Megelőzhetjük-e az Alzheimer-kórt?

Az Alzheimer-kór nem feltétlenül jelenti az agyunk végzetét, állítja Lisa Genova neurológus és a Megmaradt Alice-nek című könyv írója. Megosztja velünk a betegséggel kapcsolatos legfrissebb tudományos kutatási eredményeket - és ismertet néhány biztató kutatást: mit tehetünk azért, hogy a kórnak ellenálló agyat építsünk magunknak.

Hányan szeretnének önök közül
legalább 80 évig élni?

Na igen...

Szerintem mindannyian abban bízunk,

hogy hosszú életűek leszünk.

Nézzünk kicsit a jövőbe,

az önök jövőjébe,

és képzeljük el, hogy 85 évesek vagyunk.

Most mindenki nézzen a két szomszédjára.

Egyikük valószínűleg Alzheimer-kóros.

(Nevetés)

Jó, jó!

Az is lehet, hogy most azt gondolják:
"Na, de biztos nem én."

Ám legyen. Akkor ön a gondozó.

Tehát...

(Nevetés)

...tehát

ez a szörnyű betegség
nagy eséllyel mindannyiunkat elér.

Félelmünk nagyrészt
abból táplálkozik,

hogy semmit nem tehetünk ellene.

Hiába kutatjuk évtizedek óta,
még mindig nincs se ellenszere,

se gyógymódja.

Tehát ha elég szerencsések vagyunk,
és sokáig élünk,

megjelenik az Alzheimer-kór
agyunk végzeteként.

De talán mégsem kell így lennie.

Mi lenne, ha azt mondanám,
tudunk módosítani a statisztikán,

szó szerint változtatni agyunk végzetén,

külön gyógymód, vagy az orvostudomány
haladása nélkül is?

Kezdjük azzal, hogy megnézzük,
mit tudunk jelenleg

az Alzheimer neurológiájáról.

A képen két összekapcsolódó
idegsejtet látunk.

Pirossal bekarikáztam
a kapcsolódás helyét,

ezt szinapszisnak hívjuk.

A szinapszis helyén
neurotranszmitterek szabadulnak fel.

Itt jutnak át a jelek,
itt zajlik az információcsere.

Itt gondolkodunk, érzünk,
látunk, hallunk, vágyakozunk...

és emlékezünk.

Az Alzheimer is a szinapszis
helyén zajlik.

Nézzük meg kinagyítva ezen az ábrán,

mi is történik itt.

Az információcsere során

neurotranszmitterek is felszabadulnak,
például glutamátok,

az idegsejtek kis peptideket is kilöknek,
az ún. béta-amiloid fehérjéket.

Normál esetben a mikroglia-sejtek
felemésztik a béta-amiloidokat,

ők az agyunk takarítói.

Miközben az Alzheimer
molekuláris okai máig vitatottak,

a neurológusok többsége úgy gondolja,
a betegség akkor kezdődik,

amikor a béta-amiloid túlszaporodik.

Vagy túl sok szabadul fel,
vagy túl kevés emésztődik fel,

és a szinapszis helyén
túl sok halmozódik fel belőlük.

Amikor ez megtörténik,

ragacsos tömbökben egymáshoz kötődnek,
ezt hívjuk amiloid plakkoknak.

Tegye fel a kezét, aki 40 éves,
vagy annál több!

Látom, nem szívesen vallják be.

Ez a betegség első fázisa,

a felgyülemlett
amiloid plakkok jelenléte

ekkor már kimutatható az agyban.

De ezt csak PET CT tudja kimutatni,

mert ekkor még a boldog "mit sem sejtés"
állapotában vagyunk.

Még nem tűnik fel semmilyen károsodás
a memóriában, nyelvben, tanulásban.

Még nem...

Úgy véljük, legalább 15-20 éves folyamat,
mire az amiloid plakk felhalmozódása

eléri a kritikus szintet,

akkor molekuláris reakcióláncot aktivál,

és ez okozza a betegség klinikai tüneteit.

Mielőtt eléri ezt a pontot,

emlékezetkihagyások következhetnek be,
olyanok, mint:

"Miért is jöttem be ide?"

vagy: "Hú... hogy is hívják?"

vagy: "Hová tettem a kulcsomat?"

De mielőtt megint mindenki kiborulna,

mert tudom, az elmúlt napban legalább
a fél társaság átélte valamelyiket -

ezek a teljesen normális
feledékenység jelei

Még azt is vitatnám, hogy ezek a példák

közvetlenül összefüggnének a memóriával,

egyszerűen csak nem figyelünk oda,
amikor valahová letesszük

a kulcsainkat.

A kritikus szintre eljutva

az emlékezet, a nyelv és a tanulás
különböző hibái jelentkeznek.

A kulcsainkat nem a kabátzsebben
vagy az előszobaasztalon

fogjuk végül megtalálni,

hanem a hűtőszekrényben,

vagy bárhol, de azon fogunk tűnődni:

"Ez meg mire való?"

Mi lesz tehát, ha az amiloid plakkok
elérik a kritikus mennyiséget?

Mikroglia takarítósejtjeink
túlaktiválódnak,

gyulladást és sejtkárosodást okozó
vegyi anyagokat szabadítanak fel.

Úgy gondoljuk, ezzel lényegében
elkezdik pusztítani

a szinapszisokat is.

Egy fontos neurotranszmitter fehérje,
a "tau", hiperfoszforilálttá válik,

és összegubancolódik,

így a belsejében elhalnak az idegsejtek.

A betegség középsúlyos fázisát
kiterjedt gyulladás, általános zavarok,

totális háború a szinapszisnál

és sejtpusztulás jellemzi.

Tehát ha önök kutatók lennének,
és gyógyítani akarnák ezt a kórt:

melyik pont tűnne ideálisnak
a beavatkozáshoz?

Sok kutató a legegyszerűbb megoldás
mellett teszi le a voksát:

meg kell akadályozni, hogy a plakkok
elérjék a kritikus szintet,

vagyis a gyógyszerkutatások széles körben
olyan hatóanyag-fejlesztésre irányulnak,

mely megelőzi, leállítja vagy csökkenti
az amiloid plakkok felhalmozódását.

Így az Alzheimer-kór kezelése valószínűleg
a prevenció, vagyis a megelőzés lesz.

Be kell majd szednünk ezt a tablettát,
mielőtt eljutnánk a fordulópontra,

mielőtt a reakciólánc beindulna,

mielőtt a hűtőszekrényben
hagynánk a kulcsainkat.

Véleményünk szerint ez az, amiért idáig
csődöt mondtak ezek a gyógyszerek

klinikai kísérletekben -

nem a tudomány vallott kudarcot,

hanem a kísérletben részt vevő betegek
már előrehaladott stádiumban voltak.

Túl késő már a megelőzéshez.

Tekintsünk úgy az amiloid plakkra,
mint egy gyufalángra.

A kritikus pontot elérve
az egész erdőt lángra lobbantja.

Ha már lángol az erdő,

hiába fújjuk el a gyufa lángját.

Azt még azelőtt kell eloltani,
mielőtt az egész erdő tüzet fogna.

Még mielőtt a kutatók megoldást találnak,

ez igazán jó hír számunkra,

ugyanis azt jelenti, hogy az életmódunk
befolyásolhatja az amiloid plakkok

felhalmozódását.

Tehát módunkban áll

késleltetni a kritikus pont elérését.

Képzeljük el egy mérleghintaként
az Alzheimer kockázatát.

A kockázati tényezőket halmozzuk fel ide,

és amikor a kar eléri a talajt,
már megjelennek a kór tünetei

és diagnosztizálható lesz.

Most képzeljük el magunkat 50 évesként.

Már nem vagyunk mai csirkék,

ezért a korral együtt összegyűlt
néhány amiloid plakkunk.

A mérleg kicsit lefelé billen.

Most nézzük a DNS-ünket.

Mindannyian örököltünk géneket
édesanyánktól és édesapánktól.

Egyes gének fokozzák, mások csökkentik
az Alzheimer kockázatát.

Ha önök olyanok, mint főhősöm, Alice,

ritka génmutációt örököltek,
ami összezavarja a béta-amiloid működését,

és ez önmagában elég ahhoz,
hogy felborítsa az egyensúlyt.

Az örökölt gének azonban többnyire
csak egy kicsit billentenek a mérlegen.

Az ApoE-4 például olyan génvariáns,
ami fokozza az amiloid-felhalmozódást,

de ha valaki örökli is a szüleitől,
még nem biztos,

hogy valaha is Alzheimer-kóros lesz.

Ami azt jelenti, hogy a DNS önmagában

nem felelős a betegség kialakulásáért.

Akkor mitől függ?

Az öregedés és az örökölt génjeink ellen
semmit nem tehetünk.

Idáig semmit nem mondtam, amivel
megváltoztathatnánk agyunk végzetét.

Nézzük az alvást.

A lassú hullámú mély alvás során
a gliasejtjek működése az agyi folyadékkal

átöblíti az agyat,

mire felébredünk, kimossa
a szinapszisokban felgyűlt

anyagcsere-termékeket.

A mély alvás az agy méregtelenítője.

De mi történik, ha elblicceljük az alvást?

Sok kutató szerint

a rossz alváshigiéné
az Alzheimer előjele lehet.

Egyetlen átvirrasztott éjszaka
fokozhatja a béta-amiloidok szintjét.

Az amiloid-felhalmozódásról pedig
kimutatták, hogy alvászavarokat okoz,

ettől viszont még több amiloid
gyűlik fel az agyban.

És ez a pozitív visszacsatolás

felgyorsítja a mérleg átbillenését.

Mi van még?

A szív- és érrendszer egészsége.

A magas vérnyomás, cukorbetegség,
elhízás, dohányzás, magas koleszterinszint

mind kimutathatóan fokozza
a kór kialakulásának kockázatát.

Boncolási tanulmányok igazolják,

hogy alzheimeres betegek
80 százaléka szenvedett

keringési megbetegedéstől.

Állatkísérletek bizonyítják,
hogy aerobik gyakorlatokkal

csökkenthető a béta-amiloid-szint.

Vagyis a szívre egészséges
mediterrán életmód és étrend

elősegítheti, hogy ellensúlyozzuk
a mérleg átbillenését.

Tehát egészen sokféleképpen

megelőzhetjük, késleltethetjük
a kór megjelenését.

De mondjuk,
egyiket sem teszik meg.

Tegyük fel, hogy önök 65 évesek;

van már Alzheimer a családjukban,
így valószínűleg örököltek egy-két gént,

melyek kicsit átbillenthetik a mérleget;

éveken át mindkét végén
égették a gyertyát;

imádják a szalonnát;

és csak akkor futnak,
ha valaki üldözi önöket.

(Nevetés)

Tegyük fel, amiloid plakkjaik
elérték a kritikus szintet.

A mérleghinta karja a földnek csapódik.

Beindult a reakciólánc,

önök felgyújtották az erdőt,

gyulladások, gubancok
és sejtelhalás következik be.

Az Alzheimer-kór tünetei egyértelműek.

Nem jutnak eszükbe szavak,
nem találják a kulcsaikat,

és nem emlékeznek,
miket mondtam előadásom elején.

De talán van kiút.

Még mindig van itt valami,
amivel megóvhatják magukat attól,

hogy átéljék a kór tüneteit,
még akkor is,

ha teljesen elborítja az agyukat
a tomboló betegség.

Az idegi képlékenység
és a kognitív tartalék segíthet.

Gondoljanak csak bele,
hogy az Alzheimer-kór

végső soron szinapszisvesztés eredménye.

Az átlagos agy több mint
százbillió szinapszist tartalmaz,

ami fantasztikus,
és ebből sokat kihozhatunk.

Ez a szám nem állandó.

Az ún. idegi képlékenység folyamatában

folyton cserélődnek a szinapszisok.

Valahányszor új dolgot tanulunk,

új idegi kapcsolatokat
és szinapszisokat teremtünk,

és megerősítjük a meglévőket.

A híres Nun Study során

75 éven felüli apácák közül
678-at vizsgáltak a kutatás kezdetétől,

több, mint 20 éven át.

Testi és szellemi feladatokat
oldottak meg rendszeresen,

az agyukat pedig felajánlották
haláluk után boncolásra.

Némelyik agyban meglepő dolgokra
bukkantak a kutatók.

A plakkok, gubancok
és agyzsugorodás ellenére -

ami kétségkívül Alzheimerre utal -

egyik apáca sem mutatott
alzheimeres tüneteket

élete során.

Ez hogy lehet?

Úgy gondoljuk, ezek az apácák magas
szintű kognitív tartalékkal rendelkeztek,

vagyis több működő szinapszisuk volt.

Azok, akik sok éven át tanultak,

akiknek magas a műveltségi szintje,

akik rendszeresen tornáztatják agyukat,

azoknak bőségesek a kognitív tartalékai.

Bőséges idegi kapcsolataik vannak
tele tartalékokkal.

Ezért, még ha efféle kórok
veszélyeztetik is

szinapszisaik egy részét,

még mindig vannak extra
kapcsolódásaik tartalékban,

így esetleg fel sem tűnik,
hogy bármi gond lenne velük.

Vegyünk egy egyszerű példát.

Mondjuk, alig tudnak valamit egy témáról.

Például rólam azt, hogy Lisa Genova

írt egy könyvet: "Megmaradt Alice-nek",

ennyit tudnak rólam, semmi többet.

Ez az egyetlen idegi kapcsolódásuk,

ez az egyetlen szinapszis.

Mondjuk, hogy Alzheimertől szenvednek.

Plakkok, gubancok, gyulladás
van az agyukban,

és a mikroglia felfalja
azt az egy szinapszist.

Ha valaki megkérdezi:
"Ki is írta a Megmaradt Alice-nek-et?"

- nem tudják megmondani,

mert az az egy szinapszis
hibás vagy elpusztult.

Örökre elfelejtettek engem.

De mi van, ha többet tudnak meg rólam?

Mondjuk, megtanulnak rólam négy dolgot.

Tehát Alzheimertől szenvednek,

három szinapszisuk
károsodott vagy tönkrement.

Még mindig elkerülhetik
a teljes összeomlást.

Emlékeznek a nevemre.

Így a még ép útvonalak bevonásával

rugalmasan viszonyulhatunk
a kór patológiájához.

És új dolgok tanulásával
új útvonalakat teremtünk,

ez a kognitív tartalék.

Az lenne ideális, ha ezek az új dolgok
a lehető legváltozatosabbak lennének,

Látvány, hangok, gondolattársítások
és érzések.

Vagyis nem arról van szó,
hogy fejtsünk keresztrejtvényt.

Nem a már megtanult dolgokat
kell visszanyerni,

ez olyan lenne, mint régi,
ismerős utcákon csatangolni,

jól ismert környéket bebarangolni.

Önök új idegi pályákat akarnak lefektetni.

Alzheimernek ellenálló agyat
építeni például úgy lehet,

hogy tanuljanak olaszul,

kössenek új barátságokat,

olvassanak könyvet,

vagy hallgassanak jó TED-előadást.

És ha mindezek ellenére egy napon
mégis diagnosztizálják önöknél a kórt,

három fontos dolgot
tanultam meg a nagymamámtól

és több tucat ismerősömtől,
akik ezzel a betegséggel élnek.

A diagnózis nem azt jelenti,
hogy holnap meghalunk.

Éljünk tovább.

Érzelmi emlékezetünk nem vész el.

Továbbra is képesek leszünk
felfogni a szeretetet és az örömet.

Talán nem fognak emlékezni,
mit mondtam öt perccel ezelőtt,

de arra igen, hogy mit éreztek,
amikor mondtam.

És mindannyian többek vagyunk,
mint amennyire emlékszünk.

Köszönöm.

(Taps)