Nem a tested vagy: Janine Shepherd,TEDxKC
-
0:19 - 0:24Az élet a lehetőségek megteremtéséről, kihasználásáról szól,
-
0:24 - 0:27s ez számomra az Olimpia-álom volt,
-
0:27 - 0:31ez határozott meg, ez volt a boldogságom.
-
0:31 - 0:34Sífutóként az ausztrál sícsapattal
-
0:34 - 0:36a Téli Olimpiára készülve
-
0:36 - 0:40a csapattársaimmal bicikliztem egy edzésen.
-
0:40 - 0:45A Sydney-től nyugatra fekvő csodálatos Blue Mountains felé tartottunk
-
0:45 - 0:48egy szép őszi napon:
-
0:48 - 0:52sütött a nap, érződött az eukaliptusz és az álmok illata.
-
0:52 - 0:53Az élet szép volt.
-
0:53 - 0:56Már öt és fél órája bicikliztünk,
-
0:56 - 0:58mikor a kedvenc részemhez értünk,
-
0:58 - 1:02a hegyekhez -- mert imádtam a hegyeket.
-
1:02 - 1:03Felálltam a nyeregből,
-
1:03 - 1:06elkezdtem taposni a pedált, s ahogy beszívtam a hideg hegyi levegőt,
-
1:06 - 1:09éreztem, hogy égeti a tüdőmet,
-
1:09 - 1:13arcomat a Nap felé fordítottam,
-
1:13 - 1:17és akkor hirtelen minden elsötétült.
-
1:17 - 1:18Hol vagyok?
-
1:18 - 1:19Mi történt?
-
1:19 - 1:23A testemet fájdalom járta át.
-
1:23 - 1:26Elütött egy túl gyorsan hajtó teherautó
-
1:26 - 1:29csupán 10 perccel a bicikliutunk vége előtt.
-
1:29 - 1:31A baleset helyszínéről mentőhelikopterrel szállítottak
-
1:31 - 1:35Sydney-be, egy nagy gerincsebészetre.
-
1:35 - 1:38Kiterjedt és életveszélyes sérüléseim voltak.
-
1:38 - 1:42Eltört a nyakam és a hátam hat ponton.
-
1:42 - 1:46Öt bordám tört el a jobb oldalon, eltört a kezem,
-
1:46 - 1:50eltört a kulcscsontom és néhány csont a lábaimban is.
-
1:50 - 1:53Az egész jobb oldalam szétnyílt és telement sóderrel.
-
1:53 - 1:54A fejbőröm szétnyílt elöl,
-
1:54 - 1:57hátracsúszott, kilátszott alóla a koponyám.
-
1:57 - 2:00Feji és belső sérüléseim voltak, rengeteg vért vesztettem.
-
2:00 - 2:02Tulajdonképpen 5 liter vért vesztettem,
-
2:02 - 2:05egy hozzám hasonló méretű emberben nincs is sokkal több.
-
2:05 - 2:08Mire a helikopter megérkezett a Prince Henry Kórházba, Sydney-be,
-
2:08 - 2:12a vérnyomásom 40/0 volt.
-
2:12 - 2:15Nagyon rossz napom volt.
-
2:15 - 2:17(Nevetés)
-
2:21 - 2:2610 napig két dimenzió között lebegtem.
-
2:26 - 2:29Tudatában voltam annak, hogy a testemben vagyok,
-
2:29 - 2:31de a testemen kívül is voltam,
-
2:31 - 2:32fentről néztem magam,
-
2:32 - 2:34mintha az egész valaki mással történne.
-
2:34 - 2:38Miért akarnék visszamenni egy ennyire tönkrement testbe?
-
2:38 - 2:43De egy hang szólt hozzám: "Tarts ki, maradj velem!"
-
2:43 - 2:45"Nem, túl nehéz."
-
2:45 - 2:49"Gyere, ez egy nagy lehetőség!"
-
2:49 - 2:53"Nem! Tönkrement a testem, már nem tudom használni!"
-
2:53 - 2:57"Szedd össze magad! Megcsináljuk! Együtt meg tudjuk csinálni!"
-
2:58 - 3:00Válaszúthoz érkeztem.
-
3:00 - 3:05Tudtam, hogy ha nem térek vissza a testembe, akkor örökre el kell hagyjam ezt a világot.
-
3:05 - 3:08Életem harca volt.
-
3:08 - 3:13Tíz nap után úgy döntöttem, visszatérek a testembe,
-
3:13 - 3:16és a belső vérzés abbamaradt.
-
3:17 - 3:20A következő kérdés az volt, hogy tudok-e majd járni,
-
3:20 - 3:23mert deréktól lefelé lebénultam.
-
3:23 - 3:26Azt mondták a szüleimnek, hogy a nyaki törés stabil törés volt,
-
3:26 - 3:28de a hátam teljesen szétzúzódott.
-
3:28 - 3:31Az L1-es csigolya úgy nézett ki,
-
3:31 - 3:35mint egy széttaposott mogyorószem, ezer darabra morzsolva.
-
3:35 - 3:37Operálni kellett.
-
3:37 - 3:40Bementek, rátettek egy babzsákra,
-
3:40 - 3:42és szó szerint félbevágtak.
-
3:42 - 3:45Az egyik sebem az egész testemet körbeéri.
-
3:45 - 3:48Kiszedtek annyi törött csontot, amennyit csak tudtak
-
3:48 - 3:50a gerincvelőmből.
-
3:50 - 3:55Kivették két törött bordámat, és újra felépítették az L1-es csigolyát. Újra összerakták.
-
3:55 - 3:57Egy másik törött bordát is kivettek.
-
3:57 - 4:01Összeolvasztották a T12-est, L1-es és L2-est, majd összevarrtak.
-
4:01 - 4:03Egy óráig tartott maga a varrás.
-
4:03 - 4:05Az intenzíven ébredtem,
-
4:05 - 4:08és az orvosok nagyon örültek az operáció sikerének,
-
4:08 - 4:12mert az egyik nagylábujjamat végre tudtam mozgatni.
-
4:12 - 4:15Én meg azt gondoltam, "Az jó, mert megyek az Olimpiára!"
-
4:15 - 4:17(Nevetés)
-
4:17 - 4:22Fogalmam sem volt. Ez olyan dolog, ami másokkal szokott megtörténni. Velem? Soha.
-
4:22 - 4:24De akkor odajött hozzám az orvos és azt mondta:
-
4:24 - 4:28"Janine, az operáció sikerült,
-
4:28 - 4:31kivettünk annyi csontot a gerincvelődből, amennyit csak tudtunk,
-
4:31 - 4:33de a sérülés maradandó.
-
4:33 - 4:35A központi idegrendszer idegeit érinti, erre nincs gyógymód.
-
4:35 - 4:38Részleges bénulásod van,
-
4:38 - 4:42az összes vele járó sérüléssel.
-
4:42 - 4:44Deréktól lefelé megszűnt az érzékelés,
-
4:44 - 4:48legjobb esetben 10-20%-a visszatérhet.
-
4:48 - 4:51A belső sérülések életed végéig megmaradnak.
-
4:51 - 4:54Folyamatosan katétert kell használnod majd,
-
4:54 - 4:59és legfeljebb támasz és járókeret segítségével tudsz majd újra járni."
-
4:59 - 5:03Majd hozzátette, "Janine, át kell gondolnod az életedet,
-
5:03 - 5:08mert soha többé nem fogod tudni azokat a dolgokat csinálni, amiket eddig."
-
5:08 - 5:11Próbáltam felfogni, amit mond.
-
5:11 - 5:13Sportoló vagyok. Ez a mindenem, csak ezt csináltam eddig,
-
5:13 - 5:16ha ezt nem tudom folytatni, akkor mihez kezdjek?
-
5:16 - 5:22Magamnak pedig ezt a kérdést tettem fel: Ha nem tudom folytatni, akkor ki vagyok én?
-
5:25 - 5:29Az intenzívről az akut gerincosztályra vittek.
-
5:29 - 5:32Egy vékony, kemény gerincágyon feküdtem. Nem tudtam mozgatni a lábaimat.
-
5:32 - 5:37Szoros harisnya volt rajtam, hogy ne alakuljanak ki vérrögök.
-
5:37 - 5:39Egyik karom gipszben volt, a másikból vért vettek.
-
5:39 - 5:42Nyakmerevítő volt rajtam, homokzsákok a fejem két oldalán,
-
5:42 - 5:44s egy tükrön keresztül láttam a világot,
-
5:44 - 5:47ami a fejem felett volt felfüggesztve.
-
5:47 - 5:50Öt másik ember volt még azon az osztályon,
-
5:50 - 5:56és az volt a fantasztikus, hogy mivel mind mozdulatlanul feküdtünk,
-
5:56 - 5:58nem tudtuk, hogyan néz ki a másik.
-
5:58 - 6:00Mennyire fantasztikus!
-
6:00 - 6:06Hányszor van alkalmad az életben barátokat szerezni előítéletek nélkül,
-
6:06 - 6:09csupán a lélekre alapozva?
-
6:09 - 6:11Nem voltak felületes beszélgetések,
-
6:11 - 6:15megosztottuk legbelsőbb gondolatainkat, félelmeinket,
-
6:15 - 6:19és a kórház utáni élet reményeit.
-
6:19 - 6:23Egyik este bejött az egyik ápoló, Jonathan,
-
6:23 - 6:26egy rakás szívószállal.
-
6:26 - 6:28Mindegyikünkre letett egy adagot és azt mondta,
-
6:28 - 6:31"Kezdjétek összefűzni őket."
-
6:31 - 6:36Hát, mivel nem nagyon akadt egyéb tennivaló arrafelé, hozzáláttunk.
-
6:36 - 6:38Mikor végeztünk, csendben körbejárt,
-
6:38 - 6:41és összeillesztette a szívószálak végeit,
-
6:41 - 6:44mire az egész egy nagy kört alkotott az egész szobán keresztül,
-
6:44 - 6:49és azt mondta, "OK, mindenki fogja a szívószálait."
-
6:49 - 6:50Úgy is tettünk.
-
6:50 - 6:54Mire ő, "Jó. Most mind összekapcsolódtunk."
-
6:55 - 7:01És ahogy együtt tartottuk és lélegeztünk,
-
7:01 - 7:05tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül ezen az úton.
-
7:05 - 7:10A gerincosztályon még bénultan fekve is
-
7:10 - 7:12voltak olyan hihetetlenül mély és
-
7:12 - 7:17gazdag, igazi összetartozásról szóló pillanatok,
-
7:17 - 7:21amilyeneket soha nem éltem át azelőtt.
-
7:21 - 7:26Mind tudtuk, hogy amikor elhagyjuk a kórházat,
-
7:26 - 7:29már sosem leszünk ugyanazok.
-
7:31 - 7:34Hat hónap múlva ideje volt hazamennem.
-
7:34 - 7:38Emlékszem, amikor Apu kigurított a tolószékemben,
-
7:38 - 7:40gipszbe csomagolva,
-
7:40 - 7:44és először éreztem a Nap melegét az arcomon.
-
7:44 - 7:49Magamba szívtam, és az gondoltam, "Hogy hihettem valaha is, hogy ez jár nekem?"
-
7:49 - 7:53Hihetetlenül hálásnak éreztem magam az életemért.
-
7:53 - 7:56De mielőtt elhagytam volna a kórházat, a főnővér figyelmeztetett,
-
7:56 - 8:00"Janine, szeretném, ha felkészülnél arra, ami történni fog, ha hazaérsz."
-
8:00 - 8:01"Mire?", kérdeztem.
-
8:01 - 8:04Mire ő, "Depressziós leszel."
-
8:04 - 8:08"Én ugyan nem -- én vagyok Janine, a gép!" -- válaszoltam,
-
8:08 - 8:09mert ez volt a becenevem.
-
8:09 - 8:12Azt mondta, "De bizony, mindenkivel ez történik.
-
8:12 - 8:15A gerincrészlegen ez normális.
-
8:15 - 8:17Tolószékben vagy, ez normális.
-
8:17 - 8:20De ha hazaérsz, rájössz, milyen más lesz az élet."
-
8:20 - 8:25Hazaértem, és valami tényleg történt.
-
8:26 - 8:30Rájöttem, hogy Sam nővérnek igaza van.
-
8:30 - 8:32Tényleg depressziós lettem.
-
8:33 - 8:37Tolószékben voltam, nem éreztem semmit deréktól lefelé,
-
8:37 - 8:40katéter lógott ki belőlem, nem tudtam járni.
-
8:40 - 8:4636 kilóra fogytam le a kórházban.
-
8:46 - 8:48Fel akartam adni.
-
8:48 - 8:52Nem akartam semmi mást, csak felvenni a futócipőmet, és kirohanni az ajtón.
-
8:52 - 8:55A régi életemet akartam. A testemet akartam visszakapni.
-
8:55 - 8:57Emlékszem, Anyu egyszer az ágyam végén ült,
-
8:57 - 9:02és azt kérdezte, "Vajon egyszer megint szép lesz az élet?"
-
9:02 - 9:07Én azt gondoltam, "Hogyan is lehetne? Mindent elvesztettem, ami számított,
-
9:07 - 9:13minden, amiért dolgoztam... odalett."
-
9:13 - 9:17Azt kérdezgettem, miért én? Miért én?
-
9:17 - 9:22Eszembe jutottak a barátaim, akik még mindig
-
9:22 - 9:26a gerincosztályon voltak. Különösen Maria.
-
9:26 - 9:28Mariát autóbaleset érte, és arra a hírre ébredt
-
9:28 - 9:30a 16. születésnapján,
-
9:30 - 9:33hogy teljesen lebénult, nem tudott mozogni
-
9:33 - 9:36nyaktól lefelé, a hangszálai is megsérültek,
-
9:36 - 9:39így beszélni sem tudott.
-
9:39 - 9:44"Mellette fogunk elhelyezni, szerintünk jót tesz majd neki.", mondták.
-
9:44 - 9:49Aggódtam. Nem tudtam, hogyan fogok reagálni rá.
-
9:49 - 9:51Tudtam, hogy kihívás lesz, de tulajdonképpen
-
9:51 - 9:57áldásnak bizonyult, mert Maria mindig mosolygott.
-
9:58 - 10:01Mindig boldog volt, és amikor újra tudott beszélni,
-
10:01 - 10:05-- bár nehezen lehetett érteni, --
-
10:05 - 10:08akkor sem panaszkodott soha. Egyszer sem.
-
10:08 - 10:14Hogyan tudott ilyen szinten elfogadni mindent?
-
10:14 - 10:18Rájöttem, hogy nem csak az én életemről van szó.
-
10:18 - 10:20Magáról az életről van szó.
-
10:20 - 10:25Ez nem csak az én fájdalmam, hanem mindenki fájdalma.
-
10:25 - 10:30Tudtam, ahogy korábban is, hogy van választásom.
-
10:31 - 10:35Harcolok tovább, vagy elengedem az egészet, és elfogadom
-
10:35 - 10:40nem csak a testem, hanem az életkörülményeimet is.
-
10:41 - 10:44Nem kérdeztem többet, hogy "Miért én?",
-
10:44 - 10:48azt kezdtem kérdezni, "Miért ne én?"
-
10:48 - 10:51Arra gondoltam, hogy talán épp a mélypont
-
10:51 - 10:56a legjobb kiindulási pont.
-
10:59 - 11:02Azelőtt sosem tartottam magam kreatívnak.
-
11:02 - 11:07Sportoló voltam, egy gép volt a testem.
-
11:07 - 11:10De most a legkreatívabb projektre készültem,
-
11:10 - 11:13amire bárki is vállalkozhat.
-
11:13 - 11:16Az életem újjáépítésére.
-
11:16 - 11:20S bár fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni,
-
11:20 - 11:24ebben a bizonytalanságban benne volt a szabadság is.
-
11:24 - 11:26Nem voltam többé egy megadott úton.
-
11:26 - 11:32Szabadon felfedezhettem az élet végtelen lehetőségeit.
-
11:32 - 11:38És ez a felismerés megváltoztatta az életem.
-
11:39 - 11:43Otthon ültem a tolószékben, gipszben,
-
11:43 - 11:47elrepült egy repülő a fejem felett,
-
11:47 - 11:49s ahogy felnéztem, azt gondoltam:
-
11:49 - 11:54"Ez az! Ha már járni nem tudok, legalább repülhetnék."
-
11:55 - 11:57"Anyu, megtanulok repülni!", mondtam.
-
11:57 - 11:59Mire ő, "Jól van, édesem."
-
11:59 - 12:01(Nevetés)
-
12:01 - 12:04"Add ide a Yellow Pages-t!" -- kértem.
-
12:04 - 12:06Odaadta a telefonkönyvet, felhívtam a repülőiskolát,
-
12:06 - 12:09foglaltam időpontot, és azt mondtam, "Szeretnék repülésre időpontot kérni."
-
12:09 - 12:11Kérdezték, "Mikor szeretne jönni?"
-
12:11 - 12:13Mire én, "Hát, meg kell kérjem egy barátomat, hogy vigyen ki,
-
12:13 - 12:16mert nem tudok vezetni, haha, meg hát járni sem nagyon.
-
12:16 - 12:18Megoldható?"
-
12:18 - 12:20Foglaltam tehát, és hetekkel később Chris barátom
-
12:20 - 12:22és Anyu kivittek a reptérre.
-
12:22 - 12:23Mind a 36 kilómat,
-
12:23 - 12:26talpig gipszben, bő overállban.
-
12:26 - 12:29Garantáltan nem tűntem alkalmasnak arra,
-
12:29 - 12:31hogy pilóta jogosítványt szerezzek.
-
12:31 - 12:33(Nevetés)
-
12:33 - 12:35A pultba kellett kapaszkodnom, hogy állni tudjak.
-
12:35 - 12:38Mondom, "Hello! Jöttem repülésórát venni."
-
12:38 - 12:41Rámnéztek, és hátraszaladtak eldönteni, hogy ki húzza a rövidebbet.
-
12:41 - 12:42"Tied!"
-
12:42 - 12:44"Nem, nem, vidd te!"
-
12:44 - 12:47Végül kijött egy srác, "Szia, Andrew vagyok, én foglak elvinni repülni."
-
12:47 - 12:48"Szuper!"
-
12:48 - 12:50Úgyhogy kivittek. Kitettek az aszfaltra,
-
12:50 - 12:52és ott volt ez a piros-fehér-kék repülőgép.
-
12:52 - 12:54Gyönyörű volt!
-
12:54 - 12:55Beemeltek a pilótafülkébe.
-
12:55 - 12:57A szárnyon kellett felgurítsanak, hogy be tudjanak tenni.
-
12:57 - 12:59Leültettek.
-
12:59 - 13:00Mindenhol gombok és számlapok voltak.
-
13:00 - 13:03"Azta! Hogy lehetséges megjegyezni, hogy mit csinál ez a sok gomb meg kijelző?"
-
13:03 - 13:06Andrew, a tanárom szállt be előre, elindította a gépet,
-
13:06 - 13:09és azt kérdezte, "Szeretnéd kipróbálni a taxizást?"
-
13:09 - 13:11Ez az, amikor a lábaddal irányítod a pedálokat,
-
13:11 - 13:13hogy a földön vezesd a gépet.
-
13:13 - 13:15Mire én, "Nem. Haha, nem tudom mozgatni a lábaimat."
-
13:15 - 13:18Mire ő, "Óh." Én meg, "De a kezeimet tudom használni."
-
13:18 - 13:19"Oké", válaszolta.
-
13:19 - 13:22Kivitte a gépet a kifutóra, és elindította.
-
13:22 - 13:25És ahogy felszálltunk a kifutóról,
-
13:25 - 13:29ahogy a kerekek elhagyták az aszfaltot, s a levegőbe értünk,
-
13:29 - 13:34hihetetlen szabadságérzés töltött el.
-
13:34 - 13:39Amikor felértünk a gyakorlópálya fölé, Andrew megkérdezte,
-
13:39 - 13:41"Látod ott azt a hegyet?"
-
13:41 - 13:43"Igen?"
-
13:43 - 13:48Erre ő, "Vedd át az irányítást, és repülj a hegy felé."
-
13:48 - 13:51Ahogy felnéztem, rájöttem,
-
13:51 - 13:53hogy a Blue Mountains felé mutat,
-
13:53 - 13:57ahol az egész utam elkezdődött.
-
13:57 - 14:01Átvettem a kormányt, repültem,
-
14:01 - 14:04és messze-messze voltam a kórháztól.
-
14:04 - 14:08Rögtön tudtam, hogy pilóta leszek.
-
14:08 - 14:12Fogalmam nem volt, hogy megyek át az alkalmasságin,
-
14:12 - 14:15de ezen majd később aggódom, mert most van egy álmom!
-
14:15 - 14:19Hazamentem, elővettem egy edzésnaplót, és készítettem egy edzéstervet.
-
14:19 - 14:22Minden nap gyakoroltam a járást, amennyire csak tudtam.
-
14:22 - 14:26Először két embernek kellett tartania,
-
14:26 - 14:28aztán már csak egynek,
-
14:28 - 14:30végül eljutottam odáig, hogy a bútorokon támaszkodva
-
14:30 - 14:32tudtam menni, ha elég közel voltak egymáshoz,
-
14:32 - 14:35s végül hatalmasat fejlődtem odáig,
-
14:35 - 14:37hogy a falak mentén tudtam közlekedni a házban,
-
14:37 - 14:41így, Anyu meg folyamatosan követett,
-
14:41 - 14:43törölgetve utánam az ujjlenyomatokat.
-
14:43 - 14:44(Nevetés)
-
14:44 - 14:47De legalább mindig tudta, hol vagyok.
-
14:47 - 14:49(Nevetés)
-
14:49 - 14:52Miközben az orvosok folytatták rajtam a műtéteket,
-
14:52 - 14:54hogy összeszereljék a testemet,
-
14:54 - 14:56én haladtam az elméleti tananyaggal,
-
14:56 - 15:00és végül hihetetlen módon sikerült átmenni az alkalmasságin.
-
15:00 - 15:03Ez zöld utat adott a repüléshez.
-
15:03 - 15:04Próbáltam minden percet
-
15:04 - 15:07a komfortzónámon jócskán kívül eső sulitól minél messzebb tölteni;
-
15:07 - 15:09tudjátok, ott voltak ezek a vagány srácok,
-
15:09 - 15:12akik mind Qantas pilóták akartak lenni, és én,
-
15:12 - 15:14először gipszben, majd fém merevítővel,
-
15:14 - 15:19a bő overállomban, gyógyszerekkel, katéterrel sántikálva.
-
15:19 - 15:20Rámnéztek, és az gondolták,
-
15:20 - 15:23"Ugyan már, mit képzel? Sose lesz képes
-
15:23 - 15:26ezt csinálni!" És néha én is ezt gondoltam.
-
15:26 - 15:28De ez nem számított,
-
15:28 - 15:30mert hajtott belülről valami,
-
15:30 - 15:35ami sokkal erősebb volt a sérüléseimnél.
-
15:35 - 15:37A kis célok vittek előre.
-
15:37 - 15:40Végül megkaptam a magánpilóta-engedélyem,
-
15:40 - 15:42megtanultam navigálni, és körberepítettem
-
15:42 - 15:46a barátaimat Ausztráliában.
-
15:46 - 15:47Megtanultam kétmotoros gépet vezetni,
-
15:47 - 15:51megkaptam kétmorosra az engedélyt.
-
15:51 - 15:54Megtanultam rossz időben is repülni,
-
15:54 - 15:57jó időben is, és letettem a műszerkezelői vizsgát is.
-
15:57 - 15:59Aztán megkaptam a kereskedelmi pilótaengedélyt is.
-
15:59 - 16:02Majd az oktatói besorolást is.
-
16:02 - 16:05És hirtelen ott találtam magam, ugyanabban a suliban,
-
16:05 - 16:08ahova először mentem repülést tanulni,
-
16:08 - 16:11és én tanítottam az embereket,
-
16:11 - 16:15s mindez 18 hónappal azután, hogy kijöttem a kórházból.
-
16:15 - 16:27(Taps)
-
16:27 - 16:29Azt gondoltam, "Miért álljak meg itt?
-
16:29 - 16:32Miért ne tanuljak meg fejjel lefelé repülni?"
-
16:32 - 16:33És megtanultam.
-
16:33 - 16:35Megtanultam fejjel lefelé repülni,
-
16:35 - 16:39és műrepülés oktató lettem.
-
16:39 - 16:42Anyu és Apu sosem voltak fent.
-
16:42 - 16:45(Nevetés)
-
16:45 - 16:49De akkor már biztosan tudtam, hogy bár a testemnek
-
16:49 - 16:55voltak korlátai, a lelkem megállíthatatlan.
-
16:57 - 17:00Lao Tzu, a filozófus mondta egyszer, hogy
-
17:00 - 17:03"Amint lemondasz önmagadról, azzá válsz,
-
17:03 - 17:06akivé válhatsz."
-
17:06 - 17:08Most már tudom, hogy el kellett engednem azt,
-
17:08 - 17:15akinek hittem magam, hogy egy teljesen új életet tudjak kezdeni.
-
17:15 - 17:19Amíg nem engedtem el azt az életet, amihez ragaszkodtam,
-
17:19 - 17:21addig nem tudtam örömmel fogadni
-
17:21 - 17:24azt az életet, ami várt rám.
-
17:24 - 17:30Most már tudom, hogy az igazi erőm soha nem a testemből fakadt,
-
17:30 - 17:33s bár a fizikai képességeim
-
17:33 - 17:40jelentősen megváltoztak, én magam ugyanaz vagyok.
-
17:40 - 17:43A bennem levő fény még mindig világít,
-
17:43 - 17:48ahogy mindannyiunkban ott ég.
-
17:48 - 17:52Tudom, hogy nem a testem vagyok,
-
17:52 - 17:55és azt is tudom, hogy ti sem a testetek vagytok.
-
17:55 - 18:01Ekkor már nem számít, hogy hogy nézel ki, honnan jössz,
-
18:01 - 18:04vagy mivel keresed a kenyered.
-
18:04 - 18:07Csak az számít, hogy éltetjük
-
18:07 - 18:11az emberiség lángját azáltal, hogy az igazi valónk
-
18:11 - 18:16teremtő megnyilvánulásaként éljük életünket.
-
18:17 - 18:23Mert millió és millió szívószállal vagyunk összekötve.
-
18:24 - 18:28Eljött az idő, hogy összekössük és megfogjuk őket,
-
18:28 - 18:33és ha a közös boldogságunk felé tartunk,
-
18:33 - 18:36akkor ideje szakítani a külsőségekkel,
-
18:36 - 18:39s helyettük a szív erényeit szem előtt tartani.
-
18:39 - 18:42Emeld fel a szívószálad, ha velem vagy!
-
18:43 - 18:45(Taps) Köszönöm!
-
18:45 - 18:49(Taps)
-
18:50 - 18:52Köszönöm.
- Title:
- Nem a tested vagy: Janine Shepherd,TEDxKC
- Description:
-
Gyakran rajtunk kívül álló dolgokkal azonosítjuk magunkat: a kapcsolatainkkal, munkánkkal, családunkkal -- a saját testünkkel is. De mi történik, ha az életed gyökeresen megváltozik, és a tested helyreállíthatatlanul megsérül? Kivé válsz? Ez az előadás a veszteség emberi pszichére gyakorolt hatásáról és az élet értelméről, a beteljesedés kereséséről szól. Akkor találunk önmagunkra, ha elvesztünk mindent, amire azt hittük, hogy szükségünk van.
- Video Language:
- English
- Team:
- closed TED
- Project:
- TEDxTalks
- Duration:
- 19:01
Laszlo Kereszturi approved Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Laszlo Kereszturi commented on Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Anna Patai accepted Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Anna Patai commented on Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Judit Szabo edited Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Orsolya Szemere declined Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Judit Szabo edited Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC | ||
Judit Szabo edited Hungarian subtitles for You are not your body | Janine Shepherd | TEDxKC |