A mentálisan erőssé válás titka | Amy Morin | TEDxOcala

Mindenkinek megvan a képessége, hogy mentális erejét felépítse, de a legtöbb ember nem tudja, hogyan kellene.

Sok időt töltünk azzal, hogy a fizikai erőről és a fizikai egészségről beszélünk, de sokkal kevesebbet beszélünk a mentális erőről és a mentális egészségről.
Választhatunk olyan gyakorlatokat, amik segítenek nekünk megtanulni, hogyan szabályozzuk a gondolatainkat, kezeljük az érzelmeinket és viselkedjünk produktívan a körülményeink ellenére - a mentális erő három alaptényezője. Nem számít, mik a céljaid, a mentális erő felépítése a kulcs ahhoz, hogy elérd a legjobb lehetőségeidet.

Amy Morin okleveles klinikai szociális munkás és pszichoterapeuta. 2002 óta kezel gyerekeket, tinédzsereket és felnőtteket. Pszichológiai adjunktus instruktorként is dolgozik.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Ld. még: http://ted.com/tedx

Van egy barátom Facebookon,
akinek tökéletesnek tűnik az élete.

Egy gyönyörű házban él.

És igazán gyümölcsöző karrierje van.

A családja és ő mindig

izgalmas kalandokra mennek hétvégenként.

És esküszöm, biztos,

hogy profi fényképészt
visznek magukkal,

(Nevetés)

mert nem számít, hova mennek
vagy mit csinálnak,

egyszerűen az egész család szép.

És mindig megmutatja,
hogy milyen boldog,

és milyen hálás az életéért.

Én érzem, hogy ezeket a dolgokat
nem csak úgy mondja

a Facebook miatt,
hanem valóban így gondolja.

Önök közül hánynak van ilyen barátja?

És önök közül hányan

nem igazán szeretik ezt az embert néha?

(Nevetés)

Mindannyian ezt tesszük, ugye?

Nehéz nem így tenni.

De az ilyen gondolkodásnak ára van.

Erről szeretnék ma beszélni,

a rossz szokásaink áráról.

Talán végiggörgetnek
a Facebook üzenőfalon,

és azt gondolják: "És akkor mi van,
ha forgattam a szemeimet?

Ez csak 5 másodperc az időmből.

Hogy bánthatna ez engem?"

A kutatók felfedezték,

hogy a barátaidat irigyelni Facebookon

valójában depresszióhoz vezet.

Ez csak az egyik csapda,
amit az eszünk állíthat nekünk.

Panaszkodtál valaha a főnököd miatt?

Vagy tekintettél a barátaid
életére azt gondolva:

"Miért ilyen szerencsések?"

Nem tudod abbahagyni
az ilyen gondolkodást, ugye?

A gondolkodásmódunk elenyészőnek
tűnhet ebben a pillanatban.

Sőt, talán még jobban is érzed
tőle magad ebben a pillanatban.

De az ilyen gondolkodásmód
elmossa a mentális erődet.

Háromfajta ártalmas hiedelem van,

ami kevésbé eredményessé tesz minket,

és kifoszt minket a mentális erőnkből.

Az első az egészségtelen
gondolkodás magunkról.

Hajlamosak vagyunk arra,
hogy sajnáljuk magunkat.

Bár az rendben van, ha szomorúak vagyunk,
amikor valami rossz történik,

az önsajnálat ennél tovább megy.

Ez az, amikor elkezded
felnagyítani a balszerencsédet.

Amikor olyanokra gondolsz, mint:

"Ezek a dolgok miért
történnek mindig velem?"

"Nem kellene foglalkoznom ezzel."

Ezzel a gondolkodásmóddal beragadsz,

a problémára koncentrálsz,

nem találsz megoldást.

Még amikor nem is tudsz megoldást találni,

mindig tehetsz lépéseket, hogy jobbá tedd
a saját életed vagy valaki más életét.

De ezt nem tudod megtenni,

ha azzal vagy elfoglalva,
hogy magadat sajnáld.

A második ártalmas hiedelem,
ami visszatart minket,

az az egészségtelen gondolkodás másokról.

Azt gondoljuk, hogy mások
irányíthatnak minket

és lemondunk az erőnkről.

De felnőttként, akik egy
szabad országban élnek,

nagyon kevés dolog van az életben,
amit meg kell tenned.

Így amikor azt mondod:
"Sokáig kell dolgoznom",

akkor lemondasz az erődről.

Igen, talán lesznek következményei,
ha nem dolgozol sokáig,

de ez akkor is a te választásod.

Vagy amikor azt mondod:
"Az anyósom az őrületbe kerget",

lemondasz az erődről.

Talán nem ő a legkedvesebb ember a Földön,

de tőled függ, hogyan válaszolsz neki,

mert te irányítasz.

A harmadik típusú egészségtelen hiedelem,
ami visszatart bennünket,

az az egészségtelen
gondolkodás a világról.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni,
hogy a világ tartozik nekünk.

Azt gondoljuk:
"Ha elég kemény munkát teszek bele,

akkor megérdemlem a sikert."

De elvárni, hogy a siker
az öledbe hulljon,

mint valami kozmikus jutalom,

csak csalódáshoz vezethet.

De tudom, hogy nehéz feladni
a rossz mentális szokásokat.

Nehéz megszabadulni az
egészségtelen hiedelmektől,

amiket túl sokáig hordtunk magunkkal.

De nem engedhetjük meg magunknak,
hogy ne adjuk fel őket.

Mert előbb vagy utóbb,
elérsz egy pontot az életedben,

amikor minden mentális erődre szükséged
lesz, amit csak össze tudsz szedni.

Amikor 23 éves voltam,

azt gondoltam,
már mindent tudok az életről.

Megszereztem a diplomámat.

Megkaptam az első állásomat terapeutaként.

Férjhez mentem.

És még egy házat is vettem.

Arra gondoltam:
"Ez nagyon jó lesz!"

"Van egy hihetetlenül
jó kezdésem a siker útján."

Mi történhetne?

Mindez nekem egy nap alatt változott meg,

amikor felhívott a nővérem.

Azt mondta, hogy az édesanyánkat
eszméletlenül találták,

és kórházba került.

A férjem, Lincoln, és én azonnal
autóba ültünk és mentünk a kórházba.

Nem tudtuk elképzelni, mi történhetett.

Édesanyám csak 51 éves volt.

Semmilyen egészségügyi problémája
nem volt korábban.

Amikor odaértünk a kórházba,

az orvosok elmagyarázták,
hogy agyi értágulata volt.

És 24 órán belül az édesanyám,

aki minden reggel úgy kelt fel, hogy:
"ez egy jó nap, amikor élhetünk",

elhunyt.

Ez a hír lesújtó volt számomra.

Édesanyámmal nagyon
közel álltunk egymáshoz.

Terapeutaként egy intellektuális szinten
tudtam, hogyan éljük meg a gyászt.

De tudni vagy csinálni,
két nagyon különböző dolog.

Sok időbe telt, mire azt éreztem,
tényleg kezdek meggyógyulni.

Akkor édesanyám halálának
harmadik évfordulóján,

néhány barátunk felhívott

és meghívtak Lincolnt és engem
egy kosárlabdameccsre.

Véletlenül a meccset

ugyanott játszották,
ahol utoljára láttam édesanyámat,

egy nappal azelőtt, hogy elhunyt.

Nem mentem oda vissza azóta.

Nem voltam biztos benne,
hogy vissza akarok menni.

De beszéltünk róla Lincolnnal,
és végül azt mondtuk:

"Talán ez egy jó módja annak,
hogy megtiszteljük az emlékét."

Úgyhogy elmentünk a meccsre.

Igazából nagyon jól éreztük
magunkat a barátainkkal.

Azon az estén hazafelé

arról beszéltük, milyen jó volt,

hogy végre vissza tudtunk
menni arra a helyre,

és mosollyal emlékezhettünk édesanyámra,

nem pedig szomorúsággal.

De röviddel azután, hogy éjjel hazaértünk,
Lincoln mondta, hogy nem érzi jól magát.

Néhány perccel később összeesett.

Mentőt kellett hívnom.

Az intenzív osztályon
találkoztam a családjával.

A várakozás egy örökkévalóságnak tűnt,

mire végre egy orvos kijött.

De ahelyett, hogy Lincolnhoz
vitt volna minket,

egy privát terembe vitt,

leültetett minket

és elmagyarázta, hogy Lincoln,

aki a legvakmerőbb ember volt,
akivel valaha találkoztam,

elhunyt.

Nem tudtuk még akkor,
hogy szívrohama volt.

Csak 26 éves volt.

Korábban semmilyen problémája
nem volt a szívével.

Így ott találtam magam 26 éves özvegyként,

akinek nem volt édesanyja.

Azt gondoltam:
"Hogy fogok ezen túljutni?"

Ezt úgy leírni, mint az életem
egy fájdalmas szakaszát,

nagyon enyhe kifejezés.

És akkor rájöttem,

hogy amikor nehéz
időszakon mész keresztül,

a jó szokások nem elegendőek.

Egy-két apró szokás is elég,

hogy igazán visszatartson.

Nagyon keményen dolgoztam,

nem csak azért,
hogy jó szokásokat alakítsak ki,

hanem megszabaduljak
azoktól a kis szokásoktól,

bármilyen aprónak is tűnnek.

Mindezen keresztül,

megőriztem a reményt,
hogy egyszer jobbra fordulhat az élet.

És végül jobbra fordult.

Néhány évvel később találkoztam Steve-vel.

És szerelmes lettem.

És újra férjhez mentem.

Eladtuk a házat, amiben Lincolnnal éltünk,

és vettünk egy új házat, egy új környéken,

és lett egy új munkám.

De szinte alig sóhajtottam
egyet a megkönnyebbüléstől

a friss új kezdésem után,

amikor megkaptuk a hírt, hogy Steve apja
a rák végső stádiumában van.

És elkezdtem gondolkodni:

"Miért történnek mindig ezek a dolgok?"

"Miért kell elvesztenem
minden szerettemet?"

"Ez nem igazságos."

De ha bármit megtanultam,

az az, hogy ez a fajta
gondolkodásmód csak visszatarthat.

Tudtam, hogy szükségem lesz

minden mentális erőmre,

hogy túltegyem magam
ezen a veszteségen.

Ezért leültem és írtam egy listát

minden dologról, amit a mentálisan
erős emberek nem csinálnak.

És elolvastam a listát.

Egy emlékeztető volt
minden rossz szokásról,

amit olykor-olykor csináltam,
ami visszatartott engem.

Elolvastam a listát újra és újra.

Igazán szükségem volt rá.

Mert a megírása után néhány héttel,

Steve apja elhunyt.

Az utam megtanított arra,
hogy a mentális erő titka az,

hogy fel kell adnod a rossz
mentális szokásaidat.

A mentális erő nagyon
hasonlít a fizikai erőhöz.

Ha fizikailag erős akarsz lenni,

edzőterembe kell menned
és súlyokat emelni.

De ha valóban eredményeket akarsz látni,

akkor az egészségtelen ételeket
is fel kell adnod.

A mentális erő ugyanolyan.

Ha mentálisan erős akarsz lenni,

akkor szükséged lesz jó szokásokra,
mint a hála gyakorlása.

De fel kell adnod a rossz szokásaidat is,

mint bosszankodni más sikerén.

Mindegy, hogy milyen gyakran történik,

vissza fog tartani téged.

Tehát hogyan edzed az agyad,
hogy máshogy gondolkozzon?

Hogyan add fel a rossz
mentális szokásaidat,

amiket évek óta hordasz magaddal?

Azzal kezdődik, hogy ellensúlyozod
azokat az egészségtelen hiedelmeket

egészségesebbekkel.

Például az egészségtelen
hiedelmek magunkról

legtöbbször azért vannak, mert
kellemetlennek látjuk az érzéseinket.

Szomorúság, bántottság,
düh vagy ijedtség,

ezek mind elég kellemetlenek.

Tehát mindent megteszünk azért,
hogy elkerüljük a kellemetlenséget.

Próbálunk kiszabadulni belőle úgy,

hogy például panaszkodunk.

Bár ez egy ideiglenes figyelemelterelés,

csak meghosszabbítja a fájdalmat.

Az egyetlen módja, hogy túljussunk
a kellemetlen érzelmeken,

az egyetlen módja, hogy kezelni tudjuk,
ha átmegyünk rajtuk.

Megengedjük magunknak,
hogy szomorúak legyünk és továbblépjünk.

Hogy bízzunk a képességünkben,

hogy kezelni tudjuk a kellemetlenséget.

Az egészségtelen hiedelmek
másokról azért alakulnak ki,

mert másokhoz hasonlítjuk magunkat.

Azt gondoljuk, hogy ők
felettünk vagy alattunk állnak.

Vagy azt gondoljuk,
irányíthatják az érzéseinket.

Vagy hogy mi irányíthatjuk,
ahogy ők viselkednek.

Vagy őket hibáztatjuk azért,
hogy visszatartanak minket.

De valójában a mi
választásaink teszik ezt.

El kell fogadnod,
hogy te vagy a te embered,

és mindenki más különálló.

Az egyetlen ember,
akihez magad kell hasonlítanod,

az a tegnapi éned.

A világról alkotott egészségtelen
hiedelmek azért alakulnak ki,

mert mélyen azt akarjuk,
hogy a világ igazságos legyen.

Azt akarjuk hinni,
hogy ha elegendő jót teszünk,

akkor elegendő jó dolog
fog történni velünk.

Vagy ha erősek vagyunk
elegendő rossz helyzetben,

akkor valamiféle jutalmat kapunk.

De végül el kell fogadnod,
hogy az élet nem igazságos.

És ez felszabadító tud lenni.

Igen, ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül
kapsz jutalmat a jóságodért,

de egyben azt is jelenti,
hogy bármennyit szenvedtél,

nem vagy arra ítélve,
hogy tovább szenvedj.

A világ nem így működik.

A te világod olyan,
amilyenné te teszed.

De persze mielőtt
megváltoztathatnád a világod,

hinned kell abban,
hogy meg tudod változtatni.

Egyszer dolgoztam egy férfival,
aki évekig cukorbeteg volt.

Az orvosa elküldte terápiára,

mert voltak olyan mentális szokásai,

amik kihatással voltak a fizikai jólétére.

Az édesanyja fiatalon hunyt el
a cukorbetegség szövődményei miatt,

ezért azt hitte, hogy el van ítélve,

és teljesen feladta a próbálkozást,
hogy kezelni tudja a vércukrát.

Valójában a vércukra olyan
magas lett mostanában,

hogy elkezdett miatta romlani a látása.

Elvették tőle a jogosítványát.

Elkezdte egyre kisebbnek érezni magát.

Amikor bejött az irodámba,
akkor egyértelművé tette,

hogy mindent tud
a vércukrának kezeléséről.

Csak szerinte nem éri meg az erőfeszítést.

De végül beleegyezett
egy kis változtatásba.

Azt mondta: "Feladom a napi
két liter Pepsi szokásomat,

és lecserélem diétás Pepsire."

Alig tudta elhinni, milyen gyorsan
kezdtek el javulni a számai.

És bár minden héten jött,

hogy emlékeztessen,
milyen szörnyű a diétás Pepsi,

kitartott mellette.

Amint egy kis javulást látott,

azt mondta:
"Talán megnézhetném más szokásaimat is."

Azt mondta: "Ki tudom cserélni
az éjjeli egydoboznyi jégkrémemet

egy kevésbé cukros édességre."

Majd egyszer egy turkálóban
volt a barátaival,

és megtalálta ezt az
ütött-kopott régi szobabiciklit.

Nagyon olcsón vette meg,

hazavitte és letette a TV elé.

És elkezdett pedálozni,

miközben a kedvenc műsorait
nézte minden éjjel.

Nemcsak lefogyott,

hanem egy napon észrevette,
hogy jobban látja a TV-t,

csak egy kicsit tisztábban,
mint előzőleg.

És akkor hirtelen eszébe jutott,

hogy a látáskárosodása
talán nem maradandó.

Kitűzött egy új célt magának:

vissza akarta szerezni a jogosítványát.

Attól a naptól fogva
elképesztően lelkes volt.

A közös munkánk végén
már minden héten jött,

és kérdezte:
"Rendben, mit csinálunk a héten?"

Mert végre elkezdett hinni abban,
hogy meg tudja változtatni a világát.

Hogy van olyan mentális ereje,
hogy megváltoztassa.

Hogy fel tudja adni a rossz
mentális szokásait.

És mindez csak egyetlen
kicsi lépéssel kezdődött.

Szóval javaslom önöknek,
hogy fontolják meg,

milyen rossz mentális szokásaik
vannak, melyek visszatartják önöket?

Milyen egészségtelen hiedelmek,

amik visszatartanak attól,
hogy mentálisan erősek legyünk?

És mi az az egy kis lépés,
amit ma megtehetnek?

Pont itt, pont most.

Köszönöm.

(Taps)