Hogyan fognak minket elvezetni a nők szabadsághoz, igazságossághoz és békéhez

"Én voltam az első nő, aki egy afrikai országban volt elnök. És úgy hiszem, hogy több országnak is ki kéne ezt próbálnia" – mondja H.E. Ellen Johnson Sirleaf, Libéria volt, Nobel-díjas elnöke. Elmeséli, hogyan segítettek a libériai nők újjáépíteni az országukat sok évnyi polgárháború után; elmagyarázza, miért nélkülözhetetlen a nemek közötti egyenlőség a béke és jólét szempontjából, és megosztja a tervét, amely hozzásegíti az erre elszánt nők egy generációját ahhoz, hogy vezetői pozíciókba kerüljenek, valamint elősegítsék a társadalmi változásokat.

Afrikai ország

első női elnöke voltam.

És úgy hiszem, hogy több országnak is
ki kellene ezt próbálnia.

(Nevetés)

(Taps és ujjongás)

Ha egyszer összetörik az üvegplafon,

sose lehet újra összerakni,

de azért egyesek meg fogják próbálni.

Amikor Libéria elnöke lettem

2006 januárjában,

egy konfliktus utáni helyzet
borzasztó kihívásaival néztünk szembe:

összeomlott gazdaság,

lerombolt infrastruktúra,

nem működő intézmények,

óriási adósság,

hatalmasra duzzadt
köztisztviselői apparátus.

Szembe kellett néznünk

azoknak a kihívásaival is,
akik túlélték a konfliktust.

A polgárháborúk elsődleges áldozatai

a nők és a gyermekek.

Az első hivatalban töltött napomon

izgatott voltam...

és nagyon kimerült.

Nagyon hosszú úton mentem végig,

hogy felemelkedjek ide.

A nők azok, akik a legtöbb szenvedésen
mentek keresztül

a polgári konfliktusunk során,

és a nők voltak azok,
akik végül megoldották.

Történelmünk

sok erős és tevékeny nőt jegyez.

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének elnöke,

egy híres körzeti bíró,

a Libériai Egyetem igazgatója.

Tudtam, hogy nagyon erős csapatot

kell kialakítanom;

olyat, amely képes megoldást találni

a nemzetünk kihívásaira.

És az összes vezetői pozícióra
nőket akartam kinevezni.

Azonban tudtam, hogy ez nem lehetséges.

Szóval megelégedtem azzal,
hogy stratégiai pozíciókba tettem őket.

A Világbank egyik
nagyon tehetséges közgazdászát

neveztem ki pénzügyminiszternek,

hogy irányítsa
az adósságcsökkentési törekvéseinket.

Egy másik jelöltet
neveztem ki külügyminiszternek,

hogy alakítsa ki újra
a két- és többoldalú kapcsolatainkat.

Kineveztem az első női rendőrfőnököt,

hogy foglalkozzon a nők félelmeivel,

akik annyira sokat szenvedtek
a polgárháború alatt.

Egy másik nőt neveztem ki
esélyegyenlőségi miniszternek,

hogy biztosítsa
a nők védelmét és részvételét.

Idővel nő lett

az igazságügyi miniszter,

a közmunkaügyi miniszter,

a mezőgazdasági miniszter

és a kereskedelmi és ipari miniszter.

A nők kormányzásban való részvétele

példátlan volt az államvezetésünkben.

És ugyan tudtam,

hogy nincs elég
tapasztalattal rendelkező nő ahhoz,

hogy kizárólag női kormányt alakítsak –

ahogyan szerettem volna –,

elhatároztam, hogy minél több
nőt fogok kinevezni

miniszterhelyettesi pozíciókra,

végrehajtói,

adminisztrátori feladatokra,

helyi önkormányzatokba,

diplomáciai szolgálatra,

az igazságszolgáltatásba,

állami intézményekbe.

Működött.

2012 végére

a gazdasági növekedésünk
kilenc százalékon tetőzött.

Az infrastruktúránk
nagyon gyors tempóban épült újra.

Az intézményeink újra működtek.

A 4,9 milliárdos adósságunk

nagy részét törölték.

Jó kapcsolataink voltak
a Nemzetközi Valutaalappal,

a Világbankkal,

és az Afrikai Fejlesztési Bankkal.

Szintén jó munkakapcsolatunk volt

az összes afrikai testvérországunkkal

és a világ számos országával.

Nálunk a nők újra
békésen tudtak aludni éjszaka,

félelem nélkül.

A gyermekeink újra mosolyogtak,

úgy, ahogy megígértem nekik
az első beiktatási beszédemben.

Visszanyertük a nemzetünk jó hírnevét

és megbízhatóságát,

amelyeket a sok évnyi konfliktus során

veszítettünk el.

De a fejlődés sohasem garantált.

Az első ciklusomban 14 százalék volt

a nők aránya a törvényhozásunkban.

A második ciklusomban

nyolc százalékra csökkent

az egyre inkább elmérgesedő
viszonyok miatt.

Durva és mérgező kritikákat kaptam.

Senki se tökéletes.

De semmi sem kiszámíthatóbb,

mint egy erős nő,

aki változtatni akar a dolgokon,

aki fel mer szólalni,

aki bátran cselekszik.

De engem nem zavar a kritika.

Tudom, hogy miért döntöttem úgy,
ahogy döntöttem,

és meg vagyok elégedve az eredményekkel.

De pont ezért van szükség
több női vezetőre.

Mert mindig lesznek olyanok,
akik el akarnak minket lehetetleníteni,

akik össze akarnak minket törni,

mert azt akarják, hogy fennmaradjon
a jelenlegi állapot.

A szubszaharai Afrikában ugyan
jelentős áttörés volt

a női vezetőknél és a női részvételben,

különösen a törvényhozásban –

más szóval a parlamentben –

rengeteg a nő,

50 százalék vagy több,
az egyik nemzetünkben,

több mint 60 százalék,
a világon a legjobb arány –,

de tudjuk, hogy ez nem elég.

Miközben nagyon hálásak lehetünk,

és örülhetünk a haladásnak,

tudjuk, hogy még sok teendőnk van hátra.

Munka, amely a még mindig jelen lévő
maradványait célozza meg

annak a strukturális...

valaminek, ami a nők ellen irányul.

Túl sok helyen

a politikai pártok

alapja a protekció,

a patriarchátus,

a nőgyűlölet,

amelyek távol próbálják tartani a nőket

a jogos helyeiktől,

amelyek kizárják őket

a vezetői pozíciókból.

Túl gyakran fordul elő, hogy a nők –

akkor is, ha kiválóan végzik a dolgukat,

akkor is, ha ugyanaz
vagy magasabb a képzettségük –

alacsonyabb fizetést kapnak.

Ezért is kell azon dolgoznunk,

hogy megváltoztassuk a dolgokat.

Meg kell tudnunk változtatni
az előítéleteket.

Meg kell akadályoznunk

azokat a rendszerszintű korlátokat,

amelyek nem engedik,

hogy a nők a megérdemelt
egyenlőségben részesüljenek.

A férfiakkal is együtt kell dolgoznunk.

Mert egyre inkább terjed

az a felismerés,

hogy a nemek közti teljes esélyegyenlőség

erősebb gazdaságot,

fejlettebb

és békésebb nemzetet eredményez.

És ezért kell folytatnunk a munkát.

És ezért fogunk össze.

Létrehozom a Nők és a Fejlődés Központját,

amely egyesíti...

(Taps)

azokat a nőket, akik újítanak,

és vezetői ambíciók vannak.

Olyan nőkkel, akik kiemelkedő vezetők,

és együtt fejlődnek.

Hiszünk abban,

hogy tíz év alatt

létre tudjuk hozni
a nőknek azt a hullámát,

amely készen áll arra,

hogy magabiztosan

és tudatosan átvegye a vezetést

és alakítsa a társadalmat.

Ezért van az,

(Nevet)

hogy 81 évesen se mehetek nyugdíjba.

(Taps és nevetés)

(Taps és éljenzés)

A nők a változáson dolgoznak

Afrikában.

A nők a változáson dolgoznak

az egész világon.

Én velük leszek,

és az egyik leszek közülük,

mindig.

(Taps)

Köszönöm a figyelmet.

Menjenek és változtassák meg a világot.

(Taps és ujjongás)