Szerelem -- rosszul csinálod

Ebben a bájos előadásban Yann Dall'Aglio filozófus felfedi a gyengédség és az összetartozás egyetemes keresését egy olyan világban, ahol a hangsúly már sokkal inkább az egyénen van. Úgy tűnik ez egyszerűbb, mint gondolnánk. Egy bölcs és szellemes megközelítése a szerelmi állapotnak a modern korban. (A felvétel a TEDxParis rendezvényen készült)

Mi a szerelem?

Nehéz definiálni ezt a kifejezést,

mivel elég széleskörű felhasználása létezik.

Tudom szeretni a kocogást.

Tudok szeretni egy könyvet, egy filmet.

Tudom szeretni a rántott húst.

Tudom szeretni a feleségem.

(Nevetés)

De van egy hatalmas különbség

egy rántott hús és a feleségem között.

Ez pedig, ha értékelem a rántott húst,

a hús nem értékel engem vissza.

Ugyanakkor a feleségem

az élete csillagának nevez.

(Nevetés)

Éppen ezért, egy másik vágyakozó lélek

képes engem kívánatos lényként szemlélni.

Én ezt tudom és ezért a szeretet

definiálható egy sokkal pontosabb módon,

úgy, mint a vágy arra, hogy vágyjanak ránk.

Így a szerelem örökös problémája:

hogyan legyünk és maradjunk kívánatosak?

Az egyén a választ

erre a problémára abban találta,

hogy az életét közösségi szabályoknak vetette alá.

Kifejezett szereped volt

a nemedre, életkorodra,

szociális státuszodra vonatkozólag,

és csak a saját szerepedet kellett játszanod

azért, hogy a közösség elfogadjon és szeressen.

Vegyük a nőt, aki szűz kell maradjon házasság előtt.

Vagy a fiatal fiúnak engedelmeskedni kell az idősnek,

kinek cserébe engedelmeskednie kell a pátriárkának.

De egy jelenség,

ami a 13. században kezdődött

elsősorban a nyugati reneszánszban,

a legnagyobb identitás zavart okozta

az emberiség történelmében.

Ez a jelenség a modernitás.

Ez összefoglalható egy hármas folyamaton keresztül.

Első, a tudományos kutatás racionalizálódása,

ami a technikai fejlődést gyorsította fel.

Következő a politikai demokratizálódás folyamata,

amely az egyén jogait támogatta.

Végül a gazdasági termelés és szabadkereskedelem

ésszerűsödésének folyamata.

Ez a három összefonódott folyamat

teljesen megsemmisítette a nyugati társadalmak

összes hagyományos magatartását,

az egyénekre mért radikális következményekkel.

Most az egyének szabadon

elfogadnak és elutasítanak

bármilyen attitűdöt, lehetőséget, szándékot.

De mindezek miatt ők maguk is konfrontálódnak

ugyanezzel a szabadsággal, amit mások birtokolnak

azáltal, hogy elfogadják vagy elutasítják őket.

Másként: saját értékem valaha biztosított volt azáltal,

hogy magamat hagyományos hatalmak alá vetettem.

Most ez árajánlatként a tőzsdén szerepel.

Az egyéni vágyak szabadpiacán

napi szinten tárgyalok a saját értékemről.

Ezért a kortárs ember szorongása.

Aki egy megszállott: "Kívánatos vagyok? Mennyire?"

"Hányan fognak szeretni?"

És hogyan fog ő erre az aggályara reagálni?

A vágy szimbólumainak hisztérikus gyűjtögetésével.

(Netevés)

Ezt a gyűjtögetést nevezem én,

másokkal együtt, csábítási tőkének.

És valóban, fogyasztói társadalmunk

nagyrészt csábítási tőkén alapul.

Erről a fogyasztásról tartják, hogy korunk anyagias.

De ez nem igaz! Csak azért halmozunk fel tárgyakat,

hogy más elmékkel kommunikáljunk.

Tesszük azért, hogy szeressenek bennünket, hogy elcsábítsuk őket.

Semmi nem tud kevésbé anyagias vagy szentimentálisabb lenni

mint egy tinédzser, aki vadonatúj farmert vásárol

majd a térdénél kiszakítja,

mert tetszeni akar Jennifernek.

(Nevetés)

A fogyasztás nem materializmus.

Inkább olyan, amit lenyelünk

és feláldozunk a szerelem istenének nevében,

vagy inkább a csábítási tőkének nevében.

A kortárs szerelem ezen megfigyelésének fényében,

hogyan gondolhatunk a szerelemre a jövőben?

Elképzelhetünk két hipotézist:

Az egyik abból áll, hogy ez

az önimádó tőkésítési folyamat felerősödik.

Nehéz megmondani, hogy a felerősödés milyen alakot fog ölteni,

mert ez nagyban függ

szociális és technikai innovációktól,

amiket nehéz előre megjósolni.

De például el tudunk képzelni

egy randi weboldalt,

ami, egy kicsit úgy, mint a hűség pontos programok,

csábítási tőke pontokat használ,

változóan az életkorhoz, magasság/súly arányához,

végzettséghez, fizetéshez

vagy a profil látogatottságához képest.

Szintén el tudunk képzelni

egy kémiai kezelést szakításokhoz,

ami gyengíti a kötődés érzelmeit.

Egyébként van már egy műsor az MTV-n,

amiben csábítási tanárok

kezelik a szívfájdalmat, mint betegséget.

Ezek a tanárok magukat úgy hívják "pick-up artist".

"Artist" egyszerűen annyit jelent "művész".

"Pick-up" annyit tesz, felszedni valakit,

de nem sima felszedés, hanem csajok felszedése.

Tehát ők a csajok felszedésének művészei.

(Nevetés)

A szívfájdalmat "one-itis"-nek hívják.

Angolul az "itis" egy rag, ami a fertőzést jelöli.

One-itis úgy fordítható, mint a "nagy ő fertőzés".

Kicsit gusztustalan. A felszedő művészek számára

szerelembe esni valakivel

időpazarlás,

elpazarlása a csábítási tőkédnek,

így hát ki kell iktatni,

mint egy betegséget, mint egy fertőzést.

Továbbá el tudjuk képzelni

a génállomány romantikus felhasználását.

Bárki magával hordhatná

és névjegykártyaként bemutathatná, hogy

megerősítse: a csábítás szaporodáshoz vezethet.

(Nevetés)

Persze, ez a verseny a csábításért,

mint minden ádáz verseny,

az önimádat kielégítésében hatalmas egyenlőtlenséget fog okozni,

s ezért sok magányt és frusztrációt is.

Így számíthatunk arra, hogy a modernitás maga,

ami a csábítási tőke eredete, megkérdőjeleződik.

Gondolok itt kifejezetten a reakciójára

a neofasiszta vagy vallásos kommunáknak.

De nem kell ilyen jövőnek lennie.

Létezhet más mód arra, ahogy
a szerelemről gondolkodunk.

Hogyan?

Hogyan mondjunk le az elfogadás hisztérikus szükségéről?

Azzal, hogy tudtában vagyok haszontalanságomnak.

(Nevetés)

Igen,

haszontalan vagyok.

De mindenki nyugodjon meg:

ti is azok vagytok.

(Nevetés)

(Taps)

Mind haszontalanok vagyunk.

Ez a haszontalanság könnyen szemléltethető,

hiszen azért, hogy elfogadjanak

szükségem van másra, hogy vágyakozzon rám,

ami azt mutatja, hogy nincs semmi saját értékem.

Semmi természetes értékem nincs.

Mind úgy teszünk, mintha lenne egy bálványunk;

úgy teszünk, mintha bálvány lennénk
valaki más számára,

de mind csalók vagyunk, úgy, mint az utca embere,

aki tök királynak és közömbösnek tűnik,

pedig valójában előre látta és kiszámolta,

s így az összes szem rajta van.

Úgy gondolom, hogy tudatában lenni

ennek az általános megtévesztésnek,

ami nyugtalanít mindannyiunkat

megkönnyíti a szerelmi kapcsolatainkat.

Azért áll fenn a csábítási hisztéria,

mert szeretve akarok lenni

tetőtől-talpig,

igazolva lenni minden döntésemben.

Ezért tökéletesnek akarok tűnni,

így egy másik szeretni tud engem.

Azt akarom, hogy tökéletesek legyenek,

és így biztosítva lehetek a saját értékeim felől.

Ez olyan párokhoz vezet,

akik teljesítmény-megszállottak,

akik szakítani fognak,

a leghalványabb alulteljesítésnél.

Ellentétben ezzel a viselkedéssel hozom fel

a gyengédséget -- szerelem, mint gyengédség.

Mi a gyengédség?

Gyengédnek lenni annyi, mint elfogadni a szeretett fél gyengeségeit.

Nem az, hogy szomorú ápolók
párjává kell válnunk.

(Nevetés)

Az elég rossz.

Épp ellenkezőleg,

csomó báj és boldogság van a gyengédségben.

Utalok itt kifejezetten egyfajta,
sajnos alig használt humorra.

Ez egyféle költészete a szándékos ügyetlenségnek.

Az öngúnyolásra utalok.

Egy pár számára, akiket nem éltet és támogat

a hagyomány kényszere,

azt gondolom, hogy az öngúnyolás

a kapcsolat fenntartásának egyik legjobb módszere.