Miért kell segítenünk az orvosoknak a túlkezelés elleni harcban?| Christer Mjåset | TEDxOslo

Christer Mjåset beszéde a nyugati orvoslás egyik legnagyobb problémájával foglalkozik: a túlkezeléssel. Noha az orvosok minden szinten az orvostudomány szabványaira és ajánlásaira támaszkodnak, a diagnosztikai eszközök és kezelések alkalmazásbeli különbsége széles körben elterjedt jelenség. Mit tehetünk mi, betegek a túlkezelés ellen, és milyen előnyünk származhat belőle, ha komolyan vesszük?

Christer Mjåset idegsebész és a Norvég Orvosi Szövetség alelnöke. Öt könyv elismert szerzője és különböző orvosi témák tapasztalt előadója.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

Idegsebész vagyok,
és azért jöttem, hogy elmondjam,

a hozzám hasonlóknak szükségük
van az önök segítségére.

Hamarosan elmondom, hogyan.

De először hadd kezdjem azzal,
hogy egy betegemről mesélek önöknek.

Ötvenes éveiben járó nőről van szó;
többnyire jó állapotban volt,

de néhányszor megjárta a kórházat

gyógyítható mellrákjának kezelése során.

Ezúttal nyaki porckorongsérve lett

intenzív sugárzó fájdalmat okozva

a jobb karjában.

A konzultáció előtt megnéztem az MRI-t,
és úgy döntöttem, operációt javasolok.

Az ilyen nyaki műtétek
szabványosak és gyorsak,

de bizonyos kockázatot hordoznak.

Itt metszünk be,

és óvatosan vágunk
a légcsőnél és a nyelőcsőnél,

és próbálunk nem belevágni
a belső nyaki artériába.

Aztán behatolunk a mikroszkóppal,

és gondosan eltávolítjuk a porckorongot
és a kitüremkedést a gyökcsatornából

a csak milliméterekkel alatta fekvő
gerinc és ideggyök károsítása nélkül.

A legrosszabb eset a gerincsérülés,

ami bénulást okozhat nyaktól lefelé.

Amikor ezt elmagyaráztam
a betegnek, elgondolkodott.

És kisvártatva

néhány, számára és számomra is
nagyon meghatározó szót mondott:

"Doktor úr, valóban szükség van erre?"

És tudják, mit vettem észre ott és akkor?

Nem volt szükséges.

Amikor olyan betegek
jönnek hozzám, mint ez a hölgy,

rendszerint azt javaslom,
hogy ne legyen operáció.

Szóval mi késztetett erre ezúttal?

Tudják, az a sérv olyan pompás volt.

Gyakorlatilag láttam magam,
ahogy kihúzom a gyökcsatornából,

még mielőtt belépett a vizsgálóba.

Be kell vallanom; meg akartam operálni.

Meg szerettem volna operálni.

Végül is az ilyen operációk
a munkám legélvezetesebb részei.

Szerintem ismerik ezt az érzést.

Az építész szomszédom mondja,

ő csak ülni és rajzolni szeret,
és megtervezni a házakat.

Inkább egész nap ezt tenné,
mintsem beszéljen azzal az emberrel,

az ügyféllel, aki fizet a házért,

aki talán még korlátozhatja is, mit tehet.

De mint az építészeknek, a sebészeknek is
a betegeik szemébe kell nézniük,

és a beteggel együtt kell eldönteniük,

mi a legjobb a műtétre várónak.

Ez talán könnyűnek hangzik,
de nézzünk néhány statisztikát.

A mandula két csomó
a torok hátsó részén;

műtéttel eltávolíthatóak,
és ezt mandulaműtétnek nevezik.

Ez a táblázat mutatja
a mandulaműtétek arányát

Norvégia különböző régiókban.

Megdöbbentő lehet az önök számára
a kétszeres esély arra,

hogy gyermekük –
mert ez csak a gyerekekről szól –

mandulaműtéten esik át
Finnmarkban, mint Trondheimben.

A javallatok mindkét régióban megegyezőek.

Nem kellene különbségnek lennie, de van.

Egy újabb ábra a térdízületi porcról.

Segít a térd stabilizálásában,
és néha elszakadhat vagy törhet,

általában a foci
és hasonló sportok közben.

Amit itt látnak, az a műtéti arány

az ilyen esetekben,

és láthatják, hogy a műtéti arány
Møre og Romsdalban

ötszöröse a stavangerinek.

Ötszöröse.

Hogy lehet ez?

A focisták Møre og Romsdalban
durvábban játszanak,

mint bárhol másutt az országban?

(Nevetés)

Valószínűleg nem.

Most hozzáadtam néhány információt.

Azt láthatják, hogy az állami
kórházakban végzett eljárások

világoskék színűek,

a magánklinikákon végzettek
pedig halványzöldek.

Sok tevékenység zajlik
Møre og Romsdal magánklinikáin,

ugye?

Mit jelent ez?

Gazdasági indítéka is lehet
a betegek kezelésének.

És van még más is.

A legújabb kutatások kimutatták,

hogy a hagyományos fizikoterápiák
és a térdműtét-kezelések hatásában

nincs különbség.

Ez azt jelenti, hogy az ábrán mutatott
eljárások többségét

el lehetett volna kerülni,
még Stavangerben is.

Szóval mit is akarok
mondani ezzel önöknek?

Habár a kezelések javallatainak többsége

szabványosított a világon,

sok módon születik
szükségtelen kezelési döntés,

különösen a nyugati világban.

Néhányan nem kapják meg
a szükséges kezelést,

de még többen önök közül túlkezeltek.

"Doktor úr, valóban szükség van erre?"

Csak egyszer hallottam
ezt a kérdést karrierem során.

Kollégáim azt mondják, sohasem hallották
még ezeket a szavakat a betegeiktől.

Másfelől mit gondolnak,

milyen gyakran kapnának
"nem"-et egy orvostól,

ha megkérdeznék?

Kutatók vizsgálták ezt,

és nagyjából ugyanaz a "nem" arány
bukkan fel, bárhová is mennek,

és ez 30%.

Ami azt jelenti,
hogy tíz esetből háromszor

az orvosuk olyasmit ír fel vagy javasol,

ami teljesen felesleges.

És tudják, mit mondanak, mi az oka ennek?

A betegek elvárásai.

Más szavakkal, önök.

Elvárják, hogy tegyenek valamit.

Egy barátom jött hozzám
orvosi tanácsadásra.

Sportos fickó.

Télen sokat síelt országszerte,

nyáron futott,

de az utóbbi időben
nagyon fájt a háta futáskor.

Annyira, hogy abba kellett hagynia.

Megvizsgáltam,

alaposan kifaggattam.

Amit megtudtam,

hogy valószínűleg deformálódott
egy porckorong a gerince alsó részén.

Amikor megerőltette, fájt.

Már elkezdett úszni a kocogás helyett.

Tényleg nem volt mit tenni,
így azt mondtam neki:

"Elővigyázatosabbnak kell lenned,
ha edzésről van szó.

Néhány mozgásforma jó a számodra,

néhány pedig nem."

Válasza a következő volt:

"MRI-t szeretnék a hátamról."

"Miért akarsz MRI-t?"

"Megkaphatom ingyen
a munkahelyi biztosításom révén."

"Ne már! – győzködtem,
a barátom is volt –

Ez nem igazi indok."

"Nos, azt hiszem, nem árt látni,
milyen rosszul néz ki ott hátul."

"Mióta tudod értelmezni
az MRI-felvételeket?" – kérdeztem.

(Nevetés)

"Higgy nekem, nincs szükséged
erre a vizsgálatra."

"Nos – mondta,
és egy idő után folytatta –,

rák is lehet."

(Nevetés)

Nyilvánvalóan megtörtént a vizsgálat.

A munkahelyi biztosításával bejutott
az egyik kollégámhoz szakrendelésre,

aki beszélt neki a deformálódott
porckorongról, és hogy nincs mit tenni.

Folytatnia kell az úszást,
és felhagyni a kocogással.

Nemsokára újra találkoztunk,
és azt mondta:

"Legalább most már tudom, mi ez."

De hadd tegyek fel egy kérdést.

Mi lenne, ha mindnyájan ebben a teremben
ugyanilyen tünetekkel MRI-t készíttetnénk?

És mi lenne, ha Norvégiában
mindenki MRI-t készíttetne

alkalmi hátfájása miatt?

A várólista megnégyszereződne,
vagy még hosszabb lenne.

És mindannyian elvennék a helyet
azon a listán valakitől,

akiknek valóban rákja van.

Tehát egy jó orvos néha nemet mond,

de az észszerűen gondolkodó beteg
szintén lemond olykor

egy-egy diagnosztizálási
lehetőséget vagy kezelést.

"Doktor úr, valóban szükség van erre?"

Tudom, hogy nehéz feltenni ezt a kérdést.
.

Valójában ezelőtt 50 évvel
ezt udvariatlannak is vélték.

Ha az orvos eldöntötte,
mi legyen velünk, úgy is lett.

Egyik kollégámat, aki ma már háziorvos,

tüdőszanatóriumba küldték

kislány korában.

Hat hónapra!

Szörnyű trauma volt számára.

Később felnőttként kiderült,

hogy a tuberkulózis tesztje
egész idő alatt negatív volt.

Az orvos csupán téves gyanú
alapján küldte el.

Senki sem kérdőjelezte meg a döntését,
sőt még csak nem is gondoltak erre.

Még a szülei sem.

Ma a norvég egészségügyi miniszter

beszél a betegek
egészségügyi szolgáltatásáról.

A betegnek tanácsot kell kapnia
az orvostól, hogy mit tegyen.

Ez nagy előrelépés,

de nagyobb felelősséget is
jelent a betegek számára.

Le kell ülniük az orvossal,

és együtt dönteniük arról,
hogyan folytatják.

Legközelebb az orvosi rendelőben

szeretném, ha megkérdeznék:

"Doktor úr, valóban szükség van erre?"

És talán érzik, hogy sok beteg esetében
a válasz "nem" lenne.

De egy műtét megerősítést is nyerhet.

Tehát orvosok, milyen
kockázatokkal jár ez a műtét?

Nos, a betegek 5-10%-ánál
súlyosbodik a fájdalom.

A betegek 1-2%-ánál sebfertőzés alakul ki,

vagy akár vérzés is,
ez esetleg újabb műtéttel járhat.

A betegek 0,5%-a
örökre rekedtté is válhat,

és páran, de tényleg csak kevesen,
csökkent funkciót fognak tapasztalni

a karban vagy akár a lábakban is.

"Doktor úr, van más lehetőség is?"

Igen, pihenés és fizikoterápia

némi idő alatt tökéletesen helyrehozhatja.

"És mi történik, ha nem csinálok semmit?"

Nem ajánlott, de még akkor is
van némi esély,

hogy rendbe jön.

Négy kérdés, egészen egyszerűek.

Tegyék eszköztárukká,

hogy segítsenek nekünk.

Valóban szükség van erre?

Melyek a kockázatok?

Vannak más lehetőségek?

És mi történik, ha nem csinálok semmit?

Tegyék fel őket, ha orvosuk
MRI-re kívánja küldeni önöket,

amikor antibiotikumokat ír fel,
vagy műtétet javasol.

Amit tudunk a kutatásokból,
hogy önök közül minden ötödik,

vagyis 20%-uk,

megváltoztatja a véleményét
arról, hogy mit tegyen.

És ezzel nemcsak az életüket
teszik sokkal könnyebbé,

és valószínűleg még jobbá is,

hanem a teljes egészségügyi szektornak

előnye származik a döntéseikből.

Köszönöm.

(Taps)