuzalozták idegrendszerünket.

Ténylegesen megváltoztatták
agyunk szerkezetét.

A technológiák, amelyekkel pozitívan
akartam hatni a szívre és elmére,

éppenséggel leépítették
agyunk együttérzésért

és döntéshozatalért felelős funkcióit.

Net- és mobilfüggésünk

talán átveszi az uralmat kognitív
és érzelmi képességeink fölött,

a társas viszonyokban
és érzelmileg inkompetenssé tesz,

s úgy éreztem, az elembertelenedés
az én bűnöm is.

Rájöttem: mielőtt további médiatermékeket
gyártok társadalmi ügyekről,

vissza kell fejtenem
a technológia káros hatásait.

Hogy ezt megoldjam,
feltettem magamnak a kérdést:

"Hogyan változtathatom
az empátia működését,

a kognitív, érzelmi és motivációs
jellegzetességeket olyan géppé,

amely a cselekvésre ösztönző

történetelemeket utánozza?"

Hogy ezt megválaszoljam,
építenem kellett egy gépet.

(Nevetés)

Nyílt forráskódú biometrikus labort,

egy MI-rendszert fejlesztettem,
amelyet Limbikus Labornak hívok.

A labor agyunk és testünk

médiára és technológiára adott
tudattalan válaszait fogja fel,

és gépi tanulást is alkalmaz,

amely e reakciók alapján
alakítja a tartalmat.

Azt akarom kideríteni,
a történetelemek mely kombinációja

a legvonzóbb és leginkább megmozgató

különböző célközönségek számára,

hogy ezzel igazságügyi,
kulturális és oktatási szervezetek

minél hatásosabb
tartalmat állíthassanak elő.

A Limbikus Labor két részből áll:

a narratív motorból és a médiagépből.

Míg az alany médiatartalmat néz
vagy reagál rá,

a narratív motor valós idejű
adatokat gyűjt az agyhullámokból,

illetve adatokat gyűjt pl. a pulzusról,
véráramról, testhőmérsékletről,

izomösszehúzódásokról,

valamint a szemmozgásról
és az arckifejezésekről is.

Az adatokat kulcsfontosságú részleteknél
rögzíti: fontos eseményeknél,

a szereplők interakcióinál,
vagy szokatlan kameraszögeknél.

Ilyen pl. a Trónok harcában
a vörös nász utolsó jelenete,

amely során, döbbenetes módon,

mindenki meghal.

(Nevetés)

Az alany politikai meggyőződésére
vonatkozó adatok,

továbbá pszichografikus
és demografikus adatok

is beépülnek a rendszerbe,

hogy mélyebben megértsük az alanyt.

Mondok egy példát.

Ha emberek kedvenc sorozatait összevetjük
nézeteikkel a társadalmi kérdésekről,

kiderül, hogy a bevándorlást az egyik
legfőbb problémának tekintő amerikaiak

nagyobb eséllyel rajonganak
a Walking Dead sorozatért,

és gyakran nézik az adrenalinlöketért,

ez pedig pontosan mérhető.

Az alany biológiai jegyei
és kérdőívre adott válaszai

adatbázist alkotnak, amely az alany
egyedi médialenyomatát adja ki.

Előrejelző modellünk eztán mintázatokat
keres a médialenyomatok között,

és megmondja,

mely narratív elemek vezetnek nagyobb
eséllyel önzetlen viselkedéshez,

mint szorongáshoz vagy közönyhöz.

Minél több lenyomat kerül az adatbázisba

többféle médiumon, pl. tévésorozatokon
vagy játékokon keresztül,

az előrejelző modell
annál pontosabbá válik.

Röviden, az első médiagenomot
térképezem fel.

(Taps és éljenzés)

Míg az emberi genom leírja
az ember DNS-szekvenciájában

szereplő összes gént,

addig a médialenyomatok növekvő
adatbázisa lehetővé teszi majd,

hogy meghatározzam
egy konkrét személy média-DNS-ét.

A Limbikus Labor narratív motorja
már most is segít

a tartalom-előállítóknak
finomítani történeteiket,

hogy az egyéni szinten
hasson célközönségükre.

A Limbikus Labor másik eleme,

a médiagép

felméri, milyen érzelmi és fiziológiai
választ vált ki a tartalom,

majd az egyéni média-DNS-t
célzó jeleneteket

húz elő a gyűjteményből.

A biometrikus adatokat felhasználó
mesterséges intelligencia

valóban személyre szabott
élményt teremt.

Élményt, amely a valós idejű tudattalan
reakciókhoz igazítja a tartalmat.

Mi volna, ha médiamunkások és nonprofit
cégek mérhetnék a közönség érzéseit,

miközben a közönség átéli őket,

s valós időben változtathatnának
a tartalmon?

Szerintem ez a média jövője.

A média- és társadalmi
változást célzó stratégiák

eddig főleg a nagyközönség
egészére próbáltak hatni,

ám a jövő a teljesen
személyre szabott médiáé.

Ahogy a médiafogyasztás valós idejű mérése

és az automatikus
tartalom-előállítás elterjed,

hamarosan egyéni vágyainkra
szabott médiát fogunk fogyasztani,

amely ötvözi a pszichografikát,
biometrikát és mesterséges intelligenciát.

Olyan ez, mint a genetikai alapon
személyre szabott gyógyszerek.

Én biomédiának nevezem.

Jelenleg egy bevezető kutatásban
tesztelem a Limbikus Labort

a Norman Lear Központtal közösen,

amely az 50 legnépszerűbb
tévésorozatot követi figyelemmel.

Ám erkölcsi dilemmával küszködöm.

Ha az eszköz, amit tervezek,
fegyverré válhat,

megépítsem-e vajon?

A labor nyílt forráskódú, hogy könnyebben
elérhető és befogadóbb legyen,

ám ezzel azt is kockáztatom,
hogy befolyásos kormányok

és nyereségorientált cégek
kisajátítják a platformot

álhírek terjesztésére, reklámra,
vagy másféle tömegmanipulációra.

Ezért rendkívül fontos számomra,
hogy kutatásaimat

éppoly átláthatóvá tegyem az átlagember
számára, mint a GMO-címkék.

Ám mindez nem elég.

Kreatív technológusokként fontos,

hogy ne csak reflektáljunk arra,

ahogy a jelen technológiája
formálja kulturális értékeinket

és a társas viselkedést,

hanem tevőlegesen megkérdőjelezzük
a jövő technológiájának irányát.

Remélem, hogy erkölcsileg
elkötelezzük magunkat,

hogy a test intelligenciáját

hiteles és igaz történetek
teremtésére használjuk,

melyek pusztító fegyverből
gyógyszerré változtatják

a médiát és a technológiát.

Köszönöm.

(Taps és éljenzés)