A fogyókúrázóknak fogalmuk sincs, milyenek a karcsúak| Маrinа Маggi | TEDxKirovka

Marina elmondja, milyen rejtett tényezők okozzák, hogy a karcsú emberek karcsúak maradnak, és milyen nehézségekkel és tévutakkal találják szembe magukat a fogyókúrázók.

Маrinа Маggi a 17:45 projekt vezetője. Nőknek segít, hogy testüket és életüket megváltoztathassák. Területének szakértője, amelyben kiváló eredményeket mutat föl.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Jó estét, Cseljabinszk!

Marina Maggi a nevem.

Mai témám:

a fogyókúrázóknak fogalmuk sincs,
milyenek a karcsúak.

Életem nagyobbik felét

a súlyos táplálkozásfüggésből való
kigyógyulásnak szenteltem.

Maximális testsúlyom 92 kiló volt.

Három éve még így néztem ki.

Életem elég nehéz időszaka volt.

Minden napom azzal indult,
hogy megfogadtam magamnak:

a mai nap, épp a mai nap
változtatok életemen.

De délre már nem leltem azt,
aki reggel megfogadott valamit,

és estére az eltökéltségnek
nyoma sem maradt.

Bedobtam a törülközőt,

bűntudattal büntettem magam,

elítéltem magam...,

s így zajlott ez kb. tíz éven keresztül...

minden áldott nap.

El tudják képzelni?

Eltöprengtem: "Mi a baj velem?

Miért nem sikerül?"

Valami tényleg nem volt rendben velem.

Az a baj, hogy ez idő alatt
végig "fogyókúrázó" voltam,

a fogyókúrázókra teljesen
jellemző gondolkodásmódú

és tudatállapotú tipikus fogyókúrázó.

Amikor erőnek erejével
időnként mégis sikerült lefogynom,

annak ellenére "fogyókúrázó" maradtam.

Mai témám: A fogyókúrázóknak
fogalmuk sincs, milyenek a karcsúak.

Kiegészíteném ezzel:

...és pont ezért nem fogytak le.

Vágjunk bele!

A több mint 16 éves edzői pályafutásom

s az utóbbi négy évben fogyni vágyókkal
végzett munkám során rájöttem,

hogy a fogyni vágyók
nagyon hasonlítanak egymásra.

A hasonlóságból pedig
rendszerszerűség rajzolódik ki.

Túlsúlyuktól függően a fogyókúrázókat
három típusra osztom.

Első: a kényeskedők. Túlsúlyuk 3-5 kiló.

Második: az áldozatok.
Túlsúlyuk legalább 10-15 kiló.

Harmadik: a szektások. Nincs túlsúlyuk.

Mielőtt továbbmennék, leszögezem,

hogy minden egybeesés valós
személyekkel a véletlen műve.

Nem konkrétan önökre gondoltam,
de ha valaki magára veszi, szíve joga.

Tehát a kényeskedők.

A kényeskedő lányoknak
3-5 kiló túlsúlyuk van.

Kerek perec kimondom:
túlsúlyukkal nincs gondjuk,

de kellemetlen változások előjeleit
mikroszinten már tapasztalják.

Valahogy nem jól áll rajtuk a farmer,
a fürdőruhát nehéz becsatolni.

Mikroszinten már zaklatottak,
de egyelőre semmit nem tesznek.

Valós tettekre még
nem határozták el magukat.

A kényeskedők imádnak fogyásról csevegni,

imádnak környezetüknek
arról locsogni, hogy fogyniuk kell.

Ismerős?

Szerintem, a férfiak rögtön megértenek,

ha környezetükben kényeskedő nő van.

Egyes nők kifejezetten hisztiznek,

mások nyugodtabban viselkednek.

Könnyes szemmel grimaszolnak,
ábrázolva szenvedésük kínjait.

Szóval, a kényeskedők folyton nyafognak,
de valójában semmit sem tesznek.

Elmesélem, milyen játszmával
manipulálnak minket a kényeskedők,

és hogyan csapják be saját magukat.

Magától a túlsúlytól nem éreznek
fájdalmat a kényeskedők.

Attól éreznek bűntudatot,
hogy látják a problémát,

de semmit sem tesznek vele.

Valami önigazolásként először is

rengeteget nyafognak,
mert ez megadja nekik

a problémamegoldás felé mutató
cselekvés vagy illúziójának érzetét.

Magunk is gyakran így teszünk,

nemcsak akkor, ha túlsúlyról van szó.

Másodszor: a kényeskedők
az áldozat szerepét öltik magukra,

mintha szenvednének.

Miért szenvednek? Mert társadalmunk
a szenvedőket mindig fölmenti.

Ők mindig jó emberek.

Ezt még jogszabályaink is rögzítik.

A megbánás mint enyhítő körülmény
a bűntett megállapításakor.

Jogász végzettségű vagyok;
most legalább valami hasznát vettem.

Tehát a kényeskedők

egyfelől a "csinálom" szóval
védik magukat,

másrészt "ők jó emberek",

s ezzel csitítgatják magukat:
"velem minden rendben",

lehet tovább kényeskedni és nem fogyni.

Így fest a kényeskedők
manipulatív játszmája.

Borzasztó idegesítők, mert a könyökünkön
jön ki folyton ezt hallgatni.

Az áldozatok a másik kategória.

Áldozatok a kényeskedőkből lesznek.

Köztük az elvi különbség

az elfajult problémában
és a teljesen reális túlsúlyban rejlik.

Az áldozatok olyan lányok,
akik már nem nyafognak.

Szót sem ejtenek róla,
hogy meghíztak, és fogyniuk kellene,

mert tudják, hogy a reális válasz erre:

"igen, le kéne fogynod",
vagy a nézetüket megerősítő hallgatás.

Az áldozatoknak már gondjuk lehet
önértékelésükkel és magabiztosságukkal,

utálnak vásárolni járni.

Valamelyiküket már bizonyára dobta
a fiúja, szemébe mondva az igazságot.

Irtóznak a fényképezkedéstől.

Az áldozatok közvetlenül
a túlsúlytól éreznek fájdalmat.

Míg a kényeskedőket a tétlenkedéstől
fogja el a bűntudat fájdalma,

addig az áldozatok fájdalma
magából a túlsúlyból ered.

Az áldozatok szintén
a fogyókúrázók közé tartoznak.

Harmadik kategória.

Előfordul, hogy a kényeskedők
és az áldozatok erőt vesznek magukon,

és erőfeszítéssel sikerül
túlsúlyukat leadniuk.

Karcsúakká válnak,

de átváltanak a következő kategóriába,
a fogyókúrázó szektásokéba.

A fogyókúrázó szektások karcsúak.

Fiziológiai szempontból
nincs túlsúlygondjuk,

de az a bökkenő, hogy még mindig
az erőfeszítés állapotában vannak.

Abban az állapotban vannak;
be vannak csavarodva.

Be vannak csavarodva az ételtől:
mit, mennyit, hánykor egyenek?

Be vannak csavarodva az étrendtől,
élelmiszertől, mit mivel lehet, mivel nem,

mikor, hánykor, edzés előtt
vagy után szabad-e enni?

Zaklatottak, olyanok, mint az inga.

Jellemző rájuk, hogy hol meghíznak,
hogy érezzék: élnek;

hol meg ismét fogyni kezdenek.

Szektások: miért így nevezem őket?

Mert a szektásokra jellemző,
hogy vallást alapítanak testük köré.

Az erőfeszítésben hisznek.

Hiszik, hogy a test csak
nehéz munka árán adja meg magát.

E munka nem más, mint emberfeletti
ráfordítások eredménye.

Az erőfeszítésben való hit
tartja őket össze.

A fiziológiát tanulmányozom,

Pjotr Kuzmics Anohin
funkcionális rendszerelméletét.

Szólok az erőfeszítésről
és az akaraterőről.

Két fogalom van:
erőfeszítés és akaraterő.

Különböző fogalmak, noha sokan
egyenlőségjelet tesznek közéjük.

[AKARATERŐ ≠ ERŐFESZÍTÉS]

Az erőfeszítés nem fiziológiai,
s majd elmondom, mivel jár.

Az akaraterő energiájának kihasználása
önmagában nem veszélyes.

Először is, mindenkinek
eleve van akaratereje,

akárcsak bicepszünk ereje.

Kifejtéséhez semmit sem kell tennünk.

Akaraterőt valami lehetőség
megvalósítására fejthetünk ki,

mert akaraterőről akkor beszélünk,

amikor valamilyen lehetőség áll fönn.

Amikor akaraterőnkhöz folyamodunk,

nincs szükségünk megújulásra,
jókora pihenésre.

Az akaraterő nem okoz
félelmet a következményektől,

a jövőbeli megvalósulástól.

Nem így az erőfeszítés.

Az erőfeszítés etimológiailag
az erő megkettőzését jelenti.

Megkettőzött erőt fejtünk ki,
túlerőltetjük magunkat.

Az egyik erőt a belső ellenállás
legyőzésére fordítjuk,

amely fiziológiai szempontból felesleges.

És csak a másik erőt használjuk ki

a lehetőség érdekében.

Egész fiziológiánk
az egyensúly elvén alapszik.

Ha a rendszer eltér a normától,
igyekszik stabilizálódni,

és szükség szerint
kiegyensúlyozni az eltéréseket.

Más szavakkal: az erőfeszítés miatt
fellépő eltérés következtében –

hiszen eltérés keletkezik,

mert energiavesztés,
energialeadás lép fel –,

a rendszer igyekszik pozitív
irányba kiegyensúlyozni minket.

Ez azt jelenti, hogy testünk
a belefektetett erőkifejtés miatt

valamivel tartozik nekünk.

Testünktől követeljük vissza e tartozást,

de fiziológiailag testünk
a normán felül mást nem képes nyújtani,

mert testünk vagy szervezetünk
akár a Nap vagy az időjárás,

mindent nem háríthatunk rá,

testünk nem játszik velünk
adósságjátszmát.

Ám rájöttünk, hogy evickéljünk ki,

hiszen valahogy ki kell
egyenlítenünk az erőfeszítést.

De mi a leggyakoribb pozitív eltérés?

A testünket illető hízelgés és bókok.

A kevélységet nem hiába nyilvánították
az egyik halálos bűnnek,

mert próbatételét kevesen állják ki.

A szektások hisznek az erőfeszítésben,

és a pozitív egyensúlyi eltérés érdekében

szükségük van hívők hangjára.

Testük totem,

a hódolat temploma, a hódolat oltára.

A kényeskedők, az áldozatok és a híveik

naponta járulnak az Instagram fiókjukhoz,

s lájkok formájában gyújtanak gyertyát.

A szektásokba beivódott
a saját testükben való hit,

ezért különlegesnek tartják magukat.

Higgyék el, ismerek ilyen edzőket,

mert tapasztalják, hogy hódolnak nekik.

Miért ne lenne ez vallás?

De létezik a fiziológiában

a már meglévő eltéréshez való
alkalmazkodás törvénye is,

a külső ingerléshez való alkalmazkodásé,

amely értelmében bármely eltérés
a későbbiek során már megszokott lesz.

A rendszer alkalmazkodik,
és már nem reagál az ingerlésre.

Számunkra ebből az következik,

hogy a rendszer újra reagáljon
a következő ingerlésre,

hasson rá a következő ingerlés,

az adagolást folyton fokozni kell,
másként a szektások nem érzik a hódolatot.

Ez azt jelenti, hogy újabb hívők
hangjára van szükségük.

A kényeskedők és az áldozatok

úgyszintén stabilizálódnak;
hozzászoknak a külső ingerhez,

s új lájk-gyertyákat csak akkor gyújtanak,

ha a szektás új tette

az előzőekhez képest magasabb
színvonalú készséget mutat föl.

Magunkat hajtjuk bele
az eltéréseket egyre inkább fokozó,

a normától mindinkább eltérő rendszerbe.

Így jön létre a három kategória:

kényeskedők,

áldozatok

és szektások.

Emlékeztetek rá, hogy mindhárom
a fogyókúrázókra vonatkozik.

Miért sorolom a szektásokat közéjük?

Mert bár fiziológiailag

nincs bajuk a túlsúllyal,

de tudatilag továbbra is fogyókúrázók.

Pont ugyanúgy étkeznek...

A képen látható edzők azt sem tudják,

milyen túlzásokkal
lepjék meg hívő követőiket.

A szektások ugyanúgy elvi alapon állnak.

Erőfeszítésről prédikálnak,

ellenőriznek, tiltanak, tartós
elvárásokkal terhelik szervezetüket,

a fogyás sebességét manipulálják.

Gyakran bedobják a törülközőt,

utána letörnek, bűntudatuk van,

magukat büntetik, minősítik magukat.

A kép nem tér el semmiben.

Tudat szempontjából semmiben sem mások,

mint a kényeskedők és az áldozatok.

De a szektásoknak van még két bogaruk:

az eredmény elvesztésétől

s a hiúság másodlagos előnyeiből származó
kéjpótlék elvesztésétől való félelem.

A fogyókúrázókat hosszú
évek alatt megfigyelve –

én is olyan voltam –,

észrevettem,

hogy a fogyókúrázók elfelejtik,
hogyan legyenek karcsúak.

És kezdik magukat
a karcsúak képére formálni,

példaképüket majmolva,
a karcsúra példát teremtve.

Kit látnak maguk előtt?

Persze, hogy az egészséges életmódba
becsavarodott fogyókúrázó szektásét.

Nyilván, hiszen aki
teste köré vallást alapít,

az mindig harsány.

Új követőkre, új hívőkre,
új lájk-gyertyákra van szükségük.

Transzparensekkel vonulnak utcára,

és mindenkit hitükre próbálnak téríteni.

Igen jók ebben.

E jelekre a fogyókúrázók reagálnak is.

Emlékeztetek rá, hogy mindhárom
kategória fogyókúrázókra vonatkozik.

De kik az "egészséges karcsúak"?

Az elvi különbség az egészséges karcsú
s a fogyókúrázó között abban áll,

hogy az egészséges karcsú
nem fogyókúrázik.

Elsősorban tudatilag, gondolataikban
nem fogyókúráznak.

Így gyógyulnak fel.

Ha jobban megnézzük
az egészséges karcsú embert,

tudják, mit vesznek rajta észre?

Semmit.

Az égvilágon semmit.

Eszükbe sem jut az étel,

nem gondolnak rá gyakrabban,
mint a vécére menésről.

Nem alapítanak vallást testük köré,

aligha fényképezkednek
félmeztelenül minden szögből.

A nekik szánt szenvedélyes megjegyzésekre

a karcsúak leginkább értetlenül reagálnak,

mert tényleg föl nem fogják,
mi ez a nagy hűhó testük körül.

Pedig a dolog világos.

Az csinál belőle hűhót,
akinek tudatában ilyen testalkat elérése

munka, erőfeszítés,
az önmegtartóztatás emberfeletti ereje!

Aki erőfeszítés árán fogyott le,

az energiavesztésért cserébe
ellenértéket áhít.

Ezek az emberek könyvet írnak
a szamuráj kemény életútjáról,

és dokumentumfilmet forgatnak magukról,
mert erőfeszítésükért ellenértéket várnak.

Az egészséges karcsú embernek
az ilyen test természetes,

a születés jogán adottság.

Semmi különöset nem tesznek
testük karbantartása érdekében.

Az egészséges karcsúak nem vonulnak ki,

hogy plakátokon erőszakosan
ösztökéljenek bárkit fogyásra,

mert mentesek a hiúság hibájától.

Nem feledkeztek bele az erőfeszítésbe.

Senkit nem hívnak hájas seggűnek,

mert nem haragszanak a testesekre.

A testesek nem idegesítik őket.

Nincs miért haragudniuk rájuk.

Düh abban lakozik, akiben az erőfeszítés.

Ez a szektások jellemző játszmája.

Minél jobban gyűlölik
a hájat és a pufi testet,

annál könnyebb kitartaniuk,
és elkerülni azt az utat.

Az egészséges karcsú ember
többnyire nyugodt,

legalábbis a pufik nem idegesítik.

Az egészséges karcsú emberrel egy a gond.

Nem törődnek magukkal.

Többnyire észrevétlenek.

Azért vagyok ma itt,
és előadásomat annak szentelem,

hogy figyelmüket eltereljem
a transzparensekkel kivonulókról

és rátereljem azokra,
akik többnyire észrevétlenek.

Mert útjelzővé válniuk
az önök számára épp nekik kell,

bármi furcsán hangozzék is ez.

Egészséges karcsú embertől ne várják el,
hogy majd kikürtöli észrevétlenségét.

Furcsa lenne; nem kürtöli ki.

Az egészséges karcsú ember észrevétlen.

Az önök feladata, az önök dolga,

hogy rájuk fordítsanak figyelmet,
amennyiben a túlsúly ismert gondjuk.

Fordítsanak figyelmet rájuk,
és kezdjék őket figyelni!

Kik ők? Hogyan élnek?

Mire gondolnak?
Mit tartanak az étkezésről?

Ilyen tanárommá lánytestvérem vált.

30 évig laktunk egy fedél alatt,
és nem vettem észre, hogy egészséges.

Útjelzőim flúgos edzők voltak,

akik motivációs jelszavaikat szajkózták,

de rájöttem, ki a valódi ösztönzőm,

amikor megértettem,
miféle eredményre törekszem.

Olyan flúgos akarok lenni, mint ők,

vagy egészséges, nyugodt és karcsú?

Amikor erre rájöttem,
testvéremnek egy szót sem szóltam.

Csak kezdtem rá figyelni.

Képzeljék, ezzel minden megváltozott.

Rájöttem, miért nem fogytam
az eltelt idő alatt.

Mert nem helyes célokat tűztem magam elé.

Emlékeznek, a karcsú szektások,
miután lefogynak,

még jobban becsavarodnak
az étkezés témájába.

Fejükben még nagyobb lett
az étkezéssel kapcsolatos zűrzavar.

Testvéremben nem volt zűrzavar!

Semmiféle!

Nem gondolt az étkezésre.

Ez pedig tudatomat kimozdította,

mert rájöttem, melyik a helyes út.

Útjelzőm: minél közelebb
vagyok a karcsúsághoz,

annál kisebb lehet fejemben a zűrzavar.

A zűrzavar pláne nem nőhet.

Ez vált az útjelzőmmé,

de egyben az egyik legkeményebb
megpróbáltatássá is vált,

mert kezdtem nem érteni, hogy lehet
a tolakodó gondolatot megállítani:

nem gondolni a piros elefántra?

Hogyan ne gondoljak ételre,
amikor már rágondolok?

Higgyék el, nem volt könnyű.

De pont ez változtatta meg
a felfogásomat,

pont ezért foglalkozom most
fogyókúrázókkal,

és segítek nekik megszabadulni
az ételfüggőségtől.

A fogyókúrázóknak fogalmuk sincs
a karcsúak gondolkozásáról.

Az önök feladata,
hogy kezdjenek figyelni azokra,

akik többnyire észrevétlenek s nyugodtak.

Kezdjék az észrevétleneket figyelni,

mert nem jönnek izgalomba az ételtől;

mert nyugodtak.

Végezetül mindazokhoz szólok,

akiket ma kategorizáltam,

akikről ma beszéltem.

Kényeskedők!
Hagyjanak fel a kényeskedéssel!

A túlsúllyal játszadozni igen veszélyes,

kigyógyulni belőle nagyon fáradságos
és hosszadalmas folyamat.

Higgyenek nekem, mert gyógyulófélben
lévő ember szól önökhöz.

Ha mikroszintű változást
vesznek észre, cselekedjenek!

Iratkozzanak be edzőterembe,
csökkentsék az adagokat!

Cselekedjenek, ne nyafogjanak,
különben az áldozatok közé kerülnek!

Áldozatok!
Mehetnek a lármás szektások után,

s ha megtanulják az erőfeszítést,
egy-kettőre köztük találják magukat.

Még jobban becsavarodnak az étkezésbe,

tudatukban még jobban megnő
az étellel kapcsolatos zűrzavar.

Rá fognak jönni, hogy tévúton járnak,
nem azt keresték, amit ott találtak.

Mindmáig zaklatottak, nem egészségesek.

Nem gyógyultak ki, csupán más
betegségszakaszba kerültek át.

Gondolják meg, minek ekkora vargabetű?

Hiszen a csúcspont ugyanaz
a normától távol eső hely.

Szektások! Elnézést az összehasonlításért.

Tudom, sok a barátom a szektások közt.

Remélem, nem átkoznak ki.

Magam is fitneszedző vagyok, értem,

hogy belecsináltam a kútba,
amelyből magam is iszom.

De azt szeretném, ha tisztább lenne a kút.

Azt szeretném, ha kevesebb
volna benne a zavaros.

Szektások!
Önöknek megvan a legfontosabb:

a karcsú, szép testük,
amely motivál és lelkesít.

Önöket ma útjelzőként választják
a kényeskedők és az áldozatok.

Hatalmuk és befolyásuk van.

Váljanak hát az élő sejtek épségének
és egészségének valódi példaképévé!

Egészséges karcsúak!
Utolsó szózatom önöknek szól.

Bizonyára nem tudják, hogy egészségesek.

Sok egészségest ismerek,
akiket megfertőzött a fogyás őrülete,

csak mert köröttük fogyókúrázni kezdtek,

abban a hitben: ostobaság nem
foglalkozni lépten-nyomon az evéssel.

Jó hírem van.

Önök rendben vannak.

Egészségesek.

Maradjanak meg példaképnek,

nyugodtnak!

Mi pedig suttyomban megfigyeljük
és tanulmányozzuk önöket.

Köszönöm.

(Taps)