John Hodgman: Dizájn, elmagyarázva.

John Hodgman, humorista és rezidens szakember, "elmagyarázza" három ikonszerű modern tárgy dizájnját. (Készült a TED2012 konferencián a 'The Design Studio' című előadássorozatban, vendég kurátorok: Chee Pearlman és David Rockwell.)

Az ikonszerű dizájn három példáját

szeretném kifejteni ma önöknek,

és teljesen érthető,

hogy én vagyok az, akinek ezt meg kell tennie,

hiszen irodalomból szereztem alapdiplomát.

(Nevetés)

Ugyanakkor

mérsékelten híres tévés személyiség,

és szenvedélyes

Design Within Reach katalógusgyűjtő is vagyok,

tehát mindent tudok,

amit csak lehet.

Biztos vagyok benne,

hogy felismerik ezt a tárgyat;

önök közül sokan lehet, hogy észrevehették,

amint magángépükkel leszálltak

a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren

az elmúlt napok folyamán.

Theme Building néven vált ismertté;

az ok, amiért így hívják a

mai napig nagyon homályos.

És talán

legjobb példája a Los Angeles területén található

ősi, földönkívüli építészetnek.

1961-ben tárták fel először

a LAX építése során,

bár tudósok úgy vélik,

keletkezése egészen időszámításunk előtt

2000-ig nyúlik vissza,

amikor

forgalmas transzdimenziós űrrepülőtérként

használták azok az ősasztronauták,

akik először gyarmatosították a bolygót,

és barbár fajunkat

megszelídítették

az írott nyelvhasználat,

a technológia és

a forgóéttermek ajándékával.

Úgy vélik,

a régi űrreptereket helyettesíti amelyek,

természetesen a Stonehenge területén találhatóak,

és elég nagy

fejlesztésnek tekinthető,

mivel a tervezése letisztult,

az őskelta papok már nem lófrálnak körülötte,

és mivel a parkolási lehetőségek

nyilvánvalóan jobbak.

Amikor feltárták

egy új áramvonalas

korszakot hozott magával, archaikusan a futurista

Googie kort,

amely a helytelenül elnevezett

Jet korszak szinonimájává vált.

Végtére, az ősasztronauták, akik használták,

nem utaztak repülőgépeken túl gyakran,

mivel az utazáshoz jobban szerették

a kristálykoponyák hajtotta tollas kígyókat.

(Taps)

(Zene)

Á igen, egy asztal.

Nap mint nap használunk ilyet.

Rajta pedig

a juicy salif.

Philippe Starck tervezte,

aki úgy vélem épp itt ül a közönség soraiban.

Látszik rajta, hogy Starck tervezte,

a precizitása, a játékossága,

az innovációja és

a fenyegető erőszak ígérete miatt.

(Nevetés)

Ez egy olyan dizájn, ami kihívás elé állítja a megérzésünket --

nem az, aminek hisszük, amikor először meglátjuk.

Nem egy villa, amit arra terveztek,

hogy három falat előételt ragadjanak meg vele egyszerre,

ami odakint az előtérben hasznos lenne,

szerintem.

És a nyilvánvaló

ősasztronauta befolyás,

az űrkorszaksága és a háromlábú állványozás ellenére,

nem olyasvalami,

amit arra terveztek, hogy az agyunkra kapcsolva

kiszívja a gondolatainkat.

Ez valójában egy citromfacsaró,

és amint ezt kimondom,

soha többet nem képzelik másnak.

De nem is a dizájn emlékműve,

hanem a dizájn hasznosságának az emlékműve.

Hazavihetjük magunkkal,

nem úgy mint a Theme Buildinget,

ami örökre ott marad, ahol van.

Megfizethető,

és hazavihető,

és úgy, ahogy van

rárakhatjuk a konyhapultra --

nem fér be a fiókba;

higgyék el, nehezen ment, de rájöttem --

és konyhapultunkat

a dizájn műemlékévé alakítja.

Még egy dolog,

hogy ha van egy otthon,

hogy az egyik funkciója, amiről lehet, nem tudnak, hogy

amikor elalszunk,

életre kel,

körbejár a házon,

átnézi a leveleinket,

és figyeli, ahogy alszunk.

(Taps)

Oké, mi ez a tárgy?

Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mi ez.

Borzalmasan néz ki. Egy kicsi főzőlap?

Nem értem.

Tudja valaki? Chee?

Ez egy... iPhone. iPhone.

Á igen, így van. Már emlékszem rá;

Átcsempéztettem vele az egész fürdőszobámat

még a régi szép időkben.

Nem, nekem is van egy iPhone telefonom. Persze hogy van.

Íme, az én imádott iPhone készülékem.

Rengeteg mindent szoktam rajta csinálni.

Szeretek rajta könyveket olvasni.

Sőt, szeretek olyan könyveket vásárolni rajta,

amiket bűntudat nélkül el sem olvasok,

mert itt eltárolódnak és soha többé nem kell rájuk néznem, és

ez tökéletes.

Mindennap használom

egy ökör súlyának megméréséhez,

például.

Nagy ritkán,

bevallom,

még telefonálásra is használom alkalmanként.

De mégis megfeledkezek róla állandóan.

Ez egy olyan dizájn,

amit amint meglátunk,

megfeledkezünk róla.

Könnyű megfeledkezni arról, hogy fojtotta vissza a lélegzetünket

2007-ben, amikor először

megérintettük ezt a dolgot, mert

olyan gyorsan elterjedt,

és mert ilyen gyorsan

megtanultuk ezeket a mozdulatokat,

és kiegészítette az életünket.

A Theme Buildinggel ellentétben

ez nem földönkívüli technológia.

Vagy mondhatnám azt is,

hogy olyan technológiát használt,

ami az itt lévő emberekkel ellentétben,

sok más ember számára a világon,

még mindig nagyon idegennek tűnik,

és azonnal barátságossá

és ismerőssé tette azt.

És a juicy saliffal ellentétben

nem fenyeget azzal,

hogy rákapcsolja magát az agyunkra,

csak egyszerűen

rákapcsolja magát az agyunkra.

(Nevetés)

És észre sem vesszük, hogy megtörtént.

Úgyhogy tessék. John Hodgman vagyok.

Ezzel elmagyaráztam a dizájnt.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)