Andrew Blum: Valójában mi is az internet?

Az újságírót, Andrew Blum-ot kíváncsivá tette, hogy valójában miből épül fel az internet, miután egy mókus szétrágott egy kábelt és lekényszerítette az internetről. Útnak indult, hogy megnézze a tenger alatti kábeleket, a titkos kapcsolókat és más fizikai dolgokat, amelyekből az internet összeáll.

Elsősorban mindig is az építészetről írtam,

épületekről, és az épületekről való írás

bizonyos feltételezéseken alapul.

Egy építész megtervez egy épületet és az egy hellyé válik,

vagy több építész tervez meg több épületet, mely

várossá válik, és függetlenül az erők olyan bonyolult keverékétől

mint a politika, a kultúra vagy a gazdaság,

amely ezeket a helyeket alakítja, oda tudunk menni

és meg tudjuk nézni. Körbe tudjuk járni.

Meg tudjuk szagolni. Meg tudjuk érinteni.

Meg tudjuk tapasztalni a hely szellemét.

Viszont meglepő volt számomra az elmúlt néhány évben,

hogy egyre kevesebbszer mentem ki a világba,

és egyre több időt töltöttem a számítógépem képernyője előtt.

Különösen körülbelül 2007 óta, amióta iPhone-om van,

nem csak a képernyő előtt ültem egész nap,

hanem a nap végén felálltam

és a zsebemben hordott kis kijelzőt néztem.

És ami meglepett, hogy milyen gyorsan

megváltozott a fizikai világhoz való viszonyom.

A közelmúltban, amióta online vagyunk, és mindegy, hogy

ezt az elmúlt 15 évnek vagy többnek hívjuk,

vagy négy vagy öt évnek, amióta folyamatosan online vagyunk,

a környezethez való viszonyunk megváltozott oly módon, hogy

a figyelmünk folyamatosan meg van osztva. Tudják,

egyszerre nézünk befelé a képernyőre és kifelé

a körülöttünk lévő világra.

És ami még inkább megdöbbentő számomra, amelyen

fennakadtam, hogy a képernyőn belüli világnak

nincs semmi fizikai valósága önmagában.

Ha képeket keresünk az internetről ez minden,

amit találhatunk, ez itt az Opte híres képe

az internetről, olyan, mint a Tejút, egy végtelen kiterjedés,

amelyben úgy tűnik, nem vagyunk benne sehol.

Nem úgy tűnik, hogy fel tudjuk fogni egészében.

Engem ez mindig az Apollo képére emlékeztet a Földről,

a kék üveggolyó képre, és hasonlóképp ugyanazt sugallja,

hogy szerintem nem tudjuk egészében megérteni.

Mi mindig is kicsik maradunk a kiterjedéséhez képest.

Tehát ha itt van ez a világ és ez a kijelző, és ha körülöttem

lenne a fizikai világ, soha nem tudnám őket

összerakni ugyanarra a helyre.

Ezután a következő történt.

Az internetem egy nap tönkrement, ahogy néha szokott,

és a kábeles srác kijött megjavítani, és elindult a

kanapé mögötti poros kábelkötegnél

és folytatta az épületem bejárata felé, majd az alagsoron és az udvaron keresztül

egy nagy katyvasz kábelig a fal mellett.

Aztán látott egy mókust a kábel mentén futni,

és azt mondta: "Itt az ön problémája.

Egy mókus rágja az internetét." (Nevetés)

Ez megdöbbentőnek tűnt. Az internet egy

transzcendens fogalom. Protokolok halmaza, amely megváltoztatott mindent

a vásárlástól a randikon keresztül a forradalmakig.

Világos, hogy ez nem olyasvalami,

amelyet egy mókus meg tud rágni. (Nevetés)

Igazából viszont úgy tűnik, hogy mégis.

Egy mókus rágta az internetemet. (Nevetés)

Aztán megjelent a fejemben az a gondolat, hogy mi lenne,

ha kitépnénk a falból a kábelt és elkezdenénk

követni. Vajon hová jutnánk?

Vajon az internet egy hely, amit meg tudunk nézni?

El tudok oda menni? Kivel találkoznék?

Értik, van-e ott igazából valami?

A válasz úgy tűnt, hogy mindenki szerint "nem".

Ez lenne az internet, ez a fekete doboz egy piros lámpával,

mint az "IT Crowd" című szituációs komédiában.

Alapesetben a Big Ben tetején lakik,

mert onnan van a legerősebb jel,

de megegyeztek, hogy a kollégájuk kölcsönkérheti délutánra,

hogy délután egy irodai prezentáción használhassa.

A internet ősatyjai hajlandóak megválni tőle

egy kis időre, ő ránéz és azt mondja:

"Ez az internet? Az egész internet? Nehéz ez egyáltalán?"

Azt mondják: "Persze, hogy nem, az internetnek nincs súlya."

Zavarba jöttem. Ezt a dolgot, amit kerestem, úgy tűnik

csak a bolondok keresik.

Az internet egy alaktalan folt, vagy egy buta

fekete doboz egy villogó piros lámpával.

Nem a valódi világ.

De valójában az. Van az internetnek valódi világa

és ezzel töltöttem körülbelül két évet,

hogy végigjártam az internet helyeit. Nagy adatközpontokban voltam,

amelyek annyi energiát használnak, mint az egész város, ahol vannak,

és olyan helyeken is voltam, mint ez, a Hudson Street 60 New York-ban,

amely az egyik olyan épület a világon,

a nagyon kevés közül, körülbelül egy tucat épület közül,

ahol több internetes hálózat kapcsolódik össze egymással,

mint bárhol máshol.

Ez a kapcsolat kétségtelenül fizikai folyamat.

Egy hálózat routeréről szól, mint a Facebook, vagy

a Google vagy a BT, Comcast, Time Warner, bármelyik,

mely általában egy sárga optikai szállal kapcsolódik

a mennyezethez, majd lefelé, egy másik hálózat routerébe,

ez egyértelműen fizikai és meglepően bensőséges.

Egy olyan épületben, mint a Hudson utca 60, és még egy tucat másikban

tízszer több hálózat kapcsolódik bennük,

mint a szomszédos épületsorban.

Nagyon rövid ezen épületek listája.

A Hudson 60 különösen is érdekes, mert ez az otthona

körülbelül féltucat nagyon fontos hálózatnak,

amelyek a tenger alatti kábeleket szolgálják ki,

amelyek az óceán alatt futnak

hogy összekössék Európát Amerikával és bennünket egymással.

Különösen ezekre a kábelekre szerettem volna koncentrálni.

Ha az internet egy globális jelenség, ha egy

világfaluban élünk, akkor az azért van, mert kábelek futnak

az óceán alatt, olyanok mint ez.

Ebben a dimenzióban ezek hihetetlenül kicsik.

A kezünkben foghatjuk ezeket. Olyanok, mint egy locsolócső.

Viszont más dimenzióban hihetetlenül kiterjedtek,

annyira, amennyire csak el tudjuk képzelni.

Végignyúlnak az óceánon. 5000, vagy 8000,

vagy 13.000 km hosszúak, és

ha a materiális tudomány és az informatika

hihetetlenül bonyolult, akkor az alapvető fizikai folyamat

megdöbbentően egyszerű. A fény az óceán egyik végén bemegy,

a másik végén pedig kijön a kábelből, általában

egy földi állomásnak nevezett épületből, amely gyakran

feltűnésmentesen el van rejtve egy kis tengerparti negyedben,

és vannak erősítők az óceán fenekén, amelyek

úgy néznek ki, mint egy kékúszójú tonhal,

és 80 kilométerenként erősítik a jelet, és mivel a jel továbbítása

hihetetlenül gyors, az alapegység 10 gigabit per másodpercenkénti

hullámhosszú fény, talán ezerszerese az önök

internetkapcsolatának, képes 10.000 videostream továbbítására,

de nem csak egy hullámhosszú fényt

tesznek egy optikai szálba, hanem mondjuk

50, 60, 70 különböző hullámhosszú, vagy színű fényt

egyetlen optikai szálon keresztül, és talán akár

nyolc optikai szál is lehet egy kábelben, négy-négy mindkét irányba.

Nagyon vékonyak. Olyan vastagok, mint egy hajszál.

És valahol kapcsolódnak a földrészhez.

Egy olyan kábelaknában, mint itt ez. Szó szerint

ez az, ahol a 8000 km-nyi kábel csatlakozik.

Ez itt Halifax, a kábel, ami Halifax és Írország között húzódik.

És a táj is változik. Három évvel ezelőtt, amikor elkezdtem

ezen a dolgon gondolkodni, csak egy kábel volt

Afrika nyugati partja mentén, itt látható

Steve Song térképén, a vékony fekete vonal.

Mostanra már hat kábel van és újabbak jönnek, három mindegyik parton.

Mert amint egy ország csatlakozik egy kábellel,

rájönnek, hogy ez nem elég. Ha erre építenek

egy iparágat, biztosnak kell lenniük, hogy a kapcsolat

nem bizonytalan, hanem permanens, mert ha egy kábel elromlik,

ki kell küldeni egy hajót a nyílt vízre, amely ledob

egy horgot a kábel egyik oldalára, felhúzza, megkeresi a

másik végét, összeilleszti a két véget és visszarakja.

Ez egy nagyon intenzív fizikai folyamat.

Ez a barátom Simon Cooper, aki egész a közelmúltig

a Tata Communicationsnek dolgozott, ez a kommunikációs ága

a nagy indiai ipari konglomerátumnak, a Tata-nak.

Soha nem találkoztam vele személyesen. Csak

videokonferencián keresztül kommunikáltunk, emiatt azt

gondolom róla, hogy ő a férfi az internetben. (Nevetés)

Ő angol. A tenger alatti kábelek iparában

az angolok dominálnak, és úgy tűnik, mind 42 évesek.

(Nevetés) Mert mind ugyanabban az időben kezdtek

a 20 évvel ezelőtti fellendülés idején.

A Tata is akkor indult be a kommunikációs üzletben,

amikor megvásároltak két kábelt, egyet az Atlanti-,

egyet a Csendes-óceán alatt, és elkezdték bővíteni

ezeket, amíg ki nem építettek egy szalagot a világ körül,

ami azt jelenti, hogy elküldik az önök bitjeit keletre vagy nyugatra.

Szó szerint egy fénysugaruk van a világ körül, és

ha egy kábel tönkremegy a Csendes-óceánon, elküldik

az adatot a másik irányba. Ezután pedig elkezdtek

helyeket keresni, amelyeket bekábelezhetnek.

Kábel nélküli helyeket kerestek, ez lehet

északon vagy délen, főleg az afrikai kábelek.

De számomra a leglenyűgözőbb Simon hihetetlen földrajzi képzelőereje.

A világra óriási kiterjedtségében tud tekinteni.

Különösen érdekelt, mert szerettem volna látni,

ahogy egy ilyen kábelt kiépítenek. Tudják, az interneten

folyamatosan tapasztaljuk a kapcsolatok futó pillanatait,

ezeket a rövid találkozásokat mint egy tweet vagy Facebook bejegyzés,

vagy email, és úgy tűnik ennek fizikai következménye van.

Olyan, mintha lenne egy pillanat, amikor a kontinens

bekapcsolódik, és szerettem volna ezt látni.

Simon egy új kábelen dolgozott,

WACS, a Nyugat-Afrikai Kábel Rendszeren, amely

Lisszabont köti össze Afrika nyugati partjával,

Elefántcsontparttal, Ghánával, Nigériával, Kamerunnal.

Azt mondta, hogy nemsokára következik, az

időjárás függvényében, de szól, hogy mikor,

és négy nappal előbb azt mondta, hogy induljak

Lisszabon déli partjára, és kilenc után

nemsokkal ez a férfi fog kisétálni a vízből. (Nevetés)

Egy zöld nylonkábelt fog vinni, egy könnyű vezetéket, amelyet

hírvivő kábelnek neveznek, és ez volt az első összeköttetés

a tenger és a szárazföld között, ez a kapcsolat,

ami a fény 14 ezer kilométeres útjává fog válni.

Ezután egy bulldózer elkezdte behúzni a kábelt erről

a speciális kábelező hajóról, és ezekkel a bójákkal

úsztatták, míg a helyére nem került.

Aztán itt látják az angol mérnököket, ahogy figyelik a munkát.

És amint a helyére került, a férfi visszament a vízbe

kezében egy nagy késsel, és levágta az összes bóját,

a bóják felugrottak a levegőbe, a kábel pedig

leesett a tengerfenékre, majd mind megcsinálta

a hajóig, és amikor odaért,

adtak neki egy pohár gyümölcslevet és egy sütit,

majd visszaugrott a vízbe és kiúszott a partra,

és rágyújtott egy cigarettára. (Nevetés)

Amint a kábel a parton volt,

elkezdték előkészíteni a kapcsolatot a másik végén

azzal a kábellel, amelyet a földi állomásról juttattak le.

Először egy fűrésszel, azután elkezdik

lehámozni a műanyag belsőt --

úgy dolgoznak, mint a séfek, végül úgy dolgoznak, mint

az ékszerészek, hogy ezeket a hajszálvékony optikai szálakat

összekapcsolják a leküldött kábellel,

és ezzel a lyukfúró géppel összeforrsztják őket.

Amikor ezeket az embereket látjuk a kábel felé menni kezükben egy fűrésszel,

akkor nem gondolunk az internetre úgy, mint egy felhőre.

Elkezd egy hihetetlenül fizikai dolognak tűnni.

És ami meglepett, az az, hogy ez bármennyire is

a legkifinomultabb technológián alapul,

ez bármennyire is új dolog, a fizikai folyamat maga

régóta létezik, és a kultúra is ugyanaz.

Látják a helyi munkásokat. Ott az angol mérnök

aki utasításokat ad a háttérben. Ami fontosabb,

hogy a helyek ugyanazok. Ezek a kábelek összekötik

a klasszikus kikötővárosokat, mint Lisszabon, Mombasa,

Mumbay, Szingapúr, New York.

A tengerparti folyamat három-négy napot vesz igénybe,

és utána, ha kész, visszateszik az aknafedőt

és betakarják homokkal,

és el is felejtjük.

Úgy tűnik számomra, hogy sokat beszélünk a felhőről,

viszont amikor a felhőre teszünk valamit,

lemondunk a felelősség egy részéről.

Kevésbé kapcsolódunk hozzá. Hagyjuk, hogy más emberek aggódjanak miatta.

Ez így nem tűnik helyesnek.

Van egy nagyszerű Neal Stephenson idézet, azt mondja,

hogy a bekábelezett embereknek ismerniük is kellene a kábeleket.

Ismernünk kellene, szerintem ismernünk kellene,

hogy honnan jön az internet, és azt is tudni kellene,

hogy fizikailag mi ez, mi kapcsol össze fizikailag mindnyájunkat.

Köszönöm. (Taps)

(Taps)

Köszönöm. (Taps)