A mobiltelefon antropológiája

Jan Chipchase Nokia kutató kapcsolatunk a technológiával tanulmánya során eljut az ugandai faluból a zsebünkbe. Eközben váratlan felfedezéseket tesz.

Tokióban, Japánban élek és dolgozom.

Az emberi viselkedést tanulmányozom,

és alkalmazom ezt különböző jövőképek

elgondolására és tervezésére.

Őszintén szólva, 7 éve teszem ezt,

és halvány sejtésem sincs,
milyen lesz a jövő.

De van egy jó ötletem,

hogyan viselkednek az emberek
abban a jövőben.

Ez az irodám. Pontosan ott van.

Nem egy labor, és kiterjed

Indiába, Kínába, Brazíliába, Afrikába.

6,3 milliárd ember lakik ezen a bolygón.

Kb. 3 milliárdnak ez év [2008] végére

lesz mobiltelefonja.

A rákövetkező 2 évben
még 1 milliárdan csatlakoznak.

Mondom ezt,

mert ha tervezzük azt a jövőt,
akkor minél jobban

meg kell ismerni azokat az embereket.

Ez valahol az én munkám,

és a csapatunk feladata is.

Kutatásunk egy egyszerű
kérdéssel kezdődik.

Mondok egy példát. Mit viszel magaddal?

Ha végiggondolod, hogy mid van,

mikor kisétálsz azon az ajtón,

mit viszel magaddal?

Mikor körülnézel, mit veszel számításba?

Ezekből mit viszel magaddal?

És abból, ténylegesen mit használsz?

Szóval ez érdekel minket,

mert a tudatos és a tudatalatti folyamat

határozza meg,
mit viszel és használsz végül,

annak van spirituális,
érzelmi és gyakorlati értéke.

És, ami tuti, hogy az emberek

azért fizetnek, ami hasznos nekik.

Kb. 5 évig kutattam,

mit visznek az emberek magukkal.

Belenézek a zsebekbe,
táskákba, pénztárcákba.

Bemegyünk a házakba szerte a világon,

és követjük őket a videokamerákkal.

Ez egy fajta engedélyezett követés.

De visszatérve az eredeti kérdéshez:

Mit visznek magukkal?

Úgy tűnik, sok mindent.

Ami természetes. Ha megkérdezzük,

mi ebből a legfontosabb 3 dolog,

akkor kultúrától, nemtől
és körülménytől függetlenül

akkor a legtöbben a kulcsot, pénzt,

és ha van, a mobilt említik.

Nem azt mondom, hogy ez jó,
hanem, hogy ez tény.

Nem vehetném el a telefonotokat,

mert valószínűleg megvernétek,
vagy hasonló.

Természetes, hogy van mobilja annak,

aki egy telefontársaságnál dolgozik.

De a kérdés az, hogy: "Miért?".

Miért ennyire fontos ez nekünk?

A kutatások szerint a túlélésre
vezethető vissza --

a saját és szeretteink túlélésére.

A kulcs egy menedékhez juttat,

és közlekedéshez, különösen az USA-ban.

A pénzért élelmet veszünk,

más egyebek mellett.

A mobil úgy látszik, egy túlélési eszköz.

A Maslow-i szükségletpiramis szerint

ez a 3 eszköz nagyon jól szolgálja

az alsó szintek szükségleteit.

Sok egyéb jó tulajdonságuk is van,

de ezt a célt tökéletesen szolgálják.

Főleg a telefonnak az a tulajdonsága,

hogy a tér- és időkorlátokat átlépi.

Ezzel azt szeretném mondani,
hogy egy hívás

átlépi a térbeli korlátokat.

Az időkorlát az üzenettel dől meg,
amit megírsz, amikor neked jó,

a címzett pedig akkor olvassa,
amikor neki megfelel.

Ez egy általánosan elismert
előny a mobilnál,

és ezért van több mint
3 milliárd összekapcsolt ember.

Akik értékelik ezt az összekapcsolódást.

Ezt persze számítógépen is megtehetik,

vagy kár köztéri telefonfülkékből.

De a mobil egyúttal személyes is,

diszkrétebb, és kényelmesebb.

Nem kell engedélyt kérni senkitől,

csak megteszed és kész!

Ahhoz, azonban, hogy e dolgok
segítsenek a túlélésben,

magunkkal kell őket cipelnünk.

De - és ez nagyon nagy DE - elfelejtjük.

Emberek vagyunk, és ez emberi tulajdonság.

Szerintem kedves tulajdonság.

Felejtünk, de alkalmazkodunk.

Egész jól alkalmazkodunk a körülményekhez.

Vannak emlékezési stratégiáink.

Egyet tegnap említettek közülük.

Ez pedig a felidézés pillanata.

Ez az a pillanat,
amikor kisétálsz egy térből,

körülnézel és gyakran
megtapogatod a zsebeid.

Még a táskával járó nők is
a zsebükhöz nyúlnak.

Megfordulnak és körülnéznek,

páran még hangosan beszélnek is.

Ezt mindannyian megtesszük valahol.

OK, következő -
ha van egy stabil otthonod,

ha nem vagy állandóan úton, szállodákban,

mert legtöbb embernek van
egy egyfajta "súlypontja".

Az a hely,
ahol ezeket a dolgainkat tartjuk.

A dolgok nincsenek mindig a súlypontban,

de idővel odajutnak,

ahol számítasz rá, hogy megtalálod.

Valójában mikor visszanézel,

és benézel a házba

és keresel valamit,

akkor oda nézel először, nem?

Amikor ezt a kutatást végeztük,

megtaláltuk az abszolút
biztos módját annak,

hogy semmit soha soha többet
ne felejtsünk el.

Rendkívül egyszerű: ne legyen semmi,
amire emlékeznünk kell.

(nevetés)

Ez most úgy hangzik,
mint egy szerencsesütis mondat.

De ez valójában a delegálás művészete.

A tervezés szemszögéből,

azt kell megérteni, hogy mit delegálhatunk

a technológiára és mit más személyekre.

Kiderült, hogy a delegálás
- ha szeretnéd -

szinte mindenre megoldás lehet,

kivéve a testi szükségleteket,
mint pl. kimenni a wc-re.

Erre nem kérhetsz meg mást.

Vagy a szórakozásra, mert nem kérhetsz meg

valakit, hogy menjen helyetted moziba,

vagyis egyelőre még nem.

Lehet, hogy ezt a jövőben megtesszük.

Mondok egy gyakorlati példát delegálásra.

Ez az, amiért leginkább lelkesedem,

az írástudatlanokkal végzett kísérlet.

Hogy kommunikálnak ezek az emberek.

Az ENSZ 2004-es felmérése szerint

közel 800 millió írástudatlan él a Földön.

Mi sok kutatást végeztünk.

Az egyik dolog, amit megfigyeltünk --

ha nem tudsz olvasni és írni,

ha távolból szeretnél
kommunikálni valakivel,

be kell azonosítanod a személyt,

akivel beszélni szeretnél.

Ez lehet egy telefonszám, egy e-mail cím,

vagy postai cím.

Ha nem tudsz írni és olvasni,

hogy fejezed ki a kapcsolat jellemzőit?

Több millióan megteszik.

Tisztán tervezési szemszögből
nem értettük, hogyan teszik,

de ez csak egy kis példa arra,

hogy milyen kutatást végeztünk.

Úgy tűnik, az írástudatlanok
a delegálás mesterei.

Azt delegálják másokra,

amit egyedül nem tudnak megoldani.

Még egy példa delegálásra.

Ez egy kicsit bonyolultabb.

Egy ugandai tanulmányból van.

Azokról szól, akik közösen
használnak készülékeket.

"Sente" Uganda nyelvén pénzt jelent.

Másik jelentése "pénzt küldeni telefonon".

Így működik:

Mondjuk te, June egy vidéki faluban vagy.

Én Kampalában vagyok,
és én keresem a pénzt.

A következőképpen küldök neked pénzt:

van a faludban egy telefonos ember

a telefonüzlet-üzemeltető.

Valószínű, hogy egy egyszerű
telefonja van.

Én veszek egy feltöltőkártyát.

Ezt nem az én telefonomra töltöm fel,

hanem felhívom a faludban
a telefonos embert.

Bemondom a feltöltő kódot,
amivel ő feltölti a telefont

a Kampalában vásárolt értékkel.

Így a telefon a faluban fel van töltve.

10-20% jutalékom van és a telefonfülke

üzemeltető is levesz 10-20% jutalékot

a többit készpénzben kifizeti neked.

Nekem ebben két dolog tetszik.

Először is,
aki hozzáfér egy mobiltelefonhoz --

bárki akinek van egy mobilja --

lényegében egy bankautomatához fér hozzá.

Kezdetleges banktevékenységet visz oda,

ahol nincs banki infrastruktúra.

Vagy lehet, hogy hozzáfér
a banki infrastruktúrához,

de nem tartják fontos ügyfélnek,

mert nem elég gazdag,
hogy saját számlája legyen.

A másik dolog, ami tetszett ebben,

hogy bármilyen forrás
áll a rendelkezésemre,

bármilyen bonyolult felszerelésem van,

nem tudtam volna ennél
elegánsabban megoldani,

a helyi viszonyokkal összhangban, igaz?

Persze, léteznek olyan dolgok,
mint a Grameen Bank mikrohitele,

A különbség, hogy az előbbinél

nincs egy központi felügyelő szervezet.

Ez csak ötletes helyi, utcai újítás.

Úgy tűnik, hogy a helyiek
egy kifogyhatatlan

ötletforrást jelentenek nekünk.

Ha itt valami elromlik,
visszaküldjük a szolgáltatónak,

és kapunk egy újat helyette.

Lehet, hogy három újat is felajánlana.

"Hármat veszel, négyet kapsz"
konstrukcióban.

A kínai és indiai utcán látható ez.

Itt elromlott dolgokat vesznek.

Megjavítják és újra forgalomba helyezik.

Ez egy munkapad Jilinben, Kínában.

Ők szerelik szét a telefont,

és építik újra.

Kézikönyveket fejtenek vissza.

Egyfajta hacker-kézikönyveket.

Kínaiul, angolul és

hindi nyelven.

Elő lehet fizetni rá.

Van oktatási intézmények, ahol oktatják

ezeknek a javítását.

Ami nekem tetszik ebben,

hogy minden visszavezethető
az utca egy emberéhez, egy asztalkával,

egy csavarhúzóval és a csatlakozások
tisztítására szolgáló fogkefével --

mivel gyakoriak a poros érintkezők --
és tudással.

Ez az egész a tudás
szociális hálójáról szól.

Nekem ez tetszik, mert próbára teszi
a tervezési módszereinket,

az összeszerelési módszereinket,
és a terjesztési módszereket.

Próbára teszi, megkérdőjelezi
a bevett gyakorlatot.

Bennem az utca több kérdést felvet.

Ez egy Viagrás doboz
egy kínai szex-shopból.

Kína egy ország, ahol sok másolat létezik.

Biztos felmerült bennetek,
hogy teszteltem-e?

Erre nem válaszolok.

De ránézve arra gondolok, hogy milyen

bizalmi szálak vannak ebben a vásárlásban.

Ránézünk és eszünkbe jutnak,
hogyan alkalmazható ez

az internetes szolgáltatások tervezésében

és a más szolgáltatásoknál a jövőben?

Ez egy alsónadrág

(nevetés)

Tibetből.

Nézem, és felteszem a kérdést:

miért terveznek zsebet az alsónadrágra?

Azon is tűnődöm,

hogy ha a dolgok funkcióját nézzük,

és a test egész területén újra elosztjuk

mint valami személyes hálózaton,

hova tennénk a dolgokat?

Ez triviális, de az ötlet felhasználható

egy ilyen személyes hálónak
a megtervezéséhez.

Amit itt láttok, az egy pár telefonszám

az ajtó félfára írva Ugandában vidéken.

Nincsenek házszámok. Telefonszámok vannak.

Mit jelent az,
ha az emberek beazonosítása mobilis?

Ha annak a másik 3 milliárd embernek
az azonosítása sem fix?

E 3 milliárd személy esetében

a személyazonosság jelzése már elavult.

Itt van, a változás módja.

Visszatérek az első képhez.

Ez Delhiben, Indiában készült

az írástudatlanság tanulmányozásakor.

Egy teaüzletben látható egy ember.

A háttérben látszik, ahogy öntik a teát.

Ő egy hihetetlenül szegény
alkalmazott a teázóban,

a társadalom alsó rétegéből,

De valamiért elismeri a LiveStrong

termékek értékeit.

Nem feltétlenül azokat melyeket mi,

de bizonyosakat feltétlenül,

mert megveszi ezeket a karkötőket,

és bemutatja őket.

Nekem ő az összekapcsolt világ
megszemélyesítője

ahol minden összefonódik
és vannak csomópontok --

mert minden ezek
összekapcsolásáról szól.

Ennek az előadásnak a címe:
"Kapcsolatok és következmények".

Ez egy összefoglalója
öt év kutatásának arról,

hogy milyen lesz a világ, amikor a bolygón

mindenki képes lesz átlépni
az idő és tér korlátain,

személyesen és kényelmesen.

Mikor mindenki össze lesz kapcsolva.

Négy fontos dolog van itt.

Az első az ötletek azonnalisága,

az ötletek terjedési sebessége.

Tudom, hogy a TED segíti
a fontos gondolatokat,

de a "fontosság" mérőszáma változik.

Ha egy fontos gondolatot akarsz,
akkor a bolygó minden lakója

között kell keresni. Ez az első.

A második a dolgok azonnali volta.

Ahogy egyre kisebbek lesznek,

ahogy egyre több dologra használhatók --

például bankolásra,
személyazonosság igazolására --

e dolgok nagyon gyorsan mozognak
a világ körül.

A dolgok elfogadási sebessége

ezzel együtt ugyancsak gyorsan nő.

Felfoghatatlanul gyorsan,

amikor 6,3 milliárd emberre,

és a népesség folyamatos
növekedésre gondolunk.

A következő dolog, hogy akárhogyan --

bármilyen alaposan --
tervezzük is e dolgokat,

az utca saját képére formálja,
hogy megfeleljen

a helyi elsődleges igényeknek --

mint például a tér és idő legyőzése.

Ezeket a változtatásokat
nem lehet előre látni.

Ők, bizonyos területeken, a mi
lehetőségeink ellenére, jobbak nálunk.

Úgy gondolom.

Ha okosak vagyunk,
akkor előre látjuk mi várható

és megkeressük a módját,
hogy betöltse a szerepét

amit tervezünk és ahogy tervezzük.

És végül - a beszélgetés iránya.

Még 3 milliárd összekapcsolt emberrel,

akik részt szeretnének venni
a társalgásban.

A TED és a mi jelentőségünk valójában az,

hogy megtanítja a valódi odafigyelést.

Meg kell tanulnunk figyelni.

Nagyon, nagyon szépen köszönöm.

(taps)