Hogyan írjunk feszültségteli történetet? – Victoria Smith

A TED-ED Patreon-oldalát lásd: https://www.patreon.com/teded

A teljes leckét lásd: https://ed.ted.com/lessons/how-to-make-your-writing-suspenseful-victoria-smith

Mitől lesz jó egy rémtörténet? Logikusnak tűnhet rettenetes szörnyek szerepeltetésével és vérfürdőkkel kezdeni, de ahogy a horrorszerző H. P. Lovecraft írta, a legősibb és legerősebb félelem az ismeretlentől való rettegés. Az írók nem a borzalmak leleplezésével hatnak erre a félelemre, hanem azzal, hogy a közönséget a bizonytalanság állapotában tartják. Victoria Smith ad néhány tippet, hogyan írjunk feszültségteli történetet.

Lecke: Victoria Smith, rendezte: Silvia Prietov

Nagyon köszönjük a segítséget támogatóinknak! Nélkülük ez a videó nem készülhetett volna el.
Carlos Castillo, Sage Curie, Ana Maria, Vignan Velivela, Ibel Wong, Ahmad Hyari, A Hundred Years, Eden Sher, Rikke Borgaard, IamJo , Travis Wehrman, Minh Tran, Louisa Lee, Kiara Taylor, KFerg, Hoang Viet, Nathan A. Wright, Joren Schiks, Аркадий Скайуокер, Milad Mostafavi.

Mitől lesz jó egy rémtörténet?

Persze szerepelhet benne
pár irtózatos szörny,

folyhat a vér literszámra,

és bujkálhatnak rémek minden zugban,

de ahogy a horror klasszikusa,
H. P. Lovecraft írta,

a legősibb és legerősebb félelem
az ismeretlentől való rettegés.

Az írók nem a borzalmak
megmutatásával hatnak igazán,

hanem azzal, hogy a közönség tűkön ülve
várja, mikor bukkan fel a rémség.

Vagyis a befogadót feszült,
bizonytalan állapotban tartják.

A bizonytalanság legjobb példái
a horrorfilmek és a detektívregények.

Mi rejlik vajon az elátkozott kúriában?

Melyik vacsoravendég a gyilkos?

Ám a feszültség nem korlátozódik
ezekre a műfajokra.

Sikerrel teljesíti a hős a küldetést?

Egymásra talál a pár a végén?

És miféle sötét titok gyötri
annyira a főszereplőt?

A feszültség abból ered,
hogy kérdések vetődnek fel,

amelyekre a közönség
tudni szeretné a választ,

ám a válasz egyre csak késik,
a befogadó pedig izgul és találgat.

Milyen módszerekkel
érhetünk el ilyen hatást?

Pl. a korlátozott nézőponttal.

Mindentudó elbeszélő helyett,
aki mindent lát és elmesél,

meséljük a történetet
a szereplők szemszögéből.

Lehet, hogy a szereplők eleinte épp oly
keveset tudnak, mint a befogadó,

s mi velük együtt tudunk meg többet.

Az olyan klasszikusok, mint pl. a Drakula,
levelekből és naplókból épülnek fel,

amelyekben a szereplők
elmesélik, mit éltek át,

és beszámolnak a félelmeikről.

Fontos a megfelelő színhely
és ábrázolásmód is.

Az ódon udvarházak vagy a kastélyok
kanyargó folyosói és titkos átjárói

azt az érzetet keltik, hogy itt
valami nyugtalanító titok lapul.

Éjszaka, ködben, viharban a szereplők
mind rosszabbul tájékozódnak

és kevésbé tudnak mozogni.

Ezért olyan népszerű helyszín
pl. a viktoriánus kori London.

Átlagos helyszínek és tárgyak is
baljós színezetet kaphatnak,

mint pl. A Manderley-ház asszonya
című rémregényben,

amelyben a főszereplő új otthonában
a virágok mind vérvörösek.

Harmadszor: Játsszunk a stílusokkal
és elbeszélésmóddal.

Nemcsak a történésekre való
odafigyeléssel építhetünk feszültséget,

hanem azzal is, hogy miként
és milyen tempóban mesélünk.

Az áruló szív című novellában
E. A. Poe a narrátor elmeállapotát

töredezett, folyton félbeszakadó
mondatokkal érzékelteti.

A rövid kijelentő mondatok hatására

a történet izgalommal és jelentőségteljes
szünetekkel telik meg.

A moziban pl. Alfred Hitchcock
filmes világára jellemzők

a nyugtalanító hatású hosszú csöndek

és lépcsőkről készített felvételek,

Negyedszer: éljünk drámai iróniával.

Nem lehet a közönséget
a végtelenségig a sötétben hagyni.

Néha csak fokozza a feszültséget,

ha a nagy titok egyes elemeit a közönség
már tudja, a szereplők viszont még nem.

Ez a módszer a drámai irónia.

Ilyenkor nem az a kérdés, mi fog történni,

hanem hogy mikor és hogyan
ébrednek rá a dologra a szereplők.

A klasszikus drámában,
az Oidipusz királyban

a címszereplő nem tudja,
hogy megölte apját

és feleségül vette a saját anyját.

A nézők viszont tudják, és látni, ahogy
Oidipusz lassan ráébred az igazságra,

s ez vezet a történet fájdalmas
csúcspontjához.

És végül: a cliffhanger.

Fontos, hogy ezzel ne éljünk vissza.

Egyesek szerint a cliffhanger ócska trükk,
ám tagadhatatlanul hatásos.

Ez az a módszer, amikor a fejezet,
epizód, kötet vagy évad

épp azelőtt ér véget, hogy valami
életbevágó részletre fény derülne,

vagy egy veszélyes, kevés eséllyel
kecsegtető helyzet közepén.

A várakozás, legyen szó
percekről vagy évekről,

a lehetséges folytatás
elképzelésére sarkall,

s tovább növeli a feszültséget.

A rettenetes véget szinte
mindig sikerül elkerülni,

ami a lezárás érzetéhez
és érzelmi megkönnyebbüléshez vezet.

Ám ettől még ugyanúgy aggódunk
és találgatunk legközelebb is,

amikor a főhős szembenéz
a majdnem biztos katasztrófával.