Hogyan hagyjuk, hogy az önzetlenség vezéreljen bennünket?

Mi az önzetlenség? Egyszerűen fogalmazva, az a vágy, hogy mások boldogok legyenek. És Matthieu Ricard boldogságkutató és buddhista szerzetes szerint, az önzetlenség ugyanakkor egy nagyszerű lencse, amin keresztül döntéseket hozunk rövid és hosszú távon, a munkahelyen és az életben.

Szóval, nekünk, embereknek elképesztő
hajlamunk van a jóságra,

de ugyanakkor óriási erőnk is,
hogy kárt okozzunk.

Bármely eszköz felhasználható arra,
hogy építsünk vagy romboljunk.

Mindez a motivációnkon múlik.

Ezért nagyon fontossá vált,

hogy önzetlen motivációt tápláljunk
az önző helyett.

Manapság valóban sok kihívással
szembesülünk.

Ezek lehetnek személyes kihívások.

Saját elménk lehet a legjobb barátunk,
vagy akár a legrosszabb ellenségünk is.

Ugyanakkor ott vannak
a társadalmi kihívások:

szegénység a bőségben, egyenlőtlenségek,
konfliktusok, igazságtalanság.

És akkor vannak az új kihívások,
melyekre nem számítottunk.

10 000 évvel ezelőtt körülbelül
5 millió ember élt a Földön.

Bármit is tettek, a Föld

öngyógyító képessége folytán felépült
az emberi tevékenység ütötte sebekből.

Az ipari és technológiai forradalmak után

ez már nem működik így.

Most mi vagyunk
a legnagyobb hatással Földünkre.

Most lépünk be az antropocén szakaszba,
az emberi hatás alatt álló korba.

Ha azt mondanánk, hogy folytatnunk
kell ezt a véget nem érő növekedést,

az anyagi források végtelen kihasználását,

olyan, mintha azt mondanánk -

és hallottam egy korábbi államfő
(nem mondom meg, hogy ki) szájából -

"Öt évvel ezelőtt
a szakadék szélén álltunk.

Ma egy nagy lépést tettünk előre."

Ez a szakadék ugyanaz,
mint amit a tudósok úgy határoztak meg,

mint planetáris határok.

És ezen határokon belül
még mindig nagy a mozgásterünk.

Még fenn tudunk maradni, az emberiség
még 150 000 évig tud virágozni,

ha megtartjuk az éghajlat egyensúlyát,

ugyanúgy, mint a holocénben
az elmúlt 10 000 év alatt.

De ez azon múlik, hogy önkéntesen
válasszuk az egyszerűséget,

a minőségi növekedést
a mennyiségi helyett.

1900-ban, ahogy látjuk,
jóval a biztonság határán belül voltunk.

1950-ben jött a nagy felgyorsulás.

Most képzeljük el egy pillanatra,
hogy mi következik ezután.

Jóval túlléptünk
néhány planetáris határt.

Hogy csak a biodiverzitást vegyük
példának, ilyen mértékben

2050-re a Földön élő fajok 30%-a eltűnik.

Még ha a DNS-üket lefagyasztjuk,
akkor sem fordítható vissza ez a folyamat.

Itt ülök

egy 7 000 méteres gleccser előtt
Bhutánban.

A harmadik pólusnál gyorsan olvad 2000
gleccser, gyorsabban az Északi-sarknál.

Szóval mit tehetünk ebben a helyzetben?

Hát, bármennyire komplex is
politikailag, gazdaságilag, tudományosan

a környezet kérdése,

a dolog lényege az önzetlenség és önzés
közötti választásban rejlik.

Marxista vagyok,
de Groucho Marx követője. [G.M humorista]

(Nevetés)

Groucho Marx mondta, "Miért kellene
aggódnom a jövő generációi miatt?

Mit tettek ők értem?"

(Nevetés)

Sajnos hallottam, mikor
Steve Forbes milliárdos ugyanezt mondta

a Fox Newsban, pontosan ugyanezt,
csak komolyan.

Említették neki az óceánok
vízszintemelkedését

és ő erre, "Abszurdnak tartom,
hogy ma megváltoztassam a viselkedésemet

valamiért, ami száz év múlva
fog bekövetkezni."

Ha nem törődsz a
jövő nemzedékekkel,

csak rajta.

A mai idők egyik legfontosabb kihívása,

hogy összeegyeztessünk három időtényezőt:

rövid távon a gazdaságot,

a tőzsdepiac hullámzását,
az év végi elszámolásokat;

középtávon az élet minőségét -

milyen az életünk minősége
minden pillanatban 10 - 20 év alatt? -

és hosszú távon a környezetet.

Amikor a környezetvédők
közgazdászokkal beszélgetnek,

olyan az, mint a süketek párbeszéde,
nem értik egymást.

Nem ugyanazt a nyelvet beszélik.

Na most, az elmúlt 10 évben,
körbeutaztam a világot.

Találkoztam közgazdászokkal, tudósokkal,
neurológusokkal, környezetvédőkkel,

filozófusokkal, gondolkodókkal
a Himalaján is, mindenhol.

Úgy tűnik, hogy egyetlen fogalom van,

ami egyeztetni tudja
azt a három tényezőt.

Egyszerűen az, hogy több
tekintettel legyünk másokra.

Ha több tekintettel vagyunk másokra,
akkor gondoskodó gazdaságunk lesz,

ahol a pénzügy szolgálja a társadalmat

és nem a társadalom a pénzügyeket.

Nem tesszük fel kaszinóban

azokat a forrásokat, amiket
mások bíztak ránk.

Ha több tekintettel vagyunk másokra,

teszünk majd azért, hogy orvosoljuk
az egyenlőtlenséget,

hogy valamiféle jólétet
vigyünk be a társadalomba,

az oktatásba, a munkahelyen.

Egyébként mire jó akár
a legerősebb és a leggazdagabb állam is,

ha mindenki boldogtalan?

Ha több tekintettel vagyunk
másokra,

nem fogjuk kifosztani
a bolygónkat,

és jelenleg nincs három bolygónk,
hogy ilyen ütemben folytathassuk.

Szóval felmerül, hogy rendben,

az önzetlenség a válasz,
ami nem csak egy újszerű elmélet,

de tud ez egy igazi, praktikus
megoldás lenni?

És mindenek előtt, létezik vajon

igazi önzetlenség
vagy annyira önzőek vagyunk?

Néhány filozófus azt gondolta,
hogy javíthatatlanul önzőek vagyunk.

De valóban mindannyian gazemberek vagyunk?

Ez jó hír, igaz?

Sok filozófus, mint Hobbes is,
ezt állították.

De nem mindenki néz ki gazembernek.

Vagy az ember embernek farkasa?

De ez a fickó nem tűnik annyira rossznak.

Ő egy barátom Tibetben.

Nagyon kedves.

Szóval mi szeretjük az együttműködést.

Nincs nagyobb öröm, mint
együtt dolgozni, nem igaz?

És persze, ez nemcsak az emberekre igaz.

És akkor ott van az életért
folytatott harc,

a legalkalmasabb túlélése,
a társadalmi darwinizmus.

Habár létezik a vetélkedés is,
az evolúcióban az együttműködés

sokkal kreatívabb kell hogy legyen
ahhoz, hogy sokrétűvé fejlődhessen.

Nagyon jól együttműködünk,
és ezt még tovább kellene fejlesztenünk.

És mindennek a tetején ott van,
az emberi kapcsolatok minősége.

Az OECD készített egy 10 tényezős
felmérést, ebben a jövedelem is szerepelt.

Az első dolog, ami az emberek
szerint a boldogság alapja,

a kapcsolatok minősége.

Nemcsak az emberek esetében.

És nézzük azokat az üknagyanyákat.

A gondolat, miszerint ha mélyre ásunk,

jóvátehetetlenül önzőek vagyunk,

"karosszék" tudomány.

Nem létezik egyetlen szociológiai

vagy pszihológiai kutatás,
ami ezt kimutatta volna.

Inkább az ellenkezőjét.

Barátom, Daniel Batson,
egész életében embereket vizsgált

meglehetősen összetett laboratóriumi
körülmények között.

És persze néha önzőek vagyunk,
egyesek jobban, mint mások.

De arra jutott, hogy rendszeresen,
mindentől függetlenül,

jelentős számban léteznek emberek,

akik önzetlenül viselkednek,
bármi is legyen.

Ha látunk egy súlyos sérültet,
aki szenved,

segítünk, már csak azért is, mert átéljük

a szenvedését, szóval
inkább segítünk, mint hogy tovább néznénk.

Azt mondta barátom, hogy a teszt szerint
az emberek tudnak önzetlenek lenni.

Ez jó hír.

Mi több, a jóságra, mint természetes
dologra kellene gondolnunk.

Nézzék csak:.

Amikor kijövünk, nem fogjuk mondani
"Ez olyan jó.

Nem volt verekedés miközben
a tömeg az önzetlenségen elmélkedett."

Ez elvárás, nem?

Ha lenne verekedés,
arról beszélnénk hónapokig.

A jóság feltételezése olyan valami,
ami nem hívja fel magára a figyelmet,

de létezik.

Most erre figyeljetek.

Egyes pszihológusok,

amikor mesélem nekik, hogy
140 humanitárius projektet vezetek

a Himaláján, ami nekem sok örömet szerez,

azt mondják, "Értem,
a munkád melegséggel tölt el.

Ez nem önzetlenség.
Csupán jól érzed magad."

Azt gondolják, hogy ez az alak,
amikor a vonat elé ugrott, arra gondolt,

"Annyira jól fogom magam
érezni, amikor ennek vége"?

(Nevetés)

De ez nem minden.

Azt mondják erre, ha megkérdeznénk,
azt mondtaná,

"Nem volt választásom.
ugranom kellett, egyértelmű."

Nincs választása. Automatikus viselkedés.
Nem önző és nem is önzetlen.

Nincs választása?

Egyértelmű, hogy az illető nem fog
félóráig gondolkodni,

"Nyújtsam a kezem? Ne nyújtsam?"

Megteszi. Van választása,
de egyértelmű, azonnali.

És akkor itt is, neki is volt választása.

(Nevetés)

Vannak emberek, akiknek volt választásuk,
mint André Trocmé lelkész és a felesége,

és az egész Le Chambon-sur-Lignon falu
Franciaországban.

A második világháború alatt
3 500 zsidót mentettek meg,

menedéket biztosítottak,
elvitték őket Svájcba,

mindenek ellenére, a saját és
családtagjaik életének kockáztatásával.

Szóval az önzetlenség létezik.

És akkor mi az önzetlenség?

A vágy: Legyenek mások is boldogok,
és találják meg az okot a boldogságra.

Na most már, az empátia az az érzelmi
vagy észlelő rezonancia, ami azt mondja,

ez az ember boldog,
ez az ember szenved.

De az empátia önmagában nem elég.

Ha folyamatosan a szenvedéssel
szembesülünk,

empatikus fáradtság törhet ránk,
kiéghetünk,

és ezért a szeretet
nagyobb hatáskörére van szükségünk.

Lipcsében, a Max Planck Intézetben
Tania Singerrel

kimutattuk, hogy az agyban más az
az empátia és más szeretet helye.

Ez mind szép és jó,

ezt kaptuk a fejlődéstől, az anyai
gondoskodástól, a szülői szeretettől,

de ezt bővítenünk kell.

Más fajokra is kiterjedhet.

Ha önzetlenebb társadalmat akarunk,
két dologra van szükségünk:

egyéni változásra és
társadalmi változásra.

Lehetséges az egyéni változás?

Kétezer éves elmélyedt kutatás
azt mondta, hogy igen, lehetséges.

15 éves együttműködés
az idegtudománnyal és az epigenetikával

azt mondja, hogy igen, az agyunk változik,
amikor az önzetlenséget gyakoroljuk.

120 órát töltöttem egy MRI gépben.

Ez az első alkalom, amikor
bementem két és fél óra után.

És az eredményt sok
tudományos folyóirat közzé tette.

Félreérthetetlenül az derül ki,
hogy strukturális és funkcionális

változás megy végbe az agyban,
amikor az önzetlen szeretetet gyakoroljuk.

Hogy egy példával bírjak:

a bal oldalon, ez egy meditáló pihenéskor,

a meditáló együttérző meditáláskor,
látható az aktivitás,

aztán a kontrollcsoport pihenéskor,
semmi nem történik,

meditáláskor, semmi nem történik.

Nincsenek tréningben.

Szóval akkor szükség van 50 000 óra
meditációra? Nem, nincs szükség.

Négy hétig tartó, naponta 20 perces
törődő, gondoskodó meditáció

már strukturális változáshoz vezet az
agyban, a kontrollcsapathoz viszonyítva.

Ez csak 20 perc naponta,
négy hétig.

Még óvodások esetében is-
Richard Davidson ezt megtette Madisonban.

Egy nyolc hetes program: hála, kedvesség,
együttműködés, tudatos légzés.

Azt mondhatnánk.
"Ó, azok csak óvodások."

Nézzétek nyolc hét után,

a pro-szociális viselkedést.
az a kék vonal.

És akkor következik a végső
tudományos teszt, a matricás teszt.

Korábban megállapítottuk, hogy melyik
gyereknek ki a legjobb barátja,

kit kedvel legkevésbé, és volt még egy
egy ismeretlen gyerek és egy beteg gyerek,

és matricákat kell osztogatniuk.

A beavatkozás előtt,
a legtöbbet a legjobb barátaiknak adnak.

Négy-, ötévesek,
20 perc, háromszor egy héten.

A beavatkozás után
nincs megkülönböztetés:

ugyanannyi matricát adnak mindenkinek.

Ezt kellene tennünk a világ
minden iskolájában.

És akkor hogyan tovább?

(Taps)

Ezt meghallván, a dalai láma azt
mondta Richard Davidsonnak

"Menj 10, 100 iskolába,
az ENSZ tagállamokba, az egész világba."

És hogyan tovább?

Egyéni változás lehetséges.

Várnunk kell arra, hogy egy önzetlen gén
legyen az emberi fajban?

Ez 50 000 évbe telhet,
túl sok ez a környezetnek.

Szerencsére létezik a
evolúció a kultúrában.

A kultúrák, ahogy azt szakemberek
kimutatták, gyorsabban fejlődnek,

mint a gének. Ez jó hír.

A háborúhoz való viszonyulás
radikálisan megváltozott az évek alatt.

Az egyéni és a kulturális változás
kölcsönösen hatnak egymásra,

és igen, eltudunk jutni
egy önzetlenebb társadalomhoz.

És hogyan tovább?

Ami engem illet,
én visszamegyek Keletre.

A projektjeinkben 100 000 pácienst
kezelünk évente.

25 000 gyerekünk van az iskolában,
4% ezen felül.

Néhányan azt mondanák, "Hát,
ezek a dolgok működnek gyakorlatban,

de elméletben is?"

Mindig van pozitív deviancia.

Szóval visszamegyek a
remetelakomhoz is, hogy

megtaláljam a belső forrásokat
mások jobb szolgálatára.

De globális szinten
mit tudunk tenni?

Három dologra van szükségünk.

Erősítsük az együttműködést:

A versengő helyett együttműködő
tanulás az iskolában.

Feltétel nélküli együttműködés
szervezeteken belül-

lehet némi versengés szervezetek között,
de nem belül.

Fenntartható harmóniára van szükségünk.
Imádom ezt a kifejezést.

Nem fenntartható növekedésre.

Fenntartható harmónia azt jelenti, hogy
csökkentjük az egyenlőtlenséget.

A jövőben többet teszünk kevesebbel,

és továbbra is minőségben fejlődünk,
nem mennyiségben.

Szükségünk van gondoskodó gazdaságra.

A homo economicus nem tud már mit kezdeni
a nyomorral a bőségben,

nem tud megbirkózni a közös javak
problémájával,

a légkör, az óceánok problémájával.

Szükségünk van gondoskodó gazdaságra.

Ha azt mondjuk, a gazdaság
szenvedélyes kell legyen,

ők azt mondják, "Az nem a mi dolgunk."

De ha azt mondjuk, hogy nem érdekli őket,
az rosszul néz ki.

Szükség van helyi odaadásra,
globális felelősségre.

Ki kell terjesztenünk az önzetlenséget
a többi 1,6 millió fajra.

Az érző lények a világ társlakói.

Próbára kell tennünk az önzetlenséget.

Soká éljen az önzetlenség forradalma.

Viva la revolución de altruismo.
[Éljen az altruizmus forradalma!]

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)