Az együttérzés evolúciója

Robert Wright az evolúciós biológiát és a játékelméletet használja arra, hogy elmagyarázza miért tartjuk tiszteletben az Aranyszabályt (" Tedd mással azt..."), miért hagyjuk néha figyelmen kívül, és miért van meg mégis a remény arra, hogy a közeljövőben mindannyian képesek lehessünk együttérzéssel követni azt.

Az együttérzésről és az Aranyszabályról fogok beszélni

világi szemszögből és ezenkívül egy bizonyos tudományos szemszögből nézve is.

Megpróbálok egy kis evolúciótörténeti bevezetőt adni

az együttérzésről és az Aranyszabályról.

Így aztán néha egyfajta tárgyias nyelvezetet fogok használni

ami nem fog nagyon szivmelengetően hangzani,

mint ahogy egy átlagos beszélgetés az együttérzésről szokott.

Erről figyelmeztetni akarom önöket.

Tehát már az elején szeretném leszögezni, hogy, tudják, az együttérzés szerintem nagyszerű dolog.

Az Aranyszabály is nagyszerű. Mindekettőnek nagy támogatója vagyok.

És azt gondolom, hogy az is nagyszerű, hogy a világ vallásai,

a világ vallási vezetői

az együttérzést és az Aranyszabályt alapelveknek tekintik,

melyek hitükben bennefoglaltatnak.

Ugyanakkor azt gondolom, a vallások nem érdemlik ki a teljes hitelt.

Azt gondolom a természet ebben a témában, hogy is mondjam, a kezükre játszott.

Ma este amellet fogok érvelni, hogy az együttérzés és az Aranyszabály,

bizonyos értelemben véve, be vannak építve az emberi természetbe.

Rendben. Amellett is leteszem a voksomat,

hogy ha egyszer megértjük, hogy milyen értelemben tekinthetjük őket beépítettnek,

akkor meg fogjuk érteni azt is, hogy pusztán elfogadni az együttérzést

és elfogadni az Aranyszabályt, távolról sem elegendő.

Igen sok munka vár még ránk azután.

Rendben. Tehát a gyors történeti áttekintés, először is az együttérzésről.

Kezdetben vala az együttérzés,

és ezalatt nem pusztán azt értem, hogy amikor az emberi lények először felbukkantak,

hanem határozottan még annak előtte.

Azt gondolom, hogy valószínűleg az a helyzet, hogy az emberi fejlődés menetében,

még mielőtt a homo sapiensek felbukkantak volna,

az olyan érzések, mint az együttérzés, a szeretet, a részvét,

már rég elfoglalták a helyüket úgymond a génállományban,

és a biológusoknak igencsak tiszta képük van arról, hogy először hogyan is zajlott ez.

Egy úgynevezett, rokonszelekció elv alapján zajlott.

A rokonszelekció lényege pedig az, hogy

amennyiben egy állat együttérzéssel van egy közeli rokona iránt,

és ettől az együttérzéstől vezérelve ez az állat társa segítségére siet,

akkor végül, az együttérzés maga lesz az, ami segíti a géneket abban,

hogy az együttérzésnek alapul szolgálhassanak.

Tehát, a biológus szemszögéből nézve, az együttérzés valójában

a gén módszere arra, hogy segitse önnön fennmaradását. Rendben.

Figyelmeztettem önöket, hogy nem lesz valami szivmelengető. Rendben.

Majd oda is eljutok. Remélhetőleg később egy kicsit szívmelengetőbb lesz.

Engem nem zavar olyan nagyon az,

hogy az együttérzés mögöttes Darwini logikája

úgymond önkiszolgáló genetikai téren.

Valójában a rossz hír inkább az a rokonszelekcióval kapcsolatban,

hogy ez azt jelenti, hogy ez a fajta együttérzés

mindössze a családtagok iránt fejlődik ki.

Ez a rossz hír. A jó hír pedig az, hogy az együttérzés természetes.

A rossz hír az, hogy a rokonszelekciótól vezérelt együttérzés

a család keretei közé korlátozódik.

Na most, a későbbi evolúció során azért jönnek még további jó hírek,

egy második fajta evolúciós logika.

A biológusok ezt kölcsönös önzetlenségnek nevezik.

És ennél az alap gondolat az, hogy

az együttérzés arra késztet, hogy jó dolgokat tegyél az emberekkel, akik aztán viszonozzák ezt a szívességet.

Itt megint, tudják, tudom, hogy ez nem egy kifejezetten inspiráló vélemény az együttérzéssel kapcsolatban,

amilyeneket régebben halhattak,

de egy biológus szemszögéből, ez a kölcsönös önzetlenség-fajta együttérzés,

végső soron megint csak önös érdekeket szolgál.

Nem arról van szó, hogy az emberek erre gondolnak, amikor együttéreznek valakivel.

Nem tudatosan öncélú, de a biológus számára ez a magyarázat.

Így aztán az együttérzés kiterjesztését legkönnyebben barátokra és szövetségesekre vonatkoztatjuk.

Biztos vagyok abban, hogy amikor egy közeli baráttal valami rémisztő dolog történik, Önök közül sokan

nagyon rosszul érzik magukat.

De ha az újságban olvassák,

hogy valami szörnyűség történt Önök számára ismeretlen emberekkel,

tudják, azzal valószínűleg együtt tudnak élni. Rendben.

Hát ilyen az emberi természet.

Tehát ez most megint egy újabb jó hír - rossz hír történet.

Jó, hogy az együttérzés a családon kívülre is ki lett terjesztve,

ezáltal az evolúciós logika által.

A rossz hír az, hogy ez önmagában még nem hozza el számunkra az egyetemes együttérzést. Rendben.

Tehát még akad tennivaló.

Na most, ennek a kölcsönös önzetlenségnek nevezett dinamikának van még egy következménye,

amiről azt gondolom, elég jó hír,

hogy az a mód, ahogy ez az emberi fajnál lejátszódik,

az Aranyszabály ösztönös megbecsülését eredményezi az embereknél. Rendben.

Nem éppen azt értem ezalatt, hogy maga az Aranyszabály a génjeinkbe lett vésve,

de el lehet menni egy vadászó-gyűjtögető társadalomba,

amely nem volt kitéve egyik nagy vallási tradíció behatásának sem,

semmiféle etikai filozófiának,

és ha eltöltünk itt egy kis időt, akkor azt találjuk,

hogy alapvetően abban a meggyőződésben élnek, hogy jó tettért cserébe jót várj,

és hogy a rossz tetteket meg kell büntetni.

Az evolúciós pszichológusok szerint ezeknek az intuícióknak a gyökere a génjeinkben van.

Tehát ők is úgy értik, hogy ha azt akarjuk, hogy jól bánjanak velünk,

akkor mi is jól bánunk másokkal.

És az jó, ha másokkal jól bánunk.

Ez közel áll egyfajta beépített intuícióhoz.

Tehát ez a jó hír. Na most, amennyiben figyelt,

valószínűleg feltételezi, hogy rossz hír is rejlik itt. Rendben.

Mégpedig az, hogy még mindig nem érkeztünk el az egyetemes szeretethez.

És ez igaz, mert annak ellenére,hogy az Aranyszabály tiszteletben tartása természetes,

az is természetes, hogy keletkeznek kivételek is az Aranyszabályhoz. Rendben.

Ez alatt azt értem pl. hogy valószínűleg egyikünk sem akar börtönbe kerülni,

de mindannyian úgy gondoljuk, hogy vannak olyan emberek, akiknek viszont nagyon is ott a helyük. Igaz?

Tehát úgy gondoljuk, hogy másképp kell bánnunk velük, mint ahogy mi szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Persze, van erre logikus magyarázatunk.

Azt mondjuk, hogy olyan rossz dolgokat követtek el, amik miatt egyszerűen ott a helyük a börtönben.

Egyikünk sem terjeszti ki az Aranyszabályt egy valóban széleskörű és egyetemes szokássá.

Megvan a képességünk arra, hogy kivételeket tegyünk,

hogy embereket egyedi kategóriákba soroljunk.

És a probléma abban áll, hogy bár emberek börtönbe küldésére

van egy bizonyos pártatlan bíróságunk,

ami megszabja, tudják, hogy kit zárunk ki az Aranyszabályból,

a mindennapi életben, az a mód, ahogyan mindannyian meghozzuk a döntéseinket arról,

hogy kire nem terjesztjük ki az Aranyszabályt,

egy sokkal durvább és előregyártottabb formulát használunk,

ami nagyjából ennyi: ha az ellenségem vagy, vagy a vetélytársam,

ha nem vagy a barátom, ha nem vagy tagja a családomnak,

sokkal kevésbé hajlok arra, hogy alkalmazzam az Aranyszabályt veled kapcsolatban.

Mindannyian ilyesfélén viselkedünk,

és a világon mindenhol ezt láthatod.

Tudják, ezt látjuk a Közel-Keleten.

Embereket, akik Gázából rakétákkal bombázzák Izraelt.

Ők nem akarják, hogy rájuk is rakétákat lőjenek, de azt mondják,

"Hát igen, de az izraeliek, ill. közülük néhányan olyan dolgokat követtek el,

ami miatt ebbe az egyedi kategóriába kerültek."

Az izraeliek nem szeretnék, ha gazdasági blokádot alkalmaznának velük szemben,

de ők ezt teszik Gázával, és azt mondják,

"Hát igen, de a palesztinok, ill. néhányan közülük, önnönmagukat hozták ebbe a helyzetbe."

Tehát az Aranyszabály ilyen kivételei azok, amik a világ sok baját eredményezik.

És egészen természetes igy cselekedni.

Tehát az a tény, hogy az Aranyszabály bizonyos értelemben belénk van épitve,

önmagában nem fogja elhozni számunkra az egyetemes szeretetet.

Ez nem fogja megmenteni a világot.

Na most, van itt egy jó hírem, ami viszont megmentheti a világot. Rendben.

Tűkön ülnek már?

Akkor jó, mert mielőtt közreadom ezt a jó hírt,

teszek egy kis kitérőt egy bizonyos akadémiai területre.

Remélem, fenntartom az érdeklődésüket a jó hír ígéretével,

amely megmentheti a világot.

Arról a nem-nulla összeg témáról van szó, amiről már hallhattak itt-ott.

Ez csak egy gyors bemutató lesz a játékelméletről.

Nem fog fájni, rendben?

A nulla és a nem-nulla összegű játékokról lesz szó.

Ha azt kérdezik, miféle helyzet

járul hozzá ahhoz, hogy az emberek barátokká, vagy szövetségesekké váljanak,

a technikai válasz: a nem-nulla összegű helyzet.

És ha azt kérdezik, miféle helyzet

idézi elő azt, hogy emberek egymást ellenségként definiálják,

hát az a nulla összegű helyzet. Rendben.

Tehát, mit is takarnak ezek a kifejezések?

Alapvetően, egy nulla összegű játék az, amihez a sportban vagyunk szokva.

Ahol van egy győztes és egy vesztes.

Tehát a szerencséjük összege nullát tesz ki. Rendben.

Tehát, a teniszben pl. minden pont vagy jó Önnek és veszteség a másiknak,

vagy jó nekik és veszteség Önnek.

Mindkét módon a nulla lesz a szerencse összege. Ez a nulla összegű játék.

Na most, ha párosban játszik,

akkor a háló Ön felé eső részén játszó játékossal

nem-nulla összegű kapcsolatban vannak,

mert minden pont vagy jó mindkettőjüknek, pozitív, nyertes-nyertes,

vagy rossz mindkettőjüknek, vesztes-vesztes. Rendben.

Ez a nem-nulla összegű játék.

És a való életben nagyon sok nem-nulla összegű játék van.

A gazdaság birodalmában, mondjuk ha vásárol valamit,

akkor inkább birtokolja az árut, mint a pénzt,

de az árus szivesebben birtokolja a pénzt, mint az árut.

Mindketten úgy érzik, nyertek. Rendben.

Egy háborúban, két szövetséges nem-nulla összegű játékot játszik.

Vagy mindketten nyernek, vagy mindketten veszítenek.

Tehát nagyon sok nem-nulla összegű játék van a valódi életben.

És ez alapján újraértelmezheti azt is, amit korábban mondtam,

hogy az együttérzés hogyan bontakozik ki, és az Aranyszabály hogyan alakul,

pusztán azáltal, hogy hát igen, az együttérzés legtermészetesebben a nem-nulla összegű csatornákon áramlik,

ahol az emberek egymást potenciális nyerő-nyerő helyzetűnek tekintik

barátaikkal és szövetségeseikkel.

Az Aranyszabály kibontakozása

legtermészetesebben ezen nem-nulla összegű csatornák mentén zajlik.

Tehát, a nem-nulla összegűség bizonyos hálói

ott rejlenek, ahol együttérzést várunk el, és az Aranyszabályt

hogy véghezvigyék a maguk csodáját.

A nulla összegű csatornákkkal szemben valami másra számítunk.

Rendben. Tehát most már készen állnak a jó hírre, amiről azt mondtam, megmentheti a világot.

És most azt is bevallom, hogy az is lehet azonban, hogy nem menti meg.

Most, hogy feltartottam a figyelmüket 3 percig ilyen szakmai dolgokkal.

De lehet, hogy megmenti. És a jó hír pedig az, hogy a történelem

természetes módon terjesztette ki ezeket a nem-nulla összegű hálókat. Rendben.

Ezek a hálók lehetnek az együttérzésnek a csatornái.

Visszamehetünk egészen a kőkorszakig,

és azt gondolom, hogy a technológiai fejlődésből kifolyólag, az utak, a kerék, az írás,

a sok szállítási és kommunikációs technológia

mind mind kérlelhetetlenül elősegítette, hogy minél több ember

kerülhessen nem-nulla összegű kapcsolatokba,

egyre több emberrel, egyre nagyobb és nagyobb távolságokban. Rendben.

Ez tulajdonképpen a civilizáció története.

Emiatt fejlődött tovább a társadalmi szerveződés a vadászó-gyűjtögető falutól

az ókori államokig, birodalmakig, mostanra idáig, hogy egy globalizált világban élünk.

És a globalizáció története többnyire egy nem-nulla összegű játék története.

Rendben. Felteszem, hallották már a kölcsönös függőség kifejezést

a modern világra alkalmazva. Hát ez a nem-nulla összeg kifejezés egy másik formája.

Ha az Ön sorsa összefonódik valakivel,

akkor azzal a személlyel egy nem-nulla összegű kapcsolatban vannak.

És ezt láthatjuk a modern világban állandóan.

Láthattuk a legutóbbi gazdasági összeomlásnál,

amikor rossz dolgok történnek a gazdaságban,

az rossz mindenkinek, a világ nagy részének.

Ha jó dolgok történnek, az pedig jó a világ nagy részének.

És tudják, örömmel mondhatom, hogy valódi bizonyíték van arra,

hogy ez a nem-nulla összegű fajta kapcsolat

kiterjesztheti az erkölcsi álláspontunkat

Úgy értem, hogy ha megnézzük az amerikaiak hozzáállását

a Japánokhoz a II. Világháború idején,

nézzük csak meg a japánokról készült ábrázolásokat

az amerikai médiában, az jóval a emberiesség alatt van,

és vegyük azt a tényt, hogy atombombákat dobáltunk,

anélkül, hogy igazán átgondoltuk volna.

És ha összehasonlítjuk a mai hozzáállással,

azt gondolom, ennek egy része annak köszönhető, hogy gazdaságilag kölcsönösen függünk egymástól.

A kölcsönös függőség bármilyen formája, nem-nulla összegű kapcsolat

arra késztet, hogy elismerjük az emberek emberiességét.

Tehát, erről azt gondolom, hogy ez jó.

És a világ tele van nem-nulla összegű dinamikával.

A környezeti problémák, több szempontból is, egy csónakba terelnek bennünket.

És vannak olyan nem-nulla összegű kapcsolatok is, amelyekről lehet, hogy az embereknek fogalmuk sincs.

Oké, tehát pl. egy csomó amerikai keresztény valószinűleg

nem úgy gondol magára, mint aki nem-nulla összegű kapcsolati viszonyban áll

a muszlimokkal a világ tútlsó felén,

pedig valójában abban állnak, mert ha ezek a muszlimok egyre boldogabbak és boldogabbak lesznek

a világban elfoglalt helyükkel, és érzik, hogy van helyük benne,

az jó az amerikaiaknak, mert kevesebb terrorista lesz,

aki fenyegetné Amerika biztonságát.

Ha egyre kevésbé boldogok, az rossz lesz az amerikaiak számára. Oké.

Tehát rengeteg nem-nulla összegűség van.

És így aztán, az a kérdés merül fel: ha ennyi nem-nulla összegűség van,

akkor hogyan lehetséges az, hogy a világot nem árasztotta még el a szeretet, béke és megértés?

A válasz bonyolult. Lehet, hogy egy egész új beszédet is kitesz,

de mindenesetre van egy pár dolog, amik ezt eredményezik,

először is az, hogy létezik egy sor nulla összegű helyzet is a világon.

Ezenkivül, ti., néha az emberek még mindig nem veszik észre

a nem-nulla összegű dinamikát a világban.

És azt gondolom, e mindkét területen

nagy szerepe lehet a politikusoknak.

Mert ez nemcsak a vallásról szól.

Azt gondolom, hogy a politikusok elősegíthetik a nem-nulla összegű kapcsolatok létrejöttét,

tudják, a gazdasági elköteleződés általában jobb, mint a blokádok, vagy ilyesmik,

legalábbis ebben az összefüggésben.

És a politikusok tudhatják azt, és kell is, hogy tudják,

hogy amikor az emberek a világon mindenhol rájuk tekintenek,

akkor a nemzetükre tekintenek, oké,

és aszerint igazodnak hozzájuk,

hogy vajon nulla, vagy nem-nulla összegű kapcsolatban vannak azzal a nemzettel,

mint pl. Amerikával, vagy bármely más nemzettel.

Az emberi pszichológia olyan, hogy ilyesfajta jelek alapján igazodnak el:

Érezzük, hogy tisztelnek bennünket?

Mert tudják, a történelem azt mutatja, hogy ha nem tisztelnek bennünket,

akkor nagy valószínűséggel nem fogunk nem-nulla összegű

kölcsönösen jövedelmező kapcsolatban kikötni a másik féllel.

Tehát tudatában kell lennünk annak, hogy miféle jeleket küldözgetünk ki.

És ezek közül jónéhány, megint csak, a hogyismondjam, politikai gyakorlatban zajlik.

Ha akad egy dolog, amire mindenkit bátorítanék,

politikusokat, vallási vezetőket és magunkat is,

az az lenne, amit úgy nevezek, hogy az erkölcsi képzelőerő kitágítása. Oké.

Ez az, amiről azt mondják, hogy az a képesség, hogy a másik cipőjébe képzeled magad,

olyanokéba, akik tőled nagyon különböző helyzetben vannak.

Ez nem ugyanaz, mint az együttérzés,

de elősegíti az együttérzést. Megnyitja a csatornákat az együttérzés számára.

És azt hiszem, most elérkeztünk megint egy jó hír - rossz hír sztorihoz,

ami arról szól, hogy az erkölcsi képzelőerő az emberi természet része.

Ez magában jó, de megint csak hajlamosak vagyunk arra, hogy szelektíven alkalmazzuk. Oké.

Amint valakit ellenségként jelölünk meg,

azonnal nehezünkre esik a cipőjébe képzelnünk magunkat, teljesen természetesen.

Tehát, ha egy különösen nehéz helyzetet akarunk venni, mondjuk egy amerikai számára,

vegyünk valakit Iránból, aki egy amerikai zászlót éget el, ezt látod a tévében.

Hát, az átlag amerikai ellenkezni fog

ezzel az erkölcsi gyakorlattal, hogy magát a másik helyébe képzelje

és ellenkezni fog azzal az ötlettel is, hogy sok közös lenne kettejükben.

És ha ilyesmit elmondasz nekik, hát, akkor azt fogják gondolni, hogy Amerika nem tiszteli őket,

sőt, még uralkodni is akar felettük, és akkor utálják Amerikát.

Volt valaha is valaki, aki annyira nem tisztelte Önöket,

hogy Önök ezért finoman szólva utálták őt?

Tudják, ellen fognak állni ennek az összehasonlításnak, és ez teljesen természetes, és emberi.

És ugyanígy, a másik személy számára, Iránban,

ha megpróbálunk valamely amerikait, aki az Iszlámot ördöginek nevezte, emberies formában feltüntetni,

azzal gond lesz. Oké.

Tehát nagyon nehéz dolog embereket rávenni arra, hogy kiterjesszék a morális képzelőerejüket

olyan helyekre, ahová nem menne magától értetődően.

Ugyanakkor azt gondolom, megéri a bajlódást, mert

ismétlem, ez segít bennünket abban, hogy megértsük,

ha le akarjuk csökkenteni azok számát, akik zászlókat égetnek,

akkor ez segít bennünket abban, hogy megértsük miért teszik ezt.

És szerintem ez egy jó erkölcsi gyakorlat is.

Megemlíteném, hogy itt lépnek be a vallási vezetők a képbe,

mert a vallási vezetők jól értenek ahhoz, hogy témákat úgy tálaljanak az emberek számára, tudják,

hogy az agy érzelmi központjának bevonásával

ráveszik őket tudatosságuk megváltoztatására és hogy új keretekben kezdjenek gondolkodni, tudják hogy van ez.

Úgy értem, hogy a vallási vezetők jól értenek az úgynevezett ösztönzési bizniszhez.

Ez a nagy elhivatottságuk manapság,

hogy rávegyék az embereket arra, hogy kitágítsák erkölcsi képzeletüket,

tisztán látva azt, hogy oly sokféle szempontból nézve, egy csónakban ülnek.

Szeretném összegezni, hogyan is néznek ki a dolgok, legalábbis ebből a világi szemszögből nézve

ami az együttérzést és az Aranyszabályt illeti,

azzal, hogy szerintem jó hír az, hogy az együttérzés és az Aranyszabály

bizonyos értelemben véve be vannak építve az emberi természetbe.

A szépséghiba ebben mindössze az, hogy hajlamosak vagyunk szelektíven alkalmazni őket.

És komoly munkát fog igényelni ennek a megváltoztatása.

De senki soha nem állította azt, hogy az Isteni tervet véghez vinni könnyű lenne. Köszönöm.

(Taps)