Értekezlete van? Menjen sétálni!

Nilofer Merchant egy kis ötlettel áll elő, ami nagy hatást gyakorolhat életünkre és egészségünkre: A következő négyszemközti megbeszélésüket alakítsák "sétáló értekezletté", és hagyják séta és beszélgetés közben szabadon áramlani a gondolatokat!

Amit önök most csinálnak,

ebben a pillanatban,

az a halálukat fogja okozni.

Ennek oka az a dolog,
amit az autóknál, az internetnél

vagy a folyton emlegetett mobileszközöknél is

gyakrabban használunk mindannyian,

ez pedig a fenekünk.

Manapság az emberek naponta
átlagosan 9,3 órán át ülnek,

ami több, mint az alvással töltött
7,7 óra.

Az ülés olyannyira hihetetlenül megszokott,

hogy fel se merül bennünk,
hogy mennyi időt töltünk vele.

És mivel mindenki más is ül,

eszünkbe se jut, hogy ez esetleg
nem jól van így.

Bizonyos értelemben az ülés lett számukra az,

ami az előző generációk számára a dohányzás volt.

Ennek persze egészségügyi
következményei vannak,

mégpedig sokkal ijesztőbbek,
mint a derékbőség.

Az olyan betegségeknek,
mint a mellrák vagy a vastagbélrák,

közvetlen kiváltó oka a fizikai aktivitás hiánya.

E kettőnek például az esetek tíz százalékában.

A szívbetegségek hat százalékában,

a 2-es típusú cukorbetegségnek
pedig hét százalékában.

Megjegyzem, az édesapám halálát is
ez utóbbi okozta.

E statisztikák bármelyike
meg kéne győzzön bennünket arról,

hogy gyakrabban emeljük fel alsófelünket,

de valamiért ezt mégsem tesszük.

Ami engem mozgásra bírt,
az egy társasági esemény volt.

Meghívtak egy értekezletre,

de valamiért nem jött össze a megszokott,

konferenciatermi értekezlet,
ezért az illető azt mondta:

"Holnap le kell vinnem a kutyát sétálni.
Velem tudna tartani?"

Ez elsőre elég furcsán hangzott,

és emlékszem, a találkozón arra gondoltam:

"A következő kérdést nekem kell feltennem",

mert tudtam, hogy egész beszélgetés alatt

levegőért fogok kapkodni.

De mégis elfogadtam a javaslatot, sőt,
az ötletet később magamévá is tettem.

És a kávézós, vagy a neonfényes,

konferenciatermi értekezletek helyett

sétálós megbeszélésekre kezdtem hívni az embereket,

akár heti 30-40 kilométert is megtéve e közben.

Ettől teljesen megváltozott az életem.

Pedig korábban, mielőtt ez megtörtént volna,

mindig azt hittem,

hogy az ember vagy az egészségével törődik,

vagy a kötelezettségeivel,

és az egyik mindig csak
a másik rovására történhet meg.

Mára azonban, több száz ilyen
sétálós megbeszélés során,

megtanultam pár dolgot.

Az első, hogy itt van ez a csodás dolog,

kilépés az iroda falai közül a szabadba,

aminek eredménye a gondolatok szabad szárnyalása.

Akár a természet, akár a testmozgás miatt,
mindenesetre működik.

A második,
és valószínűleg szemléletesebb dolog az,

hogy mennyire vagyunk képesek

a problémákat elsőre nem magától értetődő

szemszögből nézni.

És ha problémák megoldásakor

másként nézünk a világra,

legyen szó akár kormányzati, akár üzleti,

környezetvédelmi
vagy munkahelyteremtési kérdésekről,

akkor meglehet, hogy sikerül
olyan megközelítést találni,

amivel két legyet üthetünk egy csapásra.

Amikor elkezdtem ezt a

sétálós-megbeszélős technikát használni,

a dolgok elkezdtek elvégezhetőkké,
fenntarthatókká és élhetőkké válni.

Az előadást a fenékkel kezdtem,

és most azzal zárom, hogy e testrészünk felemelésével,
életminőségünkön is emelhetünk.

Ne feledjék: "sétálj és beszélj!"

Ne csak beszéljenek róla!

Csodálkozni fognak, hogy a friss levegő
mennyi friss gondolatot hoz magával,

és hogy eközben,

mennyi új ötlettel színesedik az életük.

Köszönöm.

(Taps)