Egy rajzolóművész élete Balin

[Bali, Indonézia]

Mivel egész évben
ugyanakkor megy le a nap Balin,

olyan érzése van az embernek,
mintha megállt volna az idő,

mintha csak egy hosszú nyár lenne létezne.

Itt béke honol,

senki nem siettet senkit.

A mindennapok összhangban vannak
a körülöttünk lévő világ ritmusával.

[Kacsahápogás]

[Egy rajzolóművész élete Balin]

New Yorkban születtem, ott is nőttem fel,

a hely, ahova mindig vissza fogok térni.

Ugyanakkor tudom,
hogy a jó munka legfontosabb ismérve

az idő

és a hely.

Az élet Balin

segít a legtöbbet kihoznom a munkámból.

6:30 körül kelek,

mert nagyon vakító a napfelkelte.

8:30-kor elkezdem
elrendezni a dolgaimat a műhelyben.

A macskát kicsukom a házból,
hogy ne rohangáljon a rajzokon.

Nopi és Wiwik 9-re jönnek.

- Ettől eddig rajzolsz?

- Igen.

Nyoman pedig 10:30-kor jön,
hogy megtegye a ház felajánlásait.

A szertartások és rituálék
megállás nélkül folynak.

Mindenki figyel
a sziget energiájára.

Mindenki táplálja.

Balin szentélyeket építettek
a természetes vízforrások köré.

Mikor közelítesz a vízhez,

őszinte csodálatot
és mély tiszteletet érzel

a hely és a víz iránt.

És a vízbe mártózás
élménye nagyon meghatározó,

az, ahogy bemész és alámerülsz.

Másnap mindig úgy érzem,
hogy valamit elengedtem,

mintha valamit, amit eddig cipeltem,
lemostam volna magamról.

Le akartam rajzolni valamit
ebből az élményből,

hogy megpróbáljam
láthatóvá tenni az emléket.

A rajzolás nem túl ideális a trópusokon.

A papír nem marad meg.

A levegő hihetetlenül párás,

így sok papírlap felülete
hullámos válik pár nap alatt.

Csináltattam
egy nagyon egyszerű üvegszekrényt,

amibe beletettem egy kicsi párátlanítót.

Mindent, amin épp nem dolgozom,
beteszek a szekrénybe.

Az aprócska Penestanan falut

az ősi balinéz művészek közössége építette.

Mikor a külföldiek ideköltöztek,

a rizsföldeken túlmutató
fejlesztések kezdődtek.

Maradandó nyomot hagytunk a szigeten