Miben bízzunk a valóságon túli világban?

Csak akkor vagyunk képesek tanulni, ha valóban nyitottak vagyunk tévedésünk lehetőségére – állítja Alex Edmans kutató. A témába mély betekintést nyújtó előadásában föltárja, hogy az ún. megerősítési torzítás – amely csak személyes véleményünket erősítő információkat fogad el – tévútra vezethet a közösségi médiában, a politikában és azokon túl is. A kutató három gyakorlati eszközt ajánl, amelyekkel bizton eljuthatunk a bizonyítékokig. (Javaslat: tegyünk meg valakit az ördög ügyvédjének.)

Belle Gibson életvidám ausztrál lány volt.

Perthben lakott, s szeretett gördeszkázni.

Ám 2009-ben megtudta, hogy agydaganata
van, és már csak négy hónapja van hátra.

A két hónapnyi kemo és sugárkezelés
nem hozott javulást.

De a lány elszánt volt.

Egész életében küzdött.

Hatéves korától autista fivérére

és szklerózis multiplexben
szenvedő anyjára kellett főznie.

Életükben az apja
nem játszott szerepet.

Belle küzdött:
tornával, meditációval,

a húst zöldségre és gyümölcsre cserélve.

Teljesen meggyógyult.

Története szélsebesen elterjedt.

Milliók twitteltek, blogoltak
és beszéltek róla.

Esete igazolta a hagyományos
orvoslás elvetését,

az étrend s gyakorlatok előnyös hatását.

2013 augusztusában egészséges
táplálkozásról szóló alkalmazást indított

The Whole Pantry címen,

melyet az első hónapban
200 ezren töltöttek le.

De Belle története hazugság volt.

Sosem volt rákos.

Története úgy terjedt, hogy senki
sem ellenőrizte, vajon igaz-e.

Ez az ún. megerősítési torzítás
klasszikus példája.

Kritikátlanul fogadjuk el a történetet,
amelyet szeretnénk, ha igaz lenne.

Elutasítjuk viszont azt,
amely annak ellentmond.

Milyen gyakran találkozunk

általunk terjesztett és figyelmen
kívül hagyott történetekben ezzel?

Politikában, üzleti életben,
egészséggel kapcsolatos tanácsadásban.

2016-ban az Oxford Dictionary-nél

az év szava a post-truth
– valóságon túli – lett

Annak felismerése, hogy ma valóságon
túli világban élünk, arra vezetett,

hogy fel kell hívni a figyelmet
a tények ellenőrzésének szükségességére.

De előadásom csattanója,

hogy a tényeket csupáncsak
ellenőrizni kevés.

Ha Belle története igaz volna is,

az sem jelentene semmi lényegeset.

Miért?

Figyeljük meg az egyik
legalapvetőbb statisztikai eljárást!

Ezt bayesi következtetéselméletnek hívjuk.

Dióhéjban a következő a lényege.

Bennünket az érdekel, hogy "az adatok
alátámasztják-e az elméletet?"

Megerősítik-e meggyőződésünket,
hogy az elmélet igaz?

De helyette ezt kérdezzük: "Összhangban
vannak-e az adatok az elmélettel?"

Az, hogy összhangban vannak vele,

még nem jelenti azt,
hogy alátámasztják az elméletet.

Miért?

Egy lényeges, de figyelmen kívül
hagyott harmadik fogalom miatt:

az adatok más elméletekkel is
összhangban lehetnek.

A megerősítési torzítás miatt soha nem
vesszük fontolóra a versengő elméleteket,

mert annyira védjük a magunk
dédelgetett elméletét.

Lássuk Belle történetét!

Bennünket az érdekel: Belle története
alátámasztja-e azt,

hogy diétával gyógyítható a rák?

De helyette ezt kérdezzük:

"Belle története összhangban áll
a rákot gyógyító étrenddel?"

A válasz pedig: igen.

Ha az étrend tényleg gyógyítaná a rákot,
hallanánk Belléhez hasonló történeteket.

De még akkor is hallanánk ilyeneket,

ha az étrend nem gyógyítja a rákot.

Egyszerű történetet, melyben a beteg
kétségtelenül magától gyógyult meg,

csupán mert helytelenül diagnosztizálták.

Ez olyan, mint az, hogy bár
a dohányzás káros az egészségre,

találkoztak már dohányzó százévessel.

(Nevetés)

Ez olyan, mint hogy a tanulás
a keresetünk előnyére válik,

mégis van olyan multimilliomos,
aki nem járt egyetemre.

(Nevetés)

Bell történetével nem az
a legnagyobb baj, hogy hamis.

Ez csak egy történet.

Lehetne ezernyi más történet,
ahol az étrend magában nem segített,

de róluk egyáltalán nem hallunk.

Továbbadjuk a kirívó eseteket,
mert újdonságként hatnak,

ezért hírértékük van.

A szokványos eseteket nem meséljük.

Túl szokványosak,
általában az szokott történni.

Erre az igaz 99%-ra rá se hederítünk.

Mint a társadalomban:
nem helyes figyelnünk csak az 1%-ra,

a kirívókra,

és nem törődni a 99%-nyi köznapival.

Mert ez a másik példa
a megerősítési torzításra.

Egyetlen tényt elfogadunk adatként.

Nem az a legnagyobb baj,
hogy valóságon túli világban élünk,

hanem hogy adatokon túliban.

Jobb szeretünk egyetlen történetet
a rengeteg adathoz képest.

A történetek erőteljesek, színesek,
életre keltik a dolgokat.

Azt mondják, kezdjük
az előadást egy történettel.

Én is így tettem.

De egyetlen történet önmagában
értelmetlen és félrevezető,

ha nem támasztja alá tengernyi adat.

Ám még ha tengernyi adatunk van is,

lehet, hogy annyi még mindig kevés.

Mert összhangban állhatnak
versengő elméletekkel is.

Elmagyarázom.

Peter Wason pszichológus a kísérletében

három számot ad meg,

és belőlük kell kitalálni
előállításuk szabályát.

Ha a kettest, négyest és hatost kapjuk,

mi a szabály?

A legtöbben úgy gondolják,
hogy "egymást követő páros számok".

Hogy győződhetünk meg róla?

Más egymást követő páros számokra
kéne rákérdeznünk.

4, 6, 8 vagy 12, 14, 16.

Peter azt mondaná,
hogy ezek a halmazok is jók.

De ennek ismeretében,

tudva, hogy esetleg egymást követő
páros számok százai szintén jók,

ez még mindig nem mond semmit.

Mert ezek összhangban állnak
más, versengő elméletekkel.

A szabály talán ez:
bármely három páros szám.

Vagy bármely három növekvő szám.

Itt a harmadik példa
a megerősítési torzításra:

adatok bizonyítékként való elfogadása,

még akkor is, ha ez összhangban áll
versengő elméletekkel.

Az adatok csupán tények gyűjteménye.

Bizonyíték az olyan adat, mely egyetlen
elméletet igazol, minden mást kizár.

Elméletünk alátámasztásának
legjobb módja,

ha megpróbáljuk cáfolni,
az ördög ügyvédje szerepét játszva.

Teszteljük valamivel,
mondjuk: 4, 12, 26.

Ha igenlő választ kapunk,

az cáfolja az egymást követő
páros számokról szóló elméletünket.

Ez a teszt hatékony,

mert ha nemleges a válasz, az kizárja
a "bármely három páros szám"

és a " bármely három
növekvő szám" lehetőségét.

Ki fogja zárni a versengő elméleteket,
de a miénket nem.

De a legtöbben túlságosan félnek
a 4, 12, 26 sort kipróbálni,

mert nem szeretnének igent hallani,
és dédelgetett elméletüket hamisnak tudni.

A megerősítési torzítás nemcsak azt
jelenti, hogy nem keresünk új adatokat,

hanem a kapott adatok
hibás értelmezését is.

Ez így van a gyakorlatban is,
a mindennapi életben.

Thomas Edison híres mondása:

"Nem vallottam kudarcot,

csupán 10 ezer járhatatlan utat találtam."

Tévedésünkre rájönni:

ez az egyetlen módja
az igazság kiderítésének.

Mondjuk, ön egyetemi felvételikkel
foglalkozó vezető,

és elmélete szerint csak
a jó érdemjegyeket fölmutató,

gazdag családból jövő diákok válnak be.

Tehát csak őket veszi fel.

És ők valóban jól tanulnak.

De ez összhangban áll
versengő elméletekkel is.

Lehet, hogy minden,
jó jegyeket hozó diák jól tanul,

akár gazdag, akár szegény.

De ön sosem ellenőrzi az elméletét,
mert szegény diákokat nem vesz föl,

hiszen nem akarja,
hogy bebizonyosodjék a tévedése.

Mit tudtunk meg?

A történet nem tény,
mert lehet, hogy nem igaz.

Egyetlen tény nem adatok sokasága,

lehet, hogy nem jellemző,
hiszen egyetlen adat csupán.

Az adathalmaz nem bizonyíték,

mert összhangban állhat
versengő elméletekkel is.

Mit tegyünk?

Mikor életünk fordulópontjához érkezünk,

üzleti stratégiát kell választanunk,

gyereknevelési módszerről döntünk,

vagy betegségünk kezeléséről,

miként szoktunk eljárni,
hogy ne történetünk legyen,

hanem bizonyítékunk?

Három tippet mondok.

Az első, hogy serényen kutassunk
más szempontok után.

Olvassuk és hallgassuk azokat,
akik véleményével élesen szemben állunk.

Amit mondanak, annak 90%-a
téves lehet – szerintünk.

De ha a 10%-ban igazuk van?

Arisztotelész azt mondta:

"A tanult elme ismertetőjegye,

hogy képes foglalkozni egy gondolattal,

anélkül hogy szükségképpen elfogadná."

Olyanokkal vegyük körül magunkat,
akik vitába szállnak velünk,

teremtsünk olyan kultúrát, ahol helye van
az eltérő véleménynek.

Pár bank a csoportgondol'-tól szenvedett,

ahol a stáb túlzottan félt vitába szállni
a vezetők hitelezési döntéseivel,

ami hozzájárult a pénzügyi válsághoz.

Az üléseken tegyünk meg
valakit az ördög ügyvédjének,

aki ellentmond dédelgetett ötletünknek.

Ne csupán hallgassuk végig
az eltérő álláspontot,

de figyeljünk is rá.

Stephen Covey pszichológus mondta:

"A megértés szándékával hallgassuk,

ne pedig a válaszadás szándékával."

Az eltérő véleményből tanulni lehet,

nem vitázásra való.

Ez elvezet a bayesi következtetéselmélet
másik elfeledett fogalmához.

Mert az adatokból tanulni lehet,

de a tanulás csak viszonylagos
a kiindulóponthoz képest

Ha teljes bizonyossággal úgy vágunk neki,
hogy dédelgetett elméletünk biztos igaz,

akkor nézetünk nem fog változni,

függetlenül az előkerült adatoktól.

Csak ha tényleg nyitottak vagyunk
a tévedés lehetőségére,

akkor tudunk tanulni.

Lev Tolsztoj így írt:

"A legbonyolultabb dolgot is

elmagyarázhatjuk
egy nehéz felfogásúnak,

ha még nem alkotott semmilyen fogalmat róla;

de a legegyszerűbb fogalmat
sem tudjuk érthetővé tenni

a legintelligensebb embernek sem,

ha csökönyösen meg van róla győződve,
hogy már minden tud róla."

A második tipp: hallgassunk szakemberre!

Talán ez a legkevésbé népszerű tanács,
amit csak adhatok önöknek.

(Nevetés)

Michael Gove brit politikus híres
kijelentése szerint ebben az országban

az embereknek elegük van a szakemberekből.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint
többen hisznek fodrászuknak

(Nevetés)

vagy a járókelőknek,

mint üzleti vezetőknek, egészségügyi
vagy akár jótékonysági intézménynek.

Tehát méltányoljuk egy anyuka által
feltalált fogfehérítő receptjét,

vagy figyelünk oda az oltással
kapcsolatban egy színésznő nézetére.

Szeretjük azokat, akik megmondják
a tutit, megérzéseikre hallgatnak,

és hitelesnek nevezzük őket.

De megérzéssel nem jutunk messzire.

Megérzésünk megsúgja, hogy hasmenéses
kisdeddel ne itassunk vizet,

mert csak kifolyik alul belőle.

A szakvélemény mást mond.

Soha nem bíznánk műtétünket
valami jöttmentre.

Szakembert szeretnénk,
akinek hosszú műtéti tapasztalata van,

és ismeri a legjobb módszereket.

Ennek kéne érvényesülnie
minden fontos döntésünkben is.

A politika, az üzlet,
az egészségügyi tanácsadás is

szakértelmet igényel, mint a műtét.

Akkor hát miért nem bíznak a szakértőkben?

Az egyik ok: érzéketlennek tartják őket.

Egy milliomos vezérigazgató bizonyára
nem emel szót a kisemberért.

De a valódi szakvélemény
alapja a bizonyíték.

A bizonyíték a közember mellett áll ki,

az elit ellenében.

Mert a bizonyíték bizonyításra késztet.

A bizonyíték gátolja,
hogy nézeteit az elit

bizonyítás nélkül ránk kényszerítse.

A szakértőkkel szembeni
bizalmatlanság másik oka,

hogy mindegyikük mást mond.

Egyes szakértők szerint az EU-t rossz
lenne elhagyniuk a briteknek,

más szakértők szerint viszont jó lenne.

Az ún. szakértők fele felsül.

El kell ismernem, hogy a szakértők
legtöbb cikke téves.

Vagy legjobb esetben is
alaptalanul állítanak valamit.

Ezért nem vehetjük készpénznek a szavukat.

2016 novemberében egy vezetői fizetésekről
szóló tanulmánnyal volt tele a sajtó,

annak ellenére, hogy magát a tanulmányt

egyik cikk írója sem látta,

sőt, még meg sem jelent.

Egyszerűen hittek annak,
amit a szerző mondott róla,

akárcsak Belle-nek.

Ez nem azt jelenti,
hogy kimazsolázhatunk bármely kutatást,

amely épp egybevág a nézetünkkel,

mert ez is megerősítési torzítás lenne.

De azt sem,
hogy ha hét kutatás állítja A-t,

és három kutatás B-t,

akkor A biztos helytálló.

Csakis a minőség számít,

és nem a szakvélemények mennyisége.

Két dolgot tehetünk.

Először, kritikus szemmel vizsgáljuk meg
a szerzők szavahihetőségét!

Ahogyan orvosunk felkészültségét is,
mielőtt rábízzuk műtétünket.

Valóban szakértői a dolguknak,

vagy csak egyéni érdekük fűződik hozzá?

Másodszor, különös figyelmet
kell fordítanunk

a legjobb szaklapokban közzétett cikkekre.

A tudósokat gyakran vádolják azzal,
hogy elefántcsonttoronyban élnek.

De ez az elkülönülés megadja
az éveken át tartó kutatás lehetőségét.

Valódi eredményre juthatnak,

kizárhatják a versengő elméleteket,

különbséget tehetnek korreláció
és ok-okozati összefüggés között.

A szaklapokba szánt cikkeket
szakemberek lektorálják,

tüzetesen megvizsgálják

(Nevetés)

a világ legjobb koponyái.

Minél jobb a folyóirat,
annál magasabb a mérce.

A legkiválóbb lapok
a cikkek 95%-át visszautasítják.

De a tudományos bizonyíték még nem minden.

A gyakorlati tapasztalat is fontos.

A szaklektorálás nem tökéletes,
tévedések előadódnak.

De jobb valami ellenőrzöttre,

semmint ellenőrzés nélkülire támaszkodni.

Ha azért ragaszkodunk egy tanulmányhoz,
mert tetszik, amire jut,

de nem mérlegeljük, ki írta,
vagy volt-e lektorálva egyáltalán,

jó esélyünk van rá,
hogy a tanulmány félrevezető.

Azoknak, akik szakértőknek
tartják magukat,

fel kell ismerniük elemzésük korlátait.

Igen ritkán lehet valamit
bizonyítani vagy biztosan előrelátni,

még ha oly csábító is lehengerlően
magabiztos kijelentéseket tenni.

Könnyebb szalagcímet vagy 140
leütéses twittert csinálni belőle.

Ám még a bizonyíték sem bizonyosság.

Lehet, hogy nem általános érvényű,
nem alkalmazható minden helyzetre.

Ne mondjuk, hogy "a vörösbor
a hosszú élet titka",

mert csupán annyi igaz ebből,
hogy a vörösbor s a hosszú élet összefügg,

de csak azoknál, akik mozognak is.

A harmadik tipp: "várj ki egy
picit, mielőtt továbbadod!"

A hippokratészi eskü így szól:
"Mindenekelőtt ne árts!"

Amit továbbadunk, az jó eséllyel ragályos,

így legyünk nagyon óvatosak,
mit terjesztünk.

Ne a lájk legyen a célunk,
vagy hogy továbbítsák tweetünket.

Különben csak egyetértést osztunk
meg, nem vitatjuk a gondolatot.

Különben csak azt
osztjuk meg, ami jól hangzik,

függetlenül attól, hogy bizonyítva van-e.

Helyette így tegyük föl a kérdést:

vajon ez tényleg igaz?

Ha igaz, alá van-e támasztva
aprólékos bizonyítékokkall?

Ha igen, ki írta, szavahihető-e?

Ha közzétették, mennyire mérvadó lapban?

Tegyük föl a millió dolláros kérdést:

ha ugyanez a szerző megírja
ugyanezt a tanulmányt,

de ellenkező eredményre jut,

vajon elhinnénk és továbbadnánk-e?

Feldolgozni egy problémát –

érintse az egy egész nemzet gazdaságát
vagy egyetlen ember egészségét –

nem könnyű.

Gondoskodnunk kell róla, hogy
a legjobb bizonyítékokra hagyatkozzunk.

Csak akkor kezelhetjük tényként, ha igaz.

Csak akkor fogadhatjuk el
adatként, ha jellemző.

Csak akkor bizonyíték,
ha alátámasztja álláspontunkat.

És csak bizonyítékkal juthatunk el
a valóságon túli világból

az valóságot pártoló világba.

Köszönöm szépen.

(Taps)