A szerelem matematikája

Megtalálni a megfelelő partnert nem egyszerű dolog, de vajon mit segíthet ebben a matematika? Hannah Fry matematikus elbűvölő előadásában bemutat sémákat, hogy miként keressük a szerelmet, és ad három, matematikailag igazolható tanácsot arra, hogy miként találjuk és tartsuk meg a nagy őt.

A szerelem matematikájáról
szeretnék beszélni.

Gondolom, megegyezhetünk abban,

hogy minket, matematikusokat
könnyen megtalál a szerelem.

Ez nem csupán ragyogó személyiségünkön
múlik, hogy remek társalgók vagyunk,

és elegáns a tolltartónk, hanem azon a
rengeteg munkán,

amit a tökéletes partner megtalásának

matematikájába fektettünk.

Nekem a kedvencem a témában
Peter Backus cikke:

"Miért nincsen barátnőm".
(Nevetés)

Backus annak az esélyét próbálja
megbecsülni, hogy rátalál a szerelemre.

Nos, Peter nem kifejezetten mohó ember.

Az Egyesült KIrályságban
elérhető nők közül

mindössze azokat keresi,
akik a közelében élnek,

megfelelő életkorúak,

egyetemet végeztek,

akikkel feltehetőleg jól ki lehet jönni,

akik valószínűleg vonzóak,

és akik valószínűleg vonzónak találják őt.

(Nevetés)

Becslése szerint kb. 26 ilyen nő
élhet az Egyesült Királyságban.

Ez nem nagyon biztató, ugye Peter?

Csak összehasonlításképp,

ez 400-szor kevesebb annál, mint
a legelfogadottabb becslés arra,

hogy hány Földön kívüli
intelligens életforma létezhet.

Ez a szám egyébként 1 : 285.000
esélyt ad Peternek,

hogy belefusson ezen hölgyek
egyikébe valahol

egy adott estén.

Azt gondolnám, hogy ezért van az,

hogy már nem is nagyon járnak
a matematikusok szórakozni.

Én magam nem osztom

ezt a pesszimista nézetet.

Mert ahogyan Önök is, én is tudom,

hogy a szerelem nem így működik.

Az érzelmek nem jól szervezettek,
racionálisak vagy kiszámíthatók.

Ez nem jelenti azt,

hogy a matematika nem nyújthat
semmit ezzel kapcsolatban,

mert hogy a szerelem, ahogyan életünk
nagy része is, tele van sémákkal,

és a matematika végső soron a
sémákat tanulmányozza;

sémákat az időjárás előrejelzésétől
a tőkepiac ingadozásáig,

a bolygók mozgásáig, vagy
a városok növekedéséig.

Ha őszinték akarunk lenni, ezek egyike sem

jól szervezett vagy könnyen kiszámítható.

De én hiszek a matematika erejében,

hogy képes új módon láttatni
szinte bármit,

még az oly rejtélyes dolgokat is,
mint a szerelem.

Ezért próbálom meggyőzni önöket,

hogy a matematika szórakoztató, csodálatos
és jól alkalmazható. Ehhez átnyújtom

önöknek a három legjobb, matematikailag
igazolható tanácsom a szerelemről.

Az első tanács:

Hogyan legyünk sikeresek az
online társkeresésben?

Az én kedvenc online társkereső
oldalam az OkCupid,

különösen azért, mert matematikusok
egy csoportja indította.

Mivel matematikusok, már egy évtizede

gyűjtik az adatokat mindazokról,

akik az oldalukat használják.

Megpróbáltak sémákat felfedezni abban,

ahogyan önmagunkról beszélünk,

és ahogyan másokkal kapcsolatba kerülünk

egy párkereső oldalon.

Találtak néhány valóban érdekes dolgot.

Az én személyes kedvencem,

hogy kiderül: a párkereső oldalon azt,

hogy ki mennyire vonzó, nem az
határozza meg, hogy mennyire népszerű.

Valójában abból, hogy egyesek
csúnyának tartanak,

előnyünk származhat.

Megmutatom, hogyan működik ez.

Az OkCupid egyik részében, ahol
szerencsére önkéntes a részvétel,

1-től 5 -ig lehet értékelni,
mennyire vonzóak szerintünk

az ott jelenlévők.

Ha összevetjük a pontszámot,
az átlagos pontszámot azzal,

hogy ki hány üzenetet kapott,

kezd valami fogalmunk lenni arról,

hogy mi köze a vonzó külsőnek a
népszerűséghez a párkereső oldalon.

Itt ez a grafikon, amivel az OkCupidos
srácok előálltak.

Figyelemre méltó,
hogy nem egészen igaz az,

hogy minél vonzóbb valaki,
annál több üzenetet kap.

Az a kérdés merül fel, hogy miként
van az, hogy ezek az emberek itt fenn

jóval népszerűbbek ezeknél a lentieknél,

annak dacára, hogy ugyanannyira
találták vonzónak őket?

És miért van az, hogy nem
a szabályos külső a fontos.

Hadd mutassam be egy példán,
hogy mit találtak.

Ha veszünk valakit, pl. Portia de Rossit,

mindenki egyetért abban, hogy
Portia di Rossi igen bájos nő.

Senki nem tartja csúnyának,
de szupermodellnek sem.

Ha összehasonlítjuk valakivel,
mondjuk Sarah Jessica Parkerral,

akkor sokan, magamat is beleértve,

azt gondolják, hogy
Sarah Jessica Parker valóban gyönyörű,

talán egyike a legszebbeknek,

akik valaha is megfordultak
a földkerekségen.

De néhányan mások, azaz az internet
többsége, mintha úgy gondolná,

hogy kicsit lóképe van.
(Nevetés)

Nos, ha megkérdezzük az embereket,
hogy mennyire találják vonzónak

Sarah Jessica Parkert és Portia de Rossit,

és azt kérjük, pontozzák őket 1-től 5-ig,

úgy gondolom, hogy nagyjából
átlag ugyanannyi pontot kapnak.

De ahogyan szavaznak, az nagyon különböző.

Portia pontjai mind 4 körül mozognak,

mert mindenki egyetért abban,
hogy igen bájos,

míg Sarah Jessica Parkerről
nagyon eltérnek a vélemények.

Nagy lesz a szórása a pontoknak.

És ez az a szórás, ami számít.

Ez a szórás tesz népszerűbbé valakit

a párkereső oldalon.

Tehát ez azt jelenti,

hogyha néhányan vonzónak találnak,

akkor valójában jobb helyzetben vagyunk,

ha vannak mások,
akik viszont ellenszenvesnek.

Ez sokkal jobb, mintha
mindenki egyszerűen

úgy gondolna ránk, mint a
szomszéd szép lányra.

Talán egy kicsit érthetőbbé válik,

ha azoknak a szemszögéből nézzük,
akik ezeket az üzeneteket küldik.

Tegyük fel, vonzónak tartunk valakit,

akiről azt sejtjük,
hogy másokat viszont nem érdekel.

Ez azt jelenti, hogy kevesebb,
a versenytársunk,

és ez külön ösztönöz
a kapcsolat felvételére.

Hasonlítsuk ezt össze azzal,
hogy vonzónak tartunk valakit,

és azt sejtjük, hogy mindenki
vonzónak találja.

Legyünk őszinték, miért is kockáztatnánk,
hogy megszégyenüljünk?

És itt jön az igazán érdekes.

Amikor kiválasztja valaki, hogy mely
képeit tegye fel a társkereső oldalra,

akkor sokan megpróbálják a magukról

előnytelennek gondolt
dolgokat elrejteni.

Erre tipikus példa, hogy aki
egy kicsit túlsúlyos,

szívesen használ levágott képet,

vagy egy kopasz ember például olyat,

amelyen kalapot visel.

Pedig pontosan ennek
az ellenkezőjét kéne tennünk,

ha sikeresek akarunk lenni.

Ehelyett minden olyat be kéne vetnünk,
ami megkülönböztet másoktól, még akkor is,

ha úgy gondoljuk, hogy vannak,
akik ettől kevésbé találnak vonzónak.

Mert azok, akik kedvelnek,
mindenképp kedvelni fognak,

és azok az érdektelenek, akik nem,
meg jobb is, ha kiesnek.

Második tanács:
Hogyan szerezzük meg a tökéletes partnert?

Képzeljük el, hogy kitörő sikerünk van

a társkeresésben.

Felmerül a kérdés,
hogy miképp váltsuk sikerünket

hosszú távú boldogsággá, főképpen,

hogyan döntsük el, hogy mikor
ideje megállapodnunk?

Általában, nem ajánlatos azonnal dönteni,

és összeházasodni az elsővel,
akivel összeakadunk,

és aki mutat valami
érdeklődést egyáltalán.

De ugyanígy nem jó
túlságosan sokáig halogatni,

ha maximalizálni akarjuk esélyünket
a hosszútávú boldogságra.

Ahogyan kedvenc szerzőm,
Jane Austen mondja:

"Egy huszonhét esztendős hajadon

egyáltalán nem remélheti, hogy szerelmet
érezhet más, vagy ébreszthet maga iránt."

(Nevetés)

Köszönöm, Jane.
Mit tudsz te a szerelemről?

Szóval, a kérdés az,

miből tudjuk, hogy ideje megállapodnunk,

ha adott az összes ember, akivel
randevúzhatnánk életünkben?

Szerencsére a matematika egyik
ízletes morzsája segít ebben,

ezt hívják az optimális megállás
elméletének.

Képzeljük el,

hogy 15 évesen kezdünk el randizni,

és ideálisan 35 éves korunkra
szeretnénk megházasodni.

Van bizonyos számú ember,

akivel életünk során randevúzhatnánk,

és ők különböző mértékben megfelelőek.

A szabály az, hogyha rászánjuk magunkat,
hogy megházasodunk,

akkor nem nézhetünk előre,
hogy miről maradunk le,

és hátra sem, hogy másként döntsünk.

Az én tapasztalatom legalábbis az,

hogy az emberek általában
nem szívesen térnek vissza ahhoz,

aki korábban ejtette őket.
De lehet, hogy csak én gondolom így.

A matematika szerint azt kéne tegyük,

hogy társkereső szakaszunk első
37 százalékában

el kéne vetni mindenkit,
mint komoly házasodási esélyt.

(Nevetés)

Utána le kéne csapni az első olyanra,
akivel összetalálkozunk,

és aki jobb bárki korábbinál.

Ez itt a példa.

Ha ezt tesszük, matematikailag
bizonyítható,

hogy ez a legjobb módja

maximálni esélyünket, hogy a megtaláljuk
a tökéletes partnert.

Meg kell mondjam, hogy sajnos van
a módszernek némi kockázata.

Képzeljük el például, hogy a
tökéletes partner

az első 37 százalék alatt jelent meg.

Nos, ekkor sajnos elutasítottuk.

(Nevetés)

Ha a matematikát követjük,

sajnos senki nem jön,

aki jobb, mint akiket eddig láttunk,

így mindenkit el kell utasítsunk,
és magányosan halunk meg.

(Nevetés)

Valószínűleg macskákkal körülvéve,
amelyek elfogyasztják maradványainkat.

A másik kockázat, képzeljük el,

hogy az első 37 százalék,
akivel randevúztunk

hihetetlenül buta, unalmas, szörnyű.

Nem gond, mert ez
az elutasító szakaszban van,

el tudjuk utasítani ezeket.

De képzeljük el, hogy a következő,
akivel összetalálkozunk,

épp csak egy kicsit kevésbé buta,
unalmas és szörnyű,

mint a korábbiak.

Ha követjük a matematikát, félek,
össze kell házasodjunk,

és egy olyan kapcsolatban kötünk ki,
amely korántsem optimális.

Sajnálatos.

De azt hiszem, van itt egy lehetőség

Hallmark számára kihasználni
a piaci hézagot.

Valami ilyen Valentin-napi üdvözlőkártya.
(Nevetés)

"Drága férjem, te kevésbé vagy szörnyű,

mint az első 37 százalék,
akikkel randiztam."

Ez még mindig romantikusabb,
mint ami tőlem telik.

Ez a módszer nem ad 100 százalékos sikert,

de nincs ennél jobb stratégia.

És tényleg, a természetben
bizonyos halak

pontosan ezt a stratégiát
követik és alkalmazzák.

A párzási időszak első 37 százalékában

elutasítanak minden kérőt,

és utána felszedik az elsőt,
amelyik útjukba akad, és amelyik

nem tudom, hogy nagyobb vagy testesebb,

mint a korábbi időszak összes hala.

Azt hiszem, hogy ösztönösen mi, emberek
is valahogy így cselekszünk.

Adunk magunknak egy kis időt keresgélni,

hogy legyen valami fogalmunk
a kínálatról, amíg még fiatalok vagyunk.

Csak a 20-as éveink közepén, végén kezdünk
komolyan tájékozódni

a lehetséges jelöltek felől.

Szerintem ez meggyőző bizonyíték,
ha kell ilyen egyáltalán,

hogy az agyunk valamiképp
a matematikára van hangolva.

Ez volt a második tanács.

A harmadik tanács:
Hogyan kerüljük el a válást?

Tegyük fel, hogy sikerült megszereznünk
a tökéletes partnert,

és egy életre szóló kapcsolatot
kötünk vele.

Szeretném azt hinni, hogy mindenki
szeretné elkerülni a válást,

kivéve Piers Morgan feleségét,
ha jól tudom.

A modern világ szomorú ténye,

hogy az Egyesült Államokban minden
második házasság válással végződik,

és másutt sem sokkal jobb a helyzet.

Megbocsátom, ha azt hiszik,

hogy talán a viharos szakítást
megelőző viták

nem ideális tárgya a
matematikai vizsgálódásnak.

Az egyik dolog, hogy nehéz kigondolni,

hogy mit kéne mérni vagy számszerűsíteni.

De ez nem tartotta vissza John Gottman
pszichológust, aki pontosan ezt tette.

Gottman házaspárok százait
figyelte meg beszélgetés közben,

és feljegyzett mindent,
amit csak el lehet képzelni.

Feljegyezte, hogy mi hangzott el
a beszélgetésben,

feljegyezte a párok bőrének ellenállását,

arckifejezésüket,

a pulzust, a vérnyomást,

lényegében mindent, kivéve, hogy tényleg
az asszonynak volt-e mindenben igaza,

mint történetesen mindig.

Gottman és csoportja azt találta,

hogy a legjobb előjelzés arra,

hogy a házaspár el fog-e válni,

hogy mennyire volt pozitív vagy
negatív a két fél a beszélgetés során.

Azok a párok, amelyeknél
nagyon alacsony a kockázat,

sokkal több pozitív pontot gyűjtöttek,
mint negatívat Gottman skálája szerint.

Ellenben a rossz kapcsolatokban --

amin én azt értem, hogy valószínűleg
válással végződnek --

negatív spirálban találták
magukat a párok.

Csupán e nagyon egyszerű gondolat alapján

Gottman és csoportja 90 százalékos
pontossággal

meg tudta jósolni,

hogy az adott pár el fog-e válni.

De erre csak akkor voltak képesek,
miután csatlakozott hozzájuk

James Murray matematikus,
ekkor kezdték megérteni,

hogy mi okozza a negatív spirálokat,
és hogyan fordulnak ezek elő.

Amit eredményképp találtak,

az szerintem pofonegyszerű és érdekes.

Ezek az egyenletek előre megmondják,
hogyan fog válaszolni férj vagy feleség

a beszélgetés következő menetében,

mennyire lesznek pozitívak vagy negatívak.

Ezek az egyenletek az adott személy

kedélyétől függnek: hogy milyen

amikor egyedül van, és amikor
a partnerével,

de méginkább attól, hogy

hogyan hat férj és feleség egymásra.

Azt hiszem, fontos itt rámutatni,

hogy ezek az egzakt egyenletek
azt is megmutatják,

teljességgel képesek azt is leírni,

hogy mi zajlik két állam között a
fegyverkezési versenyben.

(Nevetés)

Az, hogy egy vitázó házaspár
negatív spirálba kerül,

és a válás szélére tornázza magát,

matematikailag ekvivalens egy
nukleáris háború kezdetével.

(Nevetés)

De a valóban fontos tényező az egyenletben

az egymásra gyakorolt hatás,

különösen az, amit a
negativitás küszöbének nevezhetünk.

Negativitási küszöb:

arra gondolhatunk,
hogy milyen bosszantó lehet a férj,

mielőtt a feleség tényleg
kiborul, vagy fordítva.

Én mindig úgy gondoltam a jó házasságra,
ahol kompromisszum és megértés van,

miközben elég teret ad a feleknek,
hogy önmaguk legyenek.

Így azt gondolnám, hogy talán
azok a legsikeresebb kapcsolatok,

ahol valóban magas a negativitási küszöb,

s a párok hagyják, hogy
a dolgok menjenek a maguk útján,

és csak a valóban lényeges
dolgokba avatkoznak be.

De a matematika, és amit
általa a csoport talált,

azt mutatja, hogy ennek valójában
az ellenkezője igaz.

A legjobb és legsikeresebb párok azok,

ahol nagyon alacsony a
negativitási küszöb.

Azok az párok ilyenek,
amelyek semmit nem hagynak észrevétlenül,

és ahol megengedik
egymásnak a panaszkodást.

Ezek azok a párok, amelyek folyamatosan
próbálnak javítani kapcsolatukon,

nekik jóval pozitívabb a kilátásuk
a házasságuk jövőjére nézve.

Ők nem engedik szabadjára a dolgokat,

nem engedik meg, hogy
a bolhák elefánttá nőjenek.

Ez persze kicsit többet jelent, mint
alacsony negativitási küszöb,

és nem kötni kompromisszumot
a sikeres kapcsolat érdekében.

De azt hiszem, elég érdekes tudni,

hogy matematikai bizonyíték van rá,

hogy, úgymond, ne engedjük lenyugodni
a napot úgy, hogy harag van közöttünk.

Ez az én három fő tanácsom a matematikától

a szerelemről és a párkapcsolatról.

Azt remélem, hogy nem csak
használják majd,

de nyújtottam egy kis bepillantást, hogy
mi mindenhez tud hozzátenni a matematika.

Mert számomra az egyenletek és szimbólumok
nem csupán dolgok,

hanem az a hang, ami a természet
hihetetlen gazdagságáról szól,

és a körülöttünk burjánzó, görbülő,
forgó, kibontakozó sémák

meglepő egyszerűségéről,

kezdve azon, hogy miként működik
a világ, és hogyan viselkedünk mi.

Remélem tehát, hogy e kis betekintés
a szerelem matematikájába

legalább néhányukat rá tudja venni,

hogy jobban szeressék a matematikát.

Köszönöm.

(Taps)