Hogyan segített a mobiltelefon megoldani két emberölési ügyet?

Két rejtélyes emberölés maradt megoldatlan egészen addig, amíg Paul Lewis újságíró fel nem kereste a helyszíneken tartózkodókat, akiknek mobiltelefonján fontos bizonyítékok szerepeltek. Lewis a bizonyítékokból lépésről lépésre illesztette össze a képet, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak. Ez az oknyomozó újságírás jövője, melyet a nagyközönség működtet.

Az újságírás új formájáról
szeretnék beszélni.

Egyesek polgári újságírásnak

vagy kollaboratív
újságírásnak is nevezik.

Ez számomra hivatásos
szakmabeliként annyit jelent,

hogy elfogadom, nem lehetek
képes mindenre,

de a technológia segítségével

mások is lehetnek a szemeim és füleim.

Önök és a nagyközönség egyéb tagjai pedig

így nem csupán passzív fogyasztói
lehetnek a híreknek,

hanem gyűjtésükben együtt is működhetnek.

Szerintem ez a folyamat igazán
növelheti a hétköznapi emberek befolyását,

hogy elszámoltathassák
a nagyobb szervezeteket.

Ezt mutatom be ma önöknek
két példán keresztül.

Két olyan történetet mesélek el,
melyeket én vizsgáltam meg.

Mindkettő ellentmondásokkal
teli haláleset,

melyeknek hivatalos hatósági jegyzőkönyvei

félrevezetők voltak.

A modern technika segítségével
alternatív igazságot találtunk.

Kiaknáztuk a közösségi média,
főként a Twitter előnyeit.

Ahogy már mondtam, főként
a polgári újságírásról beszélek ma.

Nézzük tehát az első ügyet!

Ő itt Ian Tomlinson a kép előterében.

Londoni újságárus volt.

2009. április elsején halt meg
a londoni G20-ellenes tüntetésen.

Nem tüntetni volt ott,

éppen próbált hazajutni munka után,

a demonstráció helyszínén át,

de nem járt sikerrel.

Egy maszkos férfi hátulról megtámadta,

ahogyan önök is láthatják.

A jelvényszámát is eltakarta,

de most már elmondhatom,
hogy ő Simon Harwood,

a londoni rendőrség tisztje.

A helyi különleges egységhez tartozott.

A kép készülte utáni pillanatokban
Harwood gumibottal megütötte Tomlinsont,

és földre kényszerítette,

majd Tomlinson
pillanatokkal utána meghalt.

A rendőrség viszont
nem ezt akarta közölni.

Eleinte a hivatalos rendőrségi közlemény
és a bizalmas jegyzőkönyv szerint

Ian Tomlinson természetes halált halt.

Állításuk szerint nem került
kapcsolatba rendőrrel,

és erre utaló jelek sem voltak a testén.

Azt mondták, hogy amikor
próbálták újraéleszteni,

a rendőrorvosokat megakadályozták benne,

mert a tüntetők üvegpalacknak hitt
lövedékeket dobáltak rájuk.

Ilyesféle történetek születtek ezután.

Ezt a képsort azért mutatom,

mert ezek abból az újságból származnak,

melyet Tomlinson 20 éven át árult.

Ha bármely hírszerkesztőségnek
kötelessége lenne,

hogy alapos törvényszéki módszerekkel
kivizsgálja a történteket,

akkor az az Evening Standard
nevű lap szerkesztősége lenne.

De a rendőrség hivatalos
magyarázatai őket is félrevezették,

ahogy az én szerkesztőségemet
és mindenki mást is.

Itt látható,

hogy a rendőrökre állítólag dobált üvegek

a lap kiadásának időpontjára

már téglákká változtak át.

Gyanakodni kezdtünk,

meg akartuk vizsgálni a valós történetet.

Meg kellett találnunk
a képen látható tüntetőket,

de persze, mire megkezdtük
a nyomozást, ők már eltűntek.

Hogyan találjuk meg a szemtanúkat?

Számomra itt lett csak
igazán érdekes a történet.

Az internethez fordultunk.

Ez a Twitter. Sűrűn hallani róla manapság.

Amikor elkezdtem nyomozni, még
teljesen ismeretlen volt nekem az oldal.

Két nappal az előtt regisztráltam.

Felfedeztem, hogy a Twitternek van
mikroblogger funkciója is,

mellyel rövid, maximum 140 karakteres
üzeneteket tudtam küldeni,

illetve nagyszerű keresési
funkciója is van.

Közösségi felület,

ahol az emberek mind
egyazon okból gyűlnek össze.

Ez esetben újságíróktól függetlenül

maguk az emberek kérdezősködtek,
mi is történt valójában Ian Tomlinsonnal

élete utolsó fél órájában.

Például ez a két fickó,

akik Ian Tomlinson segítségére siettek,
miután összeesett.

Mentőt hívtak hozzá.

Sem üvegeket, sem téglákat nem láttak.

Sejtették, hogy a dolgok
nem teljesen úgy történtek,

ahogyan a rendőrség állította.

A közösségi oldalon keresztül

elkezdtünk ilyen fotókat
és bizonyítékokat megosztani.

Ez nem az Ian Tomlinson elleni
támadást mutatja,

de látszik, hogy bajban van.

Ittas volt? Elesett?

Van-e a mellette álló rendőröknek
bármi szerepük ebben?

Úgy látszik, beszél hozzájuk.

Számunkra ez elég ok volt,
hogy mélyebbre ássunk.

Ezt követően mi magunk
osztottunk meg történeteket.

Az egyik legcsodálatosabb az internetben,

hogy a megosztott információ
mindenki számára elérhető,

mint tudjuk.

Ez nem csupán polgári újságírókhoz

vagy a Facebookot és Twittert
üzenetküldésre használókhoz jut el,

hanem olyan hivatásos újságírókhoz is,

mint jómagam.

Ha az általunk közzétett hír
ingyenesen elérhető,

bárki hozzáférhet.

Az ilyen történetek,

melyeknek hivatalos jegyzőkönyve
megkérdőjelezhető,

és melyekben a nagyközönség kételkedik,

megmutatják, hogy mi magunk is
tehetünk fel kérdéseket.

Ezek egyfajta online mágnesek,

melyek az emberek különféle
információit hozzánk vonzották,

mint egyfajta gravitációs erő.

Hat nap elteltével sikerült
20 szemtanút találnunk.

Térképen ábrázoltuk őket.

Ez Ian Tomlinson halálának helyszíne,

az Angol Nemzeti Bank Londonban.

Rákattinthatunk

az itt megjelölt minden egyes szemtanúra,

és meghallgathatjuk, mit mondtak,

megnézhetjük, mit fényképeztek

vagy vettek videóra.

Noha mindegyikük azt állítja,

hogy látta, ahogyan a rendőrök
rátámadtak Ian Tomlinsonra

halála előtt,

de a rendőrség ezt még mindig tagadja.

Nem történt hivatalos nyomozás
a halálával kapcsolatban,

de hirtelen változás történt az ügyben.

Ímélt kaptam egy New York-i befektetőtől.

Ian Tomlinson halálának napján
üzleti úton járt Londonban,

és kamerájával

a következőt vette fel.

(Videó) Narrátor:
Ők a G20-ellenes tüntetők

április elsején, este 7 óra 20 körül.

A Cornhillen, az Angol Nemzeti
Bank közelében járunk.

E felvétel rendőrségi nyomozás
alapjául fog szolgálni

ennek az embernek
a halálával kapcsolatban.

Ian Tomlinson ezen a területen keresztül

próbált munkahelyéről hazajutni.

(Kiáltozás)

Lelassítottuk a videót, hogy lássák,
miért vet fel komoly kérdéseket

a rendőrség magatartása.

Tomlinson háttal volt a roham-
és kutyás rendőröknek.

Éppen tőlük távolodott el

zsebre tett kézzel.

Itt úgy látszik, egy rohamrendőr
gumibottal a lábát támadja,

majd meglöki hátulról.

Tomlinson előre bukik, és a földre zuhan.

(Kiáltozás)

Paul Lewis: Elég sokkoló.

Nem volt túl jó a videó minősége.

Emlékszem, amikor először láttam a videót.

Felvettem a kapcsolatot ezzel
a New York-i befektetővel,

és a történet megszállottja lettem.

Rengeteg emberrel beszéltem,
akik látták a történteket.

A fickó a telefon túlsó végén azt mondta:

"Nézd, a videón jól látható."

Amíg nem láttam a saját szememmel,
el sem akartam hinni.

Hajnali kettő volt, és egy informatikussal

a videóra vártunk, hogy megérkezzen.

Majd végre megérkezett, és megnyitottam.

Akkor tudatosult bennem,
hogy ez valóban nagyon fontos videó.

15 órán belül kitettük a weboldalunkra.

Először magas rangú
rendőrök jöttek az irodánkba,

fölszólítottak minket,

hogy távolítsuk el a videót.

Nemet mondtunk,

egyébként is túl késő lett volna,

addigra az már bejárta az egész világot.

A videóban szereplő rendőr két napon belül

egy londoni vizsgálóbizottság elé került,
amely megállapította,

hogy Tomlinson emberölés áldozata lett.

Ez volt az első eset. Kettőt ígértem mára.

A második történet őróla szól.

Ian Tomlinsonhoz hasonlóan
ő is londoni családapa volt,

de politikai menekültként
érkezett Angolából.

Fél évvel ezelőtt a brit kormány
úgy döntött,

visszatoloncolják szülőhazájába.

Nem kapott menekültstátuszt.

Jegyet vettek neki
az egyik Heathrow-ról induló járatra.

A hivatalos jelentés szerint

Jimmy Mubenga halálát

egyszerűen megbetegedés okozta.

Rosszul lett repülés közben,
így a gépe visszatért Heathrowra.

Majd kórházba szállították,
és halottnak nyilvánították.

Valójában Jimmy Mubengával az történt,

és ezt Mathew Taylor kollégámmal
hoztuk nyilvánosságra,

hogy három biztonsági őr

az üléséhez kötözte,

amikor a kitoloncolásnak
ellen akart állni.

Veszélyes testhelyzetben hagyták,

amellyel az őrizeteseket
csendben tudják tartani.

Ez viszont helyzeti fulladást is okozhat,

amely egy formája a megfojtásnak.

Képzeljék el, ahogy a többi utas hallja,

mikor az áldozat azt mondogatja:

"Nem kapok levegőt! Meg fognak ölni!"

Majd leállt a légzése.

Hogyan találtuk meg ezeket az utasokat?

Tomlinson esetében a szemtanúk
Londonban maradtak.

Ám az utasok zöme visszatért Angolába.

Hogyan szándékoztuk megtalálni őket?

Újra az internet segítségét kértük.

Posztokat tettünk ki, online mágneseket,

melyek láttán az újságírás professzorai
talán ráncolják homlokukat.

Szkeptikus hangvételű, talán kissé
spekulatív kérdések voltak,

melyeket újságíróként

általában kerülnünk kellene,

de nem volt választásunk,
és a Twitterre is nagy szükségünk volt.

Itt azt írom, hogy egy angolai férfi
meghalt egy repülőn,

nagy sztori lehet ebből.
Egyfajta spekuláció.

Itt az áll: "Please RT."

Ez azt jelenti: "Kérlek, küldd tovább."

A Twitter egyik leglenyűgözőbb
tulajdonsága,

hogy az információ terjedésének
gyorsasága eltér mindentől,

amelyet eddig megtapasztalhattunk.

Nem igazán értjük, hogyan,

de ha egyszer megosztunk valamit,

az futótűzgyorsasággal terjed utána.

Nem tudhatjuk előre, hol ér véget.

Furcsa módon, a Twitter posztoknak
rejtélyes képességük van:

elérik azokat, akiknek szánjuk őket.

Esetünkben ehhez az emberhez ért el.

Azt írta: "Én is ott voltam
a BA77-es járaton.

A férfi segítséget kért.

Bűnösnek érzem magam,
hogy semmit sem tettem."

Ő Michael.

Egy angolai olajmezőn volt,
amikor elküldte nekem az üzenetét.

Én a londoni irodámban voltam.

A járaton történtek
aggodalommal töltötték el.

Kinyitotta a laptopját,
és beírta a járat számát.

Rátalált az üzenetünkre és a posztjainkra.

Felismerte, hogy mi a történtek
egy másik verzióját szeretnénk ismertetni.

Szkeptikusak voltunk,

de ő felvette velem a kapcsolatot.

Ezt mondta:

(Hangfelvétel) Michael:
Biztos vagyok benne,

hogy fulladást állapítanak meg.
Utoljára azt mondta, nem kap levegőt.

Három, több mint százkilósnak tűnő

biztonsági őr fogta le

és tartotta őt az ülések alatt,

amennyire én láttam.

Annyit láttam, hogy a három férfi
próbálja őt az ülések alá rángatni.

Csak a fejét láttam az ülések felett,

és a férfi segítségért kiáltozott.

"Segítség! Segítség!" – kiáltozta.

Aztán eltűnt az ülések alatt.

Attól fogva pedig a három
biztonsági őr ücsörgött rajta.

Ez életem végéig

motoszkálni fog bennem.

Tehettem volna valamit?

Esténként, elalvás előtt
ez a gondolat gyötör majd.

Nem szóltam bele,

mert féltem, hogy leszállítanak
vagy elvesztem a munkám.

Ha három ember kell hozzá,

hogy egyet feltegyenek a járatra,

amely tele van emberekkel,

azt túlzásnak tartom.

Ha az az ember emiatt

meg is hal,

az pedig végképp óriási túlzás.

Paul Lewis: Ez volt az ő tapasztalata
a járaton történtekkel kapcsolatban.

Ő egyike volt az öt szemtanúnak,

akiket végül össze tudtunk gyűjteni,

legtöbbjüket az internet
és a közösségi média segítségével.

Elhelyeztük őket a gépen,

így pontosan tudjuk, hol ültek.

Itt meg kell jegyeznem,

hogy nagyon fontos szempont

a közösségi média és a polgári
újságírás alkalmazása terén az,

hogy biztosak legyünk

a tények hitelességében.

Az ellenőrzés alapvető fontosságú.

Ian Tomlinson szemtanúinak esetében

visszavittem őket a haláleset helyszínére,

hogy végigjárjuk a területet,

és pontosan elmeséljék nekem, mit láttak.

Ez elengedhetetlen lépés volt.

Mubenga esetében erre nem volt lehetőség,

de elküldték nekünk beszállókártyájukat.

Ellenőriztük, amit mondtak,

és összevetettük azzal,
amit a többiek meséltek.

Minden újságírót fenyeget,

hogy álhír és hazugság

vagy szándékos félrevezetés
áldozatává válik,

tehát óvatosnak kell lennünk.

Senki sem tagadhatja le
a polgári újságírás erejét.

Amikor két éve a Hudson folyóba
zuhant egy gép,

egy közeli komp utasa iPhone-jával
lefotózta az esetet,

és közzétette azt a világ számára.

A legtöbb ember

így szerzett tudomást az esetről

a zuhanást követő perceken s órákon belül.

Gondoljanak az idei év
két legnagyobb hírére,

a japán földrengésre és szökőárra.

Idézzék fel

a tévében látott képeket.

A tengerből nyolc km-re kisodort hajókat

és a helyükről elmozdított házakat láttunk

még a vízben is.

Rengő áruházakat
és a nappaliba betörő vízáradatot

vettek fel a lakosok,

melyet aztán azonnal
megosztottak az interneten.

Egy másik idei történet

a Közel-Keleten zajló
politikai földrengés.

Nem számít, hogy Egyiptomban,
Líbiában, Szíriában vagy Jemenben,

az emberek azzal küzdötték le

a rezsimek elnyomását,

hogy felvették környezetüket,

és saját történeteiket
az interneten mesélték el,

melyeket mindig nehéz
hitelesen alátámasztani,

de ez jó lehetőség az elszámoltatásra.

Bármilyen képet mutathatnék,

tele van velük a YouTube,

Ezen a képen egy láthatólag
fegyvertelen bahreini tüntető szerepel.

A biztonságiak rálőnek.

Nem számít, hogy jogtalan-e a bánásmód,

vagy esetleg bele is hal a sérülésbe,

nem számít, hogy Bahreinben
vagy Londonban történik-e,

a polgári újságírás és a technológia
világszerte új szintre emeli

az elszámoltathatóságot.

Úgy gondolom, ez nagyon jó dolog.

Az előadás összegzéseként: "Miért ne?"

Úgy gondolom, újságíróknak
kézenfekvő a válasz.

Alkalmazzuk csak a technológiát,

amely jelentősen bővíti
lehetőségeink tárházát!

Fogadjuk el, hogy a történéseket
világszerte általában felveszik,

és a közösségi médián keresztül

hozzájuthatunk ezekhez az információkhoz!

Ez újdonság az újságírók számára.

A bemutatott történeteket nem hiszem,

hogy tíz vagy öt évvel ezelőtt
képesek lettünk volna kivizsgálni.

Szerintem Ian Tomlinson és Jimmy Mubenga
halála elég jó érvként szolgálnak,

hiszen a technológia segítsége nélkül

ma sem tudnánk, pontosan
mi is történt a két esetben.

A válasz "Miért ne?"
az önök szemszögéből is.

Erre is nagyon egyszerű a magyarázat.

Ha problémás dolgot tapasztal,

mely zavarja vagy aggodalommal
tölti el, és úgy gondolja,

egyfajta igazságtalanság történt
és helytelennek érzi,

legyen tanúja, vegye föl,
és ossza meg másokkal!

A jelenlét, rögzítés és megosztás
folyamata maga az újságírás.

Erre mindannyian képesek vagyunk.
Köszönöm a figyelmet.