Álmodozzunk csak a jövőről!

„A jövőt nem megjósoljuk – a jövőt elképzeljük” – állítja Charlie Jane Anders sci-fi író. Előadásában, mely részben álmodozás, részben kutatásalapú extrapoláció, elkalauzol minket a jövő által tartogatott csodák és kihívások vad útvesztőjében, és megmutatja, hogy furcsa, futurisztikus eshetőségek elképzelése hogyan segíthet a jobb jövő felépítésében.

Minden sci-fi írónak van története arról,

amikor a jövő túl hamar jött el.

Nekem sok ilyen történetem van.

Na jó, például:

évekkel ezelőtt írtam egy történetet,

amelyben a kormányzat
drónokkal kezd gyilkolni.

Azt gondoltam, hogy ez nagyon erős,
futurisztikus ötlet,

de mire kiadták a történetet,

addigra a kormányzat már drónokkal
gyilkolta az embereket.

A világunk nagyon gyorsan változik,

és a gyorsuló visszacsatolás miatt

a technológia és társadalmi
változások egymást gerjesztik.

Gyerekkoromban, – a '80-as években –,

mi tudtuk, milyen lesz a jövő.

A ,,Dredd bíró", vagy a
,,Szárnyas fejvadász" egy változata lesz.

Tele lesz neon metropoliszokkal
és repülő járművekkel.

De most senki sem tudja,
hogy fog kinézni a világ

akár csak néhány év múlva,

és a láthatáron nagyon sok
ijesztő látomás ólálkodik.

A klímakatasztrófától kezdve
az önkényuralomig

mindenki a világvégék megszállottja,

de még ha a világ véget is ér,
mi csak tovább folytatjuk.

Ne féljenek a jövőn gondolkozni,
álmodozni a jövőről,

vagy írni róla.

Én igazán felszabadítónak
és szórakoztatónak találom.

Így felkészülhetünk

a jövő legdurvábban sokkoló változatára.

És ez segít erősebbé válni,

mert nem tudunk felkészülni olyasmire,
amit még soha nem képzeltünk el.

Valamit azonban tudniuk kell.

A jövőt nem megjósoljuk:

a jövőt elképzeljük.

Így sci-fi íróként,

akinek történetei gyakran évekkel
vagy akár évszázadokkal ezután játszódnak,

azt vettem észre, hogy olyan jövőképekre
vannak kiéhezve az emberek,

amelyek egyaránt színesek és belakottak.

Önmagában a kutatás
nem segít ezek kialakításában.

Inkább több módszert keverek:
van benne aktív álmodás,

a tudomány és technológia
legújabb trendjeinek ismerete,

valamint betekintés
az emberiség történelmébe.

Sokat gondolkodom arról,
amit tudok az emberi természetről

és arról, hogy a nagy változásokra,
felfordulásokra és átalakulásokra

a múltban hogyan reagáltak az emberek.

Ezzel együtt ügyelek a részletekre,

mert a részletekben élünk.

Történelmünket eszközeinkkel

és lakóhelyünk útján meséljük el.

Hasznos megismerni néhány kifejezést,

amit sci-fi írók állandóan használnak:

,,a jövő történelme" és
,,másodrendű hatások".

A jövő történelme pont az, aminek hangzik.

Még meg nem történt események időrendje,

mint Robert A. Heinlein
híres novellasorozata,

amelyhez az elkövetkező eseményekről szóló

egészen a 2100. évig terjedő
részletes diagram jár.

Vagy a legújabb regényemhez

igazán bonyolult időrenddel rukkoltam elő,

ez egészen a 33. századig tart,

és azzal végződik, hogy az emberek
egy másik bolygón élnek.

A másodrendű hatás olyasmi,

ami új technológia vagy nagy változás
következményei után történik.

Van egy mondás,

amit gyakran Frederik Pohl írónak
és szerkesztőnek tulajdonítanak:

,,Egy jó sci-fi történetnek nemcsak
az autó feltalálását kell megjósolnia,

hanem a forgalmi dugót is."

Ha már szóba került a forgalmi dugó,

sok időt töltöttem azzal,
hogy próbáltam elképzelni a jövő városát.

Vajon milyen lehet? Miből épül?

Kinek készül?

Próbálok elképzelni egy zöld várost
függőleges gazdaságokkal,

és olyan szerkezetekkel, amelyek részben
inkább nőttek, minthogy épültek volna,

és utcák helyett gyalogosutak szövik át,

mivel már senki sem jár autóval,

egy olyan várost, ami él és lélegzik.

És tudják, ilyenkor a legvadabb dolgokról
kezdek álmodozni,

amit csak el tudok képzelni,

de utána átváltok kutató-módba,

és megpróbálom a leghihetőbbé tenni úgy,

hogy belenézek a városi futurizmus,
a dizájnpornó,

és a technológiai spekuláció keverékébe.

Utána visszakanyarodok, és elképzelem,

milyen lehet ott lenni abban a városban.

Úgyhogy az én módszerem igaziból
a képzelettel kezdődik és ott is ér véget,

mintha a képzeletem lenne
a két szelet kenyér

a kutatás szendvicsében.

Mesemondóként elsősorban

a szereplőim szemével
próbálom látni a világot,

és követem, hogyan birkóznak
meg személyes küzdelmeikkel

az általam alkotott világ
körülményei között.

Milyen szagokat éreznek? Miket tapintanak?

Milyen érzés szerelembe esni
egy okosvárosban?

Vajon mit látnak, ha kinéznek az ablakon?

Vagy ez attól függ, hogy az ablak
szoftvere miként reagál a hangulatukra?

Végül felteszem magamnak a kérdést,
hogy a jövő zseniális városa

mivel éri el, hogy senki ne legyen
hajléktalan, senki ne csússzon le?

Itt jön jól a jövő történelme,

mivel városok nem nőnek ki
egyik napról a másikra.

A városok fejlődnek és átalakulnak.

A háborúk, vándorlások,
gazdasági fellendülések,

kulturális ébredések
hegeit és díszeit viselik.

A jövő városaiba is kellenek
emlékművek, persze,

de a múlt építészetének rétegei is
ott kell legyenek,

kellenek átalakított épületek,

és nyoma kell legyen, hogy jutottunk ide.

Aztán ott vannak a másodrendű hatások,

pl. hogy romlanak el a dolgok,
vagy alakulnak úgy jól,

ahogyan arra senki nem számított.

Ha például a lakásunk fala
valamilyen gombából van,

akkor vissza tud nőni,
ki tudja javítani a sérüléseket,

és mi van, ha az emberek elkezdenek
a falakból lakmározni?

(Nevetés)

Ha már szóba került az evés:

A jövő városának milyen
a csatornarendszere?

Ez becsapós kérdés.
Mivel nincsenek csatornák.

Az Egyesült Államok mostani
csatornarendszere hihetetlenül bizarr,

mivel a szennyvíz befolyik egy csatornába,

ahol esővízzel keveredik,

és ez gyakran az óceánban köt ki.

A vécépapírról nem is beszélve.

Most néhány kocka, Bill Gates vezetésével

megpróbálja ismét feltalálni a vécét,

így lehet, hogy a jövő vécéje

a mai ember számára
nagyon furcsának fog tűnni.

Tehát a jövő történelme,
az a sok próba és bukás,

hogyan vezet a higiéniánk
korszerűsítéséhez?

Már most vannak olyan cégek,

akik olyan tisztítópálcával kísérleteznek,

amely majd helyettesítheti a vécépapírt,

és sűrített levegővel vagy
fertőtlenítővel fúj mindenkit tisztára.

De mi lenne, ha új technológia helyett
ez inkább virágra fog emlékeztetni?

És ha a vécé elemezni tudná az ürüléket,

jelezné, ha a mikrobiomunk
egy kis javításra szorul?

Mi van akkor, ha az emberi ürülék
üzemanyaggá alakítását célzó kísérletek

okosakkumulátort eredményeznek,
és az látja el otthonunkat?

A jövő városára visszatérve:

hogyan közlekednek benne az emberek?

Ha nincsenek utcák, akkor hogyan
tudják értelmezni a várostérképet?

Szeretek olyan helyekre gondolni,
ahol vannak terek,

amelyek részben csak
a virtuális valóságban léteznek,

és lehet, hogy külön hardver kell
már a felfedezésükhöz is.

Az egyik történetemben kitaláltam
egy ún. cloudscape interface-t,

amely az ember fejébe
a halántékán át csatlakozó

pókformájú eszköz.

Nem, ez nem azt ábrázolja,
ez csak egy bárban készült vicces kép.

(Nevetés)

Aztán nagyon beleéltem magam, elképzeltem
a bárokat, éttermeket, kávézókat,

amelyekbe csak úgy lehet betalálni,

ha valakinek megvan az ehhez szükséges
kiterjesztettvalóság-hardvere.

Itt jön megint a másodrendű hatás:

olyan világban,
amit a kiterjesztett valóság alakít,

milyen új közösségek alakulnak,

és milyen, ma még ismeretlen
bűncselekmények okoznak majd gondot?

Pl. képzeljük el,
hogy egymás mellett állunk,

és ön egy zajos sportbárban lát minket,

én meg azt hiszem, hogy entellektüel
rendezvényen vagyunk,

és vonósnégyessel a háttérben
Baudrillard-ról beszélgetünk.

Ebben a helyzetben mégis
mi futhat zátonyra?

Mármint... biztos nem lesz gond.

És ott a közösségi média.

Elég kemény disztópikus
forgatókönyveket tudok elképzelni,

ahol a netes kvízek, randiappok,

horoszkópok, algoritmusok

együttesen berángatnak a nyusziüregbe,
egyre jobban belekevernek

rossz kapcsolatokba és még rosszabb
politikai nézetekbe.

De aztán visszagondolok
a mesterséges intelligenciában dolgozó

szakemberekkel folytatott
beszélgetéseimre.

Mindig azt mondják, hogy ahogy
fejlődik a mesterséges intelligencia,

úgy egyre ügyesebben kapcsol össze.

Így lehet, hogy a jövő
közösségi médiája jobb lesz.

Talán elősegíti egészségesebb,
kevésbé romboló kapcsolatok építését.

Talán a jövő eszközei az együttlétben
és az értékkeresésben segítenek majd.

Én mindenesetre remélem.

Szeretek arra gondolni, hogy ha egyszer
a MI nagyon okos lesz,

akkor élvezni fogja
a furcsa viszonyaink drámáit,

mint ahogy mi is megszállottan imádjuk
a Feleségek luxuskivitelbent.

És persze ott az orvostudomány.

Sokat gondolkozom azon, hogy a genetikai
orvoslás fejlődése hogyan javíthatna

a rákos betegek és a demenciában
szenvedők kilátásain,

aztán majd lehet, hogy a 100. szülinap
csak egy lesz a mérföldkövek közül

az újabb két-három évtizednyi egészséges,
aktív életmódhoz vezető úton.

Lehet, hogy a már említett jövő vécéje

sok embernek segíteni fog
egészsége megőrzésében

a világ olyan részeiben is,

ahol nincsenek kiépítve a már említett
bonyolult csatornarendszerek.

És transzneműként
szeretek arra is gondolni,

hogyha sikerül jobban megértenünk
a nyirokrendszert,

akkor az segíteni fog a transzneműeknek,

ugyanúgy, ahogy a hormonok és a műtétek

kibővítették a korábbi
nemzedék lehetőségeit.

Végül is alapvetően azt akarom
elmondani önöknek,

hogy az emberek úgy beszélnek a jövőről,

mintha az technológiai vidámpark

vagy valamilyen apokaliptikus
szarparti lenne.

(Nevetés)

De az igazság az, hogy közülük
egyik sem fog megvalósulni.

Valahogy a kettő között lesz. Vagy
egyszerre a kettő. Vagy minden.

Egyet tudunk:

a jövő hihetetlenül furcsa lesz.

Gondoljanak csak arra,
hogy a 21. század eleje

egy korai 20. századi ember számára
milyen furcsa lehet.

Mindannyian logikai hibát követünk el,

amikor arra számítunk, hogy a jövő
a jelen kiterjesztése lesz.

Például a '80-as években
az emberek azt hitték,

hogy a Szovjetunió egészen máig állni fog.

De a jövő sokkal furcsább lesz bárminél,
amit most el tudunk képzelni.

Azért próbálkozhatunk.

Tudom, hogy lesznek majd
nagyon ijesztő dolgok,

de lesznek majd csodák
és mentő körülmények.

A jövőhöz vezető út első
lépéséhez mindössze annyi kell,

hogy szabadjára engedjük képzeletünket.

Köszönöm.

(Taps)