Hogyan érnek el pakisztáni nők politikai változást?

Shad Begum aktivistaként egész életében arra bátorította a nőket, hogy használják ki a magukban rejlő összes lehetőséget. Személyes hangvételű előadásában arról beszél, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie északnyugat-pakisztáni, mélyen vallásos, konzervatív közösségében, amikor zászlajára tűzte a helyi nők életkörülményeinek javítását. Világszerte arra ösztönzi a nőket, hogy hallassák a hangjukat a politikában. "Jogainkért ki kell állnunk; másvalaki segítségére nem várhatunk" – mutat rá.

Azért vagyok itt, hogy elmondjam,

milyen változások mennek
végbe helyi szinten Pakisztánban

mert a nők megtalálják
helyüket a politikai folyamatban.

Utazásra szeretném hívni
önöket a szülőföldemre,

Dirbe, Pakisztán északnyugati részére.

Dirt a XVII. században alapították.

Fejedelmi állam volt egészen 1969-ig,
amikor egyesült Pakisztánnal.

A fejedelmünk, Nawab Shah Jahan
kizárólagos joga volt fehéret,

a becsület színét viselnie.

Nem hitt a népe oktatásában.

A születésem évében, 1979-ben

a fiúknak mindössze öt,
a lányoknak pedig csak egy százaléka

részesült bárminemű oktatásban.

Én az 1%-ba tartoztam.

Gyermekkoromban nagyon közel álltam
diplomás gyógyszerész édesapámhoz.

Taníttatott engem.

Minden nap, az óráim után
elmentem a klinikájára.

Nagyszerű ember és megbecsült
vezetője volt a közösségnek.

Jóléti szervezetet vezetett,

én pedig rendszeresen elkísértem társasági
összejövetelekre és politikai gyűlésekre,

hogy helyi férfiakkal beszéljek
társadalmi és gazdasági bajainkról.

Mégis, amikor betöltöttem a tizenhatot,

apám arra kért, ne menjek vele
többet a nyilvános gyűlésekre.

Fiatal nőként otthon volt a helyem.

Nagyon feldúlt voltam.

A családtagjaim többsége
azonban örült a döntésének.

Nehezemre esett otthon malmozni,

és kimaradni az eseményekből.

Két évbe telt,

mire a családom végre beleegyezett,

hogy apám újra összekössön
asszonyokkal és lányokkal,

hogy megoszthassák velem a gondjaikat,
és együtt oldhassuk meg őket.

Így aztán, az ő áldásával

újra felvettem velük a kapcsolatot,

hogy együtt megoldást
keressünk gondjaikra.

Amikor a nők megjelennek,

magukkal hozzák valóságukat és nézeteiket.

Mégis túl sokszor szembesültem azzal,

hogy alulértékelik az erejüket,

a magukban rejlő lehetőséget
és az önbecsülésüket.

Miközben kapcsolatot alakítottam ki velük,

nagyon is világossá vált számomra,

hogy ha van bármilyen remény

e nők és családjuk jobb életére,

akkor jogainkért ki kell állnunk;

másvalaki segítségére nem várhatunk.

Így aztán igen merész lépést tettem:

'94-ben szervezetet alapítottam,

hogy megalkossuk a nők jogait
középpontba helyező programunkat.

Sok nőt vontam be a közös munkába.

Nehéz volt.

Férjhez menetele után számos
kolléganőmnek fel kellett mondania,

mert a férje nem engedte dolgozni.

Az egyik munkatársamtól
azért vált meg a családja,

hogy jóvátegyen egy bűntettet,
amelyet a bátyja követett el.

Nem tudtam rajta segíteni.

Annyira tehetetlennek
éreztem magam akkor,

de megerősített az elhatározásomban,
hogy folytassam a küzdelmem.

Számos hasonló esetet láttam,

ahol a nők a brutalitás
néma elszenvedői voltak.

Mégis, ha látok egy nőt,

aki ahelyett, hogy feladná,
igyekszik változtatni a helyzetén,

az ösztökél engem.

Ezért független jelöltként

indultam közhivatalért Alsó Dirben,

a 2001-es helyi választásokon.

A folyamat során fellépő minden kihívás
és nehézség dacára nyertem.

(Taps)

Hat évig szolgáltam közhivatalban.

De sajnos mi,

megválasztott nők,

nem ülésezhettünk együtt
a tanács többi tagjával,

és nem lehettünk részesei a folyamatnak.

Külön, csak nők számára
fenntartott szobában kellett ülnünk,

mit sem tudva arról,
mi folyik a tanácsülésen.

A férfiak azt mondták nekem:

"Nektek, megválasztott női tagoknak

varrógépeket kellene
vásárolnotok a többi nőnek."

Miközben tudtam, hogy leginkább
tiszta ivóvízre lenne szükségük.

Ezért mindent megtettem,

hogy előtérbe helyezzem
a valódi nehézségeiket.

Öt kézi szivattyút szereltettem
a helységem két kiapadt kútjába,

vagyis újra működésbe hoztuk őket.

Rövid időn belül több mint
5 000 család jutott így vízhez.

Bebizonyítottuk, hogy bármire,
amire férfiak képesek,

mi nők is képesek vagyunk.

Szövetségre léptem
más megválasztott nőkkel,

és tavaly elértük,

hogy mi nők is együtt
ülésezhessünk a többi tanácstaggal,

(Taps)

valamint azt, hogy beleszólásunk
legyen a jogalkotásba, tervezésbe

és a költségvetésbe,
egyszóval minden döntésbe.

Láttam, hogy a számoknak erejük van.

Önök is tudják.

A képviselet hiánya azt jelenti:
senki sem harcol értünk.

Pakisztán...

8 000 km-re van innen.

De remélem, át tudják majd érezni,
amit most mondani fogok,

a közöttünk lévő jelentős térbeli-
és kulturális távolság ellenére.

Amikor a nők megjelennek,

magukkal hozzák a népesség
felének valóságát és reményeit.

2007-ben láttuk a tálibok előretörését

Szvátban, Dirben és a közeli körzetekben.

Szörnyű volt.

A tálibok ártatlanokat öltek.

Majdnem minden nap,

utcákról kellett szeretteik holttestét
összeszedniük az embereknek.

A legtöbb politikai és szociális vezető,

aki a közössége jobbításáért
küzdött és dolgozott,

célponttá vált, és megfenyegették.

Nekem is el kellett menekülnöm,

hátrahagyva a gyermekeimet
a férjem családjánál.

Bezártam a hivatalom Dirben,

és Pesavarba, tartományom
székhelyére költöztem.

Sokkban voltam,
azon járt az eszem, hogyan tovább.

Rokonaim és barátaim zöme azt tanácsolta:

"Shad, hagyj fel a munkáddal.

Komoly fenyegetésnek vagy kitéve."

De én kitartottam.

2009-ben soha nem látott számú
belföldi menekült áramlott be

Szvatból, Dirből s más közeli körzetekből.

Szinte naponta látogattam a táborokat,

amíg a belföldi menekültek

el nem kezdtek hazatérni.

Négy anya-gyermek egészségügyi
részleget hoztam létre azzal a céllal,

hogy ellátást nyújtsak több mint
10 000 nőnek és gyermeknek

a táborok környékén.

De e látogatásokkor arra lettem figyelmes,

hogy a nők szükségleteivel
igen keveset törődnek.

Megpróbáltam rájönni az okára.

Arra jutottam, hogy az ok:

túl kevés nő vesz részt társadalmi
és politikai programokban.

Ekkor jöttem rá,

hogy szűkebb területre
kell összpontosítanom:

építenem és erősítenem kell
a nők politikai vezető szerepét,

és növelnem a politikai
szerepvállalásukat azért,

hogy később hangjukat hallassák.

Így hát elkezdtünk felkészíteni
nagyjából 300 lehetséges jelöltet,

asszonyokat és lányokat a közelgő
2015-ös helyi választásokra.

Mi lett az eredménye?

Ötven százalékuk nyert.

(Taps)

Most pedig a tanácsokban ülnek,

és buzgón vesznek részt a jogalkotásban,
tervezésben és a költségvetésben.

A legtöbbjük ma már a nők egészségébe,

szakoktatásába és biztonságos
ivóvízébe fekteti a tőkéjét.

A megválasztott nők ma már megosztják,

megvitatják, és együtt
oldják meg gondjaikat.

Hadd meséljek két nőről,
akikkel együtt dolgoztam:

Saira Shams.

Itt láthatják ezt a fiatal,
26 éves hölgyet.

2015-ben közhivatalért indult
Alsó Dirben, és nyert.

Megvalósított két közösségi
infrastruktúra-tervezetet.

Nők, közösségi infrastruktúra-tervek...

Néhányan az ilyesmit férfimunkának hiszik.

De ez ugyanannyira női munka,
mi is meg tudjuk csinálni.

Lányiskolákhoz vezető
két utat is megjavíttatott,

tudva, hogy ha nem lehet
eljutni az iskolákba,

akkor azok haszontalanok a diri lányoknak.

A másik fiatal nő Asma Gul.

Nagyon szorgos tagja a fiatal vezetők
általunk alapított fórumának.

Nem indulhatott közhivatalért,

ezért ő lett a régiónk első újságírónője.

Női ügyek szószólója,
asszonyok és lányok jogaiért ír.

Saira és Asma élő példái

a befogadás és képviselet fontosságának.

Hadd mondjak még valamit.

A 2013-as pakisztáni
országos választásokon

és a 2015-ös helyi választásokon

kevesebb mint 100 nő szavazott Dirben.

De mi történt azóta?

Büszkén mondhatom,
hogy az idei országos választásokon

93 000 nő szavazott Dirben.

(Taps)

A küzdelmünk korántsem ért még véget.

Ez mégis történelmi változás.

Azt jelzi, hogy a nők feltűnnek,
kiállnak magukért, és egyértelművé teszik,

hogy mindannyiunknak be kell fektetnünk
a nők vezetőképességének fejlesztésébe.

Pakisztánban, itt az Egyesült Államokban,

és a világ minden pontján

ez nem jelent mást, mint nőket
a politikában, nőket az üzleti életben,

és nőket hatalmi pozíciókban,
ahol fontos döntéseket hoznak.

23 évembe telt eljutni idáig.

De nem akarom, hogy bármelyik nőnek

23 évet vegyen el az életéből,
hogy meghallják a hangját.

Voltak sötét napjaim.

De életem minden egyes ébren töltött
percében azon munkálkodtam,

hogy minden nő jogot kapjon kihasználni
a magában rejlő összes lehetőséget.

Képzeljünk el olyan világot,

amelyben asszonyok ezrei állnak ki közösen

más ifjú nőkért, és támogatják őket,

olyan lehetőségeket hozva létre,
amelyek mindenkinek az előnyére válnak.

Ez pedig, barátaim,
megváltoztathatja a világot.

Köszönöm.

(Taps)