A haiti forradalom (2. rész) | 1750 - 1900 | Világtörténelem | Khan Academy

Dessalines szembeszáll Leclerc-kel és Rochambeau-val. Készítette: Sal Khan

Nézd meg a következő leckét: https://hu.khanacademy.org/humanities/world-history/renaissance-and-reformation/protestant-reformation/v/protestant-reformation-1?utm_source=YT&utm_medium=Desc&utm_campaign=worldhistory

Kihagytad az előző leckét?

Mi a Khan Academy? A Khan Academy gyakorló feladatokat, oktatóvideókat és személyre szabott tanulási összesítő táblát kínál, ami lehetővé teszi, hogy a tanulók a saját tempójukban tanuljanak az iskolában és az iskolán kívül is. Matematikát, természettudományokat, programozást, történelmet, művészettörténetet, közgazdaságtant és még más tárgyakat is tanulhatsz nálunk. Matematikai mesterszint rendszerünk végigvezeti a diákokat az általános iskola első osztályától egészen a differenciál- és integrálszámításig modern, adaptív technológia segítségével, mely felméri az erősségeket és a hiányosságokat.
Küldetésünk, hogy bárki, bárhol világszínvonalú oktatásban részesülhessen.
A magyar fordítás az Akadémia Határok Nélkül Alapítvány (akademiahataroknelkul.hu) csapatának munkája.
Iratkozz fel a Khan Academy magyar csatornájára: https://www.youtube.com/subscription_center?add_user=khanacademymagyar
Kövess minket a Facebook-on: https://www.facebook.com/khanacademymagyar/

Az előző videó végén ott tartottunk,

hogy Toussaint L'Ouverture-t
elárulták a legközelebbi emberei,

mert átálltak Leclerc oldalára.

Azaz feladták a Leclerc elleni lázadást,

mert úgy gondolták, hogy Leclerc
nem is annyira rossz,

nem akarja visszaállítani a rabszolgaságot

vagy elvenni az afrikai származású
szabadok jogait.

Ez Leclerc másik képe.

Ez Leclerc.

Toussaint-nek így le kellett
tennie a fegyvert.

Tárgyalni ment Leclerc-kel,
de Leclerc bebörtönözte,

hajóra rakta és Franciaországba küldte,

ahol a következő évben, 1803-ban meghalt.

Tehát elárulták,
és börtönben halt meg 1803-ban.

Számos tekintetben Toussaint
az egyik legfontosabb vezető volt

nemcsak Haiti történetében,

hanem általánosságban is.

Ahogy korábban említettem,
amikor hatalomra jutott,

nem állt bosszút a fehér lakosságon.

Elősegítette, hogy Saint-Domingue gazdasága
helyreálljon és működjék.

Segített megvédeni a mai Haitit,
az akkori Saint-Domingue-et

a Brit Királyi Haditengerészettel szemben.

Ezt elfelejtettem mondani.

Megvédte a brit flottával szemben,

amely abban az időben messze
a világ leghatalmasabbja volt.

Valójában amiatt tartják nagy tábornoknak

amellett, hogy nagy vezető is volt,

mert nem állt bosszút,
nem rombolt mindent földig,

nem pusztította el ellenségeit.

Tehát elárulták.

Világos, hogy Leclerc megérdemli
az ördögszarvakat,

bár hamarosan találkozunk valakivel,
aki még sokkal nagyobb szarvakat érdemel.

Az is lehet, hogy Leclerc
a megbízottja volt valakinek,

aki megérdemli az ördögszarvakat.

1802 májusában Napóleon aláírt egy törvényt,
amely visszaállítja a rabszolgaságot ott,

ahol nem szűnt meg.

Kicsit kétértelmű volt a dolog.

Voltak olyan területek, ahol a rabszolgaság
még nem tűnt el.

Ilyen francia gyarmat volt többek közt

Martinique, Saint Lucia, Tobago.

Haitin, illetve akkor Saint-Domingue-en

a dolgok nem voltak egyértelműek.

Valóban megszűnt a rabszolgaság
vagy még nem szűnt meg?

A rabszolgák látszólag szabadok voltak
Saint-Domingue-en.

Nem volt világos, hogy a törvény
mit jelent Saint-Domingue számára,

ugyanakkor az ottani lakosoknak
fogalmuk sem volt,

hogy ez történt.

1802 májusában járunk.

Hogy tisztázza a dolgokat, Napóleon
egy titkos feljegyzést küldött Leclerc-nek,

hogy megfelelő időben állítsa vissza
a rabszolgaságot.

Állítsa vissza a rabszolgaságot,
ha az időpont alkalmas.

Ezek a fickók nem tréfáltak.

Ismerték a helyzetet.

Tudták, hogy szükségük lesz támogatásra

Toussaint L'Ouverture
néhány korábbi tábornokától,

legközelebbi emberétől ahhoz,

hogy Saint-Domingue-et uralhassák.

De mindvégig az volt a szándékuk,
hogy amint felülkerekednek,

lecsapjanak, visszaállítsák
a rabszolgaságot

és elvegyék a színes bőrű szabadok
polgári jogait.

De ellenfeleik sem voltak ostobák.

Már említettem Dessalines-t.

Itt egy kép róla.

Ő is rabszolga volt korábban,

Toussaint L'Ouverture egyik jobbkeze,
nagyon sikeres tábornok.

A Leclerc elleni harc vége felé
feladta a küzdelmet,

és bizonyos mértékig azt is mondhatjuk,

hogy szembe fordult
Toussaint L'Ouverture-rel.

De aztán Toussaint L'Ouverture
más követőivel együtt rájött,

hogy mi következik.

Arra sem volt szükség, hogy elfogják
Napóleon titkos feljegyzését.

Martinique-ről, Tobago-ról
és Saint Luciáról kapták a hírt,

hogy a rabszolgaságot visszaállítják.

Abban az időben a franciák nem olyan
emberek voltak,

akikkel tárgyalni vagy akikben bízni lehetett
volna a rabszolgaság kérdésében.

Így Dessalines és társai ismét
fegyverkezni kezdtek.

Dessalines jelleme nagyon eltért

Toussaint L'Ouverture jellemétől.

Az egyetlen hasonlóság köztük az volt,

hogy mindketten sikeres katonák voltak.

Kettejük közt az volt a döntő különbség,

hogy Dessalines nem fogta vissza magát.

Nem fogta vissza magát.

Nem félt alkalmazni

a szemet szemért elvet.

Dessalines állt tehát ekkor

a lázadó rabszolgasereg élén.

Szemben vele állt Leclerc

a Napóleon által küldött
40 ezer katonával.

Dessalines szerencséjére azonban
jött a sárgaláz.

Persze ez nem szerencse,

mindkét oldalon haltak bele
emberek.

De mégiscsak ez fordította meg
a háború kimenetelét

a sziget afrikai származású
lakóinak javára.

A szigeten kitört a sárgaláz,
megölte Leclerc-et

és több mint 20 ezer – én 24 ezres
számot olvastam – francia katonát.

További nyolcezer kórházba került.

A sereg 32 ezer fővel csökkent,

összesen nyolcezer katona maradt.

A helyzet hirtelen megváltozott.

Megváltozott, hogy milyen
létszámú erők ellen

kellett a lázadó hadseregnek harcolnia.

De nem fordult minden jóra,

mert Leclerc-et, akinek kis
ördögszarvakat rajzoltam,

felváltotta valaki, aki nagyon nagy
ördögszarvakra szolgált rá.

A neve Rochambeau volt.

Ne keverjük össze azonos nevű apjával,

aki az amerikai függetlenségi háború
hőse volt.

Az amerikaiak oldalán Franciaországért
harcolt.

Amennyire én tudom, rendes ember volt.

A fia azonban igazi gonosz volt.

A történelemben nagyon kevés emberről
mondhatjuk el,

hogy egyértelműen gonosz volt.

Ő volt az egyik.

Amikor már reménytelen volt a helyzete,

csapatait a sárgaláz pusztította,
és erőszakos ellenséggel küzdött,

olyasmit tett ....

Ezeket felírom, mert gonosztettek voltak.

Elásott afrikaiakat,

vagy inkább azt mondom, afroamerikaiakat.

Korábbi rabszolgákat,
afrikai származású embereket

temetett el élve rovarokkal teli gödrökbe.

Embereket főzött meg élve forró melaszban.

Olvastam egy beszámolót, amely szerint
egyszer rendezett egy bált,

ahova meghívta a legfontosabb félvéreket,

és amikor az óra éjfélt ütött,

bejelentette, hogy az összes férfit
meg kell ölni.

Kegyetlenségének egyetlen korlátja volt:

az, hogy hány embert tudott elkapni,
elsősorban az afrikai származásúak közül.

Kegyetlenségének egyetlen pozitív
következménye az volt,

hogy első ízben egyesítette a sziget
afrikai származású lakóit.

Egyesítette a rabszolgákat,
a korábbi rabszolgákat

és a félvéreket.

Ekkor 1803-at írtunk.

Ahogy már említettem, még mindig
folyt a háború Nagy-Britanniával.

És Nagy-Britanniának volt,
ahogy már szintén említettem,

a legerősebb haditengerészete a világon.

A legerősebb haditengerészete.

Rochambeau-nak minden gonoszsága
és kegyetlensége mellett

szüksége volt erősítésre Napóleontól,

ha szembe akart szállni Dessalines-nel.

Nagyon egyértelműen akarok fogalmazni.

Dessalines, ahogy már mondtam,
nem riadt vissza attól,

hogy szemet szemért módszert
alkalmazzon.

Egy alkalommal Rochambeau
élve temetett el 500 lázadó foglyot,

Dessalines ezért 500 francia foglyot
akasztatott fel.

Nem olyan valaki volt,

aki megijed a vérontástól.

Nagyon különbözött
Toussaint L'Ouverture-től.

Tanulságos.

Ha harcolsz az ellenséggel,

és megszabadulsz az ellenség
megfontoltabb vezéreitől,

a végén kapsz egy magadhoz hasonló,
hozzád hasonlóan kegyetlen vezetőt,

ha eltávolítottad a megfontoltabbakat.

De elég a megjegyzéseimből.

A helyzet adott volt.

Háború Nagy-Britanniával.

A tengerek, különösen a Karib-tenger
Nagy-Britanniáé volt.

Rochambeau-nak erősítésre volt szüksége,

hogy szembe szállhasson a lázadó volt
rabszolgák erős vezérével.

Napóleon viszont arról volt ismert,
hogy igyekezett csökkenteni a veszteségeit.

Ezt tette a csapataival Egyiptomban.

Nem olyan valaki volt, akit érdekelt
volna az egyének sorsa.

Sokkal inkább a saját fontossága
és hatalma érdekelte.

Így Napóleon magukra hagyta őket.

Napóleon előre látta az eseményeket.

Nem tudott volna áttörni a brit flottán.

Ugyanakkor rengeteg háborút
folytatott Európában.

A francia forradalom azért robbant ki,

mert Franciaország államcsődbe jutott.

Ezért Napóleon nem csak magára hagyta
Rochambeau-t,

aki persze megérdemelte a sorsát,

hanem feladta az összes gyarmatot

és minden komolyabb francia jelenlétet
a nyugati féltekén.

Hogy pénzhez jusson,

Napóleon Louisianát is eladta
az amerikaiaknak.

Amikor Louisianát említem,

nem csak a mai Lousiana államról
van szó,

amely nagyjából ekkora.

Egyébként én ott születtem.

A mai Egyesült Államok egyharmadáról
beszélek.

Napóleon mindezt eladta.

Nyilvánvalóan végsőkig elkeseredett.

15 millió dollárért adta el,

ami 60 millió franknak felelt meg.

Mai pénzben ez nagyjából
10 milliárd dollár lenne.

Ha valaki azt mondaná nekem,
hogy 10 milliárd dollárért

megkaphatom az Egyesült Államok
egyharmadát,

azt gondolnám, hogy ez elég jó üzlet.

10 milliárd dollár mai pénzben.

1803-ban 15 millió dollár,
ami ma 10 milliárd,

akkor sem volt sok pénz,
de Napóleon reménytelen helyzetbe került.

Felismerte, hogy nem tud megtartani valamit
a világ másik felén akkor,

amikor Nagy-Britannia uralta a tengereket,

neki magának pedig megvolt a baja
Európában.

Az amerikaiak jó üzletet csináltak.

Őszintén szólva, ha nem adta volna el,

akár a britek, akár az amerikaiak

valószínűleg úgyis megszerezték volna.

Így a Napóleon által magára hagyott
Rochambeau-t

Dessalines-nak sikerült legyőznie

és kikiáltania Saint-Domingue
függetlenségét.

1804. január 1-jén Dessalines
kikiáltotta a függetlenséget.

Az új országot Haitinak nevezte el,

így hívták a szigetet az őslakói.

Azt jelenti, hogy a hegyek országa.

Még egy dolgot szeretnék elmondani,

amit lehet, hogy tudtok,
de lehet, hogy nem.

Haiti még ma is nagyon, nagyon,
nagyon, nagyon szegény ország.

Ráadásul Dessalines után
– és erről még készítek videókat –

sorra követték egymást
az ország diktátorai.

Az emberek sokat szenvedtek.

Egyértelművé akarom tenni,

hogy rettenetes helyzetből indultak.

Mert bár Dessalines 1804-ben
kikiáltotta a függetlenséget,

a franciák egészen 1805-ig, bocsánat,
1825-ig nem ismerték el Haitit.

A franciák elismerték.

Mondhatnád, hogy kit érdekel az elismerés.

Kit érdekel, mit gondolnak
a korábbi gyarmatosítók?

Csakhogy az elismerésig

a franciák embargó alá helyezték Haitit.

Semmilyen kereskedelmi kapcsolatot
nem engedélyeztek Haitival.

Fegyverrel kényszerítették ki
az embargót.

Az elismerés érdekében
Haitinak el kellett fogadnia,

hogy 90 millió frankkal tartozik
Franciaországnak.

Hogy érzékeltessem, mekkora összeg volt ez,

itt van a frissen felszabadított rabszolgák
kis szigete, illetve egy fél szigete,

akiket rákényszerítettek, hogy elismerjék
tartozásukat Franciaországgal szemben.

Amit aztán az Egyesült Államok

és Nagy-Britannia is megerősített.

Ami azt mutatja, hogy még korábbi
ellenségek is képesek egyetérteni,

ha apró, elszegényedett szigetek
elnyomásáról van szó.

Haitinak másfélszer annyit kellett
fizetnie Franciaország számára,

mint amennyit az Egyesült Államok
Lousianáért fizetett.

Az 60 millió frank volt.

Megkapták érte egész Lousianát.

Franciaország ekkor 90 millió frankot
követelt Haititól.

Ami mai pénzben nagyjából
14 vagy 15 milliárd dollárnak felel meg.

Ennyit követeltek félmilliónyi
felszabadított rabszolgától.

Rettenetes mennyiségű tartozás.

És hogy tudd, ezt nem valamiféle
korai 19. századi őrült gyarmatosítók

kényszerítették ki:

a tartozást kamataival együtt csak 1947-re
fizették vissza.

Folyamatosan fizették vissza az adósságot.

Ráadásul a franciák azzal indokolták
az adósságot,

hogy az az elvett tulajdonért járt.

Franciaország tehát azért állította,
hogy jár neki Haititól a pénz,

mert elvették a tulajdonukat.

Az elvett tulajdon listáján

a föld és a rabszolgák is szerepeltek.

Ez lényegében azt jelentette,
hogy mivel a rabszolgák felszabadultak,

rengeteg pénzzel tartoznak azért,

mert a franciák többé
nem tulajdonolják őket.

Ez mindennek a teteje volt.

Én magam is megdöbbentem,
amikor erről a számról hallottam,

arról, hogy ez a szegény kis ország itt
kénytelen volt fizetni a tartozást,

továbbra is fizetnie kellett a tartozást

egészen 1947-ig egy fejlett
nyugati nemzetnek

lényegében a szabadsága áraként.