Úszó városok, a LEGO-ház és a jövő egyéb építészeti formái

A dizájn formálja a jövőt, állítja az építész, Bjarke Ingel. Végigkalauzol csapatának programjain, melyek világszerte népszerűek, utunk során eljutunk a hulladékból energiát nyerő erőműig (ami sílesiklópályaként is szolgál), bemutatja a dániai LEGO Kockaházat – és vethetünk egy pillantást a legkorszerűbb árvízvédelmi rendszerre New York Cityben, valamint megcsodálhatjuk a a vízen lebegő, fenntartható, klímaváltozáshoz alkalmazkodó város ambiciózus építési tervét.

Anyukám mindig emlékeztetett rá,

hogy úgy nézek ki, mint egy LEGO-emberke.

(Nevetés)

Fején találta a szöget.

A LEGO olyan cég, ami sikeresen elérte,

hogy mindenki azt higgye:
a LEGO az ő országából származik.

Pedig nem, hanem az én hazámból.

Képzelhetik, milyen izgatott lettem,
amikor a LEGO család felkért rá,

hogy dolgozzak velük a Kocka háza
megtervezésén.

Ez az építészeti modell –
természetesen LEGO-kockákból raktuk ki.

Itt a végeredmény.

Az volt a célunk, hogy olyan
épületet tervezzünk,

ami interaktív, magával ragadó
és játékos is egyben,

akárcsak maga a LEGO,

a tetőn ilyen egymásba kapcsolódó
játszóterek vannak.

A földszinten belépünk egy előcsarnokba,

ahol a billundiak jegy nélkül
ingyen járkálhatnak.

Valószínűleg ez az egyetlen
múzeum a világon,

ahol mindent szabad megérinteni.

A tervezés dánul úgy hangzik,
"formgivning", ez szó szerint azt jelenti:

formát adni annak, aminek
még nincs formája.

Azaz formát adni a jövőnek.

Épp azt szeretem a LEGO-ban,
hogy nem játék.

Olyan eszköz, mellyel a gyerekek
saját világot építhetnek maguknak,

aztán játszva benépesíthetik,

meghívhatják barátaikat, hogy aztán együtt
belakják és tovább építsék birodalmukat.

Pontosan ezt jelenti a "formát adni."

Emberként hatalmunkban áll
formálni a jövőnket.

A LEGO ihlette

koppenhágai szociális
lakásprogramunkat is,

ahol faelemeket rakosgattunk egymásra.

Hagytunk köztük üres helyet
extra belmagassághoz és erkélyeknek.

Az elemek enyhén tekergőznek,

így görbéket vagy bármilyen természetes
formát létre tudunk hozni,

bármilyen városi környezethez igazodva.

A környezetbe illesztés talán az egyik
legnagyobb kihívás az építészeknek.

Itt egy másik, vancouveri példa.

Felkértek minket, nézzük meg a helyet,
ahol a Granville-híd

háromfelé ágazik a belváros felé.

Úgyhogy elkezdtük feltérképezni
a különböző akadályokat.

Építkezésnél 30 méteres
távolságot kell tartani a hídtól,

mert a város biztosítani akarja,

hogy senki ne a híd forgalmába nézzen.

Van egy park, amit egyáltalán
nem árnyékolhatunk le.

Így végül egy apró, háromszög alakú
üres helyünk maradt,

ami szinte túl kicsi
ahhoz, hogy beépítsük.

De aztán arra gondoltunk,

mi lenne, ha a 30 méteres minimum táv
tényleg minimum táv lenne –

ahogy a magasba érünk,
visszaállíthatjuk az épület méreteit.

Így is tettünk.

Aki áthajt a hídon,

olyan, mintha elhúzna egy függönyt,

így fogadja az érkezőt Vancouver.

Vagy mintha az aszfalt repedéseiből
kihajtana egy növény,

és virágba borulna a fényben és a levegőn.

A híd alatt együtt dolgoztunk
Rodney Grahammel

és más vancouveri művészekkel,

hogy megalkossuk az utcai művészet
úgynevezett Sixtus-kápolnáját,

egy fejjel lefelé álló művészeti galériát,

ami megkísérli kihozni a legjobbat
a híd hátrányaiból.

Bár úgy néz ki, mint valami
szürreális építmény,

tökéletesen belesimul a környezetébe.

Ha tehát hídból lehet múzeum,
akkor múzeumból is lehet híd.

Norvégiában olyan múzeumot építünk,
mely átível egy folyón,

és a látogatók úgy járhatják végig
a kiállításokat,

hogy átsétálnak a szoborpark
egyik oldaláról a másikba.

A környezetébe simuló építészet példája.

Kínában egy energiaellátó vállalat
központját építettük meg,

és olyanra terveztük a homlokzatát,
mint egy Issey Miyake ruhaanyag.

Plisszírozott, így szemben áll
a nap uralkodó irányával,

minden áttetsző;

szemben a nappal, csupa üveg.

Nagyjából az egész épület egyfajta
átmenet a tömör és az átlátszó között.

És ez a roppant egyszerű ötlet
mozgó részek nélkül

vagy bármilyen technológia nélkül,

pusztán csak a homlokzat
geometriája miatt

mintegy 30 százalékkal csökkenti
a hűtés energiáját.

Szóval elmondhatjuk, ami
elegáns kinézetűvé tesz egy épületet,

az ugyanaz, mint ami elegánssá
teszi a működését.

Olyan építészet ez,
ami alkalmazkodott a klímájához.

A kultúrákat is összeigazíthatjuk,

mint például Manhattenben, fogtuk
a koppenhágai közösségi teres

udvari építkezést, ahol
az emberek sétálgathatnak,

ebben az oázis-féleségben
a város közepén,

és kombináltuk egy amerikai felhőkarcoló

tömörségével és függőleges formájával.

Ebből "udvarkarcolót" építettünk,
ezt a nevet adtuk neki.

New Yorktól Koppenhágáig.

A koppenhágai parton

épp most fejezzük be ezt a hulladékból
energiát előállító erőművet.

Ez lesz a világ legtisztább
ilyen jellegű erőműve,

a kéményekből nem füstölnek
mérgező anyagok.

A mérnöki munka elbűvölő csodája,
hogy teljesen láthatatlan.

Arra gondoltunk, hogyan
fejezhetnénk ezt ki?

Koppenhágában van havunk, mint láthatják,

hegyeink viszont egyáltalán nincsenek.

Busszal hat órás út Svédországba,

ha lesiklásra vágyunk.

Úgyhogy arra gondoltunk,
építünk egy lesiklópályát

az erőmű tetejére.

Ez itt az első próbasiklás,
pár hónapja rendeztük meg.

Nekem az tetszik benne,

hogy a formatervezés világrengető
erejét is megmutatja.

Van egy öt hónapos kisfiam,

ő már olyan világban nő fel,

ahol senki nem fog emlékezni
olyan korszakra,

amikor még nem lehetett síelni
az erőmű tetején.

(Nevetés)

(Taps)

Képzeljék el, hogy neki és nemzedékének
ez teljesen magától értetődő.

Képzeljék el, mekkorát ugorhatnak,

milyen elrugaszkodott ötleteket
fognak megvalósítani a jövőben.

Közvetlenül elé kerül
a legkisebb építményünk.

Alapvetően kilenc konténerből áll,

ezeket egy lengyel hajógyárban
szereltük össze,

aztán átvontattuk a Balti-tengeren,

megérkezett a koppenhágai kikötőbe,

ma pedig tizenkét diáknak nyújt otthont.

Mindannyian a vízre látnak ki,

ablakukból egyenest a koppenhágai
tiszta kikötőjébe ugorhatnak,

aztán vissza.

A hőellátást teljes egészében tengeri
termálforrások biztosítják,

az összes energiát a napból nyerik.

Ez az első tizenkét egység Koppenhágában,

újabb 60 már úton van,

még 200 érkezik Gothenburgba,

és tárgyalásban állunk a párizsi
olimpia szervezőivel,

hogy kis úszó falut építünk a Szajnára.

Igen erősen a nomád, ideiglenes
építményekre emlékeztető módon.

Városaink vízpartjai sokféle
átalakuláson mennek keresztül.

Gazdasági, ipari és klímaváltozáson.

Ez itt Manhattan, a Sandy hurrikán előtt,

ez pedig utána.

Meghívtak minket New Yorkba,

hogy nézzük meg, tudnánk-e
védőrendszert építeni áradás ellen

anélkül, hogy gátat építenénk,

ami elválasztja a város életét
a környező víztől.

A High Line megihletett minket.

Talán hallottak már a High Line-ról,
ez a csodálatos park New Yorkban.

Alapvetően leszerelt vasúti pályára épült,

ebből lett a város egyik
legnépszerűbb sétánya.

Arra gondoltunk tehát,

megtervezhetnénk-e
a szükséges árvízvédelmet úgy,

hogy ne kelljen várni addig, míg lezárjuk,
mielőtt megszépül.

Leültünk hát a folyó
mentén élő városlakókkal,

és együtt próbáltuk megtervezni
a szükséges árvízvédelmet úgy,

hogy a part könnyebben
megközelíthető legyen,

és öröm legyen ott sétálni.

A Roosevelt út alatt pavilonszerű
épületeket emelünk,

zsilipfalakkal, amik leereszthetők,
és nem engedik be a vizet.

Kis lépcsőzetes teraszokat építünk,

így az alsó rakparti rész is
élménydús lesz,

ugyanakkor az áradástól is megvéd.

Az East River Park északi részén

lágy ívű dombokat építünk,

amik megvédik a parkot
az autópálya zajától,

de szükség esetén megfelelő
árvízvédelmet biztosítanak,

egy árhullám esetén képesek
megállítani a hullámokat.

Programunk a Dryline ["Szárazvasút"]
nevet kapta,

lényegében a High Line [Magasvasút] után.

(Nevetés)

A High Line, ami szárazon tartja
New Yorkot.

(Taps)

A terv szerint az első kapavágás
az East riveri szakaszon

év végéig megtörténik.

De a terveket lényegében
együtt alakítottuk ki

az alsó-manhattani lakossággal,

hogy számba vegyük az összes
szükséges infrastruktúrát ahhoz,

hogy rugalmas legyen, pozitív
társadalmi és környezeti mellékhatásokkal.

És nem New York az egyetlen
ilyen helyzetbe került település.

Az már biztos, hogy 2050-re

a világ nagyvárosainak 90 százaléka

szembesül az emelkedő
tengerszint problémájával.

Hamburgban egy egész
városrészt építettek,

ahol úgy tervezték a járószintet,

hogy ellenálljon
az elkerülhetetlen áradásnak.

Svédországban olyan várost terveztek,
ahol az összes park nyirkos kertekből áll,

amiket arra terveztek, hogy bírja
az árvizet és a szennyvizet.

Arra gondoltunk –

ma már hárommillióan

élnek folyamatosan tengeren.

Úgyhogy arra gondoltunk, miért ne
építhetnénk olyan úszó várost,

amely az ENSZ összes
fenntartható fejlődési célját

egy merőben új mesterséges

ökoszisztémába foglalja.

És természetesen olyanra kell terveznünk,
hogy képes legyen ellátni magát energiával

az óceán termálforrásaiból,

az árapály, az áramlatok,
a hullámok erejéből,

a szélenergiából,

a nap melegéből és energiájából.

Összegyűjtjük az esővizet is

ebbe a mesterséges szigetvilágba,

organikus és mechanikus módon kezeljük,

tároljuk és tisztítjuk.

Az összes élelmiszert
helyben kell megtermelnünk,

hal- és növényalapú lesz,

mert tejtermékek előállítására
nem lesz hely.

Végül pedig

helyben dolgozzuk fel a szemetet,

komposztáljuk, majd energiává
alakítjuk át az összes hulladékot.

Képzeljék el, ahol egy hagyományos
városfejlesztési főtervben

jellemzően úthálózatot rajzolunk,
ahol az autók fognak járni,

parcellákat rajzolunk, azokra
esetleg épületek vázlatait.

Ez a főterv, először is néhány
szakértővel összeülve

átnéztük az összes rendelkezésünkre álló

megújuló természeti erőforrást,

aztán nekiálltunk ezek szabályozásának,

egyfajta mesterséges ökoszisztémával
vagy valamiféle városi metabolizmussal.

Moduláris felépítésű lesz,

úszóképes,

úgy tervezzük, hogy ellenálló legyen
a trópusi viharokkal szemben.

Előregyártott vontatható, egymáshoz
rögzíthető elemeket készíthetünk,

így kis közösséget formálnak.

Megtervezzük ezeket
a parti kiegészítőket is,

így bár moduláris és racionális,

mégis egyedi lehet minden sziget,
mert másképp néz ki a partvidékük.

Az építményeknek viszonylag
alacsonynak kell lenniük,

hogy megtartsák a gravitációs
úszóképességük súlypontját.

Az egész mezőgazdaságot
úgy fogjuk alkalmazni,

hogy egyben közösségi tereket
is létrehozunk vele,

így permakultúrás kertek
előnyeit is élvezhetjük.

Trópusokra tervezzük,
ezért minden háztető

a legnagyobb mértékben begyűjti
a napenergiát, és árnyékol is.

Minden építőanyag könnyű
és megújuló lesz,

például bambusz és fa,

ezekből ilyen bűbájos, barátságos
környezetet alakíthatunk ki.

Bármelyik építménynél az a cél,
hogy illeszkedjen ehhez a platformhoz.

A pontonhidak aljában lesz
az összes tároló,

olyan, mint a diákszállók megaváltozata,

amikkel már volt dolgunk.

Itt tároljuk az összes
előállított energiát,

itt tároljuk és kezeljük az összes vizet.

Feldolgozzuk az összes hulladékot
és komposztálunk.

Ezen kívül némi
aeropóniás és hidropóniás

háttérgazdálkodást is folytatunk.

Úgy képzeljék el, mintha függőleges rész
húzódna végig ezen a tájon,

fent függőleges farmjaink lennének;

lent pedig aeropóniás
és akvapóniás termesztés folyna.

Még lejjebb óceáni farmjaink lennének,

és ahol összekötjük a szigetet
a tenger fenekével,

bioszikla felhasználásával új zátonyokat
hozunk létre, az élőhely regenerálására.

Erre a kis szigetre
300 lakost képzeljenek el.

Aztán csoportosulások,
városrészek alakulhatnak ki,

amik később tízezer fős lakosságú
városba rendeződhetnek.

Elképzelhetik, ha ez az
úszó város fellendül,

úgy gyarapszik, mint egy
Petri-csészében tenyésztett kultúra.

Az egyik első hely, amit kinéztünk,
ahol megvalósíthatnánk

vagy ahová csatlakoztathatnánk
ezt az úszó várost,

a Pearl folyó deltája.

Képzeljék el ezt a napelemes
pavilon-féleséget

a tengeren lebegő szigetcsoporton.

A sziget felé hajózunk, látjuk azokat, akik ott élnek,

akik ott hajózgatnak a változatos
formájú vízi járműveken.

Megérkezünk ebbe a közösségi
kikötő-féleségbe.

Permakultúrás kertek közt
kószálhatunk,

amik termékeny tájak,
de egyben közösségi kertek is.

Az üvegházak közt pálmaházak is akadnak,
hogy megszépítsék a város életét,

lent pedig, a tenger mélyén

mindenütt gazdálkodás és kutatás folyik,

és mindenütt közösségi terek vannak.

Ily módon elképzelhetik,
hogy ez a közösségi kikötő az,

ahol az emberek éjjel-nappal
összegyűlnek.

És bár az elsőt trópusokra tervezzük,

úgy gondoljuk, ez az építészet
bárhol alkalmazható,

elképzelhetnek egy közel-keleti

vagy délkelet ázsiai úszó várost is,

vagy egy napon majd akár
egy skandinávot is.

Tehát mintegy összefoglalásként:

Az emberi test 70 százaléka víz.

Bolygónk felszínének 70 százaléka víz.

És ez a szint emelkedik.

Még ha az egész világ
észbe is kapna már holnap,

és virradatra szénmentessé válna,

akkor is lennének szigetországok,
melyek elkerülhetetlenül elsüllyednének,

hacsak nem építünk különböző formájú
úszó emberi lakhelyeket.

A világegyetemben csak a változás állandó.

Világunk folyamatosan változik,
most éppen éghajlatunk is.

Mindegy, mennyire kritikus a válság,
márpedig az,

ez egyben közös emberi
szupererőnket is jelenti.

Megvan az erőnk ahhoz, hogy
alkalmazkodjunk a változáshoz,

és ahhoz, hogy mi alakítsuk a jövőnket.

(Taps)