Elizabeth Pisani: Szex, drogok és a HIV - fertőzés -- Lássuk ésszerűen ezeket a problémákat!

A frissítő logikával, értelemmel felvértezve és a közegészségügy szemellenzős szemüvegén keresztül, Elizabeth Pisani felfedi napjaink politikai rendszereinek számtalan következetlenségét, amelyek megakadályozzák, hogy a befektetett pénz ellenére a HIV fertőzés elleni harc eredményes legyen.A veszélyeztetett lakosság körében végzett kutatásában -- a börtönben lévő drogosoktól a kambodzsai utcákon dolgozó szexmunkásokig -- bemutatja azokat a józan észt meghazudtoló intézkedéseket, amelyek késleltethetik a pusztító kór elterjedését.

"Mindannyian követünk el ostoba dolgokat.

Így terjed a HIV - fertőzés."

Lehetett olvasni egy angol újság főcímében,

a The Guardian-ben, nem sokkal ezelőtt.

Kíváncsi vagyok -- tegyék fel a kezüket -- ki ért ezzel egyet?

Nos, csak egy - két bátor van közöttünk.

Ez valójában szó szerinti idézet egy járványszakértőtől,

akinek már 15 éve a HIV a szakterülete,

aki négy kontinensen dolgozik,

az akit itt látnak.

És most vitatkozni szeretnék,

mert hogy ez csak féligazság.

Az emberek tényleg azért kapják el a HIV-et, mert ostoba dolgokat csinálnak,

de legtöbbjük azért tesz ilyen dolgokat,

mert teljesen ésszerű oka van rá.

Az "ésszerűség" az uralkodó paradigma,

a közegészségügyben.

És ha a közegészségügy szemellenzős szemüvegén keresztül nézünk,

azt látjuk, hogy ha az emberek megkapják a szükséges tájékoztatást

arról, hogy mi jó és mi rossz nekik,

ha kellő szolgáltatást nyújtunk nekik,

ahhoz, hogy ezen információk birtokában cselekedhessenek,

és egy kicsit motiváljuk is őket,

ésszerű döntéseket fognak hozni,

és hosszú, egészséges életet élnek majd.

Csodálatos.

Ezzel van azért némi gondom, mivel a HIV területén dolgozom,

mert habár biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudják,

hogy a HIV a szegénységről és a nemi egyenlőtlenségről szól,

és a TED ' 07 szerint,

a kávéárakról is;

de valójában a szexről és a drogokról szól.

És ha van két olyan dolog, ami

az emberi lényt egy kicsit irracionálissá teszi,

az a merevedés és a függőség.

Nevetés

Nos, kezdjük azzal, mi ésszerű egy függő számára .

Emlékszem, beszéltem egy indonéziai barátommal, Frankie-vel.

Ebédeltünk, és elmesélte,

hogy amikor Balin börtönben ült drogozás miatt

és valakinek szülinapja volt, nagylelkűen kedves volt,

mert egy kis heroint csempésztek be a börtönbe,

és az ünnepelt nagyvonalúan megosztotta azt

az összes társával.

Mindenki sorba állt,

az összes drogos bent állt a sorban.

És a srác, akinek a szülinapját ünnepelték

előkészítette a löketet,

és elindult, és elkezdte belőni az embereket.

Szóval, belövi az első fickót,

aztán beletörli a tűt az ingébe,

és szúrja a következőt.

És Frankie azt mondta: "Én vagyok a 22. a sorban,

és látom, ahogyan a tű közeledik felém,

és minden tiszta vér.

A tű egyre tompább.

Az agyam egy része arra gondol, hogy

"Ez olyan gusztustalan

és marhára veszélyes, "

de az agyam nagyobbik része azon van,

"Csak maradjon még egy kis anyag,

amire rám kerül a sor.

Könyörgöm, csak maradjon még!"

Miután ezt elmesélte,

Frankie ezt mondta:

"Istenem,

a drog tényleg hülyít."

És tudják, nem róható fel neki,

mert Frankie abban az időben

heroinfüggő volt és börtönben ült.

Így két választása volt:

vagy elfogadja a mocskos tűt, vagy nem tép be.

És ha van olyan hely, ahol az ember szeretne elszállni,

az a börtön.

De én tudós vagyok,

és nem szeretnék az anekdotákból statisztikát csinálni,

ezért most nézzünk néhány adatot.

600 drogfüggővel beszéltünk

Indonézia 3 városában,

és megkérdeztük: "Tudja hogy terjed a HIV?"

"Ó, igen, a tű megosztásával."

Úgy értem, közel 100%. Igen, a tű megosztásával.

És, "Tudja, hogyan juthat tiszta tűhöz

elérhető áron, hogy elkerülje ezt?"

"Ó, igen." 100%

"Drogosok vagyunk, tudjuk hol kaphatunk tiszta tűt."

"Szóval hordasz magadnál tűt?"

Az utcán végezzük a felmérést,

ott, ahol csavarognak és drogoznak.

"Hordasz magadnál tiszta tűt?"

Minden negyedik, maximum.

Ezek után nem meglepő, hogy

azok aránya, akik tiszta tűt használtak

minden egyes alkalommal az előző héten

mindössze csak 10%,

és a többi 90% közös tűt használt.

Szóval nagy az ellentmondás.

Mindenki tudja, hogy

ha megosztja a tűt, elkapja a HIV-et,

de mégis megosztja.

Akkor miről van szó? Jobban üt a cucc, ha megosztod vagy micsoda?

Megkérdeztünk egy narkóst, és ezt mondta, "Hülye vagy?"

Ugyanúgy nem akar az ember tűt megosztani, mint

ahogy közös fogkefét se használ azzal, akivel együtt alszik.

Egyszerűen undorító.

Nem, nem. Azért osztjuk meg a tűt, mert nem akarunk börtönbe jutni."

Nos, manapság Indonéziában

ha tű van nálad, és a zsaruk elkapnak,

sittre kerülhetsz.

Így aztán kissé már más az ábra, ugyebár.

Mert vagy azt választom, hogy

a saját tűmet használom,

vagy megosztom valakivel,

és elkapok egy olyan betegséget, mely

úgy 10 év múlva végez velem,

vagy használhatom a saját tűmet ma,

és holnap irány a börtön.

És miközben a narkósok tudják, hogy

nagyon rossz kitenni magukat a HIV-nek,

de még rosszabb,

ha a következő évet a börtönben kell tölteniük,

ahol valószínűleg Frankie sorsára jutnak

és végül mégiscsak megfertőződnek.

Hirtelen így válik tökéletesen ésszerűvé

a tű megosztása.

Most nézzük ezt a döntéshozó szemszögéből.

Nincs itt nagy gond.

Először is, számbavesszük az ösztönzőket.

Tudjuk, mi ésszerű közegészségügyi szempontból.

A cél az, hogy az emberek tiszta tűket használjanak,

és a narkósok is tiszta tűt akarjanak használni.

Így meg tudnánk oldani ezt a problémát

egyszerűen azzal, hogy mindenki számára elérhető tiszta tűt biztosítanánk,

és eloszlatnánk a letartóztatástól való félelmet.

Az első személy, aki erre rájött

és tett is valamit ezért országos szinten,

a mindenki által ismert, jószívű liberális

Margaret Thatcher volt.

Bevezette a világon elsőként

az országos tűcsere programot,

és más országok, Ausztrália, Hollandia és még néhányan követték,

és ezekben az országokban

csupán 4%

fertőződött meg HIV-vel a tűhasználók közül.

Ott, ahol nem követték ezt, például New York-ban,

Moszkvában, Jakartában,

a legrosszabb időkben

minden második ember

kapta el ezt a halálos kórt.

Margaret Thatcher nem azért tette ezt,

mert odavolt a narkósokért.

Azért tett így, mert egy olyan országot vezetett,

ami alanyi jogon nyújtott egészségügyi ellátást.

Szóval, ha nem fektetett volna be a hatékony megelőzésbe,

akkor a kezelési költségekkel kellett volna

később számolnia,

amelyek nyilvánvalóan sokkal magasabbak lettek volna.

Ezzel egy politikailag ésszerű döntést hozott.

Ha a közegészségügy

szemüvegén át

nézem ezeket az adatokat,

olyan egyszerűnek látszik az egész.

De ebben az országban,

ahol a kormány láthatóan nem érez késztetést arra,

hogy egészségügyi ellátást biztosítson a lakosságnak,

nagyon más a szemlélet.

Szóval, amit az Egyesült Államokban teszünk,

az az, hogy átnézzük az adatokat, csak nézzük, nézzük.

Ez több száz olyan tanulmány áttekintése,

amelyeket a nagyokosok készítettek

a tudomány fellegvárában, az USÁ-ban,

és ezek a tanulmányok azt mutatják, hogy

a tűcsereprogramok nagy része hatékony.

És azok, amelyek szerint a tűcsereprogram nem eredményes --

most azt gondolják, hogy ez mégiscsak egy dia, és már előre unják,

hogy ha megnyomom ezt, jön a többi,

de nem, ennyi az egész.

(Nevetés)

Nincs semmi sem a másik oldalon.

Szóval teljesen ésszerűtlen,

gondolnák,

de álljon meg a menet, a politikusok is racionálisak,

és arra reagálnak, ami szavazatot hoz.

Tehát amit látunk, az az, hogy a szavazók

jól reagálnak az ilyen dolgokra,

és nem annyira jól az ilyenekre.

(Nevetés)

Tehát egészen racionálisnak tűnik

a tűhasználók számára biztosított szolgáltatások megtagadása.

Most pedig beszéljünk a szexről.

Ésszerűbbek vagyunk a szexszel kapcsolatosan?

Nos, nem is akarok foglalkozni

azzal a tisztán irracionális állásponttal,

amit Katolikus Egyház és feltétlen hívei képviselnek,

akik azt gondolják, hogy ha óvszereket osztunk,

mindenki rohan majd szexelni.

Nem tudom, Benedek pápa

nézi-e TED előadásokat az interneten,

de ha nézi, van egy hírem az Ön számára, Benedek.

Mindig hordok magamnál óvszert,

és soha nem fektetnek le.

(Nevetés)

Nem megy az olyan könnyen.

Tessék, talán szerencsésebbek lesznek.

(Taps)

Oké, komolyra fordítva a szót,

HIV-et valójában nem olyan könnyű

szexuális úton terjeszteni.

Attól függ, mennyi vírus van

a vérünkben és a testnedveinkben.

És nagyon-nagyon magas a vírusszintünk,

az elején, mikor a fertőzést elkapjuk,

aztán a szervezet antitesteket kezd termelni,

és egészen alacsony szinten marad

hosszú ideig, 10-12 évig,

közben megugorhat egy másik szexuális úton terjedő fertőzéstől,

de alapvetően nem sok minden történik addig,

amíg meg nem jelennek az AIDS tünetei.

És abban a stádiumban már

nem néz ki túl jól az ember és nem érzi jól magát,

nemigen él nemi életet.

A HIV szexuális úton történő terjedését

lényegében az határozza meg, mennyi partnerünk volt

ezekben a nagyon rövid időszakokban,

mikor a tetőződik a virémia.

Ettől némelyek kiakadnak,

mert ez azzal jár, hogy ki kell mondani,

hogy vannak olyan csoportok, akiknek több szexuális partnerük van

rövidebb időszak alatt, mint más csoportoknak,

ez viszont szerintük megbélyegzés.

Ez mindig is furcsa volt nekem,

mert azt gondolom, hogy a stigma rossz dolog,

ellenben a sok szex egészen jó dolog,

de jó, hát legyen.

Az az igazság, hogy 20 éves

alapos kutatás

azt mutatja,

hogy vannak csoportok, amelyek valószínűleg

nagy számmal cserélnek partnert rövid időn belül,

és ezek a csoportok világszerte

a szexiparban dolgozókból és partnereikből állnak,

alkalmi kapcsolatokat halmozó homoszexuális férfiakból,

akiknek átlagban háromszor annyi partnerük van,

mint az alkalmi kapcsolatokat kereső heteroszexuálisoknak,

és olyan heteroszexuálisokból,

akik olyan országokból származnak, ahol

a poligámia hagyomány

és a női autonómia viszonylag magas szintű

és szinte az összes ilyen ország Kelet-, vagy Dél-Afrikában található.

És ez tükröződik napjaink járványügyi helyzetében.

Szóval láthatjuk ezeket az elborzasztó afrikai adatokat.

Ez mind dél-afrikai ország,

ahol 14%

és 33%

között mozog a felnőttek körében

a HIV fertőződtek aránya.

A világ többi részén

alapvetően semmi sem történik az áltagos lakosság körében,

nagyon-nagyon alacsonyak a szintek,

nálunk viszont rendkívül magas a HIV fertőzöttek aránya,

azokban a populációkban, ahol a legmagasabb a kockázat,

a tűhasználók, szexiparban dolgozók

és a homoszexuális férfiak körében.

Láthatjuk a helyi Los Angeles-i adatokat is,

25%-os a gyakoriság a homoszexuális férfiak között.

Természetesen attól, hogy nem védekezünk, még nem kapjuk el a HIV-et .

Csak akkor kapjuk el, ha nem védekezünk,

és egy HIV-pozitív személlyel közösülünk.

A világ nagyobbik részén

ezen óvintézkedések olykori elmaradása

ellenére

tulajdonképpen elég jó a helyzet

a szexiparban.

Az óvszerhasználat aránya 80 és 100% között van

a szexiparban a legtöbb országban.

Ez is az ösztönzők számbavétele miatt van.

Ami ésszerű a közegészségügynek,

az ésszerű a szexmunkásoknak is,

mert nagyon rossz az üzlet szempontjából egy újabb nemi úton terjedő betegség.

Senki nem akarja.

És valójában a kliensek sem akarnak infúzióval hazamenni.

Így lényegében elérhető

az egészen magas arányú óvszerhasználat a szexiparban.

De az intim kapcsolatokban

sokkal nehezebb, mert

a feleségünkkel vagy a barátunkkal

vagy valakivel, akiből reményeink szerint majd az lesz,

megvan a romantika illúziója,

a bizalom és az intimitás,

és semmi sem olyan illúzióromboló,

mint a "az én óvszeremmel vagy a tieddel, édesem?" kérdés.

És mivel ez így van,

elég nagy ösztönzőerő kell ahhoz,

hogy óvszert használjunk.

Itt van például ez a Joseph-nek hívott úriember.

Haitiről származik, és AIDS-es,

valószínűleg nem szeretkezik sokat mostanában,

de emlékeztetőül szolgál a lakosságnak,

hogy miért ajánlatos

óvszert használni.

Ő is Haitin él és egy emlékeztető arra, hogy

hogy miért akarhatsz szeretkezni.

Furcsa módon, ez is Joseph,

hat havi antiretrovírusos kezelés után.

Nem véletlenül hívjuk ezt Lázár Effektusnak.

Ez azonban átértékeli,

hogy mi racionális

a nemi élettel kapcsolatos döntéshozatalban.

És a helyzet az,

hogy néhányan azt mondják: "Nincs ok aggodalomra,

mert a kezelés valójában hatékony megelőzés,

mert csökkenti a vírusok számát, és ezáltal

megnehezíti a HIV átadását."

Szóval, ha ismét a virémiát nézzük,

ha megkezdjük a kezelést a fertőződés idején,

nos, mi fog történni? A vírusok száma lecsökken.

De mihez viszonyítva? Mi történik kezelés nélkül?

Nos, beáll a halál,

vagyis a vírusszám nullára csökken.

És a zöld részek itt a tüskékkel

azért vannak, mert nem jutottak el a patikába,

vagy elfogyott a gyógyszer, vagy három napos non-stop bulizás

miatt elfelejtették bevenni a gyógyszert,

vagy mert ellenállóvá kezdenek válni, vagy akármi,

ez mind olyan vírus,

ami kezelés mellett nem létezne.

Azt mondom ezzel, hogy ha van egy remek megelőzési stratégia,

hagyjuk abba az emberek kezelését?

Nem, természetesen nem.

Az antiretrovírusos kezelést a lehető legszélesebb körben kell alkalmaznunk.

Én inkább megkérdőjelezni szeretném

azok állítását, akik szerint több kezeléssel

a prevenció megoldható.

Ez nem szükségképpen igaz,

és azt gondolom, hogy sokat tanulhatunk a homoszexuális férfiaktól,

a gazdag országban, ahol a kezelés széles körben elérhető

már 15 éve,

és amit láttunk, az az,

hogy valójában az óvszerhasználati arány,

amely nagyon nagyon magas volt --

a homoszexuális közösségek nagyon gyorsan reagáltak a HIV-re,

miközben iszonyú kevés segítséget kaptak

a közegészségügytől, azt mondanám --

hogy az óvszerhasználati arány drámai módon lecsökkent a kezelések óta,

két okból, valójában.

Az egyik az a feltevés, hogy: " Ááá,

ha fertőzött, akkor úgyis biztos gyógyszert szed,

és vírusainak száma alacsony, így én biztonságban vagyok."

És a másik dolog az, hogy az emberek egyszerűen

nem félnek úgy a HIV-től,

mint korábban az AIDS-től, ami érthető.

Az AIDS torzító jellegű halálos betegség volt,

a HIV meg egy láthatatlan vírus,

ami miatt be kell venni napi egy gyógyszert.

És ez megterhelő ugyan,

de ugyanolyan mértékben,

mint az, hogy minden aktushoz óvszert kell használni,

bármilyen részeg is az ember,

bármennyi bogyót is tolt be, meg ilyesmi?

Ha megnézzük az adatokat, láthatjuk,

a kérdésre a válasz:

hm.

Ezek az adatok Skóciából származnak.

Láthatják, milyen magas volt a tűhasználók aránya,

mielőtt elkezdték az országos tűcsereprogramot.

Ezután ez lecsökkent,

és a heteroszexuálisoknál is, főleg a szexiparban,

és a drogosoknál is,

igazán nem sok minden történt a kezelések beindítása után,

és ez azok miatt az ösztönzők miatt van,

amelyekről korábban beszéltem.

De a homoszexuális férfiak körében

egészen drámai az emelkedés

három vagy négy évvel azután,

hogy a kezelés széleskörben elérhető lett.

Friss fertőzésekről van szó.

Mit is jelent ez?

Azt jelenti, hogy a kisebb félelemszint hatása

a lakosság megnövekedett vírusszintjével együtt

az, hogy több ember él egészséges, hosszú életet,

így növekszik

a HIV fertőzés veszélye,

mindez elnyomja az alacsonyabb vírusszám hatásait,

és ez nagyon aggasztó.

Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy annál több megelőzésre van szükségünk, minél több kezelést nyújtunk.

Ez történik most?

Nem, és én ezt a "szánalom csapdájának" nevezem.

Sokat beszélgetünk az elmúlt pár napban az együttérzésről.

És ami történik, az az, hogy az emberek

képtelenek rávenni magukat arra, hogy

jó egészségügyi szolgáltatást nyújtsanak a szexmunkásoknak,

nem képesek a drogosoknak tűt osztani,

de mihelyt

vétkezőkből, akiknek a viselkedését nem akarjuk megbocsátani,

az AIDS áldozataivá válnak,

elfog minket a szánalom

és hihetetlenül drága gyógyszereket veszünk nekik életük hátralévő részében.

Ennek nincs semmi értelme

közegészségügyi szempontból.

Most az előadásom vége felé Inesnek adom át a szót.

Ines egy transzvesztita utcalány Jakarta utcáin.

Olyan kiscsaj, akinek dákója van.

Miért űzi ezt az "ipart"?

Nos, természetesen, mert rákényszerül,

mert nincs jobb választása, stb., stb.,

és ha meg tudnánk tanítani a varrni,

és egy jó munkát adnánk neki egy gyárban, minden rendben lenne.

Ez egy gyári munkás órabére Indonéziában,

átlag 20 cent.

Tartományról tartományra kissé változik.

Szoktam beszélni szexmunkásokkal, közülük 15 000-ről

szól ez a kis dia.

És ez az, amit a szexmunkások

keresnek óránként, elmondásuk szerint.

Szóval, nem egy jól fizetett munka, de sokaknak

ez az ésszerű választás.

Oké, Ines.

Megvan minden eszközünk, a tudás és a pénz,

és a HIV megelőzésére is az elkötelezettség.

Ines: Akkor miért növekszik mégis a fertőzöttek száma?

A politika miatt.

Ahol a politika képbe kerül, az értelem eltávozik.

Elizabeth Pisani: "Ahol a politika képbe kerül, az értelem.eltávozik."

Tehát egy szexmunkás szerint

a politikusoktól nem várható értelem.

A közegészségügyi dolgozó szempontjából

a drogosok csinálnak ostobaságokat.

Úgy értem, az az igazság, hogy mindenkinek más és más az, ami ésszerű.

Az ésszerűségnek annyi fajtája van,

ahány ember él a Földön,

és ez az emberi lét egyik nagy csodája.

De az ésszerűség ezen fajtái

nem függetlenek egymástól.

Szóval ésszerű

a drogos tűhasználónak, hogy megossza a tűt

a politikus buta döntése miatt,

és ésszerű a politikus részéről,

igen buta döntést hozni,

mert arra reagál,

amiről azt gondolja, az a szavazók akarata.

De a helyzet ez:

Mi vagyunk a szavazók.

Nem az összes van itt, természetesen, de a TED a véleményformálóinak,

és mindenkinek, aki ebben a teremben van,

és mindenkinek, aki ezt az előadást a neten nézi,

azt gondolom, kötelességünk van, hogy a követeljük a politikusoktól,

hogy a politikát tudományos bizonyítékra

és a józan észre alapozva műveljék.

Nagyon nehéz feladat nekünk,

hogy egyénileg befolyásoljuk azt, mi ésszerű

minden Frankie és minden Ines számára.

De legalább arra használhatjuk szavazatunkat,

hogy megakadályozzuk a politikusokat: ne csináljanak olyan ostobaságokat,

amik a HIV terjedéséhez vezetnek.

Köszönöm.

Taps